szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Schefflera

Nika     3 837 napja     9132 megtekintés
Kedves Bényeiné!
Szíves tanácsát szeretném kérni. Most 1 éves a Schefflerám, ő a szemem fénye. Sajnos kettőt már sikerült eltennem láb alól, egyiket túllocsoltam, a másikat meg alul... Majdnem ezt is megöltem tavaly, de szerencsére egy kollégám elmondta, ő hogyan locsolja a munkahelyen tartott Scheffleráját, és a tanácsait követve, az enyém is magához tért. Sajnos az alullocsolástól elkezdte hullatni a leveleit, "ágait" tavaly, alig, hogy megvettem... Aztán hihetetlen iramban hozta az új hajtásokat, azonban még maradtak rajta "kipattant rügyek", amik már nem hajtottak ki az ősz közeledtével. Idén azonban mindössze 2 új hajtást hozott. Egy, már miniben fejlődésnek indult, aztán megállt, és el is száradt. A növény  hátul tök kopasz, a tavalyi nem megfelelő öntözésemnek köszönhetően. Csakúgy, mint tavaly, miután már megfelelően öntöztem, és ontotta az új hajtásokat, idén is nyárra az ablakhoz tettem, hogy több fényt kapjon, azonban bármit is teszek, csak nem akarja hozni az új hajtásokat. Gondoltam, a földjét 1 év után úgyis frissíteni kell, hát átültettem 1 hete, hátha a másik már kimerült, de így sem történik semmi. Hetente 2x locsolom, így a földje mindig nedves, sosem száraz, de nem is túl vizes. Mit csinálok rosszul???
Szíves válaszát előre is köszönöm!
Nika

0
0
szavazat

3 Hozzászólás

Sulyok Timea
2009. nov. 30. (3 665 napja)

Nagyon érdekes amit írtál. Most láttam erről egy filmet, amiben bemutatták, hogy a növények is - az állatok mellett - tudatos lények. Bizonyos műszerekkel méréseket végeztek rajtuk.

Feszültek például, ha egy gyermek kerül a közelükbe - nem tudják mire számíthatnak ugyanis. Ha favágás megy az erdőben, akkor ezt egymás tudtára adják és nagy félelem, pánik lesz urrá..

Egy órás film volt és nagyon érdekes dolgokat boncolgatott!

Nem szeretik az alkohol közelségét, pedig sokan sörrel mossák a leveleiket, hogy fényesek legyenek.

A törődést, gondozást pedig meghálálják és ha a "gazdájuk" közeledik  a műszerek pozitív értékeket mutattak. Ez figyelhető meg a te esetedben is, mert a növény növekedéssel viszonozza a szeretetet.

Belegondolni is rossz, hogy ezzel szemben az emberek nagy része hogy bánik a növényvilággal, pedig tudatos és érző lényekről van szó!

Guest
2009. nov. 30. (3 665 napja)

Nika!

Nekem is van egy növénykém, ami átültetés után kb. fél évvel kezdett el hajtani, mint a bolondgomba. Ráadásul, mióta beszélgetek vele, azóta volt olyan, hogy egy hétvége alatt 40 cm-t nőtt. Mikor hazamentem azt hittem, hogy leülök a földre. Azóta meg is szoktam símogatni a leveleit. Most olyan nagy, mint én (165cm)...éredemes akár még nevet is adni neki.

Bényeiné
2009. jún. 15. (3 833 napja)

Kedves Nika! Úgy látom, hogy valóban a lehető legnagyobb gondoskodást kapja a Schefflerád, ettől többet nemigen tehetnél érte. Ha még csak egy hete volt az átültetés, akkor várj türelmesen, mert a meginduláshoz a tápanyagok az új földből ennyi idő alatt nem jutnak fel rendesen a rügyekbe. Fog az majd hajtani, főleg ha minden ennyire optimálisan ki van találva - én ugyan a heti két öntözést sokallom, de ha nem túl vizes, akkor had maradjon ennyi -, még egy kis türelmet kívánok hozzá.

Most viszont egy talán elkeserítő tanácsom van: ha ez a növény véletlenül mégsem maradna meg, akkor Schefflerával többé ne próbálkozz! Van olyan eset, hogy egy lakásban egyes növényfajták a legjobb akarat mellett sem maradnak meg. Ez adódhat a lakás szerkezetéből, a fényviszonyok, a hőmérséklet és sok egyéb körülmény együtteséből. A három próbálkozás arra utal, hogy itt nem jó a klíma ennek a fajtának, tehát inkább mást kellene választani, ha mégis ez kipusztul. Üdv.

Kérdezzen! Válaszolunk!

Tegye fel kérdését bármely növény termesztés, kertészkedés téma körben. Képzett szakértőink országos szinten egyedülálló tudással rendelkeznek, de tagjainktól is hasznos tanácsokat, véleményeket kaphat.