Cserép kavalkád
Szerző: Scheftsik Tamás Létrehozva: 2012. június 27.

Még egy kertben is gyakori vendégek a cserepek, nem is beszélve egy teraszról, vagy egy lakás belsejéről. Szerencsére egyáltalán nem törvényszerű, hogy komor, egyszínű barna tartókkal vegyük körbe magunkat. A színes cserepektől nem csak a látvány lesz megkapóbb, de a kedvünk is sokkal jobb lesz.
Bolti
Azoknak, akik szeretik a megszokott formákat és kiviteleket, a boltok polcain rengeteg cserepet kínálnak. A színek és az anyagok is eltérőek, nincs más szelektáló rendszer, csak a pénztárcánk. Ahhoz azonban, hogy valami igazán mutatós lehessen a virág alatt, a legtöbb esetben nem elég a cserép, külön kell venni egy kaspót is, ami megint csak nem éppen olcsó. Így az ültetést már duplán megfizettük, pedig még ki sem léptünk a bolt ajtaján.

Csináld magad
Szerencsére a legtöbb cserép alkalmas arra, hogy egy kicsit átalakítsuk. Ráadásul ez nem kerül olyan sokba, hogy ne engedhetnénk meg magunknak. A legolcsóbb megoldás, ha veszünk egy műanyag cserepet, amely lehetőleg egyszínű. Szükségünk lesz még egy alkoholos filctollra, és némi kézügyességre. Azért kell ez a drágább toll, mert a környezeti viszontagságok elég gyorsan eltűntetnék a cserepünkről a művészi formákat. Az sem baj, ha nem érzünk magunkban elég ügyességet egy cserép kidekorálásához, ha vannak gyerekeink, egészen biztosan lelkesen fognak majd hozzá a munkához. Ha azonban lurkók sincsenek a közelben, még mindig fordulhatunk sablonhoz. Keressünk egy nekünk tetsző mintát, és vágjuk körbe- így a negatívja kerülhet a cserépre. Az internet ebben is a segítségünkre lehet, hiszen elképesztő mennyiségű képet és sablont találhatunk, amit fel tudunk használni a kreatív munkához.

Persze nem érdemes leragadni a rajzolásnál, ennél sokkal színesebb ötleteink is lehetnek. Az agyag cserepeknek megvan az a jó tulajdonsága, hogy könnyedén lefesthetőek akármilyen árnyalatra. Ha azonban nem szeretnénk egyszínű tartókat, akkor is vannak lehetőségeink. Tegyük le a cserepet a kertben egy emelvényre, és egy kis kefe- mondjuk fogkefe- segítségével pöttyözzük be. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy az eszköz sertéit belemártjuk a kívánt árnyalatba, majd a hüvelykujjunkat végighúzva rajta felvisszük az apró pettyeket a tartóra.

Szintén impozáns megoldás, ha egy kicsit idősebbnek mutatjuk a cserepünket, mint amilyen. Ehhez szükségünk lesz egy egyszerű háztartási szivacsra, amit a kiválasztott anyagba mártunk. Ezután kinyomjuk a felesleges festéket, és a mosogatóeszközt rányomjuk a cserepünkre. Először ne maszatoljunk vele, csak egyetlen mozdulattal szorítsuk oda, és vegyük el, ugyanis így is kellemes hatást érhetünk el. Ha azonban ezzel még nem vagyunk elégedettek, akkor nyugodtan kenjük szét az anyagot, de arra figyeljünk, hogy keveset használjunk, különben a munkák feleslegesnek fog bizonyulni, ugyanis egy közönséges, egyszínű cserép lesz az eredmény.

Ha szeretnénk, hogy a cserepünk illeszkedjen a kertbe, és olyan legyen, mintha mindig is ott lett volna, akkor két lehetőségünk van: vagy várunk, ameddig egy kicsit benövi a moha (ami eltarthat néhány évig is), vagy pedig egy ki trükkhöz folyamodunk. Az agyagcserepeket kenjük le natúr joghurt és egy kis föld keverékével. Először egy kicsit fura látvány lesz, ahogy a kotyvalékunk csillog a felületen, egy hét után azonban, a jó táptalaj következtében, a zöldülés szépen megindul.
Kapcsolódó cikk:
Természetes anyagok a lakásban

Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS
Hozzászólások
Még nem készült hozzászólás. Legyen ön az első!
Cikk ajánló
-
India szent növényei
Minden vallásnak megvannak a maga szent növényei, így Indiában is a hinduizmus nagy tiszteletnek örvendő növényei egészen Európáig eljutottak.
-
Formakiültetés egynyári és évelő növényekből
Házi kiskertekben nem túl szokványos ültetési mód, hogy növényekből különböző formákat alakítsunk ki. Akinek van rá hely és affinitás, annak néhány tippet adnék.
-
Gyep nemcsak lusta és időhiányos kertészeknek
Manapság már minden az időről szól. Legyen szó akár a kertben, akár a lakásban, mindig arra törekszünk, hogy a legkevesebb időt vegye el az életünkből, ne járjon plusz költségekkel és a fenntartása csettintésre működjön. Erre találták ki tö...
-
Csíráztatás otthon - Videóval
Télen jóval kisebb a zöldség-gyümölcs kínálat, de létezik egy egyszerű, ám hatékony módszer vitaminkészletünk feltöltésére. Együnk frissen termesztett csírákat?! A hideg téli napokon gyakran kívánunk egy kis üde ízt. Ilyenkor a konyhapulto...
-
Gyümölcsfák ültetése
Mi az gyümölcsfák ültetésének ideális időpontja? Ismerjük meg, hogy milyen módszerrel ültessünk, és hogyan oldjuk meg a növényvédelmet!
-
Hasznos tanácsok, tippek
A kertbe, balkonra ültetendő virágok színösszeállításánál érdemes figyelembe venni a színdinamika alapelveit, a kiegészítő színek és színkontrasztok hatásfokozó voltát. Csillogóbb, élénkebb a citromsárga bársonyvirág a sötétlila vanília tár...
-
A szobai pálmaliliom
A szobanövény kedvelők körében igen kedvelt növénynek számít az óriás pálmaliliom, a jukka. A hatalmasra növő, idővel magas, felkopaszodott szárú növény nagyon hálás, könnyen tartható fajta.
-
A virághagyma tornája évről-évre
Akinek van amarillisze, az tudja, hogy ez a növény milyen csodálatos tornát visz végbe minden évben.
-
Díszfüvek a kertben
A díszfüvek népszerűsége abban rejlik, hogy elenyésző gondoskodással is szépek, ráadásul minden kertstílushoz találunk megfelelőt. Visszacsempészik a kertbe a végtelen rétek hangulatát, a sziklakertben a hegyvidéki tájat idézik, és már a le...
-
Miért tisztítjuk meg a terepet a fáktól, amikor házat építünk?
Forrás: www.epitinfo.hu Itt a tavasz, amely a természet éledésén kívül az építkezések kezdetét is jelenti. Elgondolkodtató viszont az a tény, hogy a megvásárolt koros fákkal, kialakult növényzettel rendelkező telkeken miért végeznek az épí...
-
Dekódoltuk a borászok nyelvét! 5.
Borhatározó kisokos P - R Előzmény: Dekódoltuk a borászok nyelvét! 4. A borászok titokzatos nyelvét kevesen értik. Mindenkinek, akit érdekel, hogy mi van a palackra írva. A borászati szakkifejezések körében eljutottunk már a P-R betűs sz...
-
Sokrétű örökzöld a kúszó kecskerágó
Kisebb foltok befuttatására, fák törzsére felfutva sokfelé látni egy kedves, aprólevelű örökzöldet. Ez nem más, mint a kúszó kecskerágó (Euonymus fortunei). A több száz fajtát számláló dísznövényfaj meghódította már a világot, mert nem csak...
-
Tippek gyökérzöldségek termesztéséhez
A gyökérzöldségek népes táborából az átlag háztartásban csupán néhányat ismernek és használnak. Nagyon kevesen tudjuk például, hogy mire való a bakszakál, a csicsóka, a vajrépa vagy az édesburgonya. A jövőben ezekről a zöldségfélékről is ad...
-
A ragadozó katicabogár
Magyarországon nagyon sok katicabogárfajta él, ezek közül a hétpettyes katica a legismertebb. Részletes időjárás körkép!
-
Paprika és chili, az örök páros
Előzmény: Hogyan készül a házi fűszerpaprika? A fűszerpaprika számos fajtája közül a gyógyászatban a hegyes, vékony, erősen csípős éretten piros termésűt értékesítik. Közép- és Dél-Amerikából származik, főleg Mexikóból.
-
Kúszó és futó növények
A balkon és a terasz általában déli fekvésben van vagy legalább jó napsütötte elhelyezésben. Ez a napsütés néha esetleg túl erős ezért árnyékolás szükséges. Megoldható a feladat növényekkel is a következő módon:




