szépzöld

A csodálatos üvegtégla

Scheftsik Tamás, 2012. márc. 23.


Azoknak, akik szeretik a kreatív megoldásokat már biztosan a kezük ügyébe keveredett egy-egy üvegtégla. Érdekes darabok, hiszen meghazudtolják azokat az örökérvényűnek hitt elképzeléseket, melyeket az üvegről alkottunk. Először is, nem törékeny. Illetve nem annyira, mint azt az ember egy ilyen anyagtól várná, ráadásul remekül terhelhető. Hogy mire lehet felhasználni, egy ilyen különleges lehetőségekkel rendelkező tárgyat a lakberendezésben? Lássunk egy-két ötletet.

A csodálatos üvegtégla

Fürdőszoba

 

Ez az egyik olyan helyiség, melyben a leginkább találkozhatunk az üvegtéglával. Ennek több oka is van. Egyrészt szeretjük, ha a fürdőbe sok fény jut be, és ezt az üveg segítségével tökéletesen elérhetjük. Másrészt ez az anyag vastagságából adódóan nem átlátszó, így nem kell szégyellősnek lennünk a zuhany alatt, mivel csak sziluetteket, mozgó foltokat lehet majd látni. De természetesen nem csak a zuhanykabin kialakításánál használhatjuk fel ezt az anyagot. Ha a fürdőszoba egyik falának egy részét, vagy akár egészét üvegtéglából alkotjuk meg, azzal nem csak azt érhetjük el, hogy sokkal világosabb lesz a tér. Az üveg textúrája nagyon különleges hatást gyakorol a szemlélőre, ráadásul könnyed megjelenése határozottan tágítja a rendelkezésre álló teret. Nagyon kedvel az olyan fürdőszobák esetében, amelyekben az ablak építése nem megoldható. Ekkor ugyanis nincs más választásunk, mint megelégedni a mesterséges megvilágítással, vagy pedig nyitott ajtónál tenni-venni, ami nem mindig jó ötlet. Az üvegtégla segítségével erősen szűrten ugyan, de a szobába beáramló fényből juttathatunk a fürdőbe is úgy, hogy nem kell ablakot nyitnunk például a nappalira.

 

Nappali, háló

 

Abban az esetben, ha színt szeretnénk csempészni egy szobába, vagy légies térelválasztóra vágyuk, nyugodt szívvel alkalmazzuk az üvegtéglákat. Ma már szerencsére nem csak egy fajtával találkozhatunk. Változó méretben, alakban, színben és változatos mintázattal szerezhetjük be a nekünk leginkább tetsző darabokat. Így a nappaliban különleges hangulatot, és részleges elválasztást hozhatunk létre, ha a félkörívesen építkezünk. Induljunk el arról a falról, ahol az ülőgarnitúra áll, és a plafonig rakjuk a téglákat (esetleg 1-2 darabnyi helyet kihagyhatunk a tetején). Ezután szépen fokozatosan, mint egy lépcső esetében, egyre alacsonyabbra építsük a falat, miközben megadjuk neki a félkörívet. Még jobban feldobhatjuk a kialakítást, ha színezett darabokkal dolgozunk, mondjuk narancssárgával, és a fal tetején gyertyákat és dísztárgyakat helyezünk el. Ugyanezen elv szerint a hálószobában is elkülöníthetünk bizonyos területeket, vagy csak hangulati elemként használhatunk téglákat beépítve a hagyományos falba.

 

Kiegészítőként

 

Az üvegtéglák esetében nem kell megállni az elgondolásokban a falak kivitelezésénél. Hiába hívják téglának, anyagának köszönhetően felhasználhatósága szélesebb, mint egyszerű társáé. Építhetünk például bárpultot is belőle, melyet, ha rejtett világítással kombinálunk, akkor igazán ragyogó darabot kapunk. De építhetünk belőle kádat, ami nagyon elegáns hatású lesz, vagy akár fix ülőgarnitúrát is, mely ezáltal sokkal kevésbé tesz ránk robosztus benyomást. Felhasználhatjuk akár az erkély korlátjának megépítésénél is, de a kertben is jó mutathat, ha a teraszt választjuk le a segítségével.

 

Az üvegtéglák esetében nagy a választék színben és mintázatban, így biztosak lehetünk benne, hogy megtaláljuk az ízlésünkhöz legközelebb állókat. És ha ez megvan, semmi sem akadályoz meg minket abban, hogy a fantáziánkat szabadon engedve alkossunk!
 

Kapcsolódó cikk:

A minimál világa




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2017.október 04., szerda / 22:53

Milyen kártevő rágja a díszalmafámat?

2017.október 02., hétfő / 20:01

Körtefa betegség, mi lehet ez?

2017.szeptember 26., kedd / 18:06

A gyümölcsfacsemete sikeres ültetésének feltételei

2017.szeptember 23., szombat / 16:55

Poloskák lepték el a paradicsomot, a szőlőt, a fügebokrot. Mit lehet ellenük tenni?


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia