szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

A hűvösen otthonos görög stílus

Scheftsik Tamás, 2013. júl. 01.


Egy görög lakásbelsőnek alapvetően hűvös kisugárzása van. Na nem arra kell gondolni, hogy nem otthonos, hanem itt most a szó szoros értelmében kell szemlélődni. Mivel a mediterrán országokban nem ritkák a 40-45°C-os melegek, így nem csoda, ha a lakáson belül nagyra értékelik a hűvösség érzését.

A hűvösen otthonos görög stílus

A híres kék – fehér

Amikor valaki Görögországot említi, akkor a többségnek Santorini ugrik be, hófehér házaival, kék kupoláival és azonos színű ablaktábláival. Ez nem is véletlen, hiszen az egész ország büszke erre a két színre a zászlajuk is ebben tündököl, és jelképezi a tenger hullámzását, míg a csíkozás a part és az Égei-tenger találkozásának jelképe. Ha szeretnénk görögösen berendezni a lakásunkat, akkor ettől a két színtől semmi esetre sem válhatunk meg. emellett természetesen használhatunk másokat is, de az alaphatás mindig tiszta, és hűvös legyen. A fér egyszerű meszeléssel elérhető, míg a kékben ragaszkodjunk a mély, erőteljes árnyalatokhoz az ablakokon és az ajtókon. A falakra kerülhet halvány verzióban is, de ekkor a bútorok fehérjével, vagy homokszínével ellensúlyozzuk a színt.

Egyszerű

Arra nem lehet panasz, hogy nagyon túldíszített lenne a bútorzat, vagy a belső tér. Egyszerű szépséggel kezelik a szobákat, ennek megfelelően a bútorok is letisztultak, és egyszerűek. A könnyedséget a függönyök - amik lehetőleg fehérek, és nagyon könnyű anyagból készülnek – és a párnák adják. Ez utóbbiaknál nyugodtan elengedhetjük kicsit a fantáziánkat, és egy – egy kagyló, vagy tengericsillag motívummal díszíthetünk.

Mivel alapvetően lényegi kérdés, hogy a lakás hűvös legyen, így a szőnyegek nem igazán jellemzőek. Helyettük a gyönyörű, szabálytalan vonalakkal lerakott terméskövek, vagy a díszkövek a jellemzőek, esetleg a hajópadló, ám itt is lehetőleg világos árnyalatban. Ez nem is meglepő, hiszen a görögöknek meg kell küzdeniük a száraz talaj, és a tengerpart közelségének hátulütőjével: a sok porral. Ezt pedig egyszerűbb felseperni, mint naponta pórszívózni egy szőnyeget.

Fény

Ha megnézzük a tradicionális görög házacskákat, akkor azt láthatjuk, hogy azok elég alacsonyak, és az ablakokkal sem bántak éppen fényűzően. Ennek oka, hogy a fényt – illetve egészen pontosan a hőséget ezzel a módszerrel remekül ki lehetett zárni. Szerencsére ma már ez nem így van, ennél a stílusnál is nagy szerepet kap a beáramló természetes fény. A nagy ablakokat és üvegajtókat pedig a már említett nagyon könnyed anyagú földig lógó függönyökkel lehet légiessé varázsolni.

Külső terek

Mivel a ház viszonylag sötét volt, és a levegő sem nagyon mozgott odabent, az emberek a teraszokon ültek a székeiken, élvezve a futónövények árnyékát, és beszélgettek, vagy csak nézelődtek. Ez a szokás szerencsére megmaradt, és a lakberendezésben is nagy szerepet kap. A külső terek legalább annyira a ház részei, mint mondjuk a konyha, hiszen az élet nagy részét – tavasztól őszig – ezeken a helyeken élik le. Itt pedig a természet fényűzése a jellemző: csodaszép, bőven virágzó futónövények adják az árnyékot, ami elrejti a kis asztalkát, a kényelmes székeket, és a jéggel teli pohárban felszolgált, hideg vizet párálló jegeskávét, a frappét, ami nélkül nem is szieszta a szieszta.




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.június 18., kedd / 13:16

Selyem akác betegség

2019.június 18., kedd / 12:00

Selyem akác betegség

2019.június 17., hétfő / 01:16

Örökzöld magnólia-levélsárgulás ősszel

2019.június 17., hétfő / 01:05

Örökzöld magnólia-levélsárgulás ősszel

2019.június 14., péntek / 12:50

Paprika levél elváltozás

2019.június 09., vasárnap / 19:31

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban

2019.június 06., csütörtök / 15:12

A csodasövényen a képen látható elváltozás van, nagyon elterjedt , tavaly még nem láttam.

2019.május 23., csütörtök / 22:28

Volt egy barka fánk valami a föld alatt két-három centire teljesen elrágta a szárát.


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia