A kávébab betakarítása

Szerző: Sulyok Józsefné   Létrehozva: 2010. november 12.  
A kávébab betakarítása

Előzménye: A kávé ismeretlen oldala

A telepítést követő harmadik-negyedik évben a kávécserje az ágak mentén sorokban vagy fürtökben elhelyezkedő termést hoz. A kávébab valójában a kávécserje termésének a magja.




A magokat a cseresznyeszerű „bogyó” gyümölcshúsa veszi körül. Akkor szüretelhető a kávé, ha ez a bogyó élénkpirosra színeződik. A vörös gyümölcshéj alatt található a gyümölcshús, aztán egy nyálkás réteg következik, majd a kávészemet takaró héj.

 

Mindezekkel a rétegekkel körülölelve helyezkednek el a kávébabok egymással szembefordulva, egy vékony hártya burkában. A legtöbb kávébogyó élénkvörös színűre érik be, bár néhány fajta élénksárgává válik.

 

Az arabica bogyói 6-8 hónapig érlelődnek, a robustáé 9-11 hónapig. Ebből következően évente egyszer lehet betakarítani a termést. Azokban az országokban, pl. Kenyában, Kolumbiában, ahol nem válik szét élesen az száraz és az esős évszak, elképzelhető, hogy egy évben kétszer is virágzik a fa, ilyenkor a fő szüretet követheti egy második kisebb szüret is.

 

A szüreti időszak a földrajzi elhelyezés függvénye. Az Egyenlítőtől északra szeptember és december közé esik a szüret, míg az Egyenlítőtől délre a fő szüret áprilisban vagy májusban zajlik le, de akár augusztusig is elhúzódhat. Az Egyenlítő mentén elhelyezkedő országokban egész évben lehet szüretelni, különösen akkor, ha az ültetvények különböző tengerszint feletti magasságban találhatók. Ezért lehetséges, hogy az év nagy részében friss kávébabhoz lehet jutni ezekről a területekről.

 

Akár géppel, akár kézzel végzik ma betakarítást, két alapvető módszerrel dolgoznak. Az egyik az egyszeri, teljes szüretelés, melynek során egy menetben leszedik az ültetvény összes termését. A másik módszer a válogató szüretelés, amikor 8-10 naponta végigmennek az ültetvényen, és csak a teljesen beérett, vörös bogyókat szedik le.

 

A leszedett bogyók mennyiségét számos tényező befolyásolja. Ezek közül a legnyilvánvalóbb a cserje mérete, illetve a gazdaság vagy az ültetvény kiterjedése. Egy átlagos kisgazdaságban egy szedő naponta átlagosan 60-100 kg bogyót tud leszedni. Ennek azonban valójában csak 20 %-át teszi ki a kávébab tömege, így a napi átlag szedőnként 10-20 kg kávébab körül mozog. A szállításra kész kávébabot 50-60 kg-os zsákokba teszik, egy szedőnek 3-4 napi munkájába kerül egyzsáknyi kávébab megszedése.
 

Kapcsolódó cikk:

A tea története

 

 

 

Hozzászólások

Még nem készült hozzászólás. Legyen ön az első!

Új hozzászólás készítése


Hozzászólás készítéséhez kérem jelentkezzen be! Bejelentkezés
 


Szépzöld hónap csokra játék





Táplálék a levelekről! Kwizda Wuxal

szépzöld webáruház