A fűvetés buktatói

Szerző: Nagy Mihály   Létrehozva: 2009. október 20.  
A fűvetés buktatói

Sok kerttulajdonos mondja azt, hogy "elvetem én azt a fűmagot, nem kell ahhoz tudomány". Aztán mégis megkérdezik, mit rontottak el.




Olyan apróságról feledkeznek meg a vetés folyamán, hogy a magot folyamatosan keverni kell, így sokkal nagyobb az esély arra, hogy a keverék fajták egyenletesen kerülnek a talajra.

 

Az 1 kg-os kiszerelésű zacskóra általában az van írva, hogy 30 m2-re elegendő. Ha előveszünk egy szakkönyvet, oda tisztán le van írva, hogy m2-ként 4-5 dkg-ot vessünk el. Én betartom az 5 dkg/m2-t, soha nem megyek azért vissza a megépített kertbe, hogy ritka lett a fű.

 

A másik komoly probléma az öntözés. Akinek nem én építem a kertjét, azoknak is elmondom, hogy a kelésig folyamatosan nedvesen kell tartani a földet. Azt hiszik, hogy elkezdett zöldellni a kertünk, már nem szükséges az öntözés olyan gyakran, pedig még ezután kelnek ki a finomszálú füvek. Nagyon ritka az a kert, ahova nem telepítünk automata öntözőrendszert. Itt úgy szoktam kipróbálni a rendszert, hogy a turbinás fejeknek adok 20 percet, a spray fejeknek 15 percet. Három óra múlva megnézem, hol van száradás, hol nedvesebb a föld, így be tudom állítani a megfelelő öntözési időt.

 

Az egyenletlen kelésnek több oka lehet. Egyenletlen vetés, víz összemosás… De nincs minden veszve, orvosolható a hiba a következőképpen:

Azt javaslom, hogy vágják le a füvet a lehető legkisebbre, éles gereblyével lazítsák fel a talajt, szórjanak rá fűmagot, majd takarják le homokkal. Hengereljék le vagy lapáttal ütögessék le. Ezután folyamatosan tartsák nedvesen. Könnyen elképzelhető, hogy a nádképű csenkesz, vörös csenkesz, réti perje, cérnatippan nem kel ki, mert nem öntöztek rendesen. Ezek a magvak az angolperje után 5-10 nap múlva szoktak kikelni, de mivel a csiraképződés beindult, nem kapott elegendő vizet, egyszerűen kiszáradt a csíra.

 

Kapcsolódó cikk:

Gyorsító a gyepnek

 

Kapcsolódó rovatok:

Kertészkedés

Könyvek

Szaktanács

Webáruház

 

Kapcsolódó könyv:

A pázsit gondozása

 

 

 

Hozzászólások

Még nem készült hozzászólás. Legyen ön az első!

Új hozzászólás készítése


Hozzászólás készítéséhez kérem jelentkezzen be! Bejelentkezés
 


Szépzöld hónap csokra játék





Táplálék a levelekről! Kwizda Wuxal

szépzöld webáruház