szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Katonasors a II. világháborúban 4. rész

Sulyok József, 2009. febr. 18.


Előzménye: Katonasors a II. világháborúban 1. rész, 2. rész, 3. rész

A fogság pokla

A hosszú, bizonytalan, embertelen utazásnak Krasznilucs volt a végállomása, ami a Don folyó környékén, Voronyezs nagyváros közelében volt. A háború frontvonala itt húzódott a legmélyebben. A magyar katonai csapatok állása még úgy volt, ahogy otthagyták. A futóárkok, mellvédek, fedezékek, akadályok, állások még érintetlenek voltak.

 

Szálláshelyük a láger, valamikor orosz laktanya volt, kétsoros, magas drótkerítéssel volt körbekerítve. Egy nagy, háromszintes kőépületben, kb. 20 négyzetméteres szobában voltak 18-an elhelyezve, plafonig érő, háromsoros fapriccsen. A táborban, mintegy 10-12 ezer hadifogoly, internált volt összezsúfolva.
Futótűzként terjedt el, már az első nap közöttük az a hír, hogy oda került vissza fogolynak az egyik magas rangú német tiszt, ahol ő volt a parancsnok, amikor orosz foglyokat tartottak benne. A táborban magyar katonákon túl német, román, olasz foglyok, civil nők és férfiak - főleg sváb származásúak - lettek elhelyezve.

 

A hosszú, gyötrelmes négy év alatt, a foglyok közel fele elhalálozott, leginkább a németek haltak meg, nem voltak elég szívósak. Tóth József szerint azok közül talán egy sem maradt életben. A magyar foglyok élelmesebbek voltak, kísérettel szabadnapjukon, (egy héten, egy nap pihenőnap volt a lágerben is), kijártak önkéntes munkára és vagy kaptak, vagy megszerezték a plusz élelmet. Ebben nagy segítségükre volt, egy üzleti szelemmel megáldott, oroszul jól beszélő fóti fiú. Száraz Ferencnek hívták, és a váci börtönből került ki a lágerbe.
Hiába faggatták, a négy év hadifogság alatt sem árulta el, hogy miért csukták börtönbe, de a többiek politikai fogolynak sejtették.

 

Mindig szerzett munkát a barakkban lévő társainak, legtöbbször a konyhára húztak lovas szánkóval, ló nélkül alapanyagot és abból loptak maguknak is élelmet. Egyik alkalommal, Száraz megint szólt, hogy menjenek, mert a szánkóval vinni kell árut. Örömmel mentek a fiúk remélve, hogy leesik nekik is valami. Amikor az üres szánkót a konyha elé húzták, az orosz őr elirányította őket saját barakkjuk elé, a pincéhez, aminek az ajtaja mindig csukva volt lakattal. Azt hitték, hogy krumplit, vagy káposztát kell szállítani onnan. Amikor lementek a lépcsőn, döbbenten látták, hogy meztelenre vetkőztetett, csonttá fagyott halottak vannak lent, kb. 70-80 fő. Mind férfiak voltak, akiknek a hasa fel volt puffadva. Rögtön látták, hogy szegények az egészségtelen, gázos vízből ittak. Pedig a parancsnokság többször is kihirdette, hogy ne igyanak a gázos, fertőzött vízből. Ugyanis a táborban főzött teát korlátlanul lehetett fogyasztani. Akik megbetegedtek, azok nem fogadták meg a tanácsot azzal, hogy nem oltja szomjukat a tea és az amúgy is legyengült szervezetük felmondta a szolgálatot. Az orvosok sem tudták megmenteni őket, mert a betegség ellen nem volt orvosság. A megdöbbenésük után a fagyott hullákat az orosz utasítására hosszába, keresztbe rakták a szánra, így 30-35 fő fért fel rá.

 

Alig bírták húzni, tolni a havon a járművet. Az orosz katona sürgette őket, de valami miatt nem siklott a szánkó. Megálltak, hogy megnézzék mi az oka. Akkor látták, hogy egy alulra tett hullának a szánkó alá szorult a lába. Tanakodtak, mit csináljanak. Nem akarták leszedni a nehezen felrakott, a nagy hidegben összefagyott hullákat felőle. Az orosz katona tovább türelmetlenkedett.
- Pasli, pasli! – mondta.
Erre az egyik, rúdnál álló fogoly odaszólt a lecsüngő lábhoz legközelebb állónak:
- Kővé van fagyva, hamar törik, tekerd le a lábát, dobd fel a csomó tetejére! Majd a feltámadáskor megkeresi a gazdája.
Úgyis történt, egy mozdulat, s kitört a láb. Mindjárt könnyebben húzták a halottakkal megrakott szánkót. Egy nagy 5-6 méteres mély, befagyott vizes gödörhöz kellett vinni őket, s kezüknél, lábuknál fogva, egyenként, vezényszóra, nagy lendülettel beledobni.

 

Nemrég áshatták a gödröt, s a hullák ütődésétől a talajvízen keletkezett, még vékony jég beszakadt, s az elhunytak egymás után süllyedtek a vízbe. Nem tudták kik ők, nem volt már semmilyen nyilvántartás, darabra számolták őket. Nem volt sem egy tábori pap, sem egy valamilyen nemzetiségű bajtárs, aki egy búcsúimát mondott volna felettük. A hullaszállítás, a gödörbedobálás folyamatos volt, az egész hadifogság alatt, de Tóth Józsefék többet nem jelentkeztek erre a feladatra.
Amikor a föld fagya engedett, akkor dobáltak rájuk földet, s temették be szakaszosan a gödröt, mert ha összegyűlt valamennyi halott, akkor odavitték őket. A barakkokban nem volt elég deszkapriccs, ezért nyersfát vágtak ki az erdőből, s abból készült fekhely, ami az emberek alatt olvadt ki. Sokan ezért kaptak különböző betegséget.

 

Bányajárás

A bányában dolgozni toborozták a foglyokat, s 260-an jártak le. Három műszakban a 16-os aknába magyar katonák, míg a 17-es aknába jártak dolgozni az internált civil nők és férfiak. A bányában nyáron hűvös, télen meleg volt, ezért aki odajárt nem járt rosszul, még ha nehéz munka is volt. Akik nem a bányába kerültek, azok fent dolgoztak, vagy a városban, vagy a láger környékén lévő építkezéseken betonoztak, követ törtek, falaztak. Más csoportok mezőgazdasági munkán voltak. Közülük sokan meghaltak télen a rettenetes hidegtől, nyáron a forróságban fogyasztott fertőzött víztől, járványoktól.

 

A bánya, ahová Tóth József és társai jártak dolgozni, 380 m mélyen volt és 21 km volt a vájata. Feketeszenet bányásztak, olyan fényes volt, mint a tükör, meglátták benne magukat. A kitermelt szenet bányalifttel hordták fel a 32 m magas széntartályba, ahonnan csúszdával engedték az alátolatott vagonokba. Jófajta szén volt, télen a barakkokban is ezzel fűtöttek. A szomszéd barakkban a németek figyelmetlenül a dobkályhánál szárították egyszer a ruhájukat, ami lángra kapott és elégett. Az oroszok büntetésből egy hétig nem adtak nekik új ruhát, így azok igen hiányos öltözékben jártak dolgozni.

 

Akik a gazdasági érdekből a bányában dolgoztak, a mindenkinek járó, napi kétszeri étkezésen túl, ha túlteljesítették a normát a civil étkezdében kaptak harmadszor is enni. A magyar csapat mindig túlteljesítette az előírtakat, így több ennivalót kaptak a két nagy, rögzített, vasúti mozdony üstjében főzött ennivalóból. Az élelmezés igen egysíkú volt. Csak krumpli, káposztaféle volt, ritkán volt benne körömnyi húsdarab. A főétel mellé érett, s éretlen uborka, paradicsom szárastól összesilózva csípős csalánnal volt a savanyúság. Fontos beosztásukra való tekintettel minden hónapban vitték őket - ha bajuk volt sűrűbben - orvosi vizsgálatra, súlymérésre, fertőtlenítőbe, ahol a ruháikat is fertőtlenítették. Ezért a bányába járók között nem volt tetű, fertőzéses betegség, viszont a körletbe bőven volt poloska, mert alattuk volt a pékség, s onnan jöttek fel, és ha lekapcsolták a világítást, rögtön előbújtak és mászkáltak rajtuk. A három műszakba járóknak nem volt kötelező takarodó, ébresztő sem.

 

A bányát induláskor ki kellett takarítani. A köveket, földet ki kellett hordani, a vizet kiszivattyúzni, mert a háború alatt nem termeltek benne. A csillék lóval való vontatására Tóth József és egy Németh János nevű fogoly - aki civilben Horthy Miklós gazdaságában juhász volt - vállalta a kocsis szerepét gondolva, hogy így kevesebbet kell dolgozni. Két csillét húzott egy-egy ló, s amikor végeztek a bánya takarításával, lent maradtak dolgozni. Építették a vájatot, dúcolták a járatot.
A felügyelő orosz mindig szigorúan ellenőrizte a talpfáknak kivájt lyukak mélységét, s ha nem volt megelégelve, mélyíteni kellett tovább. Szinte sohase volt megelégedve. Bosszantotta a magyarokat a kötekedés és egy Ruszika nevű nyírteleki fiú a nagy dolgát direkt az egyik gödörben végezte el. Amikor lement hozzájuk az orosz ellenőrzésre, s belenyúlt a gödörbe, éktelen káromkodásba kezdett. Kérdezte, hogy ki végezte dolgát a vájatba? A magyarok úgy tettek, mintha nem értenék a kérdést. Mérgesen otthagyta őket, s többet nem vizsgálta meg a gödrök mélységét. A foglyokat ez az apró öröm is nagy megelégedettséggel töltötte el.

A bánya egyébként biztonságos volt. A 16-os vájatban a négy év alatt egy orosz származású bányász - mert a frontfejtésen ők dolgoztak - halt meg, ugyanis egy 10 mázsás követ véletlenül magára omlasztott. A biztonság miatt szívesen jártak le könnyebb munkát végezni orosz nők is. Jó volt a kapcsolatuk a lent dolgozó foglyokkal. A legtöbb esetben ők kezdeményeztek szorosabb együttlétet a magyar fiúkkal. Nem egyszer munka közben félrehúzódtak a sötét oldalvájatokba s a jótékony homályban össze – összebújtak. Utána mindjárt könnyebben ment a munka és telt az idő. Ha valakit kifogott magának tartósan egy orosz nő, arra féltékeny lett, s megfenyegette, ha mással is foglalkozik, kikezd, bosszúból feljelenti, hogy meg akarta őt erőszakolni. Úgy is neki fognak hinni a parancsnokok és akkor nem ússza meg a büntetést. Az ilyen fajta szorosabb kapcsolat már felért egy élettársi viszonnyal.
Folytatáss: Katonasors a II. világháborúban 5. rész

 

Kapcsolódó cikk:
A ló szeretete

 

Kapcsolódó rovatok:
Hobbi
Novellás kötet
Egy kis líra
Gyermekversek

 




Hozzászólások (2)

Sulyok József
2009. febr. 23. (3 891 napja)

Örülök, hogy meg vagy vele elégedve. Íme a folytatás az http://www.szepzold.hu/katonasors_a_ii_vilaghaboruban_5_resz_">5-ik részben és lesz még 6-ik, befejező rész is.

Nagy Ferenc
2009. febr. 22. (3 892 napja)

 Igen érdekes történet , kitűnő irás. Várom a folytatását!



Friss hozzászólások

2019.október 19., szombat / 15:01

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 18., péntek / 17:02

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 18., péntek / 16:28

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 02., szerda / 11:10

Krémalma: húsa a körtéé, íze az ananászé

2019.szeptember 23., hétfő / 09:18

Gömjuhar törzsén betegség

2019.szeptember 23., hétfő / 00:06

Rododendronom levelei sodródnak.

2019.szeptember 15., vasárnap / 15:21

Rododendronom levelei sodródnak.


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia