Gyermeknovellák

Megfigyeltem, mondja nagypapájának Eszter, hogy minden ember borzasztóan várja a tavaszt. Tréfásan úgy is mondhatnám, hogy tízből tizenegy alig hiszi, hogy végre itt legyen a kikelet.

Eszter és az anyukája egyik őszi délután észlelték, hogy az összeérő kertvégek felöl egy közepes termetű, fehér színű kutya félénken, bizalmatlanul, lecsapott farokkal jött ki a zsákutcába. Élelmet keresve körbeszaglászott, de nem talált, így továbbállt. Ez másnap is megismétlődött.

Eszter amennyire várta a szilveszter - állatbarátként - legalább annyira, tartott is tőle. Már előre aggódott a kutyáknak, macskáknak, madaraknak és más természetben élő állatoknak a petárdák, tűzijátékok hang és fényhatás okozta sokk, riadalom miatt.

 Eszter unokatestvéreivel nagyon várta már az igazi Mikulás érkezését, és azt, hogy milyen ajándékkal lepi meg őket.

Eszterék hétvégi házának udvarán a közel 30 éves, két nyírfa magasra nőtt. A telek előző tulajdonosa, (aki nagyon szerette a fákat), csak egy dologra nem figyelt. Nagyon közelre ültette őket az utcai villanyvezetékhez, s ahogy nőttek, egyre többször hozzáértek. Különösen szeles időben rongálták, cibálták a drótokat. Igaz, minden tavasszal nyesegették az ágakat, de nyárra a lomb, súlya miatt hozzáért a vezetékhez.

2010. január közepén kemény mínuszokkal támadt újra a tél. A lehullott kevés hó is megmaradt. Vékonyan takarta a tájat, ami csak éppen arra volt elég, hogy elfedje a madarak elől a földön található apró magvakat, gyümölcs, zöldségmaradványokat.

Eszter egy, decemberi este - mivel már kilenc telet megélt - a szomszédban lakó óvodás gyerekeknek a télről kezdett mesélni.

Tavaly Siófokon, a Balaton partján, napozás közben Eszter egy közeli öreg, nagytörzsű szomorú fűzfában, egy méternyi magasságban felfedezett egy jókora üreget. Az odú olyan mély és nagy volt, hogy egy közepes méretű kutya, nagyobb madárfészek is elfért volna benne.

Eszter egy hétig a Balaton partján nyaralt nagyszüleivel. Siófokon, szép környezetben, közvetlenül a vízpart mellett laktak. Egész héten szép idő volt. Délelőtt és délután is lementek fürödni, játszani a „Magyar Tengerre”.

Eszter, amikor hazaérkezett szüleivel a Balatonról, kérésével nagymamájához fordult:
- Mami hétvégére lenne egy „rendelésem” ebédre. Készíts nekem darázsfészket!
 

Eszter egy nyári délután vendégségbe hívta barátnőit. A két lány, Nóra és Ivett megérkezése után azonnal játszani kezdtek. Versenyt ugráltak a trambulinon, hintáztak, csúszdáztak Eszter fából készült játékházában. Jól érezték magukat.

Eszter egy szombati napon nagyszüleihez látogatott és ott maradt délutánra is.

Eszterék utcája csendes, kis zsákutca. Az utca végén van egy kis füves tér és egy elhagyottabb, náddal benőtt, mélyebb terület. A környék gyerekei szabadidejükben ide járnak fogócskázni, bújócskázni, labdázni.

Az óraközi nagyszünetben nem mentek ki a gyerekek az iskola-udvarra, mert odakint szakadt az eső. Nem bánták, mert napok óta azt hallották a szüleiktől, hogy milyen nagy kárt okoz a növényeknek a szárazság, ha nem esik rövidesen az eső. Na, most zuhog, bepótolja a természet az elmaradást, felfrissül a határ.

Amikor tanár néni kihirdette az osztályban, hogy április végére az iskolában papírgyűjtési akciót szerveznek, Eszternek eszébe jutott, nagypapája egyik gyermekverse.

Egy iskolai osztályba különböző természetű gyerekek járnak. Az egyik hallgatag, a másik hangoskodó, van ki visszahúzódó, s van, ki mindenben részt akar venni, erőszakos, rámenős.