szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Apró nappali nagy tér

Scheftsik Tamás, 2013. febr. 13.


Sajnos egy alapvetően kicsi helyiséget naggyá tenni, falbontás nélkül, nem lehet. De ez nem jelenti azt, hogy egy kicsit ne javíthatnánk a megjelenésén. Hiszen az sem mindegy, hogy amikor az ember lehuppan a kanapára, és körbenéz, akkor egy lukat lát, vagy úgy érzi, egy kellemesen tágas szobában van. A hatást mindenhol el lehet érni, nem kell hozzá más, csak néhány apró trükk.

Apró nappali nagy tér

Óriás poszter

Az utóbbi években újra kezd divatba jönni az óriás poszter. Persze nem a szocreál, elnyűtt fakó és ronda változata. A mai technikának hála olyan képekkel nagyobbíthatjuk meg a szobát, amikről első ránézésre azt sem mondanánk meg, hogy nem igaziak. Válasszunk olyat, amit erkélyajtó, és a mögötte elterülő táj látható, és máris nagyobb a tér. Ha fenyvest, vagy hasonlót rakunk ki akkor is jól járhatunk, de ez érzés csak addig marad meg, amíg nem fogjuk be a szemünkkel a teljes szobát.

Fény

Ahhoz, hogy egy szobát nagyobbnak láthassunk annál, mint amilyen valójában nagyon sok fényre van szükség. Ez lehetőség szerint az ablakokból jöjjön, tehát ne takarjuk el azokat nehéz függönyökkel. A karnist úgy tegyük fel, hogy az anyagok annyira lehessen elhúzni, hogy egyáltalán ne takarjon ki az ablakbólé egyetlen részletet sem. A mesterséges fénnyel is lehet játszani, ami akkor nagyon fontos, ha nincs lehetőségünk az ablakokkal variálni. Ebben az esetben használjunk sárgás árnyalatú fényt, de azt sokat és erőset. Így olyan lesz, mintha besütne a nap, és nem csak a kedvünk lesz jobb tőle, de a szobát is nagyobbnak láthatjuk.

 

Színek

Nagyon sokszor hallhattuk már, hogy a színek megválasztása tökéletesen képes átalakítani egy szobát. Ez bizony igaz, ám azt sokan elfelejtik, hogy ez nem csak a falakra, hanem a bútorokra is igaz. Ha azt szeretnénk, hogy a nappalink nagyobbnak tűnjön annál, mint amekkora, akkor a kanapét és a szekrényeket is világos árnyalatokba kell burkolnunk. Nem ragaszkodunk a fehérhez, hiszen azt a legnehezebb tisztán tartani. De lehetőleg kerüljük a mély fa színeket, akkor is, ha csodaszépek az ilyen pompában ácsorgó szekrények. A sötét, pirosas, narancsos árnyalatok sem a legjobbak, hiszen nagyon nagynak mutatják az adott tárgyat. Figyeljünk arra is, hogy a szőnyegekkel is sokat tehetünk a hatásért, vagy válasszunk üde, világos színeket, vagy teljesen felejtsük el ezt a kiegészítőt, és tegyünk le fa padlót (természetesen világos színben).

 

Átláthatóság

Azzal is sokat tehetünk a sikerért, ha a kiegészítők anyagában törekszünk a könnyedségre. A fonott bútorok ezt tökéletesen lehetővé teszik, de az is nagyon jó, ha a fa felületeket bolondítjuk meg áttört csipkével. A legegyszerűbb azonban az üveg használata. Így meglesznek a bútoraink, és még sem vesznek el annyi teret optikailag. Ha ezt nem tartjuk olyan jó ötletnek, akkor még mindig nyúlhatunk a jól bevált tükrökhöz, és azokkal is nyújthatjuk a rendelkezésünkre állóhelyiséget.




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.február 12., kedd / 12:10

Levélsárgulás a friss hajtásokon

2019.február 12., kedd / 12:03

Mi baja lehet növénynek?

2019.február 12., kedd / 11:55

Mi baja lehet növénynek?

2019.február 10., vasárnap / 20:00

Babérmeggy leveleinek foltosodása

2019.január 28., hétfő / 19:11

Szeretném tudni mi a neve a növénynek

2019.január 26., szombat / 11:13

Szeretném tudni mi a neve a növénynek

2019.január 26., szombat / 10:46

Szeretném tudni mi a neve a növénynek

2019.január 24., csütörtök / 15:02

Szeretném megkérdezni,hogy málna dugványt,hogyan tudok vírusmentesíteni.Köszönöm válaszukat.

2019.január 24., csütörtök / 15:00

Szeretném tudni mi a neve a növénynek


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia