Egy kirándulás pillanatképei
Szerző: Mayerné Borics Erzsébet Létrehozva: 2012. június 12.

Szép tájak, régi korok, múzeumok. Városok építészeti csodái, a kisvárosok, a vidék nosztalgikus hangulata mind el tudja varázsolni a kirándulót. Engem is. Ami mellett még nem tudok soha elmenni csukott szemmel, azok a növények, melyek körülveszik és meghatározzák azt az alaphangulatot, amellyel új élményeket szeretnék felfedezni.
A régiek kis tudták, hogy egy ház, egy kastély, egy otthon nem létezhet fák, bokrok, virágok nélkül. A tehetősek különleges botanikai értékű növényekből ültetett parkkal, tóval is körülvették magukat. Ma is szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak a fáradt utazónak.

Egy határ menti szlovén kirándulás apropóján készültek azok a fotók, melyeket most közreadok.

A kis kastély melynek parkjában egy rövid sétát tettünk, valóban különleges növényeket is rejtett. Itt fedeztem fel, sőt a szemem azonnal rátalált egy igazi szépségre. Egy tájékoztató tábla segített a növényismeretben. Csak az volt a baj, hogy egy kukkot sem tudok szlovénül… Mint utólag sikerült kiderítenem, Japán hegyvidéki erdeiből származó juharféle. Pontos neve: Acer rufinerve, vagy rőterű juhar.


Május lévén éppen virágzásban volt. Nem találok szavakat, amellyel leírhatnám mennyire szép látványt nyújtott ez a közel 10 magas, sárgás-zöld virágokkal teli fa.


Kicsit utánajártam mit kell tudni róla. Zöldes-szürkés csíkos a kérge, az ágak, melyek idővel berepedeznek. A levelei háromkaréjúak, tenyér alakúak, és 5-15 cm nagyságúra nőnek. Tekintve, hogy akár 12 m magasra is megnő, parkokban ideális a hely számára.



Láttunk még teljes virágzásban rododendronokat, egy helyes kis tavat, benne számtalan vadkacsa házaspárt. Annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy a part mentén szundikálva nyugodtan tűrték a sétálók, a gyerekek zaját. Csak villanásnyi emlék volt…


Feltöltött a kirándulás élményének varázsa, az alaphangulatot is sikerült elcsípnem, így könnyed beletörődéssel indultam neki a követkő heti mókuskeréknek.
Kapcsolódó cikk:
Trópusi utazás öt euróért – Sok-sok képpel
A leander veszedelmes kártevője: a pajzstetű


Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS
Hozzászólások
Még nem készült hozzászólás. Legyen ön az első!
Cikk ajánló
-
A magyar szőlőtermesztés története
Előzmény: A szőlőtermesztés kialakulása és története Hazánk területén már a honfoglalás előtt ismerték és termesztették a szőlőt. Ekkor a Bodrog mentén, a Dunántúl több részén és a Szerémségben virágzó szőlőültetvények voltak. A dunántúli ...
-
Palántázási 1X1
Lelkesedésünk mit sem ér, ha valamit nem úgy csinálunk, mint kellene. Vétek lenne a reménybeli termést már a kezdetek kezdetén megtizedelni Ha megtehetjük, palántáinkat kiültetés előtt készítsük elő. Az edzetés során nappalra tegyük ki őke...
-
Növény-wellness
Növényeinkben akkor leljük örömünket, ha azok jól érzik magukat. Higgyék el, nem is olyan nehéz a kedvükben járni! Ha kissé párásabb környezetről és leveleik portalanításáról gondoskodunk, szépségük még jobban kibontakozik.
-
Egy kis faiskola
Azon nincs vita, hogy gyümölcsfának minden kertben lennie kell. Már csak az a kérdés, hogy a számos fajta közül melyiket válasszuk. Nagyon nem mindegy!
-
Trópusi növények a lakásban: a banánfa
Előzménye: Trópusi növények a lakásban A citrusfélék kapcsán már egy korábbi cikk tárgyalta a házilag termett egzotikus gyümölcs szüretének élményét. A törpebanánnak nevezett Musa nana a valóságban óriásnak is nevezhető.
-
Mit tudunk a mustárról?
Hazánkban már a 15. század második felétől említik írások mustohárként, muskotérrmagként és mustovármagként. De milyen hasznos hatása van?
-
A madárnevű növény
Újra egy növény, amely egy madárról kapta a nevét? Ez a gyönyörű növény a flamingóvirág. Ha meglátunk egy virágot, sokszor magunk is arra gondolhatunk, amit a neve takar, illetve amire hasonlít. Így van ez a kecses megjelenésű flamingóval i...
-
Édeskömény - Gyógyító növények
Az édeskömény „nagy kömény” vagy „bécsi kapor” csak nevében testvére a konyhai köménynek. Ánizsra emlékeztető illatával, csípősen édeskés ízével egészen másfajta zamatot ad.
-
Ültetési naptár: Május
Kert A májusi kert meghatározó illata a gyöngyvirágé ás az orgonáé. Az orgonabokor az egyik leghálásabb díszcserjénk, mert nem kér tőlünk mást, mint hogy olykor megmetsszük. Ezt a vázába szánt virágok levágásával nagyjából el is végeztük. ...
-
Fahoroszkóp druida módra
Egy érdekes elmélet szerint a születési dátumból megállapítható, ki milyen fa jegyhez tartozik. A horoszkóp eredeti kidolgozói a kelta druida papok voltak, akik az időszámításunk előtt 6. századból szólnak most hozzánk.
-
A lakásdíszítő sóvirág
A növények között vannak olyanok, amelyeket szinte egy-két pillanatnyi gyönyörködésért ültetünk. Hiszen egy évelő növény életében egy virágzási időszak egy nagyon kicsi mozzanat.
-
Gyommentes zöldséges, kapálás nélkül!
Senki se szereti a gyomokat kiszedni vagy kapálgatni a paprika, paradicsom, káposzta, karfiol vagy pl. a bimbóskel közül.
-
A cinege cipője - Képes beszámoló
avagy madárgyűrűzés a Sóstó természetvédelmi területén A januári hétvége jó alkalmat kínált a természetimádóknak fűtött börtöneikből való kiszabadulásra. Ezúttal a madáretetők szorgos falatozói kerültek középpontba.
-
Mit tegyünk, hogy újra bimbós és virágos legyen rózsafánk?
A rózsáknak az egyik legjobb tulajdonsága, hogy a nyár folyamán folyamatosan képesek virággal díszíteni a környezetet. Nézzük mi a teendő, hogy a képeken látható rózsákhoz hasonlóan, nekünk is ilyen szép virágaink nyíljanak.
-
Ősz a kertben - 1. rész
Beköszöntött az ősz. A szeptember még kellemes nyári meleggel kényeztetett a természet nagyvonalú ajándékaként, az október azonban már minden átmenet nélküli: heves és hűvös, borús és borongós.
-
Áprilisi eleji aktualitás
A cikk itt olvasható!




