Évértékelő 2011. - Sok-sok képpel!
Szerző: Mayerné Borics Erzsébet Létrehozva: 2011. december 19.

Lassan vége felé közeledik az esztendő. Már mindannyian a karácsonyi készülődés lázában égünk, aztán szilveszter tájékán egyre többet gondolunk arra, milyen is volt az elmúlt egy év. Számba vesszük mit tettünk jól vagy rosszul, összegezzük magunkban a történéseket, levonjuk a konzekvenciát.
Én, mint a természet, a kert, a növények nagy tisztelője ebben az évben is nem sok, hanem rengeteg időt „pazaroltam” kedvelt időtöltésemre. Az évértékelőm tehát e témában született.
Ha visszakanyarodok egészen tavaszig, akkor meg kell említenem a márciusi „Ébredés” című írásomat, mellyel kapcsolatban személyesen kaptam némi olvasói kritikát, bevallom jogosan.
Magam is tudom, hogy a mésztejes kezelés nem éppen tavaszindító tevékenység, de mentségemre legyen írva, hogy az előző ősszel és télen nem jutott rá idő. Így megkésve is, hihetetlenül hálásak voltak érte a gyümölcsfák. Nyáron és főként ősszel ez teljes mértékben be is igazolódott.

Néhány villanásnyi részlet csak, ami eszembe jutott, olyan rég volt már, de végül is a számvetéshez hozzátartozik:
A veteményesben nagy terveim voltak, pedig csak az alapvető zöldségnövényeket ültettük, idén semmi extrával nem próbálkoztunk.

Sok más mellett, közel nyolcvan tő paradicsom palántát neveltem és ültettem ki. Nyáron 36 fokban, munka után, délutánonként paradicsomot főztünk be a lányommal…
Párja, az elmaradhatatlan paprika ennyire nem volt sikeres, azonban a család nyári szükségleteit fedezte, illetve valamennyi jutott még az üvegbe is, fűszeres paradicsomlében eltéve. A töltött paprika pazar lesz belőle…

A másik „özönnövény” a karalábé volt. Szeretjük nyersen fogyasztani, és ebben, az idén nem is szenvedtünk hiányt.
Említésre méltó még a pasztinák. Nagyon kedvelem krémes állagát és édeskés ízét a húslevesben.

Minden erőfeszítésem ellenére nem volt szerencsém a babhoz, a karfiolhoz. A nyári hosszan tartó szárazság miatt a sárgarépa és a petrezselyem sem hozta a kívánt minőséget. Ugyan ez mondható el az uborkáról, sőt az őszi fokhagymáról is, pedig ezzel sem szokott gondom lenni. Tulajdonképpen ennek ellenére sem vagyok elégedetlen, mert minden másból sikerült elegendőt „bespájzolnom”.

Nálunk 2011. a gyümölcsök éve volt. Eper, málna, piros és fekete ribizli, josta, szeder, őszibarack és körte, almából rekordtermés, szilva, birs és naspolya. Befőttek, lekvárok, aszalt gyümölcsök, szörpök és rengeteg rostos gyümölcslé.
A vadon található növények közül, bodzavirágból, csipkebogyóból és kökényből készült finomságok is gazdagítják étkezéseinket.

A virágokra nem tudtam annyi időt szánni, mint szerettem volna, de azt a kevés törődést, amit kaptak tőlem, meghálálták.
A lakásban is sok teendő akadt. Sőt a kerti lakot is átszerveztük. Kialakítottunk egy nyári konyhát. Néhány régi bútor, egy elszívó, egy mosogató, egy kis csinosítgatás. Szuper jó ahhoz, hogy a befőzést, sőt a napi főzést is kint intézhessem nyáron. Igaz a víz slagon érkezett, de ez nem akadályozott abban, hogy jól érezzem magam munka közben. Az elhasznált (nem mosószeres) víz legalább nem a lefolyóba került, hanem a virágokra. Jövőre tovább fejlesztem és szépítem a nyári konyhát, mert nagyon jó ötlet volt. Főzés közben, ha kinéztem az ablakon, a pici tavacskát láttam, ha kiléptem az ajtón mindjárt a kertben voltam! Minden alkalmat megragadtunk, hogy kint étkezzünk, a diófa hűs lombja alatt.
A lakásban addig rend és tisztaság honolt….

A kerti lak kívülről is megújult, zöld lett, mint a növények. Mellette kapott új szálláshelyet Maszat, a kutyánk.
Csak néhány kis morzsa volt 2011-ből, és az életünkből. Hogy értékelem? Soha rosszabb ne legyen!
Nehéz időket élünk, de azt gondolom, hogy mindenképpen szükségünk van valamire, amitől feltöltődünk, kikapcsolódunk, ugyanakkor van és lesz célunk. Lehet ez, akár egy kert is. .. Ott mindig akad egy kis tennivaló, ami segít elfelejteni hétköznapi gondjainkat. Ha van akarat és kitartás, kell még hozzá egészség, békesség, és szeretet.
2012-re Mindenkinek ezt kívánom!
Kapcsolódó cikk:

Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS



