szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Katonasors a II. világháborúban 5. rész

Sulyok József, 2009. febr. 23.


Előzmények: Katonasors a II. világháborúban 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész

Bűnhődések

Akármennyire is volt biztonságos a szénbánya, odalent nem lehetett dohányozni, szigorúan meg volt tiltva. Mindenki kapott cigaretta, mahorka fejadagot, s mellé erősítőként napi két evőkanál kristálycukrot.
 

az a bizonyos - az új családot bemutató - fotóTóth József nem dohányzott, ezért a nagy dohányosokkal kristálycukorra cserélte cigaretta adagját. Az erős dohányosok azonban a szigorú motozás ellenére, mindig lecsempészték a heréjük alá kötve, bakkacs talpába dugva, stb. a cigarettát.

 

Ott a bányászlámpáról, majd amikor később azt elemesre cserélték, a széthúzott elektromos vezetékről gyújtottak rá. Ilyenkor nagyon figyeltek, hogy nem jön-e az ellenőrzés, mert akit dohányzáson kaptak, azt a lécből összetákolt fogdába csukták, ahol mínusz 30-40 fok hidegben sem volt fűtés. Egyik alkalommal váratlanul ment ellenőrzésre az orosz felügyelőtiszt és megérezte, hogy odalent valakik dohányoztak. Azonnal vallatóra fogta a csapatot, vallják be ki dohányzott, mert ellenkező esetben motozást rendel el. Senki sem válaszolt, senki sem vallotta be a dohányzást, de az ügyesebbje titokban a kövek alá rejtette a cigarettáját.

 

Az újabb, szigorúbb felszólításra, egy vékonydongájú, debreceni fiú – aki civilben boltos volt -, váratlanul bevallotta, hogy nála van cigaretta, pedig nem is dohányzott, csak a cukorra való cserelehetőség miatt csempészte le másoknak. Amikor a munka végén felértek a bányából, a debreceni fiút kiemelték közülük, s azonnal büntetésként ”karcelba” zárták, egy hétre. Naponta csak egyszer kaphatott ennivalót, de a hét vége felé már az sem kellett neki. Látták fogolytársai, hogy nagy baj van, ezért jelezték a parancsnokuknak, hogy ártatlan, mert ő nem is dohányzik. De az a többieknek példát akart statuálni, s nem engedett a büntetésből. Szegény fiú úgy átfagyott, áthűlt, hogy csak ült a fogdában összegörnyedve és nézett maga elé. A faajtó résein át, hogyléte felől kérdezősködő bajtársainak sem válaszolt. Szombaton hiába vitték neki az ennivalót, már nem volt ott. Az őrök felvitték a gyengélkedőre, de a kihűlt, legyengült szervezetén már nem tudtak segíteni. Mondták is a többiek, hogy lehetett ilyen hülye, sohasem dohányzott, mégis meghalt pár szál cigarettáért.

 

A debreceni fiú halála után pár napra a vöröskereszt útján válaszlevelet kapott arra a levelezőlapra, amivel először tudathatta feleségével, hogy él és hol van. A fogolytársak, mintha élne, azzal a szándékkal, hogy megírják a fiatalasszonynak a szörnyű hírt, tragédiát, a fiú nevében átvették a levelet. Mert csak így tudhatták meg annak címét. Amikor barakkjukba visszahúzódva felbontották a borítékot, a levél mellől két fénykép esett ki. A felesége és annak új férje esküvői képe és a közös kisbabájuk fotója. Az asszony a levélben megírta, hogy nem tudott már tovább várni rá, mivel évek óta nem kapott hírt felőle, így holtnak nyilvánítatta és ismét férjhez ment. Már van egy közös gyermekük is új férjével, akinek fényképét mellékeli.

 

A hadifoglyok a levél olvastán nagyon megdöbbentek. Nem egy közülük beleélte magát a kínos helyzetbe, hiszen nős volt. Elítélték a lelketlen nőt, hogy fényképekkel dicsekszik új családjáról, annak a férjnek, aki társainak mindig otthonhagyott, gyönyörű feleségéről mesélt, s arról a reményről, hogy egyszer újra találkozhatnak. Egyhangúlag úgy döntöttek a társak, hogy nem írják meg volt férje tragikus történetét a nőnek, mert nem érdemli meg. Hadd maradjon bizonytalanságban még egy ideig, hogy két férje van. A szomorúság ülte csendet az egyik nős rab szakította meg: - Talán jobb is szegény párának, hogy nem érte meg szeretett felesége hűtlenségét. De az is lehet, hogy azért adta fel a küzdelmet, mert sejtette, hogy szép felesége úgy sem várja meg hazatérését.


Nem mindig volt önkéntes a munka szabadidejükben. Nem egyszer kivezényelték őket más feladatra is. Ez történt, amikor egy 32 m magas, betonleeresztő, vastag vascsövöt kellett visszabontani. A kirendelt 12 magyar fogoly jelezte, hogy több ember kellene a leengedő kötelekhez, vagy egy erős gép, mert kötelenként négy fő nem elég. Az orosz építésvezető hajthatatlan volt, s azt mondta nem kell több ember a munkához. Nem lett igaza, mert a leeresztő köteleket nem bírták tartani. A vastag cső elborult, mindent rombolt, szakított, nagy kárt okozva. A hibázó orosz főnök látva a bajt, keserűen azt mondta: - Na, mehetek Szibériába.
Jól rászólt, mert soha többé nem látták a láger területén. Az őrök mondták, hogy a nagyokos építészt Szibériába internálták. Nekik nem lett bajuk, őket nem büntették meg, mert nem voltak hibásak.

 

A hadifogság vége felé már kevesebb volt a haláleset, mint korában. Aki életben maradt, hozzászokott a körülményekhez, de így is volt rendkívüli esemény bőven. Volt, hogy hárman zuhantak ki a szénfelvonó liftből, másokra ráomlott ásáskor a föld, s alatta maradtak, de legtöbben a járványszerű betegségekben haltak meg. Az egyik magyar fiú igen legyengült állapotban, az erős hasmenési inger miatt állandóan a latrinára járt. A latrina 4-5 m mélyen kiásott, futóárokszerű gödör volt, félig megtelve talajvízzel és fekáliával. Nem tudni miért, vagy mert nem kapaszkodott rendesen, vagy megszédült, de a lényeg az, hogy hanyatt a latrinába zuhant. Még kiáltani sem volt ideje, elmerült a szennyes lében. Akik a közelében végezték dolgukat, azok sem tudták kihúzni. Ott maradt örökre a latrinában. Jelentették az őröknek, azok tudomásul vették, hogy már megint eggyel kevesebben vannak.

 

A túlélés ára

 

De az élet ment tovább, szabadidejükben ismét elmentek dolgozni. Az egyik nagy raktár mellett végeztek földmunkát, amikor rábeszélték az őket kísérő őrt, hogy terelje el a másik őr figyelmét, és ha raktárból tudnak szerezni valamit, akkor vele is osztoznak.

 

A szellőző ablakon bejutva több vödör krumplit, pokrócot, lepedőt, egyéb textíliát loptak. A szerzet árut a közeli házakban civileknek adogatták el, de az őrnek azt hazudták, hogy pénzt nem, csak kenyeret kaptak érte. Féltek, hogy nem csak a kenyér egy részét veszi el tőlük, de a pénzt is. A keményre sütött orosz cipót odaadták az őrnek, s az alkun keresett 110 rubelt elitták a bazárban, hosszú idő után először jól berúgtak az orosz vodkától. Ezt az akciójukat még néhányszor megismételték. Az orosz őr megkapta a barna kenyeret, ők meg elitták a keresetet, mást úgy sem tehettek a pénzzel. Így ment ez egész nyáron.

 


Ősz lett, a mezőkön a betakarítások ideje, ezért a barakk magyarjai, 18-an kimentek önként a falu határába krumplit szedni. A faluban csak idős férfiak voltak, ezért a földeken főleg asszonyok, lányok dolgoztak. Itt is jól jött a dolgos férfikéz, meg nem egyszer a vágyat kielégítő, snájdig magyar baka.

 

Erőszakoskodni a foglyok nem mertek, nem is kellett, mert mindig az orosz nők kezdeményezték a kapcsolatot. Ennek eredményeként a hadifogolytábor felszámolásakor néhány ruszin, román származású fiú ott is maradt, sőt néhány magyar fiú is hozott onnan feleséget, mint például a bűdszentmihályi Nagy Károly is.

A krumpli ásás után a fiúk titokban részesedni akartak a termésből, ezért a nadrágszárat elkötve, telerakták magukat a nagyja krumpliból, de jutott a gelebükbe, zsebükbe és a kabát ujjába is. Alig tudtak felülni a teherautóra a nagy súlytól. A láger kapujában az őrség leszállította őket a kocsiról. A nagy tehertől nehezen tudtak lekászálódni. Az őrök kirakatták velük a „kartocskát”.
A 18 ember ruhájából több, min tízzsáknyi krumpli gyűlt össze, de így is sikerült ügyeskedniük, mert mindet nem rakták ki és be tudtak vinni, vagy ötzsáknyira valót. Egy ideig ezzel az eldugott krumplival pótolták az ennivalót, amit titokban, vödrökben főztek meg.

 

Az oroszok a kultúrára is adtak, s míg jobb idő volt filmvetítést rendeztek a raboknak. Hősi orosz filmeket vetítettek a falra, azt kellett nézniük. Ilyenkor kivitték a gyengén megtöltött szalmazsákokat, s azon ülve, feküdve, legtöbbször elaludtak a filmeken. Jobban szerették, amikor maguknak szervezhettek programokat. Így, egy volt magyar főhadnagy vezetésével dalárdát alakítottak és a különböző rendezvényeken, ünnepeken magyar nótákat, katonadalokat adtak elő, s nem egyszer az egész hallgatóság velük énekelt.
Ezeket a műsorokat a tábort őrző orosz őrök is szívesen végignézték. Sportversenyt is engedélyeztek néha, s így egy birkózásban járatos volt tiszt tanította a jelentkezőknek a fogásokat és szabályokat, majd súlycsoportokra osztva mérkőzhettek meg egymással. Tóth József egy ilyen versenyen az őket tanító tiszttel került össze, aki birkózás közben úgy megtekerte a nyakát, hogy három hétig alig tudta mozgatni. Később annyira megtanulta a fogásokat, hogy sikerült legyőzni a tanítómesterét is.

 

Ahogy korábban is, mindig kereste a munkalehetőséget, „anyagbeszerzést” az oroszul jól beszélő, fóti Száraz Ferenc, újra szólt Tóth Józseféknek, hogy lisztet kellene szállítani a pékségbe. A fiúk nem akartak menni lisztet szállítani, mert féltek, hogy mint korában ismét átveri őket és hullákat kell vinni a gödörbe. Nem mentek vele, de végül így is jól jártak, mert Száraz másokkal mégis elment és a fuvar végén ellopott egy zsák lisztet.
De erről senkinek sem szólt, a szobában az akcióról senki nem tudott. Egy hétig keresték az őrök, az eltűnt tele zsákot, de nem találták meg. Nekik is csak az után árulta el, amikor a keresgélést abbahagyták, hogy a barakk gerendái mögé dugta el a lisztet. Apránként szedték elő és vízzel összekeverve, lapos pogácsaként sütötték meg, a hordóból készült dobkályhán. Míg tartott belőle, igazságosan osztoztak a zsákmányon.
Látva a hasznot, lehetőséget, mindig azon járt az eszük, hogy egy-egy önként vállalt munkánál mit tudnak eltulajdonítani.

 

Egyik alkalommal a lágeren kívüli katonai raktárba hívták őket dolgozni. Rögtön eldöntötték, hogy csak a zubbonyt és a nadrágot hagyják magukon, az alsóneműt a barakkban hagyják. A raktári munka alatt 3-4 inget, gatyát magukra vettek, s mivel ott szigorúan nem ellenőrizték őket, kilopták és eladták a sokszor rongyos ruhákba öltözött civileknek, akik mindent megvettek, mert nekik még annyi ruhaneműjük sem volt, mint a hadifoglyoknak. Ezt az akciót is többször megismételték, mert kicsi volt a lebukás veszélye. Pénzért adták el a betonbunkerről lebontott zsaludeszkát is úgy, hogy a falubeli előbb beadta a pénzt a kerítésen, ők pedig kidobálták az első osztályú deszkát a lágeren kívülre. Csak az orosz őrt kellett lefizetniük, így mindenki jól járt.
Folytatása: Katonasors a II. világháborúban 6. rész

 

Kapcsolódó cikk:
Hálátlanság

 

Kapcsolódó rovatok:
Hobbi
Egy kis líra
Novellás kötet
Gyermekversek

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.október 02., szerda / 11:10

Krémalma: húsa a körtéé, íze az ananászé

2019.szeptember 23., hétfő / 09:18

Gömjuhar törzsén betegség

2019.szeptember 23., hétfő / 00:06

Rododendronom levelei sodródnak.

2019.szeptember 15., vasárnap / 15:21

Rododendronom levelei sodródnak.

2019.szeptember 03., kedd / 18:54

Nem tudom milyen novenyt vettem? Az elado sem tudta megmondani.


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia