szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Elkésett gondolat

Mayerné Borics Erzsébet, 2011. jún. 08.


Majdnem megfeledkeztem arról, hogy néhány mag várakozik még abban a dobozban, melyet arra találtam ki, hogy hónapok szerint besoroljam és rendszerezzem, az éppen aktuális ültetnivalót. Minden évben megfogadom, hogy nem veszek újabb és újabb magokat, főleg olyanokat, melyeket elő kell nevelni.

Elkésett gondolat

Korábban a palántákkal nem nagyon vesződtem, mert nem találtam megfelelő helyet, ahol gond nélkül tudtam volna nevelgetni őket. Ha nincs elég fény, hőmérséklet, és páratartalom, akkor nem lesz egészséges kis palánta belőlük. Csak elfecsérlem az időmet és energiámat. Ennek ellenére az idén még is úgy döntöttem, hogy próbálkozom. Sikerült megfelelő körülményeket teremteni ehhez a nem kis munkát igénylő feladathoz.

 

Jó, hogy nem dobtam ki a régi műanyag balkonládákat, mert ebben tároltam az ültető poharakat. Könnyen mozdítható volt, nem kellett félnem, hogy kiborítom, ha véletlenül locsoláskor megbillentem őket. Mint tudjuk, vannak növények, melyek magvait már februárban el kell vetni. Mire március vége lett, alig tudtam megmozdulni a rengeteg pohártól!

 

Áprilisban aztán tovább nőtt a darabszám. . Naponta gondoztam, hogy a fűtés miatt ne száradjon ki a földje, és cserélgettem a növényeket, hogy mindegyik elegendő fényhez jusson. Ha speciális edényt vásárolok egyszerűbb lett volna, de úgy gondoltam, hogy megoldható a nélkül is. Tápanyagot adtam a locsoló vízhez és a levéltrágyáztam őket. Próbáltam a páratartalmat megőrizni, hogy könnyebben ki tudjanak bújni a növénykék. Elég nehéz volt, de nem jutott eszembe semmi használható ötlet.

 

Nagyon drukkoltam, mert kitört volna a frász, ha csak hiábavalóság lett volna belőlük. Gondoskodásom nem lett eredmény nélküli. Kis kivétellel, szinte mindegyik életben maradt és egészséges lett. Egyik alkalommal megszámoltam, száz feletti mennyiség volt. A szüleimnek is én neveltem az idei évben a paradicsom és paprika palántákat. A legszebbeket nekik adtam. A nálam maradókat amint jó idő lett, kitettem, hogy a természetes körülményekhez tudjanak alkalmazkodni. Alig vártam, hogy kiültethető állapotban legyenek, mert az aprólékos locsolást már kezdtem unni.

 

A paradicsomok voltak a szezon kezdők. Sikerült marhatrágyához jutnom, tettem az ültető gödör aljára, szórtam rá földet, hogy a növény közvetlenül ne érintkezzen vele. Semmi gond nem volt velük, amíg meg nem érkezett, a korán jött fagyosszentek… Néhány nap alatt, az összes levél lepotyogott! A csupasz szárak árván meredeztek az ágyásban. Kiábrándító látvány …

 

Egy szerencsém volt, hogy mélyre ültettem őket. Így maradtak életben. Valamennyi újra kihajtott, és szépen fejlődik. Most azért aggódhatunk, hogy a jégverés ne érje…

 

Amikor szembesültem azzal, hogy májusban vár még rám néhány mag elültetése, nem volt sok kedvem a „poharazgatáshoz”, de nekiláttam. Könnyebb dolgom volt, hogy nem kellett már a lakásban tartani őket. De nem örülhettem sokáig. Elfutott a méreg, amikor láttam, hogy a föld egy tömbbé száradt össze a melegtől, mert elfelejtettem a kókuszrostot hozzákeverni! Pedig nagyon hasznos dolog! Az öntözés így hasztalan volt, mert a víz csak átfutott rajta.


Megoldást keresve, ekkor jutott eszembe, hogy vannak otthon átlátszó műanyag dobozok, melyek kiválóak lesznek burának. A legjobbnak a kivis doboz bizonyult. Lyukak vannak az alján, és mivel mély, a növényekre borítva, sokáig használhatók. Széles cellux ragasztóval rögzítettem, hogy a szél ne tudja levinni róluk.

 

Igaz, hogy későn érkezett az ötlet, de hasznosítható dolgokat kitalálni soha nem késő!  Mire nem jó egy lyukas kivis doboz?!

 

Kapcsolódó cikk:

A Medvehagyma-virágzás ünnepe

Kerti Hírmondó
 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.október 02., szerda / 11:10

Krémalma: húsa a körtéé, íze az ananászé

2019.szeptember 23., hétfő / 09:18

Gömjuhar törzsén betegség

2019.szeptember 23., hétfő / 00:06

Rododendronom levelei sodródnak.

2019.szeptember 15., vasárnap / 15:21

Rododendronom levelei sodródnak.

2019.szeptember 03., kedd / 18:54

Nem tudom milyen novenyt vettem? Az elado sem tudta megmondani.


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia