Au revoir nyár…
Szerző: Mayerné Borics Erzsébet Létrehozva: 2011. október 11.
A nap vakító sugarai betöltötték a szobát, mert este elfelejtettem behúzni a sötétítőt. Szép reggelre ébredtem, annak ellenére, hogy október eleje volt. Tudtam, ma nehéz napom lesz.
A konyhaajtóban egy vékony, elégedetlen kis hangocska reklamált, hogy késő van már és még nem kapott reggelit! Egy édes kis szempár nézett velem szemben, és Cirmike, a csöppnyi macska szemvillanás alatt beslisszant a lábam alatt.
Alig tudtam kicsalni, de a konzervdoboz hangja végleg meggyőzte, és nagyokat ugrándozva futott utánam a nyári lak bejáratához, ahol aztán mohón nekilátott a falatozásnak. Örültem a jó időnek. Ahogy körbenéztem, még szinte hibátlannak tűnt minden a kertben. Az almafa alatt a „virágkompozícióm”, a diófa tövében a pozsgások, a bejáratnál a hibiszkuszok,
a muskátlik. Egyszerűen nem akartam tudomásul venni, hogy vége….
Mára terveztem a növények betelepítését. Valahogy nehezemre esett nekilátni. Nem csak amiatt, hogy sok munkám lesz velük, mert rengetegen vannak. Egy nyár és egy szép ősz végét jelenti.
Előkészültem a növények, a cserepek, a kaspók letisztításához. Először vízsugárral lemostam a szennyeződések nagy részét, aztán egy nagy edényben a kaspókat, alátéteket súroltam meg.
A legkülönfélébb dolgokkal találkoztam közben. Az semmi, hogy a locsolástól a föld is kimosódik, és megül a kaspó alján. Volt ott levélmaszat, csiga, giliszta, pók, és pókháló az utódokkal együtt…
Igen, végül is a kertben nem csak növények élnek. Úgy gondoltam, nem viszem azonnal a végleges helyükre, amelyekkel elkészültem. A szép napsütésben kiszáradnak a cserépedények, a virágföldből pedig kifolyik a felesleges víz. A vízkövesedett részekkel küzdöttem, de jól kisegített egy fémszálas dörzsi.
Elérkezett az ebédidő és vele együtt a felhők és a szélvihar. Lehűlt a levegő, és a szél nemcsak a hajamat cibálta, hanem a növényeimet is. Azt hittem gutaütést kapok. A legnagyobb növényemet, a tizenéves aloémat feldöntötte, több levele letört, a föld kiborult belőle. Persze mindez tisztítás után…
Késő délután volt, és én még mindig szorgalmasan hordtam a cserepeket. A kaktuszok nagy részét levittem a pincébe, néhányan még kint maradtak.
Az udvar úgy nézett ki, mint a csatatér. Növénymaradványok, kavicsok, föld, diófalevél és dió mindenütt.. Nagyon siettem, hogy végezzek a takarításával, mert a bejáratnál sokan vártak még bebocsátásra… Mielőtt azonban elégedetten fellélegezhettem volna, baleset történt. Újabb két cserép esett áldozatul. Hátra arc! Seprű, lapát….
Igaz, teljesen besötétedett, mire be tudtam vinni a növényeket, de kis kivétellel mindenki elfoglalhatta helyét. Cirmi ismét ott lábatlankodott körülöttem. Felvettem, játszottam vele, aztán kivittem a kiscicát.
A holdfény bevilágította az udvart. Még utoljára körbenéztem, aztán bezártam az ajtót. Agyő, viszlát, nyár!
Kapcsolódó cikk:
Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS
