szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Fafaragók, faműves mesterek 3. rész

Sulyok József, 2008. dec. 28.


Munkácsi Lajos munkássága

 

Előzménye: Fafaragók, faműves mesterek 1. rész és 2. rész

A „40-es” társasház pici pinceműhelyében fogadott. Invitált, hogy menjünk fel lakásába, de ragaszkodtam hozzá, hogy itt, szerszámai, alkotásai, félkész faragásai között beszélgessünk. Közel 30 éve ismerem a Tanár Urat.
 

Először egy zártkörű rendezvényen találkoztam vele, amikor a környék legismertebb, legjobb zenekarának, a „Piros-ingeseknek” az élén szaxofonozott és énekelt. Akkoriban szabadidejének nagy részét a zenélés tette ki. Felléptek bálokban, lakodalmakban, éttermekben, várisi rendezvényeken egyaránt. Legalább ennyire elismerésre méltó, hogy amikor kezdeményeztem a nagy múlttal rendelkező, városi fúvós zenekar újraindítását, kollégámmal, zenésztársával, Mészáros Sándorral és a zenekar néhai vezetőjével, Cicás Ferenccel megszervezték azt. Majd hosszú évekig, meghatározó tagja lett a nemzetközi ismeretséget is szerző együttesnek. Kiemelkedő tevékenységét több kitüntetése bizonyítja. Zenész múltjának bemutatása is élő bizonyítéka, a közösségi lét, az igényesség, a művészet, az alkotás iránti affinitásának.


1948. október 22-én született Bűdszentmihályon. Nyolc éves koráig Józsefházán nevelkedett, csodálatos természeti környezetben. Minden érdekelte, mindent megfigyelt a nem mindig gondtalan gyermek évei alatt. 1956-ban költöztek be az időközben Tiszavasvárivá lett településre, az úgynevezett „Kétszer Kovács Házba”. (Kovács volt a neve és szakmája is a családi ház előző gazdájának).

 

Új környezet, új barátok vették körül a szegényes, nehéz 50-es – 60-as években. Társaival magának faragott, készített fából, drótból játékeszközöket, bigét, tekebotot, fakardot, puskát. A többiek közül kitűnt kézügyessége, megfigyelő képessége. Erre volt példa, hogy a Keleti-csatorna építéséhez használt kotrógép kicsinyített mását fából, spárgából, lemezből élethűen elkészítette és kedvenc játékaként használta. Ennek ellenére a Rózsás környéki kovácsműhelyek is vonzották. Itt is kiélhette átlagon felüli kézügyességét, kreativitását. Így serdülő gyermekként a vasas szakma felé orientálódott, ami meg is határozta későbbi életútját, szakmaválasztását. Az általános iskola elvégzése után, 1963-ban gépszerelő szakmunkásnak állt. A Tiszavasvári Szakiskolában végzett 1966-ban és rögtön elhelyezkedett esztergályosként a Gépállomáson, mert időközben ezt a szakmát is kitanulta.


Munka mellett érettségizett pénzügyi tagozaton, majd gépésztechnikusi végzettséget szerzett. 1983 elején pályázat útján került felnevelő-iskolájába szakoktatónak. Innen egyenes út vezetett a miskolci Műszaki Egyetemre, ahol szakoktatói diplomát kapott. A szakközépiskolában legmagasabb beosztása a gyakorlati oktatásvezető volt. Munkás évei nagy részét fémek megmunkálásával, illetve megmunkáltatásával töltötte.

 

A fafaragás iránti vonzalom 1997 telén alakult ki benne, amikor öreg zenésztársával, Papp Lajossal meglátogatta Ádám Lajos fafaragót, aki már országos hírnévre tett szert ebben az időben. Kíváncsivá tette az alkotásvágya, az új lehetőség megismerésének varázsa. Ezután, többször elment hozzá, hogy megtanulja a faragás fortélyának alapját. Önálló munkásságának kezdeti termékeit megmutatta Ádám Lajosnak, aki elismerőleg nyilatkozott fejlődéséről.

 


Másik öreg barátjához, Matiz Jánoshoz is eljárt tanulni, tapasztalatot szerezni, fogásait ellesni. A faragandó fa természetét, megmunkálási lehetőségét szinte magából kínlódta ki. Kevés szakirodalmat használt, mert rájött, hogy minden alapanyag más-más szerkezetű. Legkedvesebb megmunkálandó fafajtája a hárs, de a diót, cseresznyefát is szívesen faragja. Stílusában legtöbbször az ékfaragás, sikdombor és a domborfaragás a legmeghatározóbb, legjellemzőbb, de legszívesebben a domborút szereti megfaragni. Mostanában, nyugdíjasként a nagy precizitást, sok időt igénylő faszobrászattal is kacérkodik. Munkáit trófeaalátétek, tükörkeretek, faliképek, díszeszközök, kopja és emlékfák reprezentálják.

 

Sokoldalúsága példája, hogy a faragás könnyebbítésére szerszámainak, eszközeinek zömét maga készítette. Igen kényes arra, hogy vésői mindig élesek, kézbeállóak, könnyen használhatóak legyenek. Csodálattal láttam, hogy mennyire összetartó csapat a fafaragóké. Ő is felmutatott nekem, - mint Matiz János -, egy rövid vésőt, amelyet szintén a város több mint 20 éve elhalálozott, első fafaragójától, Tóth Gyulától örökölt áttételesen.

 


Kiállításokon, rendezvényeken való jelenlétét fontosnak tartja, munkái bemutatása mellett a rácsodálkozók örömére is. A fafaragás, famegmunkálás területén szerzett szakmai ismerete alapján a Szakmunkásképző Intézetben az asztalos szakma alapjainak, (szerszám, géphasználat, famegmunkáló CNC gépek programozása, stb.) oktatására is felkérték. Több tehetséges fiatallal szeretette meg a faragás ízét, művészetét.

 


Egyik alkalommal, Papp Lajossal az oktató műhelyében látogattam meg, ahol büszkén mutatta meg a tanulók bevonásával készülő, sárközi virágmintás, ballagó diákok tiszteletére, áttört technikával faragott oszlopot, amely, azóta az iskola megalapításának 60-ik évfordulójára készített táblaképpel együtt a főépület impozáns auláját díszíti. De kiemelkedő képességét, igényességét, önzetlenségét hirdeti, a Gimnáziumnak adományozott és annak előkertjében álló „Váczi” kopjafa és a városi temető kapujában mindenkit megállító és elgondoltató műve, amely az élőket emlékezésre és tiszteletadásra figyelmezteti. Nyugdíjba vonulása után Munkácsi Lajosnak nagy és szép tervei vannak, és ahogy ismerem a szakma iránti alázatát, kitartását, meg is valósítja azokat. Ezért kívánom, hogy még hosszú évekig ne essen ki kezéből a véső.

Folytatása: Fafaragók, faműves mesterek 4.


Kapcsolódó cikk:
Tanyasi élet Bűd és Szentmihály környékén

 

Kapcsolódó rovatok:
Hobbi
Novellás kötet
Kertészkedés
Néprajz, népszokások




Hozzászólások (1)

kalapalo
2008. dec. 30. (4 042 napja)
Ismerem A Tanárúr munkásságát és csodálom határtalan szerénységét!
Szerintem a városban igen közismert személy,de ismertsége leginkább az említett zenei és tanári pályafutásnak köszönhető!
Nagyon kevés esetben mutatkozik be a közöség előtt,pedig lenne mivel büszkélkednie.



Friss hozzászólások

2020.január 13., hétfő / 11:00

Fikusz - barna foltos

2020.január 11., szombat / 21:07

Miért sárgult el a levele ? Mit tegyek ezzel az egy szárral ?

2020.január 07., kedd / 11:22

ültetési szertartás esküvőn

2020.január 07., kedd / 11:10

Ajándékba kaptam ezt a szobanövényt és szeretném tudni a nevét

2020.január 03., péntek / 19:47

Yucca pálma levelek száradása

2020.január 02., csütörtök / 15:16

Yucca pálma levelek száradása


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia