Gyerekszoba kamaszoknak
Szerző: Sulyok Timea Létrehozva: 2008. július 11.

Gyorsan elérkezik az idő, hogy gyermekeink felcseperedtével át kell alakítani a már túlságosan „bébisnek” ítélt gyerekszobát. De hogyan fogjunk hozzá?
Számítsunk rá, hogy a tini kor jellemzőjeként gyermekünk egyedül, önállóan szeretne nekifogni a szoba átrendezésének . Amíg ez, az általunk józannak ítélt keretek között zajlik, addig hagyjuk, hadd bontakozzon ki a kreativitás. Esetleg néhány, mellékesen elejtett „véletlen” megjegyzéssel befolyásolhatjuk a végeredményt.
Ezekben az években elkerülhetetlen, hogy a gyermekszoba átalakuljon egyfajta klubbá, ifjúsági gyülekezőhellyé. Így célszerű ülőalkalmatosságokról gondoskodni. Erre a célra tökéletesen megfelel néhány nagyobb párna vagy földre dobható nagyobb babzsák.
Az ágy képe könnyen megváltoztatható egy divatos ágytakaró és párna vásárlásával. Képeink néhány ötletet adnak a megvalósításhoz.
Tipp! Ebben az időszakban visszafoghatatlan késztetést éreznek csemetéink arra, hogy kedvenc sztárjaikkal kitapétázzák a szobát. Ez a szülőknek nagy szívfájdalom, mert oda a szépen festett fal vagy tapéta.
Ha tudjuk, beszéljük rá gyermekünket, hogy a kedvencek posztereiből készítsen egy montázst, melyet hajlandóak vagyunk bekereteztetni és képként a falra tenni.
Ha nem megy, akkor végső megoldásként, cellux vagy más ragasztók helyett fogkrémmel rögzítse a képeket. Az is megtapad száradás után, s később a falról nedves ruhával könnyen eltávolítható lesz.
Kapcsolódó rovat:
Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS




a lányomnak nagyon tetszett köszönöm szépen!!!!!
azt a levelet ami guesto néven van én írtam és mé egyszer köszönöm
Köszönöm szépen az ötletet majd megmutatom a lányomnak ezt a szobát és ha tetszik neki akkor alkalmazzuk majd leírom mit szólt hozzá
Szia,
Javaslok egy hasonló színösszeállítást, mint ami a képen is látható.
A lila szín szerencsés választás (s most nagy divat is), mert az nem lesz "bébis" a kislányod nagylánnyá válásakor sem.
Míg a rózsaszín választása esetén biztos, hogy egyszer még át kell majd alakítanod a szobát, mert kinövi majd a "Barbie-s" szobát.
Üdvözlettel,
Sulyok Timea
Sziasztok az én lányom 13 éves nagyon kamaszodik nagyon szereti a lilát és a rózsaszínt sajnos most vagyok túl egy kapcsolaton és egy kis házban élünk vele és a fiammal csak egy szoba van de amint lesz pénzem átalakítom a házat és csináltatok egy gyönyörű szobát neki.
KÉRLEK ADJATOK TIPPEKET HOGY MILYEN LEGYEN A SZOBÁJA!
a barnás tonusú szoba és berendezése nagyon ízléses.