szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Bioetanol pro és kontra – környezetbarát üzemanyag mindenáron?

Scheftsik Tamás, 2014. márc. 28.


Napjaink egyik talán legnagyobb tragédiája a környezetszennyezés, és az annak hatására kialakuló természetei változások, katasztrófák, hőingadozások. Szerencsére egyre nagyobb az igény arra, hogy ezeket a folyamatokat megállítsuk, vagy akár vissza is fordítsuk.

Bioetanol pro és kontra – környezetbarát üzemanyag mindenáron?

Illetve hogy a Földet ne csak magunknak akarjuk megtartani, kihasználni, hanem gondoljunk a többi lényre is, meg persze nem utolsó sorban az elkövetkező nemzedékekre.

Ennek megfelelően folyamatosan próbáljuk csökkenteni az üvegház hatású gázok kibocsátását, melyeknek egyik fő forrása a közlekedés, egészen pontosan a belső égésű motorok. A benzin és a gázolaj kétség kívül sorsfordító anyagok, kikerülhetetlen volt a használatuk, akármennyi kárt is okoztak. Ma már azonban lehetőségünk van más megoldásokkal is élni, amik messze nem szennyezik annyira a környezetet, mint az említett két üzemanyag. Erre az egyik megoldás a bioetanol.

A fellapozzuk a szótárat – vagy inkább bepötyögjük a „gugliba” – akkor azt láthatjuk, hogy a bioetanol olyan, főként etil-alkoholból álló vegyület, melyet növények felhasználásával nyernek. Természetesen nem a konyhakertre kell gondolni, hanem úgynevezett energianövényekre. Bár tény, hogy a konyhakert is megfelelő lenne erre a célra, de nagyipari termelésben nem mindegy, milyen alapanyagot választunk.

Az energianövények ugyanis nagyon gyors növekedésűek. Ennek nagy jelentősége van, hiszen a bioetanol használata nem jelenti azt, hogy nincsen káros anyag kibocsátás. Ellenkezőleg: széndioxid szempontjából kicsit sem takarékos ez a hajtás, és ugye ez üvegház hatású gáz, hogy akkor miért környezetbarát? Azért, mert a learatott energianövények – amikből az üzemanyag készül – annyi co2-őt bocsátanak ki, amennyit a helyükre ültetett, későbbi aratásra váró társaik a növekedésük során megkötnek. Ez pedig egy olyan körforgást eredményez, aminek az eredménye a 0%-os kibocsátás.

A kérdés, hogy miért nem gyulladnak örömtüzek, és táncolnak az emberek naphosszat, ha megvan a megoldás a problémáinkra? Most hagyjuk azokat az elméleteket, melyek az olajtársaságok lobbiját feszegetik a kormányoknál. Tény, hogy a bioetanol kifejezetten jó megoldás lehetne, ha nem lenne vele egy nagy hiba: az energianövények közül a legjobbak mind ehetőek, és használja is őket az élelmiszeripar. Éppen ezzel van a gond. Nagyon jó, hogy a kukorica az autó hajtására is alkalmas, de jelenleg komoly élelmezési problémák vannak a világban. Ha több élelem kell, akkor területet nyerünk – hiszen a környezetvédelem fontos, kell a bioetanol – és erdők helyére telepítünk kukoricát. Innentől kezdve azonban nem igaz a környezetbarát kritérium.

Ráadásul még csak nem is azért, mert kivágtuk az erdőt, elpusztítva ezzel ezer meg ezer lény élőhelyét. Illetve dehogynem, csak éppen a megközelítés ennél banálisabb: ha a széndioxid megkötést nézzük a bolygón, akkor abban az erdők is nagy szerepet játszanak. Azzal, hogy kivágunk bizonyos területeket, természetesen eltűnik azok megkötő képessége. Egy kukoricaföld – bár szintén köt meg co2-őt – nem képes olyan mértékű befolyásra, mint az erdő, ahol a növények töménytelen mennyiségben burjánzanak mindenhol, nem pedig rendezett sorokat alkotnak. Ráadásul a biodiverzitás, vagyis az élővilág sokszínűsége is erősen sérül, nem is beszélve a génmódosított növények káros hatásairól (mivel a kukorica természetesen nem hoz akkora hozamot, és nem is nő olyan gyorsan, mint ahogyan azt az ipar szeretné, így a legtöbb esetben módosított növényekkel dolgoznak).

Összegezve a bioetanol igenis jó megoldás, de nem a benzin kiváltására. Sok olyan terület van, ahol nagyon jó hatásfokkal alkalmazható, de fel kell ismernünk, hogy a gyártása korlátok között működhet, így a megoldást a közlekedésben nem a bioetanol jelenti, hanem más, alternatív hajtások.

Kapcsolódó cikk:

Alternatívan két (vagy egy) keréken

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.június 27., csütörtök / 01:20

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban

2019.június 20., csütörtök / 20:56

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban

2019.június 20., csütörtök / 20:46

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban

2019.június 18., kedd / 13:16

Selyem akác betegség

2019.június 18., kedd / 12:00

Selyem akác betegség

2019.június 17., hétfő / 01:16

Örökzöld magnólia-levélsárgulás ősszel

2019.június 17., hétfő / 01:05

Örökzöld magnólia-levélsárgulás ősszel

2019.június 14., péntek / 12:50

Paprika levél elváltozás


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia