Híres kertészeink
Angyal Dezső
1852. augusztus 30-án született Pesten, jómódú nemesi családból. Édesapja, aki Ercsiben gazdatisztként dolgozott, a 48-as szabadságharc leverése után vagyonát és állását elvesztette, bujdosásra kényszerült.
Bereczki Máté
1824. szeptember 22-én született Romhány községben. Szegény családból származott, édesapja kőfaragással foglalkozott. Szűkös anyagi nehézségei miatt nehezen tudták taníttatni. A legfontosabb alapismereteket otthon a szülőktől sajátította el és csak 11 éves korában a falu népiskolájában kezdett el tanulni. 1839-ben beíratták Vácra a gimnáziumba.
Entz Ferenc
Szerző: Sulyok Józsefné
1805. december 6-án született Sümegen. Nagyapja molnár, apja orvos volt. Korán árvaságra jutott – apját a napóleoni háborúk egyik járványa vitte sírba – s Pozsonyban élő anyai nagyszülei vették magukhoz.
Girókuti Pinzker Ferenc
Somogy megyei Juta községben született 1816. július 23-án. 1840-ben szerzet gazdatiszti oklevelet rohonci (Ausztria) gazdasági tanintézetben. Girókuti Ferenc gyakorlati foglalkozást választott: gazdatiszt lett.
Glocker Károly
Glocker Károly kertész, kiváló gyakorlati pomológus életéről alig maradt fenn adat az utókor számára. 1809-ben született. Élete nagy részét Batthyány Fülöp enyingi uralkodónál töltötte.
Gyürky Antal
Felsőszelényben született l817. március. 12-én, édesapja Gyürky István. Iskoláit Léván és Aradon végezte. 1834-ben katonai pályára lépett, majd 2 év után egy balesett miatt (leesett egy lóról), megvált a katonaságtól és visszatért a szülői házhoz.
Katona Zsigmond
Vámfaluban (Románia) született 1828. május 1-én. Apja református lelkész volt. Szülei elszegényedett, köznemesi családból származtak. Korán elvesztette őket, a 4 éves korában árván maradt fiúról nagyapja gondoskodott. Gimnáziumi tanulmányait előbb Nagybányán kezdte, majd Marosvásárhelyen folytatta.
Legány Ödön
Kassán született egy ősi magyar családban, 1876. március 18-án. A gazdasági akadémiát Magyaróváron végezte 1989-ben. Tanulmányai befejezése után két évig Károlyi Sándor gróf fóti uradalmában bővítette gazdasági ismereteit. 1900-ban a magyaróvári Gazdasági Akadémiára, a növénytermesztés-tani tanszékre került Cserháti Sándor mellé.
Lengyel Géza
Salgótarjánban született 1884. december 2-án. Az általános iskolától kezdve mindvégig Budapesten tanult, és szerzett bölcsészdiplomát. Tanulmányait 1907 júniusában a botanika, a zoológia és a fizikai földrajz doktoraként „summa cum laude” minősítéssel fejezte be. Disszertációját Mágocsy-Dietz Sándor irányítása mellett az egyetem Növénytani Intézetében készítette el, aki felismerve a fiatal Lengyel Géza talentumát, tanársegéddé nevezte ki. Négy évig dolgozott együtt Mágocsy-Dietz Sándorral, miközben elsősorban anatómiát, rendszertant és növényföldrajzot tanult.
Lesenyi Ferenc
A Bars megyei Geletneken (ma Szlovákia) született 1887. április 28-án. Az érettségit Kolozsváron tette le, majd 1905 és 1909 között a selmecbányai Erdészeti Akadémia erdőmérnöki szakán volt hallgató.
Lippai János
Pozsonyban született 1606 november 1-én. Családja a 17. század első felében vált ismertté. Apja Lippai János magas hivatalnoki tisztséget töltött be, a legfőbb bíróság elnöke volt.
Liszka Jenő
Liszka Jenő jómódú családból, 1898. október 12-én született Kecskeméten. Elemi iskoláit és a gimnáziumot szülővárosában végezte. Már a középiskolában kitűnt matematika iránti tehetségével és érdeklődésével. Az iskolapadból azonban nem egyetemre, hanem háborúba vezetett az útja. Alig 17 évesen, 1916 tavaszán vonult be katonának.
Lovassy Sándor
1855. október 28-án született Abonyban, apja gimnáziumi tanár volt, akit gyakran helyeztek át Magyarország különböző gimnáziumaiba. Az ifjú Lovassy több helyen végezte alsó és középfokú tanulmányait. 1872-ben beiratkozott a debreceni Országos Gazdasági Felsőbb Tanintézetbe, ahol 1874-ben szerzett oklevelet, majd a budapesti Tudományegyetemen természetraj, földrajz, vegytan szakon tanult tovább.
Lónyay Ferenc
1861. január 8-án született Pazonyban (Szabolcs megye), édesapja Lónyay László, édesanyja Elek Teréz. Családja a Felső-Tisza vidék egyik legősibb nemesi családja, a Csák-nemzetségből származtatják eredetüket.
Lukács Károly
1882. május 13-án született Balatonbogláron. Kilenc testvére volt. Elemi iskoláit szülőfalujában, a gimnázium nyolc osztályát a kaposvári Állami Főgimnáziumban végezte, itt nyerte el 17 évese önképzőkör pályadíját, Flammarion francia csillagász művének fordításával.
Lukácsy Sándor
Lukácsy Sándor 1815. január 20-án született Tápiósápon. Családi körülményeit nem ismerjük. Eredetileg ügyvédnek készült, később kertészetre, gyümölcsészetre adta magát. 1848 előtt Káposztásmegyeren csemeteeladással is foglalkozó faiskolája volt.
Elevenítsük fel kik azok, akik sokat tettek a kertészet és a növényvédelem fejlődése területén. Ismerjük meg e jeles személyeket, mert nevük sokak számára ismeretlenül cseng még, pedig munkásságuk meghatározó jelentőségű hazánkban.



