szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Helytakarékosság az erkélyen

Scheftsik Tamás, 2012. máj. 10.


Amikor az ember egy lakásban él, és vágyakozik a kert után, akkor utolsó mentsvárként tud kapaszkodni az erkélybe. Igen ám, de sajnos sokszor előfordul, hogy a teraszunk nem éppen alkalmas arra, hogy táncleckéket vegyünk rajta, sőt, tulajdonképpen csak egy zsebkendőnyi területről van szó. Hogy mégis hogyan zsúfoljuk be ide rengeteg cserepes virágunkat, esetleg hogyan alakítsuk ki a területet úgy, hogy ne legyen fullasztóan zsúfolt? Természetesen erre is van megoldás, csak egy kicsit legyünk kreatívak.

Helytakarékosság az erkélyen

Korlát

 

Biztosan nem újdonság senkinek, hogy a korlátra balkonládákat lehet erősíteni. Mégis, sokan elfelejtik, hogy ennek a résznek a teherbírása nem merül ki egyetlen láncolat ládában. Nyugodtan erősítsünk több sorban is cserepeket a korlátra, csak arra figyeljünk, hogy milyen növényeket ültetünk beléjük. A kúszó, vagy leomló fajták alá nem érdemes semmit felszerelni, hiszen tömött voltuk lehetetlenné teszi az árnyékukba került virágok növekedését, valamint azok látványának élvezetét. Ma már kaphatunk olyan cserepeket is, melyek a ládákkal ellentétben nem a korlát felületére erősíthetőek, hanem különleges kialakításuknak köszönhetően annak tetejére tudjuk őket állítani. Ráadásul attól sem kell félni, hogy egy erősebb szél lefújja őket onnan, mivel a rögzítésük is igen egyszerű.

 

Fal

 

Ha a korlát felületét kihasználjuk cseréptartónak, mért ne tennénk ezt a rendelkezésre álló fallal is. Kicsit több munka, ez igaz, de itt is tökéletesen megoldható a felszerelés. Ezzel a technikával nem csak sokkal több növényt tudunk nevelni a teraszon, hanem arra is találhatunk helyet, hogy egy apró asztal és 2 széket is ki tudjunk tenni a levegőre.

 

Lógjon

 

Sokszor tele vagyunk olyan területekkel, melyeket egyszerűen képtelenek vagyunk kihasználni, mivel nem érjük el őket, esetleg olyan az elhelyezkedésük, hogy különleges tornamutatványokat igényelne az ottani virágok locsolása. Ilyenkor jelenthet hathatós megoldás a lógatás. Ez igaz akkor is, ha a plafont használjuk erre a célra, valamint akkor is, ah az előzőleg említett fal-verziót szeretnénk megvalósítani, de nem alkalmas rá a felület. Ha nem akarjuk magunkat tetemes kiadásokba verni, akkor ne a gyárilag lógásra tervezett cserepekkel vesződjünk. Elegendő lesz egy nagyobb tekercs, apró szemű lánc, melyet 3 oldalról úgy tudunk a tartókhoz rögzíteni, hogy azok meg sem fognak mozdulni. Így még a plafonról is leomolhatnak az illatozó virágcsodák.

 

Lépcső

 

Ha nem tetszik nekünk a lógatott megoldás, vagy egyszerűen nem tudjuk megoldani, akkor szerezzünk be olyan virágtartót, melynek kialakítása lépcsős. Ha nem szeretnénk erre költeni, akkor szükségünk lesz 12 téglára és 3 szélesebb polcra. A téglákat lépcsősen pakoljuk egymásra, a „fokoknál” pedig tegyük le a polcokat. Ha ügyesen dolgoztunk, akkor a padlószintre helyezett első sorral együtt összesen 4 polcnyi virágot tudunk tárolni egy apró helyen.

 

+tipp

 

Ma már olyan cserepeket is lehet kapni, melyeket két oldalról rá lehet erősíteni az ereszre. Ezzel a trükkel a sokszor csúnyácska fémkígyó látványát s fel lehet dobni. Ha van a teraszon kúszónövény, akkor erősítsünk neki a falra apácarácsot. Nem csak gyönyörű látvány, amikor befutja azt a virág, hanem apróbb cserepeket is tudunk rá lógatni.





Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.június 17., hétfő / 01:16

Örökzöld magnólia-levélsárgulás ősszel

2019.június 17., hétfő / 01:05

Örökzöld magnólia-levélsárgulás ősszel

2019.június 14., péntek / 12:50

Paprika levél elváltozás

2019.június 09., vasárnap / 19:31

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban

2019.június 06., csütörtök / 15:12

A csodasövényen a képen látható elváltozás van, nagyon elterjedt , tavaly még nem láttam.

2019.május 23., csütörtök / 22:28

Volt egy barka fánk valami a föld alatt két-három centire teljesen elrágta a szárát.

2019.május 15., szerda / 23:33

Gyep színe nem egyenletes, foltokban jobban nő


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia