szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Búcsú a falrepedésektől

Sulyok Timea, 2010. márc. 08.


A veszélyt nem jelentő repedéseket illetve a villanyszerelési munkálatokat követően keletkező, falvésés nyomait, vagy egyéb szegek, csavarok által keletkező lyukakat a falban a festési munkálatok előtt meg kell szüntetni.

Búcsú a falrepedésektől

A belső munkákhoz való töltőanyagok a legtöbb gipsz- és fafelület átfedésekor használhatók, melyek általában pasztaként dobozban felhasználásra kész formában vásárolhatók, illetve a gipszes tömítőanyagok por alakban, melyet vízzel vegyítve kenhető állagúra kell kikeverni. A kis lyukakat, melyeket szegek, csavarok falba rögzítése eredményezett könnyen megszüntethetők, egyszerűen fel kell tölteni spakli segítségével a kikevert anyaggal és száradást követően simára csiszolni. Más a helyzet a falak éleinek sérülésekor, melyeket bútorok mozgatása is eredményezhet. Ezeket a sérült éleket gyakran több rétegben felhordott és csiszolt tömítőanyaggal lehet csak korrigálni. Rakjuk rá vékony tömítő réteget, és amikor a felület már kipúposodott, hagyjuk megszilárdulni, majd csak ezt követően csiszoljuk le.

 

 

A tömítőanyag felrakásának módja:

- A repedést kaparjuk meg spaklival, hogy a mélyedést kiszélesítsük és a repedés szélén lévő omladozó, de még le nem vált réteget is eltávolítsuk.
- Az így keletkezett törmeléket, port keféljük ki a repedésből és a falról ecsettel, majd a tömíteni kívánt rést nedvesítsük be ecsettel.
- Az előre elkészített, de még teljesen meg nem szilárdult gipszes tömítőanyagot szorosan tapasszuk be a repedésbe és simítsuk le a fal síkjára.
- Néhány óráig hagyjuk száradni, hogy megszilárduljon, majd csiszolópapírral dörzsöljük simára.
- Ha mély repedést kívánunk ilyen módon megszüntetni, az első tömítést követően előfordulhat, hogy a tapasz megszilárdulását követően nem lesz a fal síkjával egyenes, kisebb mélyedés alakul ki a száradásakor, ezért ismételjük meg a tömítőanyag felrakásának műveletét mindaddig, míg a fal felületéhez viszonyítva megfelelően sima nem lesz.
- Amennyiben nagyobb mélyedést kell megszüntetnünk, mint például a villanyszerelés során a falba helyezett csöveket, akkor első lépésként kisebb távolságokra készítsünk gipszes tömítőanyagból - mely gyorsan köt - tapaszt, mellyel a csöveket a rés mélyedéseibe rögzítjük, majd ennek száradását követően álljunk neki a mélyedések kitöltésének. A folyamat ebben az esetben is megegyezik a kisebb repedéseknél leírtakkal, annyi különbséggel, hogy több réteg tapasz felhordását követően kaphatjuk meg a kívánt eredményt. Ügyeljünk arra, hogy a falba helyezett csövek a fal síkjától beljebb kerüljenek, ezért inkább több helyen rögzítsük tömítés előtt.



A tömítőanyag

A friss tömítőanyagot célszerű száraz, hűvös helyen tartani, keveréséhez pedig spatulát használjunk. A port használat előtt keverjük meg alaposan, és mérjük fel, hogy kb. mennyi mennyiségre lesz szükségünk a repedés megszüntetéséhez. Mindig annyi anyagot keverjünk ki a porból, mint amennyit a csomagolóanyagának oldalán feltüntetett kötési idő alatt fel tudunk használni, még ha többre is lenne szükségünk, inkább többször kisebb adagokat készítsünk. Így biztosak lehetünk abban, hogy kötési idő előtt fel tudjuk használni a kevert mennyiséget és nem fog kárba veszni. A keverőedényt a művelet végén célszerű teljesen kitisztítani és elmosni, ugyanis a kötést követően a tömítőanyag beleszárad.

 

 

A mennyezet, fal előkészítése

Távolítsunk el minden olyan elektromos aljzatot, ami akadályozhatja a munkát. A falat tisztítsuk meg szappanos lemosással. A beázás okozta megszáradt vízfoltok átütnek a festéken, ezért ezeket előbb alapozó-tömítő réteggel kell bevonni. A konyhában zsírfoltok rakódhatnak le a mennyezeten, mely meggátolja a festék tapadását, ezért a mennyezetet ezektől a szennyeződésektől mentessé kell tenni alapos tisztítással. Ezt követően minden repedést, mélyedést és lyukat töltsünk fel töltőanyaggal. A régi házaknál előfordulnak enyves festékkel bevont falak, melyeket távolítsunk el. A meglazult tapétát, festékréteget távolítsuk el a mennyezetről és az oldalfalakról egyaránt. Ha a falakat festésre készítjük elő, akkor nagyobb gondossággal kell eljárnunk, mint amikor tapétázáshoz készítjük elő. A festésen még a hajszálrepedés is meglátszik, ha azt előzőleg nem tapaszoltuk lés csiszoltuk le gondosan. Az új, gipszelt falat tökéletesen kell kiszárítani, mielőtt lealapoznánk vagy a végső festékréteggel ellátnánk. Forrás: www.epitinfo.hu


Kapcsolódó cikk:
Otthonunk világítása


Kapcsolódó rovatok:
Lakberendezés
Hobbi
Könyvek
Fórum


Kapcsolódó könyv:
Falazás, betonozás, vakolás

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2018.november 07., szerda / 14:56

Smaragd tuja kártevők!

2018.november 03., szombat / 11:52

Mi a neve ennek a növénynek?

2018.november 03., szombat / 11:50

Mi az oka a sárgulásnak a fűnél?

2018.november 03., szombat / 11:48

Felkészülés télre a gyep permetezésével

2018.október 08., hétfő / 14:14

3 Hónapja vetem egy bambuszt-sárgulnak a levelei-mi a teendő ?

2018.október 02., kedd / 21:04

Orchidea virágon fekete pöttyök jelentek meg vajon mi lehet a gond?

2018.október 02., kedd / 20:58

trópusi tüskéstök


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia