A barkafűz metszése
Szerző: Bényei Zoltánné Létrehozva: 2009. június 05.

A sokak által kedvelt barkafűz vagy csüngő barka a tavasz első díszei között jelenik meg, sokszor már februárban díszeleg szinte a havas tájban álldogálva.
Annak ellenére, hogy a fűzek általában igénytelen, jó tűrőképességű növények, ezt az oltott, csüngő változatot megfelelő ápolással lehet szépen megtartani. Nagyon fontos a jó víztartó talaj, szereti a nedves közeget, ültethetjük pl. csatornakifolyás közelébe, ahol biztosított a megfelelő vízadag. Gondoskodjunk tápanyag-utánpótlásról a lombfejlődés időszakában!
A barkafűz (Salix caprea Pendula) ápolási munkálatai között a legfontosabb a metszés, ugyanis ez a kecskefűzféle nagyon hajlamos az elburjánzásra. Elvirágzás után, amikor a lomb már eléggé megerősödött, bátran lássunk neki a ritkításnak. Sok fölösleges hajtást hozhat, amelyekből először nem tűnik egyszerűnek feladatnak, hogy melyik maradjon és melyik ne. Úgy igyekezzünk a metszéssel alakítani a kis fácskánk koronáját, hogy legyen eléggé szellős, de ne ritka. Az optimális az, amikor egymást nem keresztezik hajtások, egy síkban legfeljebb öt vessző fut különböző irányba és a szintek egymástól magasságban legalább 20 cm-re emelkednek.
Nagyon fontos, hogy az egyes vesszők ne érjenek össze, így a látvány is szép,a betegségeket is elkerülhetjük, hiszen van levegője a levélzetnek. Ha időben végezzük a zöldmetszést, akkor a jövő évi barkafánk nagyon formás lesz, emellett sok virágzattal fogja díszíteni a tél végén kiskertünket.
Kapcsolódó cikk:
Az erdei szamóca
Mindennapos munkálatok a virágoskertben
Kapcsolódó rovatok:
Kertészkedés
Hobbi
Webáruház
Videók

Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS
Hozzászólások
Eddig 15 felhasználónk véleményezte a cikket. Szóljon hozzá Ön is!
Cikk ajánló
-
Málnát balkonon
Ahogy tőlem megszokott, nem ismerek lehetetlent, és a legkisebb erkélyből is kihozzuk a legtöbbet. Idén málnát (is) termesztünk a balkonon. Lehetetlen, mondanák sokan, de mégsem az. Íme, a mi ötletünk, ami működik!
-
A kellemes illatú rozmaring
Előzménye: Útmutató a zöldfűszerekhez A rozmaring Földközi-tengeri melléki növény, amelyet már évezredek óta alkalmaznak gyógyító szerként ezekben az országokban.
-
Gyöngyszem a gyöngyvesszők között
a Spirea bumalda. A gyöngyvesszők közkedveltek a díszkertekben számos kiváló tulajdonságuknak köszönhetően.
-
A titokzatos Tiszavirág
Mi ez a jelenség, melyet találóan Tiszavirágzásnak hívnak? Állatok vagy növények különleges parádéjának vagyunk tanúi?
-
A csodálatos pókliliom
A legtöbb évelőt azért kedveljük, mert ha állandó helyre elültetjük, nincs velük több dolgunk, mint várni az eredményt évről-évre.
-
Védekezés szőlőben és gyümölcsösben 2 percben!
Mivel védjük meg az ültetvényünket, hogy azok szépek legyenek és hozzanak termést is számunkra? Itt található egy javaslat:
-
Újkrumpli, saját kertből...
Az alapvető élelmiszernek számító burgonya a híresztelésekkel ellentétben nem hizlaló étel, viszont a belőle készített sok olajban sütött burgonyás rágcsálnivalók valóságos merényletet képviselnek az egészség ellen.
-
Ősi gyümölcseink 1.
Amikor a gyümölcsöket szüreteljük, vagy éppen a piacon boltban válogatjuk, nem is gondolunk arra, hogy amit veszünk, az tulajdonképpen mi is. Hiába van kiírva, hogy magyar alma, ha maga a faj sohasem volt honos hazánkban, és az íze meg sem ...
-
A gránátalma újjászületése
A gránátalma Közel-Kelet egyik legnépszerűbb gyümölcse. Sajnos nálunk csak ritkán kapható, pedig könnyen szállítható, nem romlandó gyümölcs. Érdekessége, hogy héja teljesen ehetetlen, ugyanakkor lédús magjai különleges szépséggel és aramáva...
-
Betakarítás után, ültetés előtt
Itt az ősz, mikor a szó szoros értelmében élvezhetjük az egész évi jól végzett munkánk gyümölcsét. A kamrában sorakoznak a lekvárok, a befőttek és a savanyúságok. Felszedtük és betároltuk a hagymát, burgonyát, most a gyökérzöldségek és az a...
-
A hangyák tehenei
A hangyák a levéltetvek, pajzstetvek és levélbolhák által termelt nedveket szívják fel, mivel azok sok cukrot és más hasznos anyagot tartalmaznak. Ezért cserébe gyakran megvédik a tetveket az ellenségeiktől, akár úgy is, hogy azok köré agya...
-
Csoki és szőlő? Akkor Csokoládészőlő!
A csokoládészőlő, másik nevén az ötlevelű akebia egy impozáns fagyálló kúszó cserje. Nem mindennapi virágával egzotikus dísze a kertnek.
-
Aktuális teendők a kertekben április végén
Gyümölcsösben, a kertekben, örökzöldeknél, virágoknál és a gyep ápolásánál...
-
A levendula varázslata
Előzménye: A szépséges levendula A levendula nemcsak egy kertünket díszítő szép növény, hanem számos kedvező hatása miatt is használjuk. Merítsünk ötletet az itt leírtakból!
-
Praktikus tanácsok a szebb gyepért
Szeretnénk, hogy gyepünk gyönyörűen zöldeljen? Néhány hasznos tanácsot olvashat e cikkben.
-
A szobanövények öntözésének titka
Ha valami rendellenességet tapasztalunk szobanövényeink növekedésében, első gondolatunk, hogy talán nem adunk neki elég vizet, vagy éppen túlöntöztük, vagy nem szabadna alulról, vagy felülről? Miért hervad, miért száradnak a levelei, miért ...





Kedves Renáta,
A Szaktanács rovatban a feltett kérdéshez képet is tud mellékelni:http://www.szepzold.hu/szaktanacs
Üdvözlettel,
Szépzöld.hu
Hova küldhetek képet?
Üdv:
B.Renáta
Üdv!
Sajnos akár el is fagyhatott, de egy kép alapján bátrabban mernék nyilatkozni!
Varga László
Kedves Bényeiné!
Tavaly tavasszal kaptunk egy barkát, ami szépen ki is virágzott és egész nyáron szép volt. Összel megmetszettük és most pedig nem akar virágzani. Megvannak a bimbói, de nem akar kifakadni. Nekem gyanús a törzse is mert kicsit lilás-szürke, élettelen színe van. Kérdésem hogy elfagyhatott a télen? Esetleg valami betegség támadta meg? Egyáltalán menthető még?
Köszönöm válaszát:
Renáta
Kedves Aladár,
A barkafüzet természetesen lehet metszeni. Október elején a fát belülről kifele haladva kell metszeni. Ilyenkor még a levél a fán van, lehet látni az elszáradt ágakat. Úgy kell a ritkítást elvégezni,hogy a lecsüngő ágak között 8-10 cm távolság legyen, így jövőre a levelek nem fogják egymást takarni, a levegő könnyen be tud jutni a fa belsejébe. Üdvözlettel, Nagy Mihály
Azt szeretném kérdezni, hogy barkafa metszését elmulasztottam, első évben elvirágzás után. Lehet-e pótolni, vagyis metszhető-e később, például ősszel? Félek, hogy következő elvirágzásig nagyon rendezetlen lesz és már nem fogom tudni irányítani tetszés szerint.
Köszönettel:
Ali
Nagyon szépen köszönöm a segítséget! Még gondolkodom, hogy kerüljön-e új helyre és amennyiben igen, akkor hová, vagy maradjon az én legújabb kedvencem a mostani helyén, ahová nemrég került, de mindenképpen megoldom. Ahol most van, ott nagyon szépen díszít, viszont lehet, hogy valóban kevés lesz neki a hely. Köszönöm mégegyszer!
Kedves Éva!
Ez egy elég érdekes kérdés, ugyanis a barkafűz a fává növő kecskefűzből, nemesítések során, oltással kialakított bokor. A lombkerületét tekintve így ez a növény beleférhet a bokor kategóriába, tehát ha úgy kell bokornak vedd, ha az érdek úgy kívánja akkor pedig fának. A magassága miatt mindenképpen bokor, ültetés szerint azért a korona átmérő számít, de szerintem a fél méter a kerítéshez talán kevés lesz. Üdv.
Kedves Bényeiné! A véleményét szeretném kérni, hogy a barkafűz bokornak, vagy fának minősül-e? Nagyon fontos lenne tudnom, mivel a településem építési szabályzatában a növénytelepítési előírások résznél más ültetési távolság vonatkozik egyikre és más a másikra. Nem mindegy, hogy 0,5 m-re, vagy 2 m-re kell ültetnem a telekhatártól. Segítő válaszát előre is köszönöm.
Köszönöm szépen a választ. (Sejtettem, hogy határeset a szitu, de így már megnyugodtan.)
Kedves Hozzászóló!
Ha a kérdéses növény éppen hogy átvészelte a gombabetegséget, és nemis túl sűrű, akkor érdemesebb csak tavasszal,elvirágzás után metszeni. Ha nagyon egymásra fednek a vesszők, akkor viszont egy párat ki lehet vágni, hogy a napfény is hamarabb megtalálja a bokor belsejét, jobban szellőzik a növény. Úgy érdemes a metszést végezni, hogy a forma szép maradjon, inkább az alul lévő vesszőket kell kivágni és azokat amelyek keresztben állnak a sugárirányra, de csak azt vágd, amit nagyon muszály! Üdv.
Üdvözletem!
A tavasz elején ültettünk kiskertünkbe kertészetben vásárolt földlabdás barkafüzet. Szépen átvészelte a "költözéssel" járó traumát, egy kis gombafertőzést is túlélt, de egyáltalán nem metszettük. Érdemes még a tél előtt egy kicsit ritkítani, vagy hagyjuk ezt a virágzás utáni időszakra?
Köszönöm válaszát.
nagyon-nagyon köszönöm szíves válaszát :)
Kedves Noémi! A barkafűznél is - mint bátmely növénynél - meg kell várni, amig a nedvkeringés leáll. Ez azt jelenti, hogy a lombhullás történjen meg, kezdjen pihenni a fa. Akkor lehet jó földlabdával kivenni és új helyre a szokásos módon elültetni. Üdv.
sajnos rossz helyre ültettük ezt a szépséget. mikor ültethetjük át és hogyan?