szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Növényi betegségek

Agrobaktériumos gyökérgolyva

Agrobaktériumos gyökérgolyva
A növény gyökerén mogyoró-alma nagyságú megfásodott “daganat” mutatja a gyökérgolyva tünetét. Gyakorlatilag minden fás szárú növényen előfordul a betegség, sőt néhány lágy szárú növényen is.

Lisztharmat

Lisztharmat
A lisztharmat az egész vegetációs időben fertőzheti a fákat cserjéket, de legerősebben július-szeptember közötti időszakban lép fel. Az első tünetekkel már a beteg rügyekből kifejlődő hajtásokon rügypattanáskor találkozhatunk. Felületükön finom, szürkésfehér lisztes bevonat jelenik meg, amely később egyre erőteljesebben látható. Erős fertőzés esetén a levelek kanalasodnak, a hajtás meggörbül és a viragok torzulnak. A lisztharmat járványszerű fertőzésének elsősorban a meleg, csapadékos időjárás kedvez.

Rozsda

Rozsda
A rozsdagombák a növényeken sárga, barna vagy fekete port tartalmazó pontok vagy kisebb foltok alakjában jelenik meg. A lomblevelű növényeknek általában a levelén, ritkán a hajtásán szokott fellépni, a fenyőféléknél pedig inkább a kérgen és a törzsön fordul elő. Ezek a növényi részek a fertőzés következtében nagyrészt elhalnak.

Szürkerothadás/botritisz

Szürkerothadás/botritisz
A fertőzött lombos növények levelén, hajtásán, virágán, termésén nedves időben sárga majd barnuló folt jelenik meg. A fenyők fiatal hajtása elbarnul és lefelé lóg. A megtámadott növényi részeken nedves időben néhány nap alatt dús, világosszürke penészbevonat jelenik meg. Minden növényen előfordulhat a betegség, amelyik meleg, párás viszonyok között van.

Csillagpenész/diplokarponos levélfoltosság

Csillagpenész/diplokarponos levélfoltosság
A rózsa diplokarponos levélfoltossága, más néven csillagpenész a tavaszi és az őszi hűvös, csapadékos időszakban fertőzi a rózsa levelét. Kezdetben a levél színén 5-10 mm-es átmérőjű, sötétbarna, csipkézett szegélyű foltok jelentkeznek, erős fertőzés esetén ezek a levelek elsárgulnak, majd le hullanak.

Peronoszpóra

Peronoszpóra
A levél színén szegletes, erekkel határolt, sárgászöld vagy bíborvörös foltok láthatók. A fonákon elszórtan, apró csoportokban, nehezen észrevehető szürkésbarna foltok jelennek meg. A hajtáscsúcson fejlődő fiatal levélkék a fonákuk felé kanalasodnak. Ősszel és tavasszal a nagy hőmérsékletingadozás és sok hulló csapadék időszakában súlyos járványok alakulhatnak ki.

Baktériumos rák

Baktériumos rák
A törzsön és az ágakon kezdetben enyhén besüppedő sebet találunk, ami később az egész hajtást átöleli, akkor a baktériumos rák fertőzésével találkozunk. A kórokozó az őszi csapadékos időben elszaporodik és friss sebeken át jut be a növény háncsszövetébe és kambiumába. A fertőzött rügyek tavasszal nem hajtanak ki, körülöttük a fás rész elhal, először besüppedő, később rákos sebek alakulnak ki.

Szőlő lisztharmat

Szőlő lisztharmat
A szőlő egyik legveszedelmesebb betegsége, minden zöld növényi részt károsít, a leveleken, hajtásokon, bogyókon és a fürtkocsányokon is megjelenhet. A fehéres hamuszerű bevonat a levelek színét, fonákát is ellepheti. Meleg nyári időszakban, harmatos éjszakák után a betegség gyorsan terjed, a fertőzött bogyók felrepednek, „sérvesek” lesznek, majd elrohadnak, vagy kiszáradnak. A beteg hajtásokon lilás foltok jelennek meg. A betegség a fertőzött rügyekben és a tőkén telel át, és májusban láthatóvá válik a fiatal hajtásokon, leveleken a lisztes bevonat.

Szőlő peronoszpóra

Szőlő peronoszpóra
A szőlő legveszélyesebb kórokozója, mely csapadékos időjárásban járványszerűen jelentkezik. A fiatal levelek csúcsán „olajfoltok” jelennek meg, melyek fonákán penészgyep alakul ki, majd ez ellepi a virágokat, bogyókat is. A bogyók megtöppednek, barnáslila színt öltenek, és rothadásnak indulnak, vagy leperegnek. A gomba a beteg lehullott levelekben, bogyókban telel át, onnan fertőz a vízcseppek és a szél segítségével.

Szőlőorbánc

Szőlőorbánc
A betegség csapadékos időben a fiatal leveleket támadja meg. Május végétől a levél erek által határolt foltok jelennek meg az alsó leveleken, melyek a fehér szőlőkön zöldessárga, a piros bogyójú fajtákon pedig pirosas színt öltenek. A beteg részek elhalnak, a levelek nagy része is lehullhat. A gomba a lehullott beteg leveeken telel át, innen fertőz a felverődő csapadék segítségével.

Szőlő botritisz

Szőlő botritisz
Az elhalt növényi részekből táplálkozik, csapadékos az időjárásba a gomba az egészséges részeket is megtámadja. A virágrügyeket fertőzve azok elpusztulnak, a fertőzött fürtök bogyói lehullnak. Nemesrothadás következik be, ha az érett bogyót fertőzi a botritisz. A gomba az elhalt egyéves vesszőkön telel át, innen indul a fertőzés tavasszal párás, csapadékos időjárá ban.

Baktériumos betegség

Baktériumos betegség
Általában rothadással, korhadással, vizenyős, nyálkás foltok megjelenésével jelentkező baktériumok által okozott betegségek. Sok esetben kellemetlen, büdös szagú rothadást okoznak, főleg hűvös, vizes, párás környezetben számíthatunk a megjelenésükre (a túlöntözés gyakori velejárója). Veszélyes betegségek, mert ezek ellen semmilyen felszívódó szer nem hatásos, csak a réz tartalmú kontakt szerek!

Lisztharmatos betegség

Lisztharmatos betegség
A cserepes rózsán, illetve más, elsősorban szabadföldi dísznövényeken megjelenő gyakori betegség, leginkább a leveleken jelentkezik. Lisztszerű, kézzel, nedves szivaccsal könnyen letörölhető külső élősködő gomba, mely súlyos fertőzés esetén a bimbókat és a virágokat is hasonló tünetekkel károsíthatja.

Peronoszpórás betegség

Peronoszpórás betegség
Leggyakrabban a túl nedves környezetben nevelt egynyári és balkonnövényeken fordul elő ez a peronoszpóra. Elsősorban a leveleken, kezdetben annak színén, olajfolt szerű tünetekkel induló gombafertőzés, mely idővel a levélfonákon szürkés foltként terjed. Ha ekkor nem történik védekezés, elhatalmasodik és az egész levél beszárad, majd a növény elhal.

Botritiszes betegség

Botritiszes betegség
Elsősorban párás, nedves körülmények között jelentkező (pl. túl sűrű, buja állomány, vagy zsúfolt elhelyezés, esetleg túlöntözés), levélen, virágon és termésen egyaránt előforduló gombás betegség. A neve is utal a megjelenési formájára, szürkés színű penészbevonat alakul ki a növényi részeken, ami a fertőzés előrehaladtával érintésre szinte „porzik”.

Rozsda

Rozsda
Több rozsdagomba faj károsíthatja a növényeket, melyek jellemzően a levélfonákon kialakuló apró hólyaggal jelentkeznek, majd ezekből vöröses, sárgás-vöröses, esetleg barna színű por szabadul ki a levél felszínére. Az álló muskátli gyakori betegsége, a futómuskátli és az angol muskátli ellenáll a rozsda betegségnek.

Fehérrozsda

Fehérrozsda
Egy speciális rozsdagomba, ami a krizantém félék veszedelmes, járványszerűen terjedő kórokozója. Jellemzően a levél színén jelentkező apró folt a kezdeti tünet, majd a levélfonákon piszkosfehér színű, „sömör”-szerű, egyre szaporodó, kidomborodó tünetek jelennek meg, amelyek pár nap alatt ellephetik és elpusztíthatják akár az egész virágot.

Levélfoltosság (alternária, szeptória)

Levélfoltosság (alternária, szeptória)
Az alternáriás levélfoltosság tünetére a levél színén apró tűszúrás szerű pettyből induló, majd koncetntrikus körökben terjedő, céltáblára emlékeztető, váltakozó világosabb és sötétebb barnás folt jellemző. A szeptóriás levélfoltosság elsősorban az idősebb leveleken jelent- kezik szétszórtan, apró méretű, kerekded, sötétszürke vagy fekete folt formájában.

Fehérpenész

Fehérpenész
Nagyon veszélyes, elsődlegesen a talajból fertőző, rendkívül agresszív gomba, mely a növények gyökérzetét, hagymáját és gumóját (pl: begónia) támadja meg. Ezeket a növényi részeket rothasztja, korhasztja, felemészti a gomba, majd a szárnyaki részen, a talajfelszínen fehér, vattaszerű penészbevonat jelenik meg. Másodlagos fertőzési tünete, hogy a kórokozó spórái a növény levelére hullva kicsíráznak és itt is hófehér, vattára emlékeztető penészgyep jelenik meg, amely a növényen élősködik.

Talajfertőző gombák (verticílium, fuzárium, pítium)

Talajfertőző gombák (verticílium, fuzárium, pítium)
Általában a gyökereket vagy a gyökérnyaki részt támadják meg. Legtöbbször lankadás, hervadás jelzi a kezdődő betegséget, jellemzően a túlöntözés miatt. A gyökér pusztulását, rothadását okozzák, legtöbbször elszíneződő (rózsaszínes, barnuló, feketedő) gyökereket, vagy gyökérnyakat találunk a cserépben. Megjelenésük sajnos általában a növény pusztulásával jár.
Friss hozzászólások

2019.december 02., hétfő / 15:33

Ajándékba kaptam ezt a szobanövényt és szeretném tudni a nevét

2019.november 03., vasárnap / 14:41

Gyümölcsös az erkélyen

2019.október 21., hétfő / 21:21

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 21., hétfő / 11:33

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 21., hétfő / 07:22

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 19., szombat / 15:01

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 18., péntek / 17:02

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 18., péntek / 16:28

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 02., szerda / 11:10

Krémalma: húsa a körtéé, íze az ananászé


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia