6 párakedvelő növény a fürdőszobába

Szerző: Scheftsik Tamás   Létrehozva: 2011. október 18.  
6 párakedvelő növény a fürdőszobába

Amikor virágokkal díszítjük a lakásunkat, a választék meglepően bőséges. Bárhová is tesszük őket, gyönyörűek, és megfelelő gondozás mellett zöldbe öltöztetik a szobát. Ha azonban berakjuk őket a fürdőszobába, az esetek többségében néhány héten belül elrohadnak, tönkremennek. Ebben a helyiségben ugyanis magasabb a páratartalom, mint a lakás többi részén. Persze nem kell lemondanunk a természet közelségéről a kádban pihenve sem, csupán a növényeket kell jól összeválogatni.




Szobapáfrány


Közkedvelt növény, nem csak a fürdőszobában szoktunk vele találkozni. Ahhoz, hogy teljes pompájában gyönyörködhessünk benn, érdemes a polc tetejére, magas virágtartóba, vagy függesztett cserépbe tenni, mivel hosszú levélszárai közel két méteresre is megnőhetnek. Bár nem igényel túl sok törődést, mégis sokaknál nem marad meg. Ennek az az oka, hogy a páfrány szereti a párát. Minél melegebb a hőmérséklet, annál többet igényel. A pangó vízre azonban érzékeny, berohadhatnak a gyökerei, ezért inkább többször locsoljuk kevesebb vízzel!

 

Broméliák


Nehezen tartható növények, mivel eredeti élőhelyükön élősködők, így a gyökereik nem alkalmasak a földből való tápanyagfelvételre. A szükséges vizet a levegőből nyerik ki, ezért létszükséglet a párás környezet. Éppen ezért ideálisak a fürdőbe, ráadásul feltűnő színeikkel a hangulatot is feldobják. A broméliák egyes fajai megdöbbentő mérteket érhetnek el, de hazánkban ez nagyon ritka. Itthon a kisebb növényeket találhatjuk meg a boltokban, és gondos ápolás mellett sem nőnek akkorára, hogy kénytelenek legyünk átadni nekik a helyet a kádban.

 

Gardénia


Szintén nehezen tartható növény, mivel az állandó 20-25 fokot szereti, és a magas páratartalomhoz szokott eredeti élőhelyén, a távol-keleten. Egy méter magasra növő, fás szárú, és gyönyörű, vanília illatú virágokkal örvendeztethet meg minket. Öntözésénél figyelni kell arra, hogy érzékeny a kemény és hideg vízre, így az először fel kell forralni, majd lehűtve a növényre juttatni. A gardénia rendkívül rosszul viseli a huzatot, így ettől mindenképpen óvni kell, ellenkező esetben rövid időn belül elpusztul.

 

Fikusz


A fikuszok közül a csüngőágú faj kedveli a párás környezetet, ezért ideálisan tartható a fürdőszobában. Fénykedvelő, így ha nem rendelkezünk elég nagy ablakokkal, akkor inkább ne ezt a növényt válasszuk, mert szépen lassan el fog pusztulni a gondozás ellenére is. Felfelé növekedő faj, így cserépben a földön is remekül mutat.

 

Csokrosinda


A csokrosindát azok is nyugodt szívvel tarthatják, akik kezei között még a művirágok is csak erőfeszítéssel maradnak életben. Igénytelen, gyors növekedésű, nagyon dekoratív nővény. A formája akkor érvényesül a legjobban, ha magasra helyezzük, mert így a levelek, és a friss levélrózsacsomók is akadálytalanul növekedhetnek. Kéthetente érdemes tápoldatozni, hogy a növekedés ne lassuljon le.

 

Szobalián


Lassú növekedésű kúszónövény, levelei szív alakúak és ezüstös pettyekkel díszítettek. Nem igényel nagy odafigyelést, de a magasabb páratartalmat kedveli. A földjét érdemes nedvesen tartani, így a növény gyorsabban nő, a hajtások akár másfél méteresre is nyúlhatnak. Fényigénye nem nagy, ezért a sötétebb fürdők kedvelt lakója.

 

Kapcsolódó cikk:

Minimál fürdőszoba földszínekben
 

 

 

Hozzászólások

Még nem készült hozzászólás. Legyen ön az első!

Új hozzászólás készítése


Hozzászólás készítéséhez kérem jelentkezzen be! Bejelentkezés
Cikk ajánló
  • A gyógyító fűszerek ereje

    Nem csak ízesítenek, hanem gyógyhatásuk is van! A fűszereinket általában ételeink ízesítésére használjuk, ám ezekből gyógytea is készülhet. Bármilyen formában - tea, zöldfűszer, szárított por - van gyógyhatásuk e növényeknek, igaz a hatóany...


  • Dekódoltuk a borászok nyelvét! 3.

    Borászati szakkifejezések H-I Legfrissebb gyűjteményünkben a H és I betűs borászati szakkifejezésekkel ismerkedhet meg a kedves olvasó. Fény derül a habzóborra, a hamisítás fogalmára, vagy az irányított erjesztés alapismeretére.  


  • Áprilisi teendők a gyümölcsösben

    A tervezett  telepítéseket haladéktalanul fejezzük be. Egész április alkalmas az ültetéshez, de ezt minnék korábban elvégezzük annál erőteljesebben nőnek, fejlődnek csemetéink. A biztos eredés érdekében a telepítést nagy gonddal az alá...


  • Virágok története 1.

    A virágok évezredeken keresztül fontos szerepet töltöttek be az emberek életében. Részei voltak különböző ünnepeknek és rituáléknak, inspirációt adtak a művészeknek, költőknek és mesemondóknak, sőt még szerelem és szerencse dolgában is hata...


  • Kerti tippek 2. rész

    Előzménye: Kerti tippek A jó idő beköszöntével időszerű a növények téli védelmi rendszerét kibontani.


  • Csicsóka, a cukorbetegek burgonyája - Videóval

    Vannak olyan zöldségfélék, melyek akár piacon is vásárolhatóak, de mégsem használjuk őket. Ezek közé tartozik a csicsóka is, melynek régies-magyaros elnevezése arra utal, hogy korábban fontos szerepet töltött be a táplálkozásunkban.


  • Édesgyökér és medvecukor?!

    Az édesgyökér mintegy húsz faja ismeretes. Ezekből gyógyászati célra csak az igazi édesgyökeret (Glycyrrhiza glabra) használjuk, mely mediterrán eredetű. I. e. mintegy kétezer évvel Indiában, Kínában és Babilóniában már ismerték és használt...


  • Milyen az "ideális" kerti tó?

    A biokertész a kerti tó megépítésekor arra is gondol, hogy a tavacska majd jó ivóhelyül szolgál a madarak és a kis emlősök számára, azon kívül sok vízi lénynek nyújt menedéket. Ezek az állatok a rovarirtásban és a csigák pusztításában segít...


  • Az együtt is ültethető Ligetszépe és szamárkenyér

    Évelő növényt többnyire azért ültetünk, hogy hosszú időn keresztül gyönyörködhessünk bennük különösebb munkálatok nélkül. Most bemutatok két növényt, amelyek megfelelnek az előbbi elvárásoknak.


  • Virágzó cserepes növények

    Sok bosszúságot okoz, hogy a télen kapott vagy vásárolt cserepes ciklámen, hortenzia, primula a lakásban rövid idő alatt tönkremegy. Tudnunk kell, hogy a növényeket a kertészetben világos, 14-16 fokos, párás helyen nevelik.


  • A szőlőtermesztés kialakulása és története

    A szőlőt és a terméséből készült bort már a történelem előtti időkben ismerték és kedvelték. Megismerése és termesztésbe vétele hosszú folyamat eredménye. A szőlőkultúra kialakulása valószínűleg a mai Kis-Ázsia, Irán és Örményország terület...


  • Növénytársítások a zöldségeskertben

    A növénytársítási módszerek a szabad természet megfigyeléseiből alakultak ki. A különböző növények együttes előfordulásának a következménye, hogy mindegyik faj egészséges, sőt egymásra erősítő hatással van.


  • Dekódoltuk a borászok nyelvét! 5.

    Borhatározó kisokos P - R Előzmény: Dekódoltuk a borászok nyelvét! 4. A borászok titokzatos nyelvét kevesen értik. Mindenkinek, akit érdekel, hogy mi van a palackra írva. A borászati szakkifejezések körében eljutottunk már a P-R betűs sz...


  • Ki szereti a kukacos cseresznyét? A cseresznyelégy!

    A középkésői és késői érésű cseresznye egyik legveszélyesebb károsítója az európai cseresznyelégy, mely ugyancsak előfordulhat meggyen, vadcseresznyén, sajmeggyen és zelnicemeggyen is. Ismerjük meg, hogy hogyan védekezhetünk ellene akár bio...


  • Otthoni zöldségtermesztés: konyhakerti praktikák

    Forrás: www.epitinfo.hu A zöldségeskertünkbe még veteményezés és palántázás előtt, a tervezéskor számos olyan apró újítást vezethetünk be, melyekkel megkönnyíthetjük az évközi munkákat, növelhetjük a termésmennyiséget és minőséget is. Cik...


  • A tökéletes fűmag titka

    Az országban járva sokfelé látni igen csapzott gyepeket, ápolatlan pázsitféleségeket. Már-már inkább hasonlítanak ezek a felületek a véletlenül kialakult füves felületre, mint a tervezett gyepesítésre. Ahhoz, hogy igazán szép pázsitot kapju...






Lájkolj és nyerj


Világszép