szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Fakorona nevelés nyugati módra

Topor Erika, 2012. szept. 03.


A nyugati országokban igen gyakori, hogy a kerítést növényekkel helyettesítik – már amikor van egyáltalán kerítés. Ezt a divatot talán mi is átvehetnénk, mert rengeteg kreatív kerítés készíthető így, ráadásul teljesen környezetbarát módon.

Fakorona nevelés nyugati módra

Sok városban nagy problémát jelent, hogy kevés a zöldfelület. Rengeteg a lakóház, egymást érik a kerítések, és sehol egy árnyékot adó fa, egy kis természetességet sugalló zöld felület. A leleményes nyugat megtalálta erre is a megoldást! Míg hazánkban írott és íratlan szabály, hogy a kerítéstől 1 méterre nem szabad fákat ültetni, addig a szomszédos országokban magát a kerítést helyettesítik a lombhullató fákból nevelt „rácsok”. Praktikus ötlet azok számára is, akik kis helyen szeretnének alma vagy körtefát nevelni, mert ez a két gyümölcsfa kifejezetten jól alakítható és hamar látványos eredmény érhető el velük.

Hogyan készül a fakorona-kerítés?

Kezdetben építsük meg a kerítés vázát, mert a hajtásokat hozzá kell rögzíteni ehhez a vázhoz a nevelés első szakaszában. Olyan építményre lesz szükségünk, ami képes irányban tartani a fa erőteljes hajtásait. Ne feledjük el, hogy az eredeti habitus sokkal erősebb a mesterségesnél, ezért amikor csak lehet, növényünk törekedni fog arra, hogy kilépjen ebből a mesterséges formából. Ezért lesz szükségünk erre a vázra, hogy a vezérhajtásokat és a többi kisebb feltörekvő hajtást hamar lekötözhessük, irányba nevelhessük.

Belgiumban gyakran látni, hogy a belvárosokban is a házak falához vezetik a lombkorona hajtásait, és gyakorlatilag a fa teljes szélességében a házfalakon „fut” végig. Természetesen nem fut, hanem egy komoly nevelési procedúrán esik át. Minél erősebb növekedési erélyű fafajtát választunk, annál több munkával jár majd az egyenesre, vonalasra nevelése. Viszont ennek előnye is van, hamarabb kapjuk meg a várva várt térformát.

A nevelési munkának igen komoly részét képezi a zöldmunka. Ahhoz hogy a forma tényleg szép legyen, a legerősebb vezérhajtásokat kell elsőnek lekötözni. Ezzel kialakítjuk a végleges formát. Majd a vezérhajtásokon lévő kisebb hajtások egy részét távolítsuk el, lehetőleg csak azokat, melyek a későbbiekben „céltalanok” lesznek. Céltalan az összes olyan hajtás, mely kilóg a vonalvezetésből, ami megtöri a végső formát. Ahol megtörjük a természetes növekedési habitust, ahol levágjuk a feleslegesnek ítélt hajtásokat, ott számtalan vízhajtás fog előtörni. ezeket a vízhajtásokat is távolítsuk el, mert nem csak esztétikailag rontja el a képet, de a későbbiekben pl. gyümölcsfák esetében kevesebb termést eredményeznek.

 

A vízhajtások erősek, ezért a tápanyagokból is sok jut nekik. Ahhoz, hogy a gyümölcsfa terméseket tudjon kinevelni rengeteg tápanyagra van szüksége – fajonként, fajtánként eltérő mértékben. A formafák tápanyagigénye a megszokottnál több, mivel itt a természetellenes habitusnak köszönhetően több energiája megy el a fának arra, hogy visszahódítsa eredeti állapotát. Gyakorlatilag a fa rehabilitálni szeretné önmagát, mi viszont rendre lekötözzük. Idővel persze „megtanulják” az egyes fajták, hogy merre szabad növekedni és merre nem, de ehhez a helyes metszési módokat be kell tartani. A nagy növekedési erélyű fajták esetében viszont ez a folyamat ritkán következik be, mert amerre csak módja van, hajtást fog nevelni.

 

Amikor az élőnövény rács eléri azt a kort és állapotot, hogy önmagát képes formában megtartani, akkor a neveléshez használt vázak lebonthatóak. Arra minden esetben figyeljünk, hogy a kérgét a fáknak ne sértsük meg. igyekezzünk elkerülni, hogy a fa ránövekedjen a vázra, mert a későbbiekben akkor nem tudjuk – maximum drasztikus eszközökkel – eltávolítani a kéreg alá temetett vázat. Ilyen esetben nem is érdemes eltávolítani, vágjuk körbe, mert sokkal többet sérül a fa, mint amennyit esztétikailag rontana az „ottfelejtett” váz egy-egy darabja. Ahhoz hogy a hajtásokat ne sértsük fel, minden esetben a drótozás, kötözés alá helyezzünk ki szivacsdarabot, és idővel vizsgáljuk meg, épek e még a kötözés helyén a felületek. A szél okozta mozgás miatt a váz drótozása hamar átvághatja, felsértheti a hajtásokat, ezért igyekezzünk a legkevesebb kárt tenni fásszárú barátainkban.
 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.június 20., csütörtök / 20:56

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban

2019.június 20., csütörtök / 20:46

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban

2019.június 18., kedd / 13:16

Selyem akác betegség

2019.június 18., kedd / 12:00

Selyem akác betegség

2019.június 17., hétfő / 01:16

Örökzöld magnólia-levélsárgulás ősszel

2019.június 17., hétfő / 01:05

Örökzöld magnólia-levélsárgulás ősszel

2019.június 14., péntek / 12:50

Paprika levél elváltozás

2019.június 09., vasárnap / 19:31

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia