Dicséret 1.
Szerző: Sulyok József Létrehozva: 2008. augusztus 25.
Ibrányban az 1970-es évek közepén felkeresett egy faluszéli tanácstag. Azt kérte, hogy adjak neki rendkívüli szociális segélyt.
- Milyen célra kellene ez a soron kívüli támogatás? – kérdeztem.
- Tetszik tudni, nősül a fiam, arra kellene. – válaszolta.
- Melyik fiú nősül? – kérdeztem vissza.
- Hát a Józsi! – mondta kényszeredetten.
- A Józsi, akit a múlthéten kaptak el csokoládélopáson a Beregnyei-féle ABC-ben? De hát az még l6 éves sincs és ötödikesként maradt ki az iskolából! Hogy mehetett bele ebbe a butaságba? Azt hittem, hogy maga tanácstagként felvilágosultabb ember! – szörnyülködtem.
- Mit csináljak?! Azt mondta a fiú, ha nem engedem megnősülni, felakasztja magát. Félek, hogy megteszi. – mondta őszintén.
- És hány éves a lány? – kérdeztem.
- Az meg elmúlt 17 éves, már volt kétszer is ura. Most elcsavarta a fiam fejét is. – dünnyögte az orra alatt.
E rövid diskurzus után mondtam, hogy lakodalomra nem adható szociális segély, ezt egy tanácstagnak különösen illik tudni. Tót úr dolgavégezetlenül távozott tőlem.
Egy hét sem telt el, s újra megjelent feleségével együtt a hivatalban jelezve, hogy velem szeretne beszélni. Amikor kérdeztem, mi járatban vannak? Tót úr felháborodva mondta:
- Fel akarom jelenteni Bogárt, a másik örömapát, mert nem akarja - ha már így jártunk - megadni a lakodalom költségének felét, négyezer forintot!
– Mert, hogy jártak? – kérdeztem csodálkozva.
- Hát még nem halotta?! Szombaton volt a lagzi, mindenki jól mulatott, de a menyasszonyt éjfél körül megszöktette egy tiszaberceli fiú. – válaszolta.
- S a Józsi gyerek felakasztotta magát vagy mit csinált? – kérdeztem.
- Dehogy akasztotta fel magát, már egy másik lánnyal vigasztalódik. Még örülök is neki, mert azt az előzőt én is jól ismertem! Mondta sejtelmesen a felesége előtt…
- Akkor minden rendbe jött, a fiú még várhat a nősüléssel, a nőnek új ura van. Mi kell még? - lelkendeztem.
- Dehogy van rendben addig, amíg Bogár meg nem adja a négyezer forintot, jelentette ki határozottan.
- Semmit sem akar megadni a költségekből? – kérdeztem
- Csak kétezer forintot hajlandó adni, de nem vettem el tőle. Mit képzel ez, koldus vagyok én? Kiverem a szemét pénzzel! – emelte fel a hangját, mint aki nem is lett volna pár napja nálam rendkívüli segélyért.
- Nagyon rosszul tette Tót úr, hogy nem fogadta el! El kellett volna venni a kétezer forintot és utána azt mondani, hogy a másik kettő ezerért beperli a bíróságon. Mert így semmit sem kapott. – okítottam.
Az addig szótlanul mögötte álló felesége úgy hátba vágta, a férjét, hogy az majdnem orra esett, s közben az kiáltotta:
- Te hülye, látod ott a gógyi, nem nálad!
Folytatása: Dicséret 2.
Kapcsolódó rovatok:
Kapcsolódó cikk:
Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS
