szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Egy nappalival több funkciót!

Scheftsik Tamás, 2014. jan. 17.


Egy lakás rendszerint sajnos nem akkora, mint amennyi helyre szükségünk lenne. Térszükségletünk változó, hiszen ha otthon is dolgoznunk kell, vagy éppen egy gyerek érkezik a családba, akkor rögtön szeretnénk plusz néhány szobát. Ám mivel ez nem könnyen megoldható, marad egy másik praktikus, és jó megoldás: a nappaliból választunk le funkcionális sarkokat.

Egy nappalival  több funkciót!

Dolgozó sarok

A legtöbb esetben ezzel a sarokkal egészül ki egy nappali. Ennek köszönhetően a gyártók és a designerek is csak úgy öntik magukból a jobbnál jobb ötleteket, amik azt is lehetővé teszik, hogy úgy készítsünk el egy dolgozósarkot, hogy az még csak nem is látszik. Persze nem feltétlenül ez a cél, de jól jöhet akkor, ha a szoba alapvetően kicsi, és nem szeretnénk egy plusz funkcióval is még jobban összenyomni. Egy alapvetően nagyobb nappaliban ettől nem kell félni, így tökéletesen mutat egy elegáns, nagyobb asztal, amin az eszközeink között kell csak nagyobb rendet tartani, hiszen a kupi az asztalon a szobára is rányomja a bélyegét. Ha azonban nincs elég nagy szobánk, akkor válasszunk olyan kivitelt, mely minden, a munkánkhoz szükséges részletet (asztal, szék, irattartó, stb.) kompaktan tárol. Ilyen lehet egy praktikus szekrény, mely a szobától egy kicsit sem üt el, ám ha kinyitjuk, akkor kihajtható belőle az asztal, és kivehető belőle a szék, és az eszközök is.

Relax

Jó, ha van egy olyan szobánk, ahol lazítani lehet. Ha erre nincs külön kapacitásunk, akkor relax sarkokat is ki lehet alakítani egy szobában, aminek külön jó része, hogy nem kell elrejteni, hiszen nagyon jól tud mutatni, még akkor is, ha nem tükrözi tökéletesen a szoba stílusát. Persze azért nagyon ne üssön el tőle, mert az megtöri a teret, de a színharmónia már elég lehet, azonban itt megjelenhet a keleti stílus, még akkor is, ha a szobában máshol nem az a jellemező. Attól függően, hogy kinek mit jelent a relaxáció, itt lehet egy kellemes fotel, könyvekkel körülvéve, de elférhet egy kisebb hifi torony is, ahol lehetőségünk van élvezni a zenét. Ezt a sarkot mindenképpen úgy válasszuk meg, hogy ablak legyen a közelében, mert a pihenéshez kell, hogy tér is legyen körülöttünk.

Gyerek

Nos igen, ez az a sarok, amit soha nem lehet behatárolva egy adott területen tartani, csak akkor, ha a lurkó már alszik. Ennek ellenére nem rossz megoldás, ha nem, az egész nappaliban, szétszórva találhatóak a játékok, hanem azokat egy külön sarokban rendezzük össze. Hiú ábránd, hogy a játékok a gyerekszobában is remekül ellesznek, mert a kicsik is szeretik a saját dolgaikat látni a szobákban, így mindig kihordják majd a dolgaikat a nappaliba – nem utolsó sorban azért, mert játszani, élni ők is abban a helyiségben akarnak, ahol a szüleik is vannak. A gyereksarok kialakításánál is érdemes úgy kalkulálni, hogy ne üssön el nagyon a szoba többi részétől, de azért a kicsi érezze, hogy ez az ő területe, itt szabadon játszhat. Ezt akkor is el tudjuk érni, ha minden játékát elpakoljuk szekrényekbe, de a földön egy nagyobb plüss, vagy éppen egy olyan szőnyeg várja, amin autópálya van, vagy éppen a babákkal lehet kerti bulit csinálni.




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.április 22., hétfő / 20:56

Fekete puha élősködők a friss hajtások on. Borosryán

2019.március 07., csütörtök / 13:04

Orchidea termesztése házilag

2019.február 12., kedd / 12:10

Levélsárgulás a friss hajtásokon

2019.február 12., kedd / 12:03

Mi baja lehet növénynek?

2019.február 12., kedd / 11:55

Mi baja lehet növénynek?

2019.február 10., vasárnap / 20:00

Babérmeggy leveleinek foltosodása


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia