szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Egyetlen szirommal is hódít a kála

Scheftsik Tamás, 2013. aug. 21.


Egy elegáns háztartáshoz elegáns növény is illik. Ilyenkor az emberek vagy az orchideát választják, vagy pedig a kála mellett döntenek. Jól teszik, hiszen míg 20 évvel ezelőtt szinte csak a nagyvirágú, hófehér változatot lehetett kapni, addig mára a holland, kisebb, de színes fajták is megtalálhatóak, cserepes kivitelben.

Egyetlen szirommal is hódít a kála

Nevelése

Akik szeretnek azzal foglalatoskodni, hogy a lakásukban, házukban fellelhető virágokat maguk nevelik ki, azoknak irány a gazda, vagy dísznövénybolt, és szerezzenek be magokat, esetleg gumót, hiszen mindkettő kapható. Akik nem akarnak ennyi időt szánni a kála kinevelésére, azok megveheti a kifejlett növényeket is. ilyenkor, mint minden kertészeti virág esetében, minél előbb ültessük át a neki megfelelő talajba. Ez a kála esetében tápanyagdús, humuszos, homokos legyen. Mivel elég sok fej létezik, ezért nem árt a pontos igényekről megkérdezni az eladót, de ettől nem sokban fognak eltérni.

A kála, bár szereti a fényt, a közvetlen napon könnyen megéghet. Néhány fajt kivéve szereti a meleget, ezért a nyári időszakban nyugodtan kint lehet tartani a teraszon, vagy akár a kertben is. arra azonban ügyeljünk, hogy a perszelő déli nap sugaraitól védve legyen. Fontos az is, hogy bár a meleget valóban szereti, ez csak akkor tesz neki jót, ha közben a megfelelő nedvesség és a páratartalom is adott. A földjét ne hagyjuk kiszáradni, folyamatosan tartsuk nedvesen, és lehetőleg rendszeresen lazítsuk. A nagyon tömör talaj ugyan nem tesz rosszat a növénynek, de sajnos hajlamosabbá teheti a gyökerek deresedésére, ami a levelek fonnyadásához vezet, és a növekedés is leáll, azonban a talajlazítással ez teljesen elkerülhető.

Teleltetés

A növényeknek is megvan a maguk életritmusa, amit biztosítani kell számukra, különben a szépségek kimerülnek, és elpusztulnak. A kála esetében viszont a pihenő időszak, amikor a növény regenerálódik, változtatható. Lehetőségünk van arra, hogy télen, a hidegebb hónapokban pihentessük a kálát. Ekkor 10°C-körüli hőmérsékletre lesz szükség, és az öntözést először folyamatosan csökkentsük, majd hagyjuk abba.

Ha fűtött lakásban teleltetjük, mert nincs lehetőségünk másra, akkor inkább toljuk el a pihenési időszakot, és azt július – augusztus környékére időzítsük. Itt sem kell másképpen eljárni, mint télen, kivéve persze a hőmérsékletet. Ahhoz, hogy a gumók ne menjenek tönkre, tegyük a cserepet kavicságyra, és azt folyamatosan tartsuk nedvesen, így a párás környezet biztosítja a növény számára a túlélést, és a gyönyörű virágzást. Az első bimbók a pihentetést harmadik hónaptól jelentkeznek, és a növény addig hozza őket, amíg el nem jön az aktív időszak vége.

Akkor sokan megijednek, mert a levelek elbarnulnak, és lehullanak, de nincs semmi ok a kesergésre. A növény életszakaszának ez természetes velejárója, sőt, ezzel a pihenése tökéletesebb lesz, és dúsabban, szebben fog virágozni.

Szaporítás

Mint a gumós növények többségét, a kálát is tőosztással lehet szaporítani. A rizómát szedjük több darabra, és azokat külön ültessük el. Ilyenkor mértékkel öntözzük, de ha megjelennek az első hajtások, akkor már ne sajnáljuk tőle az értékes vizet, és ne hagyjuk kiszáradni a földjét. Az olyan fajták, melyek magokat is hoznak, természetesen szaporíthatóak arról is, ami ugyan hosszadalmas, de közel sem lehetetlen feladat.

Összességében a kála nem egy egyszerűen tartható szépség, de mindenképpen megéri a fáradozásokat, mert bár csak egyetlen szirma van, azt olyan eleganciával viseli, amire csak nagyon kevés virág képes.

Kapcsolódó cikk:

Néhány ötlet a cala gondozásához




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.június 27., csütörtök / 01:20

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban

2019.június 20., csütörtök / 20:56

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban

2019.június 20., csütörtök / 20:46

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban

2019.június 18., kedd / 13:16

Selyem akác betegség

2019.június 18., kedd / 12:00

Selyem akác betegség

2019.június 17., hétfő / 01:16

Örökzöld magnólia-levélsárgulás ősszel

2019.június 17., hétfő / 01:05

Örökzöld magnólia-levélsárgulás ősszel

2019.június 14., péntek / 12:50

Paprika levél elváltozás


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia