5 zöld szépség a gyerekszobába

Szerző: Scheftsik Tamás   Létrehozva: 2011. november 20.  
5 zöld szépség a gyerekszobába

Érdekes dilemmával találhatjuk szemben magunkat, ha a gyerekszobába szeretnénk virágokat tenni. Egyrészt gyönyörűek, és a kicsik általuk megszokhatják a természet közelségét, megtanulhatják, hogyan gondoskodjanak egy másik életről. Másrészt azonban nem szeretnénk, ha egy óvatlan virágkóstolás miatt rohanhatnánk a sürgősségire, mert a gyermeküket megmérgezte a növény.




Nem kell azonban lemondanunk a zöld díszekről, csupán oda kell figyelnünk, hogy hova kerülnek, és hogy mérgezőek-e. Illetve, hogy a hatást ne csak a látvánnyal fokozzuk, válasszunk olyanokat, melyek a levegő tisztításában is jeleskednek.

 

Sanseviera

 

Ismertebb nevén anyósnyelv. Remek választás, mert nagyon strapabíró növény, szinte elpusztíthatatlan. A gyerekek is kedvelni fogják, mert nem lesz gond belőle, ha kimarad a locsolás, nem marad olyan élményük, hogy nem sikerült életben tartani a növényt. Azonban a sanseviera gondozásában nekünk is segíteni kell, mert nem szabad a földön, a gyerekek számára elérhető közelségben tartani. Levele ugyanis mérgező, így érdemesebb például a szekrény tetején elhelyezni, ahol biztonságos távolságban van a kicsiktől. Hogy mért tartsunk veszélyes növényt a gyerekszobában? Az anyósnyelv kimagaslóan tisztítja a levegőt, még a festékanyagokból kipárolgó káros gázokat is megköti, ezért mindenképpen megéri a vesződséget.

 

Arékapálma - Bételpálma

 

Más néven bételdió. Ennek a Dél-Ázsiából származó növénynek is megvan az a jó tulajdonsága, hogy az esetleg a levegőben lévő méreganyagokat megköti. A virág nem mérgező, termését élvezeti cikként fogyasztják a távolkelten. Ezt azonban ne engedjük csemeténknek, mert a bételdió vörösre festi a nyálat, és megfogja a fogakat is. Olyan helyre tegyük, ahol sok fényt kap, és figyeljünk rá, hogy akár 2 méteresre is megnőhet. Gyönyörű dísze lehet a szobának, de ha a leveleit csipkedik, azok bebarnulnak.

 

Virágcsalán

 

Nem foglal sok helyet, színpompás leveleivel azonban vidámságot csempész a szobába. Fény és vízigényes növény, a hideget rosszul tűri. Nevével ellentétben az érintése nem okoz kiütéseket és fájdalmat, mint az út szélén növő rokonáé. Levelei azonban ugyanúgy csipkézett szélűek, és látványosak. Több faj közül is válogathatunk, így színek egész kavalkádjával örvendeztethetjük meg a gyerekeket.

 

Gerbera

 

Igaz, nem olyan könnyű a kezelése, de mindenképpen megéri a fáradságot, amellett, hogy szintén remek levegőtisztító, jellegzetes színes virágai mosolyra ösztönöznek mindenkit. Ráadásul, amikor kibontja őket, akkor a kicsik is megértik, hogy ha jól bánnak a növényekkel, akkor azok ilyen szép ajándékokkal hálálják meg nekik.

 

Mini rózsák

 

Határozottan több odafigyelést igényelnek, mint az előzőek, így csak akkor válasszuk őket, he a csemeténk már nagyobb, és nem újdonság neki egy növény gondozása. Kicsi gyerekeknek azért sem ajánlott, mert a tövisekkel könnyen megszúrhatják magukat, illetve ha a virágokhoz nyúlnak, azok rövid időn belül lehullnak. Nagy fényigényű pára és vízkedvelő növény, amely a tőzeges talajban érzi magát jól. Megfelelő ápolás és tápoldatozás mellett az apró rózsák illata betölti majd az egész szobát.

 

 

Kapcsolódó cikk:

Alvás a magasban

Apró, de hatásos ötletek

Ha már kinőtte a kiságyat..

 

 

Hozzászólások

Még nem készült hozzászólás. Legyen ön az első!

Új hozzászólás készítése


Hozzászólás készítéséhez kérem jelentkezzen be! Bejelentkezés
 


Szépzöld hónap csokra játék





Táplálék a levelekről! Kwizda Wuxal

szépzöld webáruház