szépzöld

Így tegyük el telelni a muskátlit! Kisfilmmel

Vig Ágnes, 2013. nov. 18.


Ilyen a muskátli, kis törődéssel tavasztól késő őszig virít és tudjuk, hogy a következő évben ismét virágözönnel hálálja meg gondoskodásunkat. De jönnek a kérdések: még olyan szépen vírít, levágjam a virágokat? Visszavágjam a hajtásokat, vagy csak tavasszal azt, amelyik elhalt? Mikor kell betenni védett helyre? Locsoljam?

Így tegyük el telelni a muskátlit! Kisfilmmel

A muskátli az egyik legstrapabíróbb növény, sokmindent kibír. De ha profin akarjuk csinálni, akkor a kisfilmből kiderül hogyan tegyük:

Muskátli teleltetés

A hosszú hajtásokat és valamennyi virágot, bimbót (generatív részeket), valamint az elszáradt leveleket, vagy beteg részeket el kell távolítani, Erre azért van szükség, hogy a lombozat és a virágok ne vonjanak el feleslegesen vizet és tápanyagot a tőtől, illetve a beteg hajtások ne fertőzzék meg ez egész növényt, ami így jobb erőben indulhat tavasszal.

Hagyjunk meg egy kevés zöld felületet (vegetatív részt).

Hűvös, de fagymentes helyre tegyük, valamennyi fény nem árt ha van. Locsolni nem szükséges, de a földlabdát ne hagyjuk teljesen kiszáradni. Ha nincs más lehetőség, akkor sötét helyen is áttelel, de ez jobban megviseli. Ha nincs hűvös hely, akkor viszont fényre van szüksége és gyakoribb öntözésre, ilyenkor nagy zöld leveleket fejleszt és megnyúlik, de túléli.

Kapcsolódó cikk:

A leander sikeres teleltetésének titka!

 

 

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2017.augusztus 13., vasárnap / 15:58

Flamingó levelei sárgulnak ill. a szárán vmi ragadós (talán tetü) található.... Mivel tudom rendbe hozni??

2017.augusztus 01., kedd / 12:36

Kiskertek, házikertek időszerű növényvédelmi teendői (7)

2017.július 29., szombat / 10:22

Costa Georgiadis, a kertek szerelmese

2017.július 26., szerda / 13:55

Mekkora dózisban alkalmazható a Puma Extra pázsitok egyszikű gyomirtásakor?


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia