Fehéren feketén

Szerző: Sulyok Timea   Létrehozva: 2009. február 19.  
Fehéren feketén

Sokan olyan étkezőt képzelnek el maguknak, amely színektől mentes. Nos, aki ebben gondolkodik, annak jó választás lehet a fekete és a fehér.




 

A fehér és a fekete tulajdonképpen nem is nevezhető színnek, hiszen a színskálában, spektrumban nem is szerepelnek. Tiszta fényként definiálják a fehéret, mely az összes többi színt magába foglalja.

 

A fekete pedig a fény abszolút hiányaként jön létre. Fizikai ismereteinkből tudjuk, hogy a fehér visszaveri, a fekete elnyeli a fényt.


A fekete és fehér között tapasztaljuk a legerősebb kontraszthatást, melyet a lakberendezésben is felhasználva meghökkentő, egyedi tereket alakíthatunk ki. A keresztény kultúrkörben a feketét azonosítják a gonosszal, rosszal míg a fehér a tisztaságot, jót jelképez.

 

De nem szükséges ilyen sarkosan gondolkozni és tulajdonságokkal felruházni egy-egy „színt”. A keleti kultúrában teljesen más a megítélése ennek a két árnyalatnak. Náluk az ellentétek kiegészítik, segítik egymást. Gondoljunk a yin és jang szimbolikájára. 

 


A képeken is érzékelhető, hogy a fekete elegáns és izgalmas szín. Fontos tudni, hogy kicsinyíti a teret és a mélység érzetét kelti. Nem is olyan rég még lehetetlennek tűnt egy szoba falát feketére festeni. Ma sokan élnek ezzel a lehetőséggel, de inkább a szoba egyik falát vagy a hangsúlyos részleteket öltöztetik feketébe.
Tipp! Ne használjunk belőle túl sokat, mert az összhatás komor és nyomasztó lesz.

 

A fehér a feketével ellentétben tágítja a teret, megnagyobbítja a felületeket. Önmagában azonban túlságosan steril, de más színek mellet azok hatását kiemeli.
Tudjuk, hogy a fehér nem szín, de a köznyelvben mégis annak hívjuk. Sőt árnyalatait is megkülönböztetjük, attól függően, hogy mennyi kék és sárga mennyiségétől függően.
Tipp! Ha nagy felületen alkalmazzuk a fehéret, akkor vakítja a szemet, így ott a tört fehéret használjuk.


Szeretnénk változatosabbá tenni a fekete-fehér teret? Használjunk egy harmadik élénkebb színt. Napjainkban divatos árnyalatok a türkiz, narancs, lila, zöld, vörös, rózsaszín.
Játékosságot vihetünk kétszínű étkezőnkbe, ha kedves mintákat használunk a már említett vidám színekkel átitatva. Jól mutat a csíkos, a virágminta, a pöttyös és a kockás is.

 

Kapcsolódó cikk:

Tipp elegáns étkező kialakítására


Kapcsolódó rovatok:
Lakberendezés
Étkező
Hobbi
Kertészkedés

 

 

 

Hozzászólások

Még nem készült hozzászólás. Legyen ön az első!

Új hozzászólás készítése


Hozzászólás készítéséhez kérem jelentkezzen be! Bejelentkezés
 


Szépzöld hónap csokra játék





Táplálék a levelekről! Kwizda Wuxal

szépzöld webáruház