Karácsonyi díszek és a Mikulás
Szerző: Scheftsik Tamás Létrehozva: 2011. december 01.
A karácsonyhoz tartozó díszítések és kultuszok között nem csak a fenyővel és az azt dekoráló gömbökkel találkozhatunk. Ide tartozik még az adventi koszorú, a Mikulás, de a mézeskalács is. De tudjuk vajon honnan erednek ezek a szép hagyományok?
Adventi koszorú
Bár napjainkban a kereszténység legszentebb ünnepének hamarosan bekövetkező napját hirdeti, eredetileg nem ez volt a funkciója. A vallás terjedésekor sok olyan kultuszt épített be a történeteibe – persze némileg átalakítva- melyek legyőzése képtelenség volt.
Maga a koszorú egy pogány jelkép. A kör egy soha véget nem érő, erejét el nem veszítő dolog, mely az örökkévalóságot szimbolizálja. Azok a házak, melyekben volt ilyen, ott a szerencse elkísérte a lakókat, és folyamatos mágikus védelmet biztosított. Eredetileg a nap kultuszához tartozott, hiszen hagyományosan a napforduló alkalmával készítették. Az anyaga lehetett egyszerű, hajlított fa, szalma, fűzfavessző vagy fenyőág. A karácsonyfához igazodva maradt meg az utóbbi. A díszítése, a piros és az arany, a koszorú zöld színével együtt szintén jelentéssel bír. Az első az élet, a második a fény a harmadik pedig a termés ősi szimbóluma.
A mai jelentését 1838-ban nyerte el, amikor Johann Heinrich Wichern, protestáns lelkész egy óriási koszorút készíttetett, melyre 24 gyertyát rakott, jelezve ezzel a karácsonyig hátralévő napokat. Ez később a vasárnapok számára, vagyis négyre csökkent, de a népszerűségéből mit sem veszített.
Mézeskalács
Tradicionális karácsonyi sütemény, bár találkozhatunk vele vásárok alkalmával is, illetve gyakorlatilag minden nagyobb ünnepen. Misztikus voltát a benne lévő méznek köszönheti.
Az ókorban és a középkor nagy részében is a méz volt az egyetlen édesítőszer. Ráadásul egyáltalán nem volt olcsó, így csínján bántak vele. Éppen a drágasága adta az alapot ahhoz, hogy ezt az anyagot az isteneknek tetsző dolognak tekintsék. Olyan ünnepekkor volt jellemző a sütéshez való felhasználása, melyeknél fontos volt, hogy a feljebbvaló hatalmak jóindulattal tekintsenek az emberekre. Éppen ezért csak egy részét fogyasztottá el, a többi az áldozati oltárokra került. Mivel ennyire kedvelt eledele volt az isteneknek, nem csoda, hogy a keresztény kultúrkörben is olyan fontos eseményhez kapcsolódik, mint Krisztus születése.
Mikulás
Bizonyára sokan ismerik a történetét Szent Miklósnak. Ő a keleti kereszténység egyik leginkább tisztelt figurája, ami a legendáját elhallgatva nem is csoda.
A Szent korán elárvult, így érsek nagybátyjához került. Tekintélyes vagyont örökölt, melyet nem kezelt zsugori módjára. Történt ugyanis, hogy miután felnőtt, Miklós is a papi pályát választotta. A szomszédjában élt egy elszegényedett nemesember és három lánya. Egy esete, amikor a pap éppen hazafelé tartott, meghallotta, hogy a házban a három lány erősen vitatkozik. A probléma az volt, hogy melyikük álljon másnap rabszolgának, hogy a kapott pénzből legalább egyikük férjhez mehessen. Miklóst szíven ütötte ennek a lehetősége, így még aznap visszalopózott a házhoz, és egy aranyakkal megtöltött kis zsákot dobott be az ablakon.
Az esetet megismétlődött még kétszer, egy-egy év eltéréssel, ám a jóságos szent „lebukott”. A lányok apja a harmadik évben éberen figyelte, hogy ki lehet a jótékony ajándékozó, így megpillantotta az ablak előtt elsuhanó vörös köpenyt. Utolérte Miklóst, aki megkérte, ne fedje fel kilétét. Ez azonban a Mikulás népszerűségét tekintve nem sikerült.
Az ajándékozás szokása csak Miklós halála után terjedt el, emlékezve az ő nagylelkűségére és halálának napjára.
Kapcsolódó cikk:
Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS
