szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Így készüljünk fel a kártevőkre!

Sulyok Józsefné, 2016. jan. 06.


A kártevők és kórokozók gyakran keserítik a kertészek életét. Ezekkel az ismeretekkel azonban életterük jelentősen leszűkíthető.

Így készüljünk fel a kártevőkre!

Mahónia rozsdásodása

A pontszerű, majd kiterjedt piros levélelszíneződés, amelyhez a levél hátoldalán rozsdabarna pörsenések is társulnak, a mahónia-rozsda jelei.

Időjárástól függően a gomba vagy a később kialakuló, sötétebb színű spórák kitelelnek  az örökzöld leveleken, illetve a földre hullott beteg, száraz leveleken. A túlzottan fertőzött bokor felkopaszodik.

Ha ilyet tapasztalunk, ősszel távolítsuk el a fertőzött leveleket, az ágakat vágjuk vissza, amelyeken nagy az elfertőzés. Ha szükséges, tavasszal, az elvirágzás után növényvédő-szert is bevethetünk.

Gyertyán kártevői

A szabálytalan rágásnyomok a leveleken hernyóra utalnak, pl. a kis téli-araszoló hernyójára. A kártevő pete formájában telel ki a gyertyán hajtásain.

Az erőteljes levélfodrosodást a gyertyánon előforduló gubacsatka idézi elő, azonban az apró kártevőt nehéz felfedezni. Az atka a rügypikkelyek alatt elrejtőzve, a növényen vészeli át a telet.

Más cserjéknél ismert valódi lisztharmat egy sajátos formája a gyertyánnál is előfordul. Jellegzetessége a fehéres színű bevonat a levélzeten, ezért a levél fakónak tűnik és fénytelenné válik.

A sok apró világos szúrásnyomok, melyek gyakran a levélerezet mentén látható, kabócák jelenlétére utalnak. A pár mm nagyságú rovarok általában világos színűek, és ha megzavarják, elugranak a levélről. A gyertyán mellett más lombhullató bokrokat és fákat is megtámadnak.

Nagyon elterjedt a bagolylepke

Az éjszaka aktív bagolylepke szárnyfesztávolsága kb. 4 cm.  Az első szárnyak vöröses-barnák vese formájú folttal és a külső szélén vékony, világos vonalmintázattal.

A talajban bábozódik be, az első lepkék májusban kelnek ki. A petéket kis csomókba rakja le a paradicsomra, paprikára, fejes salátára és más zöldségekre. De találkozhatunk vele különböző gyomnövényeken, dísznövényeken, gyümölcsféléken is. A 4 cm-es nagyságot is elérő lárva rágásával főként a leveleket károsítja, de a paprika és a paradicsom gyümölcsébe is berágja magát. A lárva általában zöldes-barna színű, a hátán fehér és fekete pontokkal, az oldalán pedig sárga sávval.

Sötét himlőfoltok a burgonyán

A Rhizoctonia gomba a burgonyánál nem csak gyökeret és a szárat támadja meg, hanem a gumót is. Ezeket a sötét színű himlőfoltokat nehezen lehet letörölni. Emellett beszáradt közepű lyukak, repedések is létrejöhetnek. A meghámozott burgonya nem káros az egészségre, nyugodtan fogyasztható.

Ezek a fertőzött gumók azonban nem alkalmasak vetőburgonyának.

Kapcsolódó cikk: Kökény gazdag kísérettel




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.május 15., szerda / 23:33

Gyep színe nem egyenletes, foltokban jobban nő

2019.május 14., kedd / 09:28

Gyomnövény meghatározás

2019.május 14., kedd / 09:17

Gyomnövény meghatározás

2019.május 12., vasárnap / 12:09

Milyen növény lehet ez?

2019.május 12., vasárnap / 12:05

Milyen növény lehet ez?

2019.május 11., szombat / 18:53

Fenyőfa védelme pókszerű fekete bogarak ellen

2019.május 05., vasárnap / 14:49

Fenyőfa védelme pókszerű fekete bogarak ellen

2019.május 02., csütörtök / 18:51

Fenyőfa védelme pókszerű fekete bogarak ellen

2019.április 28., vasárnap / 08:32

Lyukacsos a szilvafa levele.


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia