Keres
Nagyot robbant Farrah pornóvideója
Nagy őzlábgomba - Videóval
A legnagyobbra növő, feltűnő, igen hosszú tönkű, ernyő alakú, pikkelyes kalapú gomba. Kalapja kezdetben tojás alakú, majd kúp alakú, ellaposodó, de középen sajátos csúcsa marad. Színe barnás-fehér, szürkésfehér alapon, sötétbarnán tarka.
Nagytakarítás a kertben
A tavaszi kert látványa a megújulást, az élet születését sugallja. Önkéntelenül a szabadba vágyódunk és kitör rajtunk az ültetési láz, s tettre készen, gereblyét, ásót, metszőollót ragadva indulunk a kertbe.
Nagyváthy János
Elszegényedett nemesi családból származott, Miskolcon született 1755. január 19-én. Édesapja asztalosmester volt. Középiskoláit a miskolci Református Gimnáziumban végezte. Ezt követően Sárospatakra ment, ahol a ref. főiskolán teológiát és jogot tanult.
Naomi Campbell és Vladimir szünetet tart
Naomi Campbell lesz a The Face mentora
napalli
Napelemek felszerelése: nem lehet minden tetőre?
Az energiahatékonyság jegyében egyre többen és többen szeretnék házuk energiaellátását legalább részben megújuló forrásból fedezni. Erre kiválóan alkalmas a nap hőjének hasznosítása, azaz a napelemek felszerelése. Azonban azzal már csak kevesen vannak tisztában, hogy sajnos nem minden háztető, vagy épület alkalmas e szerkezetek rögzítésére.
Napfényben lubickoló étkező
A cím olvastán óriási ablakokkal ellátott helyiségre gondolhatunk elsősorban. De nem szükséges egy egész falat beborító nyílászáró ahhoz, hogy a napsütötte Mediterráneumban érezzük magunkat.
Napfényt tűrő balkonnövények
Tisztelt Szerkesztőség!
Panelház 4. emeleti erkélyére szeretnék szárazságot és napfényt tűrő növényt ültetni balkonládába. Milyen fajtákkal próbálkozzak? A probléma az, hogy erős napfény éri az erkélyt 10 órától egészen napnyugtáig, gyakran van nyáron 50 fok körüli hőmérséklet. Az eddig kipróbált növények (pl. minirózsa) már nyár közepén kezdett elszáradni a napi locsolás ellenére is.
Válaszukat előre is köszönöm!
Napi kert 150
A tél a kertészkedés szempontjából szünidőnek is tekinthető. Ilyenkor sem tétlen azonban a gondos kerttulajdonos, hiszen tennivaló mindig akad.
Napi kert 151
Amikor beköszöntenek a hideg napok, a növények nyugalomba vonulnak, a vegetáció szünetel. Ebben az időszakban a kertész nagy gonddal kell, hogy figyelje a növények körülményeit. Például a fagyérzékeny növények takarását le kell ellenőrizni, hogy elegendő-e, a nagyon hideg napokban is nyújt-e megfelelő védelmet a gyökér, a törzs, az ágak számára.
Napi kert 152
Vannak olyan növények, amelyek a kisebb fagyot még kibírják, de amikor az időjárás-jelentés nagyobb hidegre figyelmeztet bennünket, akkor bizony vennünk kell a fáradságot és hordanunk kell a védelmet igénylő növényünk köré csutkát, gallyakat, lombot, szalmát. Mindenképpen olyan anyag legyen, ami alá nem fog befülledni a tő, tehát nem lehet fólia, ami alá, ha beizzad a növény, nagyobb kárt is okozhatunk vele.
Napi kert 153
A téli takarást sokszor a természet elvégzi hótakaró formájában. Ez a védelem nagyon fontos a növények számára, hiszen a hó vastagságánál fogva szigetelést nyújt, ezen kívül olvadáskor természetes nedvességet, vízutánpótlást nyer a gyökérzet. A hótakaró haszna a kiskertben és a szántóföldeken egyaránt nagy. A védelmen kívül a hóval kapcsolatban van még néhány fontos, említésre méltó dolog.
Napi kert 154
Az erős hidegben nagyon kell a hó, hogy védjen, viszont ha hirtelen túl sok esik belőle, akkor a gyengébb hajtásrendszerű örökzöldeket meg kell vizsgálnunk és szükség esetén megszabadítani a tehertől. A hó súlya alatt ugyanis néha nagyon meghajlanak az ágak, esetleg visszafordíthatatlan lesz a következmény, letörhetnek a rideggé vált vesszők. Amikor vastag a hó, ne feledkezzünk meg ezekről a növényekről, finoman rázogassuk le róluk a havat, szabadítsuk meg őket, éppen elég nekik a hideg, tavasszal meg fogják hálálni a gondoskodást gyönyörű új hajtásokkal.
Napi kert 155
Vannak olyan növények, amelyeknek az ágait már ősszel össze kell kötni spirál alakban zsineggel, hogy az esetleges nagy hó ne károsítsa, pl. egyes borókafélék ágrendszerében betapad a hó és képes nagyon szétnyomni azt. Szerencsére ilyen növényből kevesebb van, mint az önállóan védekezni tudóból, soknak ugyanis úgy alakult ki a hajtásrendszere, hogy a hó egyszerűen elsiklik közte és nem okoz kárt benne. Ilyenek pl. egyes tuják, hamisciprusok.
Napi kert 156
Másoknak pedig olyan erős az ága, hogy sokat elbír, pl. a cédrusokat és a hatalmasra növő fenyőféléket sosem kell összekötni, mert erősek és a hó terhét jól bírják. A kúszó borókaféléket sem kell félteni, nekik még jól is jön a hó védelme, ezen kívül a földhöz olyan közel van az ágrendszer, hogy nincs veszélyben. Mindenesetre azzal, ha finoman megszabadítjuk őket a hótehertől, általában jót teszünk.
Napi kert 157
A kemény téli időszak nagyon jelentős haszna abban rejlik, hogy az egyre nehezebben elpusztítható rovarkártevők szerencsére nem vagy csak kis mértékben élik túl a hosszan tartó legalább -10 fokos hőmérsékletet. Amikor tartós hideg van, reménykedhetünk abban, hogy a következő évben kevesebb levéltetű és egyéb szívókártevő lesz jelen.
Napi kert 158
A terméseikkel díszítő cserjék közül a madárbirs a legnagyobb téli hidegben is megőrzi a termést, feltéve, ha az éhes madarak nem hordják el róla.
Napi kert 159
A kiültetési szezon szünetében különleges virágkötészeti kompozíciókat készíthetünk - kis kézügyességgel - pl. alkossunk bambuszból és modern virágokból összeállított fali díszeket.
Napi kert 160
Ez a virágüzlet a szokásoktól eltérő módon van berendezve, vagyis a tágas térben helyet kapott egy teasarok is, ahol a vásárló kényelmesen helyet foglalhat és megvárhatja a megrendelt kompozíciót. Közben a kertészettel kapcsolatos szakkönyvekben tallózhat, bővítheti ismereteit.
napi kert 185
Ha elnyíltak a tulipánok, törjük le a virágfejeket rövid szárral, így a növény nem fejleszt magtokot és a lehetséges vírusfertőzéseket nem visszük át egyikről a másikra.
napi kert 186
A hosszú életű vágott virág titka! A legegyszerűbb művelet, ha vázába, vízbe kerülő szárrészről leszedjük a leveleket, oldalhajtásokat, mert ezek felgyorsítják a pusztulási folyamatot és kellemetlen illatot is árasztanak. A túl pici bimbókat távolítsuk el, mert így a nagyobbaknak több esélye lesz a kibontakozásra. A szár végét pedig ferdén vágjuk le, mert így nagyobb vízfelvevő felületet kapunk.
napi kert 187
Az üreges szárú virágok esetén hamarabb jut el a létfontosságú víz a virágok, ha az üreges szárat vízzel feltöltjük, s így légbuborékok sem képződnek. A technikája a következő: fordítsuk fejjel lefelé a virágot, töltsük fel vízzel, ujjunkal fogjuk be a szár végét, majd egy hirtelen mozdulattal helyezzük a vázába, s csak akkor engedjük el, ha víz alá került. Ez a módszer javasolt a szarkaláb, csillagfürt, amarillisz, dália esetén.
napi kert 188
Mi a teendő fás szárú vágott virágok életben tartása esetén? Serkenthetjük a vízfelvételt, ha a szár végét két-háromujjnyi magasságban szétzúzzuk. Így nagyobb felületen érintkezik a vízzel, többet képes felszívni. Ez a módszer javasolt a z orgona, aranyvessző, mandula, azálea, kamélia esetén.
napi kert 189
Virágok, melyek tejnedvet bocsátanak ki: perzseljük meg, mert a hő hatására a tejnedv kicsapódik, s nem tömíti el a szállítónyalábokat. Hosszabb életű lesz növényünk és a víz akadály nélkül áramolhat. Ez a módszer javasolt: a kutyatej, pipacs, díszmák esetén.
napi kert 190
Jöhet a forró vizes kezelés! Jelentősen megnövelhetjük egyes virágaink – rózsa, mályva, gerbera – élettartamát, ha néhány percre lobogó forró vízbe mártjuk. Ügyeljünk arra, hogy a leveleket és a virágot gőz ne érje, majd állítsuk a virágot langyos vízzel teli vázába.
napi kert 191
Vastag szárú virág esetén – liliom, kardvirág – 4-5 cm magasságban ollóval vagy késsel hasogassuk be a szárat. Ezt ismételjük meg mindig a szár visszavágásakor és vízcserénél, így hosszú életű lesz vágott virágunk.
napi kert 192
Ha nem tudunk a vázába naponta vizet cserélni, akkor tegyünk a vízbe egy darab faszenet, s megelőzzük a kellemetlen illatok terjengését.
Napi kert 43
Aki nagyon korán akar zöldségfélét a kertjébe, annak érdemes a kiültetésre való palántákat az ablakában előnevelnie. Jó minőségű, tápdús talajba vessük a magokat, legyen elég fény és víz, ezen kívül nagyon fontos, hogy kiültetés előtt pár napig eddzük palántáinkat. Így kiültetéskor nem sínylődnek majd annyira.
napi kert 44
Tél végi metszések után ne feledkezzünk meg a gyümölcsfák és a dísznövények lemosó permetezéséről. Ezzel a művelettel megelőzhetjük a betegségek elszaporodását és továbbterjedését, elpusztítjuk az áttelelő kártevőket.
napi kert 45
A zöldség és gyümölcsfajok között is vannak az átlagostól iszákosabbak. Így pl. a sok vizet kedveli a paprika, a padlizsán, az uborka, a zeller, a káposztafélék. Gyümölcsök közül eső híján öntözéssel kell pótolni a földieper, a cseresznye és a málna szükségleteit.
napi kert 46
Főleg dísznövényként ismert aranyalma - Malus spectabilis - termése nemcsak érdekessége kertünknek, de finom kompót készíthető belőle. A megtisztított gyümölcs szárát 1 cm-re levágjuk, majd citrommal ízesített cukorszirupban 25-30 percig gőzöljük az üvegben. A fanyarkás befőtt jól illik sült húsok mellé.
napi kert 47
Illatozó sövényt ültethetünk olyan növényekből, melyek nem csak szépségükkel hódítanak, de illatuk szinte foglyul ejti az arra haladót. Alkalmas ilyen célra pl. lila akác, futórózsa, izsóp, viola, levendula. Nyitott ablak elé ültetett illatos virágoknak különleges a hatása.
napi kert 48
Az ételeink színezésére termeljünk magunk sáfrányos szeklicét (pórsáfrányt, Carthamus tinctorius). Ezt az ártalmatlan színezéket már nagymamánk is használta, megszárított sárga vagy narancssárga virágszirmokat húslevesbe, tésztába, vajba, rizsbe, sőt a tyúkok takarmányába keverve sárgításra.
napi kert 49
A rózsatöveinket gyakran ellenőrizzük és ha itt az ideje ne halogassuk a permetezését a gombabetegségek és az állati kártevők ellen. A rózsa közé ültethetünk fokhagymát, levendulát is, így a levéltetvek elriadnak a környékről.
napi kert 50
Pasztinák termesztésével megoldható a hiány, amit a sikertelen petrezselyem ültetvény miatt szenvedünk el. Ez a kevéssé ismert gyökérzöldség kiváló élettani hatása mellet – haspuffadás csökkentése - kellemes kiegészítője zöldséges leveseknek, főzelékeknek. Kevés gonddal szinte bármely talajon szépen megnő.
napi kert 51
Néhány növény, amelyek bírják a tűző napot, ezeket keverni is lehet, így látványosabb a végeredmény. Ilyen pl. a Büdöske (sárga), közepes vagy nagy növésű pl. a kék lobéliával.
napi kert 53
Néhány növény, amelyek bírják a tűző napot, ezeket keverni is lehet, így látványosabb a végeredmény. Pl. a Verbéna bármelyik változata, akár futó és kerti együtt és vegyes színben.
napi kert 54
Néhány növény, amelyek bírják a tűző napot, ezeket keverni is lehet, így látványosabb a végeredmény. Pl.: a muskátliból, az álló parasztmályva szépen mutat a fehértarka kakassarkantyú társaságában, esetleg a sárga balkon aranyával vagy a hamvas levelű Helichrisummal.
napi kert 55
Néhány növény, amelyek bírják a tűző napot, ezeket keverni is lehet, így látványosabb a végeredmény. Pl.: záporvirág, dália, rézvirág, körömvirág, afrikai aranyvirág, tátika, petúnia, bojtocska, Kleopátra tűje…
Napi kert 56
A kertbe, balkonra ültetendő virágok színösszeállításánál érdemes figyelembe venni a színdinamika alapelveit,a kiegészítő színek és színkontrasztok hatásfokozó voltát. Csillogóbb, élénkebb a citromsárga bársonyvirág a sötétlila vanília társaságában. Az égszínkék lobéliát nagyon jól kiemeli a narancsszínű sétányrózsa.
Napi kert 57
A ház, erkély, terasz, a függönyök anyaga és színe figyelembevétele nagyon fontos a növénytelepítés szempontjából. Lehet, hogy csak egy szín fér bele az összképbe, de ne ijedjünk meg, pl. a fehér virágokkal pompázó növények között is óriási a választék. Nem muszáj tehát egyforma egyedeket ültetni, legyen változatos az ágyásunk.
Napi kert 58
Az erkélyládát alaposan rögzítsük a korlátra, nehogy kellemetlen balesetet okozzunk. Mielőtt a vas tartókba behelyeznénk a ládát, vizsgáljuk át a csavarokat, jól meg legyenek húzva. Érdemes a korróziógátlást festéssel ismételten elvégezni, ez is hosszabbítja a szerkezet életét.
napi kert 59
A balkonra helyezendő növényanyag kiválasztásánál figyeljünk oda a fal, a láda és egyéb környezeti tényezők anyagára. Ízlésessé tehetünk egy műanyag ládát, ha vékony fából mellvédet teszünk elé, ez a láda lecsúszását is megakadályozza, másrészt a falmelegedést is csökkenti.
napi kert 60
A külső ablakpárkányra helyezendő növényládák alól semmiképpen ne felejtsük ki a tálcát. Az alátét felfogja a vizet és az nem fog a falon végigfolyni. Még jobb a megoldás, ha ez a tálca meg van töltve sóderrel vagy folyami homokkal, ami a párás körülményt megteremti a növények számára.
napi kert 61
A hagymás növények lassan elvirágoznak, le kell szedni az elhervadt virágrészeket. Mindegyikre érvényes azonban, hogy ezt a metszegetést úgy tegyük, hogy a levelekből hagyjunk elegendőt a hagyma beérleléséhez. A tulipánról egy levéllel együtt vágjuk a virágot, a jácintból csak húzzuk ki a virágszárat,a gyöngyikéből szintén csak kitépjük. Kicsit később, amikor elszáradtak a levelek eltávolíthatjuk őket vagy végigtolhatjuk rajta a fűnyírót.
Napi kert 62
Április végére már kiderül, hogy melyik ág nem fog kihajtani a kedvenc fáinkon, érdemes még egyszer végignézni őket és letisztítani az olyan ágrészeket amik szárazon éktelenkednek. Ez a felülvizsgálat szinte minden fajnál elvégzendő, előfordul az, hogy a metszéskor még reménykedtünk a kihajtásukban, nem láttuk,hogy életképtelen.
napi kert 63
A gyep között megjelenő gyomnövények legbiztosabb irtási módszere, ha erre a célra gyártott kiszúróval végigmegyünk és a gyökér alá vágva kiszedjük a hívatlan vendégeket. Gyérül a számuk akkor is, ha folyamatosan fűnyírózzuk, de több türelem kell és nem biztos, hogy a mag elszórása előtt sikerült levágni a gyom virágszárát.
napi kert 64
Vadszőlőnket feltétlenül igyekezzünk tavasszal kordában tartani, vágjuk vissza úgy, hogy az új futása se takarjon többet, mint amit eredetileg terveztünk. Elég agresszív növény ahhoz, hogy a visszametszéstől nem „sértődik” meg, így nem érdemes sajnálni. Lehet nyáron is gyéríteni, ha mégis túlfutna, bátran visszavághatjuk.
napi kert 65
Tipp a mini sziklakert telepítéséhez:
Majomfa - Crassula arborescens - fa forma
agávé - Agave victoriae - bokrosodó
amerikai kövirózsa - Echeveria agavoides - bokor forma
varjúháj - Sedum morganianum - csüngő forma
napi kert 66
Tipp a mini sziklakert telepítéséhez:
Hullámlevél - Cotyledon undulata - fa forma
sávos fű - Haworthia margiritifera - bokros alak
aloé - Aloe aristata - bokor forma
gyertyavirág - Ceropegia woodii - csüngő forma
napi kert 86
Szőlő esetében csapadékos időben kialakulhat a vashiány, mely klorózis formájában látható a levélen. Gyógyítására olyan lombtrágyát használjunk, amely vasat tartalmaz .S lombon és talajon keresztül is alkalmazható, kelát formájában tartalmazza a vasat.
Napi kert 88
A gyep öntözése inkább ritkábban, de nagy adagokban, mintsem gyakrabban és kis adagokban történjen.
Napi kert 92
A gyümölcsösben meleg időben (20 fok felett), ha a levelet tartósan nedvesség borítja, akkor akár 5-6 naponta is védekezni kell. Ez érvényes a rügypattanás és sziromhullás közötti időszakra. Ekkor javasolt felszívódó készítmények alkalmazása.
napi kert 93
Javasolt virágzó orchidea esetén, amely még nem virágzott el, hogy a virág szárat ne vágják le, ha már nincs rajta virág. Ez ugyan nem dekoratív, de tapasztalatok szerint a következő virágok száma így több lesz.
napi kert 94
A tuják, ciprusok telepítése élő telekhatárolóként nem nehéz feladat, csupán a talaj trágyázását, az ültető gödör mélységének kialakítását, alapos iszapolást kell körültekintően elvégezni.
napi kert 95
Felhívjuk a figyelmet a szőlő esetében a fürtzáródás előtti permetezés fontosságára, mert a bogyók közé bejutott növényvédő szerek fokozottabb védettséget biztosítanak a betegségekkel szemben.
napi kert 96
Rendszeresen ellenőrizzük növényeinket, ha gombabetegségek, kártevők jelenlétét észleljük azonnal avatkozzunk be.
napi kert 97
A gyümölcsösben fontos a gyors beavatkozás, esetenként a beteg részek mechanikus eltávolításával és megsemmisítésével megelőzhetjük a nagyobb fertőzések kialakulását.
napi kert 98
A termés biztonságos kinevelése és a jó minőség elérése, valamint a tárolásra szánt gyümölcsöknél a jó tárolhatóság érdekében rendszeres tápanyag ellátást szükséges biztosítani.
Napi kertész tipp 1
Mielőtt komoly kertészkedésbe fog, viszgáltassa meg a talaját, mert lehet hogy az nem alkalmas bizonyos növények termesztésére. Jobb ezt előbb, mint utóbb kideríteni. A szépzöld weboldalon ezt is megrendelheti.
Napi kertész_tipp2
A tömörödött talajba a víz nem tud beszivárogni, valamint oxigént se kapnak a növények gyökerei. Ezért kerüljük a felesleges taposást különösen nedves talajon! Évente legalább egyszer lazítsuk a talajt.
Napi kertész tipp 3
A talajt ha nem borítja növény, akkor javasolt takarni, hogy megőrizzük a talaj nedvességét és ne adjuk sok fényt a gyommagvaknak. Ezt el lehet érni mulcsozással vagy kő takarással is.
Napi kertész tipp 4
A talaj szervesanyagtartalmának növelése mindig pozitív a növények számára. Ez megvalósítható pl. szervestrágyával, zöldtrágyával vagy komposzttal is. arra viszont nagyon ügyeljünk, hogy ezek minősége megfelelő legyen pl. ne legyen vegyszerrel kezelt.
Napi kertész tipp 5
Ha Ön csak zöld készítményeket használ, akkor azzal elősegíti a hasznos szervezetek felszaporodását, melyek segítenek legyőzni a kártevőket és kórokozókat. Ilyen pl. a katicabogár, fürkészdarazsak vagy az énekes madarak.
Napi kertész tipp 6
A zöld készítmények egyik nehézsége, hogy elsősorban nem gyógyításra, hanem megelőzésre valók. Ezért használjuk őket folyamatosan, nehogy erősebb szereket kelljen bevetni később.
Napi kertész tipp 7
Harmonikus növénytáplálással nem csak nagyobbra nőnek a növények, de erősebbek egészségesebbek is lesznek. Ezáltal jobban ellenállnak betegségeknek és aszálynak! Használjunk olyan műtrágyát, melyek többféle hatóanyagot és mikroelemeket is tartalmaznak.
Napi kertész tipp 8
Kapálás során nem csak a gyomokat gyérítjük és eddzük testünket, de megmozgatjuk a talaj felső rétegét, aminek köszönhetően abba több víz és levegő jut be. Ez serkenti a talajéletet.
Napi kertész tipp 9
Ne felejtsük el a talajt elmunkálni kapálás/ ásás után. Ha ezt elmulasztjuk, akkor az kiszáradhat. Ettől egyedül ősszel térhetünk el, amikor a fő cél, hogy minél nagyobb felületen tudjon a téli hó és csapadék beszivárogni a gyökérzónába.
Napi kert tipp 89
A szép gyep érdekében, ha nedves a talaj, akkor azt ne tapossuk, mert könnyen tömörödik. Ekkor a talajrészecskék összenyomódnak és „kipréselődik” belőle a levegő egy része.
Napi kert tipp 90
A gyep ápolása során lehetőség szerint a fű kb. harmadát vágjuk le csak. Mélyebb vágás jelentős stressz a növény számára. Gyenge gyepet ne vágjuk mélyre.
Napi kert tipp 91
Fontos szabály, hogy a jobb kondícióban lévő almás jobban ellenáll a gombabetegségeknek is. A bőrszövetet különösen káliummal (K), még a sejtfalakat kalciummal (Ca) tudjuk erősíteni.
Napi lak 127
A kék és árnyalatai nyugodt, friss és tiszta érzetet keltenek. A kék láttán, a víz és az ég kékje jut eszünkbe.
Napi lak 129
Megunt tárgyainkat varázsoljuk újjá, szalvétából kivágott minta segítségével.Lakkal rögzítsük, majd az egész felületet ismételten lakkozzuk be, így az könnyen tisztíthatóvá válik.
Napi lak 130
Otthonunk hangulatát, fényeit befolyásolják a lámpaernyők. Válasszunk évszakonként más-más lámpaernyőt.
napi lak 132
Rögzítsünk a konyhában a falra egy közepes méretű fonott kosarat, remek tárolóhely a főzéshez szükséges eszközök számára.
napi lak 133
Vegyünk egy fa ládát fessük le tetszés szerint és fordítsuk az oldalára. Aljára szereljünk görgőket, szükség esetén tagoljuk a ládát függőlegesen fa lapokkal, s máris kész az egyedi bútordarab.
napi lak 134
Felújíthatjuk megunt abroszunkat, ha vásárolunk például néhány méter apró mintás szalagot és a terítő széleihez varrjuk, így minimális költséggel új kiegészítő díszíti otthonunkat.
napi lak 136
Ha szeretnénk, hogy fakó porcelánjaink visszakapják eredeti fényüket, akkot langyos vízbe tegyünk bórax port, majd végezetül alaposan öblítsük le.
napi lak 138
Vásárláskor nézzük meg a bútordarabok hátulját, mert igencsak beszédesen utalhat a minőségére!
napi lak 140
Ha fiókos bútort választunk, húzzuk többször ki, nézzük meg van-e benne kigördülés-gátló!
napi lak 141
Fa bútorok ápolásánál nem ajánlott alkalmazni a szappanos vizes vagy vegyszerrel történő tisztítást, mert kifakulhatnak bútoraink.
napi lak 142
A bútorok karcolódását megakadályozhatjuk, ha alátéteket használunk vagy ha a kiegészítők aljára filcanyagot varrunk.
napi lak 157
A fiókokat úgy alakítsuk ki, hogy ne eshessenek ki. A fasínnel ellátott fiókok esetében utólag is beszerezhető és beilleszthető a teleszkópos fiókgörgő, mely nem engedi kiesni a fiókokat.
napi lak 159
Tegyünk csúszásgátló gumiszőnyeget a fiókba, így egy-egy kihúzás alkalmával a benne lévő holmik nem fognak ide-oda csúszkálni.
napi lak 160
A mély fiókok nemcsak a nagyobb edények tárolására alkalmasak, hanem a tányérok elhelyezésére is. Ehhez az szükséges, hogy a fiók alja lyukacsos lemezből készüljön, melybe rögzíthető két-két pár edénytartó fémtüske - mely igény szerint áthelyezhető -, a tányérok megtámasztása érdekében.
Napi tipp kert
A lenyírt és összegyűjtött füvet felhasználhatjuk komposztkészítésre, a többi növényi hulladékkal együtt.
Napi tipp kert 100
A diófák metszését csak augusztus végén vagy szeptember első felében érdemes végezni, mert ilyenkor a legkisebb mértékű a sebek „könnyezése”. Más időpontban - főként tavasszal- csak a száraz ágakat vágjuk le a diófáról, hiszen akkor a nagy gyökérnyomás miatt a fa szinte szabályosan „elvérzik” a friss seben keresztül.
Napi tipp kert 101
Mi legyen a diófák ősszel lehulló levelével? Feltétlenül seperjük össze, hogy ne a kert talaján korhadjanak el, ezután a megszáradt leveleket égessük el. A hamut nyugodtan tehetjük a komposztra, abban már nincs jelen a mikroorganizmusok életműködését gátló juglon nevű anyag.
Napi tipp kert 102
A citrusfélék nyáron a kertben érzik magukat a legjobban. A félárnyékos helyen, földbe süllyesztett cserépben tartott citromfánkat az ősz bekövetkeztével vigyük fagymentes, hűvös, világos helyre. Télen óvakodjunk a túlöntözéstől, mert ilyenkor a növények alig párologtatnak, emellett a tápoldatozást kerüljük, ez a növénynek télen kimondottan káros lehet.
Napi tipp kert 103
Házi kertek kedvelt gyümölcse a birsalma és a birskörte. A gyümölcsöt a szőlő szüretelése idején vagyis október első felében érdemes leszedni. A molyhos külsejű gyümölcs héjáról a védőréteget ne töröljük le, ez segíti a termés hosszabb eltarthatóságát, ami hűvös kamrában, fűtetlen szobában a legideálisabb. Ne tartsuk együtt más gyümölccsel, mert azok átveszik a birs markáns illatát.
Napi tipp kert 104
Ha a gyümölcsfák törzsét ősszel bemeszeljük, akkor a fehér felület a téli napsugarakat visszaveri, a szövetek nem melegszenek fel és elmarad a szinte naponta bekövetkező dilatáció, ezzel együtt elmarad a fagyrepedés is. Erre a célra csak ritka, könnyen folyó mésztejet készítsünk és azt vékony rétegben vigyük fel, mert a finom mészréteg nem nyújt búvóhelyet a kártevők és kórokozók számára.
Napi tipp kert 105
Sok fajta szőlő jól eltartható, ha a tároló helyiség hőmérséklete télen se csökken fagypont alá, nem ingadozik és páratartalma megfelelő, kb. 80 %. Meleg helyen a bogyók hamar megfonnyadnak, párás környezetben pedig a fürtök megpenészesednek.
Napi tipp kert 106
A szőlő tárolandó fürtjeit teljes érettségben, száraz, napos időben válasszuk le a tőkéről, majd lógassuk fel vékony műanyag zsinórral fejjel lefelé. Így a szemek lazábban függenek, nem érik egymást, kevésbé rothadnak.
Napi tipp kert 107
A szőlőtároló helyiségben, ha befejeztük a fürtök felaggatását, nézzük át még egyszer, hogy a fürtök nem érnek-e egymáshoz. Ezután a bezárt kamrában égessünk el egy-két kénlapot, ezzel megakadályozhatjuk a bogyókban lévő penészgomba csírák elszaporodását. Ha szükséges a kénezést kéthetente ismételhetjük.
Napi tipp kert 108
A must tartósítására több módszer is van: pl. a tiszta és leszűrt musthoz literenként 1 gramm nátrium benzoátot tegyünk, aztán hűvös helyen tárolhatjuk.
Napi tipp kert 109
A must tartósítására több módszer is van: pl. lehet a mustot pasztörizálni: az ülepített mustot palackba tesszük úgy, hogy felül 3-4 cm hely maradjon, dugóval lezárjuk, majd vízfürdőben 70-75 fokon hevítjük kb. 20 percig, mint a befőtteket.
Napi tipp kert 110
A must tartósítására több módszer is van: pl. nagyon egyszerűen fagyasztva is tartósíthatjuk a kipréselt szőlőlevet: fóliával kibélelt edénybe öntjük a gondosan előkészített mustot, lefagyasztjuk, majd az edényből kivéve a téglákat könnyen tárolhatjuk. Fogyasztás előtt kivesszük, ha felengedett az eredetivel egyenértékű finom italunk van.
Napi tipp kert 111
Ha az őszi gyökérzöldség betakarításkor úgy tapasztaljuk, hogy a termény nagyon elágazódó, akkor a következőkben érdemes korai fajtákkal, illetve rövid tenyészidejűvel próbálkozni mind a sárgarépából, mind a petrezselyemből. Ha évről-évre sikertelen a sárgarépa és a petrezselyem termésünk, akkor vessünk inkább pasztinákot, amely mindkettőt pótolja.
Napi tipp kert 112
A kertészkedő ember leggyakoribb panasza, hogy a föld túl laza vagy éppen túl kötött. Ezen kevés ráfordítással javíthatunk, ha a talajba beásunk ősszel érett istállótrágyát vagy komposztot terítünk el és leforgatjuk azt. A homoktalajon javíthat a mulcsozás, az agyagtalajt pedig a komposzton kívül a homok is lazítja.
Napi tipp kert 113
A kelbimbó kiváló téli zöldségféle. Fagytűrő, ezért nem kell ősszel felszedni, nyugodtan hagyjuk kint és csak akkor szedjünk róla, ha készíteni akarjuk, frissen. A tél közepén is könnyen kiszaladhatunk a kertbe, behozunk egy kelbimbó tövet és leszedegetjük róla a termést. A kelbimbó egyébként jól fagyasztható, tehát ha nem tudunk télen kijárni érte, nyugodtan tegyük mélyhűtőbe a kifejlett bimbókat.
Napi tipp kert 114
A kertek egyik legkellemetlenebb gyomnövényét, a tarackot az őszi ásáskor egykönnyen kiírhatjuk. A talaj átforgatásával egyszerre kiszedjük a tarack gyökereit, a legapróbb darabokat is, és feltétlenül égessük el vagy vigyük messzi a veteményes kerttől. Sose hagyjuk egy kupacban, mert a gyökérdarabok nagyon könnyen újjáélednek.
Napi tipp kert 115
A szeder szaporításának, bujtásának a szeptember az ideje. Amikor az indák már befejezték a növekedést, a hajtásvéget vezessük egy gödörbe, aztán töltsünk rá tápdús talajt, tömörítsük és tartsuk nyirkosan. Amikor a lehajlított hajtáscsúcs új életre kel, meggyökeresedik, akkor leválaszthatjuk és állandó helyre telepíthetjük.
Napi tipp kert 116
A gyepet elő kell készíteni a télre, hasogatást végezzünk keresztben és hosszában egyaránt. Így a tél során a csapadék és a trágyák hatóanyaga jobban behatol a talajba. Erre a célra használható a hegyes végű gereblye is, az is nagyszerűen fellazítja a gyepet.
Napi tipp kert 117
A gyep télre felkészítésének egyik legfontosabb feladata a tápanyag utánpótlás. Legkésőbb november elején végezzünk trágyázást, szerves vagy műtrágya használatával, ügyelve az egyenletes kijuttatásra. A csomókban maradt trágya kiégeti a füvet, a következő évben foltos lesz a gyepünk.
Napi tipp kert 118
A téli lakásdekorációkhoz őszi kirándulásaink során sokféle alapanyag begyűjthető. Ilyenek pl. a vizes árokpartokon található gyékénybuzogányok, cirokbugák vagy a szántóföldek szélén növő takácsmácsonya, selyemkóró. Száraz, szellős helyen akasszuk fel a begyűjtött anyagokat, hogy később felhasználhassuk.
Napi tipp kert 119
Néhány szárított virágot vagy termést érdemes megfesteni, így a kompozícióinkat színesebbé tehetjük. Erre a célra a hagyományos tojásfestéket is használhatjuk, leírás szerinti oldatot készítsünk, ebbe mártsuk a kalászokat és terméseket. Kiszáradás után a saját ötletünk szerint dekoráljunk velük faliképet vagy asztaldíszt.
Napi tipp kert 12
A gyep mulcsot használhatjuk még zöldségágyásokban, a sorok közti takarást ezzel végezhetjük. Így védjük a földet a kiszáradástól és a tápanyag talajba juttatását is segíti ez a művelet.
Napi tipp kert 120
Örökzöld növényeink téli vízpótlásáról ne feledkezzünk meg! Sokan úgy gondolják, hogy a téli időszak pihenésre szolgál, ez így is van, de a télen is zöld lombozat igényli a vizet, mivel ilyenkor is folytat anyagcserét. Az öntözésen kívül a fagymentes napokon a por lemosását is elvégezhetjük bőséges vízadaggal, ezt a növények nagyon meghálálják.
Napi tipp kert 121
Az ősszel telepített örökzöldek vízveszteségét csökkenthetjük, ha árnyékolót rakunk melléjük a déli oldalra, amely megvédi őket az erős napsugárzástól és a fagyástól. Az árnyékoló készülhet nádból, kukoricaszárból, napraforgó kórójából, stb.
Napi tipp kert 122
A gumós begóniák egyre kedveltebb növényei az árnyékosabb balkonoknak, teraszoknak, virágágyaknak. A begóniagumót az ősz bekövetkeztével ki kell venni a földből, hagyjuk leszáradni a virágokat és a leveleket, majd tároljuk be őket. A nyirkos tőzeg vagy homok között fagymentes, hűvös helyen tárolt gumóktól tavasszal joggal elvárhatjuk, hogy újrahajtsanak.
Napi tipp kert 123
A szabadföldi vetés idejét egyrészt a mag csírázásához szükséges talajhőmérséklet, másrészt a növény tenyészidő alatti hőigénye, a termesztés módja és célja határozza meg. A következő főbb vetési időszakokat különíthetjük el:
őszi vetés, tél alá vetés, kora tavaszi vetés, késő tavaszi vetés, nyári vetés.
Napi tipp kert 124
A vetési időszakokról és az azokhoz tartozó növényekről szóló tanácsok csupán támpontok és csak nagyvonalakban nyújtanak segítséget a tennivalókhoz. A pontosabb vetési időpontokat javaslom a vetőmagon szereplő leírás alapján, valamint a Naptár rovatban szereplő információkból meríteni.
Napi tipp kert 125
A zöldségfélék vetési ideje
Őszi vetéskor az elvetett magokból még abban az évben kifejlődnek a növény vegetatív részei és áttelelnek. Így vethetők pl. a saláta, a spenót, a sóska, az áttelelő káposzta és ilyenkor duggatható a fokhagyma is.
Napi tipp kert 126
A zöldségfélék vetési ideje
Tél alá vetésen értjük azt, hogy a magokat a levegő erős lehűlése után vetjük el, így azok csak tavasszal indulnak csírázásnak. Ezzel a módszerrel a tavaszi vetéstől korábbi termést kaphatunk pl. a borsóból, a petrezselyemből vagy a sárgarépából.
Napi tipp kert 127
A zöldségfélék vetési ideje
A kora tavaszi vetés ideje akkor van, amikor már rá lehet menni a talajra, február közepétől március végéig. A hidegtűrő növényeket ilyenkor vethetjük, pl. sárgarépa, petrezselyem, hónapos retkek, borsó fejes saláta, spenót, sóska és a hagymafélék vetése, duggatása is elvégezhető.
Napi tipp kert 128
A zöldségfélék vetési ideje
Késő tavaszi vetésnek nevezzük az április elejétől május elejéig tartó munkálatokat. Ilyenkor vetjük a melegigényes növényeket: dinnyefélék, tök, uborka, sütőtök, paprika, paradicsom, burgonya, bab, csemegekukorica. Vethetünk még ebben az időszakban céklát, nyári retket, káposztaféléket, cikóriát, spenótot, sóskát is.
Napi tipp kert 129
A zöldségfélék vetési ideje
A nyári vetések hosszabb időszakon keresztül történhetnek. Ekkor általában a másodvetemények, áttelelő vagy évelő növények magjait vetjük. Ide tartoznak pl. a másodterményű káposztafélék, a cékla, a késői burgonya és csemegekukorica, valamint az áttelelő saláta és a téli sarjadékhagyma is.
Napi tipp kert 13
A frissen kaszált növényi anyagból közvetlenül képződik a talaj felszínén a komposzt és a felszívódás is gyorsabb.
Napi tipp kert 130
A bór fontos szerepet játszik az auxinok képzésében, a sejtfal növekedésében, a virágok megtermékenyítésében, a magkötésben és a szénhidrát anyagcserében.
Napi tipp kert 131
A bór gyengén mozog a növényben, s a bór hiányának jelei elsősorban a fiatal növényi részeken, hajtáscsúcsokban jelentkeznek. Tipikus tünetek: levéldeformáció, nekrózis, „szívrothadás” megtermékenyülési zavarok, termésdeformáció.
Napi tipp kert 132
Bór hiányra érzékeny növények: repce, napraforgó, cukorrépa, sárgarépa, alma, körte, szamóca.
Napi tipp kert 133
A mangán részt vesz a fotoszintézisben, oxidációs-redukciós folyamatokban, ezen kívül enzim aktivátor szerepe is van.
Napi tipp kert 134
A mangán a növényen belül gyengén mozog, ezért a mangánra jellemző hiánytünetek a fiatal növényi részekben jelennek meg először.
Napi tipp kert 135
Mangán hiányra érzékeny növények: kalászosok, olajos növények, burgonya, cukorrépa, gyökérzöldségek.
Napi tipp kert 137
A réz különböző elektrontranszport folyamatokban vesz részt, fehérje szintézisben és szénhidrát-anyagcserében is nélkülözhetetlen.
Napi tipp kert 139
A rézhiány jelei: csökkent termékenység, levélcsúcs elhalás és csavarodás, kifehéredés, klorotikus tünetek, fehérkalászúság.
Napi tipp kert 14
Ha imádja a friss földiepret, de szeretné elkerülni a csigák kártételét: az eperágyás kerületét szórja fel fahamuval. A hamuban lévő anyagokat a csigák nem viselik el, talpukat szinte felégetik. Ezzel a természetes védekezési móddal távol tarthatja a kellemetlen rágó állatokat kedvenc gyümölcsétől.
Napi tipp kert 140
A cinkhiány jelei: a felső levelek erek közti klorózisa, majd kifehéredése, klorotikus tarkázottság, apró rozettás levelek.
Napi tipp kert 140
A réz részt vesz az auxin képzésben és a fehérje szintézisben, számos enzim aktivátora.
Napi tipp kert 141
Cink hiányra érzékeny növények: kukorica, hagymafélék, szója, egyéb pillangósok, alma, körte, szőlő
Napi tipp kert 142
A molibdén élettani szerepe: fontos alkotórésze különböző enzimeknek, mint például a nitrogén megkötésben szerepet játszó nitrogenáz és nitrátreduktáz enzimeknek.
Napi tipp kert 143
Molibdén hiányának tünetei: vontatott növekedés, klorózis, levélszél besodródás, csökkent virágképződés, „ostornyelesség”. Elsősorban idősebb leveleken jelentkezik először a hiánytünet.
Napi tipp kert 144
Molibdén hiányra érzékeny növények: pillangósok és keresztes virágúak.
A fenti hiánytünetek megelőzésére, a termés minőségének javítására, termés növelésére keresse a bóros, cinkes, rezes és kalciumos műtrágyákat.
Napi tipp kert 145
Gyep - Öntözés
Inkább ritkábban, de nagy adagokban, mint gyakrabban és kis adagokban történjen. Különben a gyökérzet felszokik és szárazság esetén majd könnyen kiszárad. Nagy melegben napközben lehetőség szerint ne öntözzünk, mert ilyenkor akár 50% is elmegy a levegőbe pára formájában.
Napi tipp kert 146
Gyep - Vágás
Nem csak az fontos, hogy csíkozódás-mentesen vágjuk a gyepet, hanem éles legyen a kés. Vágjuk és ne szakítsuk, romboljuk a levelek végét. A fodrász is jobb, ha éles ollót használ. Egyébként éles kés esetén kevésbé akad el a fűnyíró (fű) dugulás miatt. Lehetőség szerint a fű kb. harmadát vágjuk le csak. Mélyebb vágás jelentős stressz a növény számára. Gyenge gyepet ne vágjuk mélyre.
Napi tipp kert 147
Gyep - Felülvetés
Üres foltokat érdemes hamar felülkezelni, különben a gyomok veszik át a szerepet. A talajoknak óriási az elfekvő gyomkészlete. A gyommagvak képesek akár évekig is várni a megfelelő „pillanatra”, hogy kicsirázzanak.
Napi tipp kert 148
Gyep - Lazítás
Ha nedves a talaj, akkor azt ne tapossuk, mert könnyen tömörödik. Ekkor a talajrészecskék összenyomódnak és „kipréselődik” belőle a levegő egy része. A levegőtlen talajviszonyok pedig negatív folyamatokat indítanak el a talajban. Ellen lazítás szükséges, melyet szárazabb talajviszonyok mellet kell elvégezni. Ekkor mélyebben fellazítjuk a talajt és újra utat nyitunk a levegőnek. E folyamat során a gyep gyökérzete is sérül, de megfelelő víz és tápanyag ellátás mellett regenerálódik, sőt még szebben meg is újulhat.
Napi tipp kert 15
Tudja-e hogy a levéltetvek ellen úgy is védekezhet, hogy riasztónövényt telepít ellenük. Erre a célra kiváló növényünk pl. a bársonyvirág – más néven büdöske - amelyet ha paprika közé ültetünk, a paprikát elkerülik a szívogató kártevők.
Napi tipp kert 16
A büdöskéből – mely elriasztja a zöldségágyásban a levéltetveket - csak a legegyszerűbb változatot vegyük, a barnás-sárga fajtát, ősszel elszórhatjuk a magot a helyszínen és aztán minden évben kikel, nekünk csak oda kell palántázni ahol szükség van rá. Így mellékhatás sincs s szebb az ágyás!
Napi tipp kert 17
A konyhakertben a növények ültetésénél érdemes a növénytársítási lehetőségeket figyelembe venni. A különböző fajokat olyan társításban kell elrendezni, hogy azok egymásra pozitív hatással legyenek.
Napi tipp kert 18
Tartsuk szem előtt egyes fajok szomszédra gyakorolt védelmező, kártevőt űző és kórokozó elhárító tulajdonságait. Erről a témáról is kérhet tanácsot a konyhakerti növények rovatban.
Napi tipp kert 19
A virágukkal díszítő cserjékről még jóval a virágbomlás előtt vághatunk néhány vesszőt, amit esetleg amúgy is lemetszenénk. Szobában langyos vízbe téve néhány nap alatt tavaszi hangulatot varázsolhatunk vele.
Napi tipp kert 20
A komor, színtelen téli hangulat megbontására nagyon alkalmas az aranyvessző, a cseresznye, a japánbirs, a törpemandula ága. Ezek a növények jól reagálnak a hajtatásra, vízbe téve vesszejüket a vidámító művelet sikere biztos.
Napi tipp kert 21
Fenyőféléink télen beérő tobozait érdemes begyűjteni, száraz helyen tárolni az alkalomig mikor felhasználjuk őket. A téli ünnepek díszei: adventi ajtódísz, koszorú, karácsonyi díszek készülhetnek majd belőlük.
Napi tipp kert 22
Ha szeretünk kirándulni, tegyük azt nyitott szemmel, hiszen a természetben nagyon sok lakásunkat díszítő elemre találhatunk. Ez nem jelenti a sétaút letarolását, de néha egy-két nem védett növény darabját hazavihetjük anélkül, hogy kárt okoznánk vele a csodálatos természetnek.
Napi tipp kert 23
A vázában kihajtatott cseresznyeágból, pár szál barkával japán stílusú ikebanát készíthetünk. A stílus a saját fantáziánk szülötte is lehet, de engedjük érvényesülni növényeink szépségét.
Napi tipp kert 24
Néhány szál barkára elkészíthetjük a húsvéti díszünket. A kifújt tojásokat megfestés után fonalra rögzítjük és változatos formában rálógatjuk a barkára. A színes tojások még jobban kihangsúlyozzák a vessző egyszerűségét.
Napi tipp kert 25
Tudta, hogy egy hektárnyi talaj felső 15 cm-es rétegében több 10 tonna hasznos élőlény található? Ezek száma kedvezőtlen hatások miatt (pl. szárazság) akára a harmadára is lecsökkenhet.
Napi tipp kert 26
A talaj felső párcentiméteres rétegében a gyakran változó hőmérsékleti és csapadékviszonyok, valamint az ultraibolya sugárzás miatt a hasznos élőlények száma kevsebb, mint alatta. Az alatta elhelyezkedő 15-25 cm-es réteg a leghasznosabb a növények számára. Ezt a réteget ne keverjük a mélyebbben elhelyezkedő talajjal.
Napi tipp kert 41
Az örökzöldek hónyomás elleni védelmét az időjárás javulásával ki kell bontani. Eloldozzuk a kötöző anyagot, így az ágak fellélegezhetnek, a rügyek fényhez jutnak.
Napi tipp kert 42
Konyhakerti növényeink sikeres termesztéséhez fontos, hogy jó vetőmagot vegyünk. A legjobb, ha csávázott vetőmagot használunk, ami már a csávázással megkapta a betegségek elleni védelmet.
Napi tipp kert 52
Néhány növény, amelyek bírják a tűző napot, ezeket keverni is lehet, így látványosabb a végeredmény. Ilyen pl. a Paprikavirág (piros) és a bokros változat pl. fehér illatos ternyével vagy fehér lobéliával.
napi tipp kert 72
Ha valamiért idegesek vagyunk, készítsünk egy bögre kamillateát, elfogyasztása után azonnal megnyugszunk.
napi tipp kert 73
Kamillaolajat már az ókorban is használták bedörzsölésre idegfájdalom esetén. A régi egyiptomiaknál a kamillát lázcsillapító és hő csökkentő hatása miatt Ré, a „napisten virágának” nevezték.
napi tipp kert 74
A gyöngyvessző szépen mutat, ha örökzöld mellé társítjuk, egymást kiegészítve emelik a fajra jellemző tulajdonságok jelentőségét.
napi tipp kert 75
Ha a borbolyát kerítés mellé vagy helyett telepítjük, ezzel a növénnyel biztosan távol tartunk minden betolakodó próbálkozást.
napi tipp kert 76
Ha egyszerre sok borsónk megtermett, fejtés után mossuk meg, majd forró vízben egy percig blansírozzuk. Lehűlés után adagokba fagyasszuk le, ez fogja a téli szükségletet adni. Blansírozás nélkül fagyasztva az állaga főzés során egy kicsit lágyabb lesz.
napi tipp kert 77
Egy régi mondást azonban tartsunk szem, ha retket szeretnénk enni:
A retek reggel étek, délben méreg, este pedig orvosság!
napi tipp kert 78
Pikáns répalevet készíthetünk, ha azonos arányban répát és almát, plusz egy darabka friss gyömbért gyümölcsprésben kicsavarunk, azonnal fogyasztható.
napi tipp kert 79
Aki szeret savanyúságot elrakni, annak ajánlom, hogy az apróbb répákat blansírozva rakja a többi zöldség közé, kellemes színfoltja és íz különlegessége egy vegyes savanyúságnak.
napi tipp kert 80
Ha már ujjnyi vastagok a répáink, ritkításképpen szedjünk fel belőle, hogy a földben maradóknak több helye legyen. A bébi répát vegyes zöldséggel, egy kevés vajjal párolva finom köretnek készíthetjük.
napi tipp kert 81
A hagymát a hagyományos módon elduggatjuk, majd minden hagyma közé 1-2 szem retek magot ejtünk. A retket a hagyma megvédi a földibolháktól, hangyáktól, mikor a gumókat elkezdjük felszedni a helyükre a hagyma terebélyesedhet.
napi tipp kert 82
Egy régi mondást azonban tartsunk szem előtt róla:
A retek reggel étek, délben méreg, este pedig orvosság!
napi tipp kert 83
Az újhagyma C-vitamin tartalmú, bélflóra szabályzó, hogy csak a legfontosabb tulajdonságait említsem. Lehet fogyasztani nyersen, főzve, sütve. Természetesen a nyers fogyasztás a legegészségesebb. Ahhoz, hogy nagyon korán legyen újhagymánk, lehet ősszel is elduggatni, a hagyma kibírja a fagyokat és hamar kihajt!
napi tipp kert 84
A kalciumos lombtrágya erősíti a sejtfalat. Így elkerülhetjük az alma sztipikesedését és javul a gyümölcs tárolhatósága.
napi tipp kert 85
A káliumos lombtrágya segítségével szebb színeződés érhető el almafáinkon, s így piacképesebb lesz a termék is.
napi tipp kert 87
A szőlő bogyójának növekedéséhez cinket tartalmazó lombtrágya ajánlott. Az érési időszakban emelt káliumos lombtrágya javasolt, mely elősegíti a jobb színeződést is és magasabb mustfokot is el lehet így érni.
Napi tipp kert 99
A salátában lévő hasznos anyagok megóvásához érdemes a hagyományokkal szakítani és elhagyni az ecetes lével leöntést. Javaslom inkább kevés citromlével, enyhe fűszerezéssel és olíva olajjal ízesíteni, ezen kívül, ha más zöldségfélékkel együtt aprítva rakjuk a salátástálba, tartalmas vitamindús ételünk lesz.
Napi tipp lakás 137
Dekoráljuk a lakásunkat minden szezonban! Ne csak funkcionális tárgyakat vásároljunk.
Napi tipp lakásk 125
A sárga és árnyalatai szívélyes, napsütötte hatást keltenek és kutatók szerint serkentik az agyműködést.
Napi tipp lakásk 126
A zöld és árnyalatai nyugatató, békés, frissítő hatást keltenek, a természetet juttaják eszünkbe.
Napi tipp lakáskultúra 1
Az ideális térkihasználás kedvéért elemes bútorokat alkalmazzunk a konyhában. Igen változatos színben, minőségben és méretben kaphatók.
Napi tipp lakáskultúra 10
Korunk divatos és tetszetős eljárása az antikolás. Készítsünk mi is antikolt bútort! Világos színnel fessük le a kiválasztott tárgyat.Száradás után dörzsöljük be ott viasszal, ahol leginkább megkophatna a bútor. Kenjünk rá sötétebb árnyalatot. Száradás után fémszivaccsal távolítsuk el a viszat, hogy az először használt festék előtűnjön.
Napi tipp lakáskultúra 100
A hosszanti csíkozás magasítja a szobát, minél szélesebbb a csík, annál erősebb a hatás.
Napi tipp lakáskultúra 102
A hosszanti csíkozás a padlón hosszítja a szobát. Minél szélesebb és élénkebb színű a csíkozás, annál jobban nyújtja azt.
Napi tipp lakáskultúra 103
A vörös szín és az összes árnyalata a padlón túlzottan hangsúlyozzák a vízszintes vonalakat.
Napi tipp lakáskultúra 104
A kék szín hatása a padlón: a szoba tágas, levegősnek hat, nem bír maradásra minket.
Napi tipp lakáskultúra 105
A sárgás árnyalatok hatás a padlón: napossá, vidámmá teszi a helyiséget, de a világossága miatt nem érezzük biztonságosnak.
Napi tipp lakáskultúra 106
A zöld szín és árnyalatai a padlón: barátságossá teszik a szobát, a zöld mező képére emlékeztet minket.
Napi tipp lakáskultúra 108
A szoba alapterülete nagyobbnak tűnik, ha a padló és a mennyezet is színes.
Napi tipp lakáskultúra 11
Az asztal a konyha és étkező egyik leghangsúlyosabb bútordarabja, ügyeljünk arra, hogy legyen elegendő hely a közlekedésre.
Napi tipp lakáskultúra 110
A szoba rövidebbnek tűnik, de ugyanakkor szélesebbnek is, ha a hátsó fal és a mennyezet színes.
Napi tipp lakáskultúra 111
A színes hátsó fal jó hátteret biztosít azoknak a bútoroknak, amelyeket különösen ki szeretnénk emelni.
Napi tipp lakáskultúra 113
Ha színes minden fal és a padló is, akkor a szoba olyan lesz, mint egy zárt doboz, nyomasztó.
Napi tipp lakáskultúra 114
A meleg színek serkentő hatással vannak ránk, vidámmá, könnyeddé tesznek. Optikailag pedig tágas, eleven tereket hoznak létre.
Napi tipp lakáskultúra 115
A hideg színek ideális helye: konyha, fürdőszoba, dolgozószoba. Hatása: tiszta, friss, világos, tágítja a teret.
Napi tipp lakáskultúra 117
A fekete szín szűkíti a teret, tárgyilagos, súlyos és komoly hatással van ránk.
Napi tipp lakáskultúra 119
A sárga szín tágítja a teret, ösztönző, kommunkatív, vidám. Ideális a gyerek- és dolgozószobába.
Napi tipp lakáskultúra 12
A bolhapiacokon még napjainkban is találhatunk régi konyhabútordarabokat. A retro stílus jegyében egy kis festéssel és fogantyú cserével divatos bútort alkothatunk!
Napi tipp lakáskultúra 120
A kék szín optikailag tágítja a teret, hideg, friss, elegáns, távolságtartó.
Napi tipp lakáskultúra 121
A zöld szín hatása ránk: megnyugtató, kiegyensúlyozottá tesz, segíti a kikapcsolódást.
Napi tipp lakáskultúra 123
A vörösek és árnyalataik szenvedélyes, merész, bennsőséges hatást keltenek.
Napi tipp lakáskultúra 13
Praktikus a mosogató tálca ablak alá helyezése, mert a háziasszony számára kilátást biztosít.
Napi tipp lakáskultúra 14
Ha szeretnénk konyhaszigetet kialakítani, de nincs elég hely a konyhában, akkor praktikus a görgők alkalmazása, s így ha zavar, arrébb is gördíthető.
Napi tipp lakáskultúra 15
Ha fát alkalmazunk a konyhában falburkolatként, óvjuk a párától, fedjük be egy matt lakréteggel.
Napi tipp lakáskultúra 16
A konyhabútor festése előtt a felületet teljesen tisztítsuk meg. Alkalmazzunk csiszolópapírt a festékréteg felvitele előtt.
Napi tipp lakáskultúra 17
A nem mindennapi tárgyak megbonthatják az egyhangú teret, színfoltot vihetnek a helyiségbe. Járjunk nyitott szemmel!
Napi tipp lakáskultúra 18
A konyhában praktikusabb a műanyag, üveg és fém lámpa búrák használata. A textil lámpa búrákon ugyanis megmarad a zsírfolt és az ételszag.
Napi tipp lakáskultúra 19
A konyhabútor elkészítése során kérjünk 2-3 kivitelezőtől is árajánlatot, így össze tudjuk hasonlítani az árakat és a megjelenést.
Napi tipp lakáskultúra 2
A konyhában lévő függönyöket, dekor anyagokat, sokkal gyakrabban kell mosnunk, így figyeljünk arra, hogy könnyen levehető típust válasszunk.
Napi tipp lakáskultúra 20
A konyhába és a fürdőszobába válasszunk olyan festékeket, melyek a párásabb viszonyok között is tartósak maradnak.
Napi tipp lakáskultúra 21
Ha kicsi a konyhánk olyan étkezőasztalt válasszunk mely alá a székek betolhatók, így is spórolhatunk a hellyel.
Napi tipp lakáskultúra 22
Ha kicsi a konyhánk, akkor arra számítanunk kell, hogy a konyhabútor előtt legalább egy méter szükséges, hogy megfelelően ki tudjuk nyitni az ajtókat.
Napi tipp lakáskultúra 23
A mai konyhabútorok kedvelt alkotóeleme a rozsdamentes acél lap. Ha fénye megfakul, egyszerűen olívaolajjal újra fényesre polírozható.
Napi tipp lakáskultúra 24
Házunk, lakásunk berendezésénél használjuk ki a számítástechnika nyújtotta előnyöket. Készíttessünk 3D-és látványtervet!
Napi tipp lakáskultúra 25
Ha szeretjük a rendet a konyhánkban, akkor a tárolási funkció tökéletesítésére kell törekednünk.
Napi tipp lakáskultúra 26
Ha jó minőségű konyhabútort szeretnénk, akkor figyeljünk oda, hogy a fiókok sínjei fémből legyenek, a bútorlapok 18 mm vastag furnérlemezből legyenek.
Napi tipp lakáskultúra 27
Ha a hely engedi a tűzhely körül, minél több munkafelületet alakítsunk ki. Így biztonságosabbá válik a főzés.
Napi tipp lakáskultúra 28
Javasolt szűk és kis alapterületű konyhában semleges, világos színeket használni, így a tér szellősebbnek hat.
Napi tipp lakáskultúra 29
Ha kedveljük a minimalista stílust, akkor tegyünk el minden felesleges dolgot a konyhapultról, használjunk visszafogott színeket és modern egyszerű konyhabútort válasszunk.
Napi tipp lakáskultúra 3
A parafa korunk legnépszerűbb anyaga. Tulajdonsága miatt alkalmas konyhai burkolónak is.
Napi tipp lakáskultúra 30
Használjunk bátran a konyhában a friss, üde, gyümölcsös árnyalatú színeket. Életerőt, vidámságot sugároz, kontrasztként fehér alapszínt alkalmazva érvényesül igazán.
Napi tipp lakáskultúra 31
Nagyon divatos most az élénk, színes, harsány konyhabútorok alkalmazása. Ezzel igazán energikus légkör teremthető, azonban gondoljuk át, hogy mennyire hosszú távra tervezzük a vásárlást, mert a trend könnyen változhat.
Napi tipp lakáskultúra 32
Az egyhangúság elkerülésének legbiztosabb módja, ha világos és sötét színtónust is használunk a helyiségben. Ezt akkor is alkalmaznunk kell, ha halvány összhatást szeretnénk elérni, mert a sötétebb szín viszonyítási alapként hozzájárul a visszafogott színhatás eléréséhez.
Napi tipp lakáskultúra 33
Mit tegyünk, ha alacsony bútorokat szeretnénk a nappaliban elhelyezni? Fontos, hogy néhány olyan tárgyat is helyezzünk el, aminek függőleges ellenpontot jelenthet, pl.: célszerű egy magasabb szekrény vagy egy tükör elhelyezése.
Napi tipp lakáskultúra 34
A bambusz korunk kedvelt fafajtája, bútorként és padló anyagaként is kiváló, tartós. Praktikus magas fényű lakkal bekenni, így könnyen tisztán tartható.
Napi tipp lakáskultúra 35
Mielőtt ülőgarnitúrát vásárolunk, tudjuk meg, hogy gyárilag kezelték –e védő anyaggal, ha nem akkor impregnáló spray segítségével tehetjük „tartósan tisztává” a bútordarabot, mert ez védőréteget képez a felületén. Fontos, hogy az impregnáló anyag a kárpit anyagához igazodjon.
Napi tipp lakáskultúra 36
Ha a szoba falait különböző színűre szeretnénk festeni, először a világos festéket vigyük fel a falra, s aztán a sötét árnyalatokat, mert a sötét színekkel könnyebb a sarkokban dolgozni.
Napi tipp lakáskultúra 37
Legyünk bátrak! Helyezzünk el a nappaliban néhány olyan tárgyat, amelynek fényes csillogása van. Pl.: függöny, párna, dísztárgy. Így könnyen fényűző hatást érhetünk el.Ennek kompenzálásaként pedig néhány lágyabb tónusú színt is csempésszünk a nappaliban, így az összhatás egyedi lesz.
Napi tipp lakáskultúra 38
Hogyan alakíthatjuk át hónapról hónapra a nappali összképét? Fakeretre feszítsünk ki vászondarabokat, s fessük meg őket, s helyezzük a falra. Célszerű a falakat semleges színűre festeni. S mikor meguntuk a képek látványát egyszerűen fessük át az eddigi képet.
Napi tipp lakáskultúra 39
Ha kék falszínt alkalmazunk a hideg hatás ellensúlyozására, használjunk fa bútorokat vesszőből font kiegészítőket, így megteremthető a harmónia és az otthon melegsége.
Napi tipp lakáskultúra 4
A munkapult akármennyire is kemény anyagból készült, a vágáshoz használjuk vágódeszkát. Véd a karcolásoktól és higénikusabb is.
Napi tipp lakáskultúra 40
Az üvegbetétes, díszített belső ajtók szépségükön túl praktikusabbak is, mint a tömör ajtók, hiszen szépségükön túl a fényt is átengedik.
Napi tipp lakáskultúra 41
Ha tapétát vásárolunk, akkor az egész mennyiséget egyszerre vegyük meg, mert az egyes gyártási tételek színükben eltérhetnek. Így nagyon fontos, hogy inkább egy tekerccsel vegyünk többet, tartalékként.
Napi tipp lakáskultúra 42
Ha rusztikus hatást szeretnénk elérni, használjunk bézs, zöld, barna árnyalatokat, a halvány falszínnel pedig elegáns hatást érhetünk el.
Napi tipp lakáskultúra 43
A fali képeknek nem kell mindig drága, művészi alkotásoknak lenniük. Lehet előre gyártott képkereteket vásárolni és azokat tapétacsíkokkal, dekoratív textilekkel díszíteni, s egymás mellé helyezni, akár több darabot is.
Napi tipp lakáskultúra 44
Ha otthonos, meleg nappalit szeretnénk, használjunk halványsárga árnyalatokat,barna és finom narancssárga bútorokkal, kiegészítőkkel kombinálva a teret, barátságos hatást kapunk.
Napi tipp lakáskultúra 45
Ha azt szeretnénk, hogy a bőrbútor szép és tartós darab maradjon, akkor rendszeresen kezeljük bőrápolóval és portalanítsuk. Tartsuk távol a fűtőtesttől, így nem szárad ki.
Napi tipp lakáskultúra 46
A fehér szín világos és divatos, azonban ha csak magában használjuk igen hervasztó hatása van. Ajánlatos halvány sárgával, narancssárgával, lime-zölddel vagy halványlilával együtt alkalmazni, s így üde színhatást érhetünk el.
Napi tipp lakáskultúra 47
Az üveg és a fémek felülete nemcsak fényes csillogást eredményez, hanem visszatükrözik a fényt, így a helyiség világosabbá válik.
Napi tipp lakáskultúra 48
Tudta, hogy a kék szín nyugtató hatású és fokozza a mentális képességeket? A lila pedig életre kelti a helyiséget. Használja bátran mindkét színt, a halványabb árnyalatait, kiegészítve a fehér színnel és az egész szoba, ragyogó hatású lesz.
Napi tipp lakáskultúra 49
Díszítsük fel az ablakainkat kétrétegű függönnyel! A belső sötétebb szaténfüggöny réteg előtt, világos organza függöny kerüljön, s a hatás nem marad el. Folytathatjuk ezt az eljárást a párnákon és egyéb kiegészítőkön.
Napi tipp lakáskultúra 5
Napi tipp lakáskultúra 50
A függönyt nem szükséges megvarrni használat előtt, ha csipeszeket használunk a felrakásnál. Így vásznakat, terítőket stb. is használhatunk ideiglenes függönyként.
Napi tipp lakáskultúra 51
Ha függönykarnist vásárolunk, akkor olyat válasszunk, ami 15 cm-rel túlér az ablak mindkét oldalán. Így szélesebbnek tűnik az ablak és a függönyt teljesen elhúzhatjuk.
Napi tipp lakáskultúra 52
A natúr, semleges árnyaltok kicsit unalmasnak, sematikusnak tűnhetnek, ezért élénkítsük a teret levélzölddel, meleg sárgával.
Napi tipp lakáskultúra 53
Vásárlás előtt győződjünk meg arról, hogy a textíliák, kárpitok lángállóak-e. Az új bútorok már a mai kornak megfelelő tűzvédelmi szabályok szerint készültek, de a régi, használt daraboknál nem biztos, hogy figyelembe vették ezeket a szabályokat.
Napi tipp lakáskultúra 54
Ha a hosszú, padlóra leengedett függönyt kedveljük, de a modern stílus hívei vagyunk, a függönyt visszahajtható pánttal varrjuk meg. Ehhez a stílushoz jól illeszkedik a durva szövésű pamutvászon függöny, fém karnison. Modern és előkelő hatást érünk el vele.
Napi tipp lakáskultúra 55
Praktikus, egyszerű, de ugyanakkor igényes megoldás a régi bútordarabok ún. bevonó huzattal való ellátása. Első lépés pontosan mérjük le a bútordarabot, aztán készítsük el papírból a mintát. Ha pedig biztosra szeretnénk menni, egy mintát készítsünk el lepedővászonból, s ha sikeresek voltunk, jöhet a végleges anyag kiszabása, varrása.
Napi tipp lakáskultúra 56
Ahol egy térben kevés, egy-két szín található, fokozottan figyelni kell a kiegészítőkre. Olyan tárgyakat érdemes választani, amelyek formája, kidolgozás egyedi, érdekes, így az hangsúlyossá válik, s megtöri az egyhangúságot.
Napi tipp lakáskultúra 57
Egy ülőgarnitúra nem olcsó manapság, így kiválasztásánál ügyeljünk arra, hogy a formája, színe időtálló legyen, s ne legyen pusztán egy aktuális divatdarab.
Napi tipp lakáskultúra 58
A virágmintázat alkalmazása az ülőgarnitúrán és a párnákon nagyon kényes dolog. Titka: csak egyetlen nagy virágmintát alkalmazzuk, a párna és más kiegészítőknél válasszunk kisebb bimbós virágmintázatot. S javasolt, hogy három különféle mintán túl, újabb mintát ne alkalmazzunk.
Napi tipp lakáskultúra 59
Javasolt a könnyebb függönyök aljába és oldalába fém nehezékeket varrni, így szebb lesz a tartása, s a szél sem fújja mindenfelé a szobában, nyitott ablak esetén.
Napi tipp lakáskultúra 6
A világítás tervezése nem az utolsó lépés, azt a berendezési alaprajzzal együtt készítsük el. Inkább legyen több dugalj elhelyezve, mintsem a technika előrehaladtával kevésnek bizonyuljon a konyhai gépek ellátására.
Napi tipp lakáskultúra 60
Van megoldás, ha csúszós szőnyeget vásároltunk! Kenjük be a szőnyeg hátulját PVA ragasztóval, mely a száradás után gumiszerű anyagot képez. De ma már sokféle más módszer is van, pl. csúszásgátló alátéteket is lehet vásárolni.
Napi tipp lakáskultúra 61
Újra divatba jött a fa lambéria. Ízlés szerint bármilyen színre lefesthető, s ez újdonság a ’80-as évekhez képest. Praktikus, mert elrejti a repedezett falat.
Napi tipp lakáskultúra 62
A radiátor nem a legszebb eleme lakásunknak, házunknak. Ha viszont a radiátort a fal színével megegyező árnyalatúvá festjük, beleolvad a környezetbe. Ügyeljünk arra, hogy festéskor a radiátor hideg legyen.
Napi tipp lakáskultúra 64
A nappaliban ne legyen a TV túl hangsúlyos helyen, ne az álljon a középpontban.
Napi tipp lakáskultúra 65
Ne ijedjünk meg az eklektikától, régi és új együtt is életképes lehet, fő a harmonikus szobabelső kialakítása.
Napi tipp lakáskultúra 66
A nappaliban a világítás megtervezésénél ügyeljünk arra, hogy a központi fényforráson túl legyen helyi és hangulatvilágítás is.
Napi tipp lakáskultúra 67
A lényeg a részletekben rejlik! Fordítsunk gondot a függönyök, karnisok, szőnyegek , párnák kiválasztására, melegséget visznek otthonunkba.
Napi tipp lakáskultúra 68
Vigyük magunkkal vásárláskor a már kiválasztott textil- és burkolóanyagok mintáit, így könnyebben tudunk dönteni.
Napi tipp lakáskultúra 7
Ha eltér a mosogatógép színe a konyhabútor színétől, vásároljunk hasonló árnyalatban öntapadós matricát.
Napi tipp lakáskultúra 70
Nem szükséges mindenből újat venni, a réginek is megvan a maga varázsa, s egy takaró vagy festék is csodát tehet.
Napi tipp lakáskultúra 71
Ha klasszikus szobabelsőt szeretnénk, akkor varrjunk rojtokat, bojtokat, zsinórokat a kiegészítőinkre
Napi tipp lakáskultúra 72
Mielőtt elindulnánk függönyt vásárolni, nézzünk körül otthon. Lehet, hogy a meglévő lepedőink, takaróink, asztalterítőink is megfelelnek e célnak
Napi tipp lakáskultúra 73
Ahhoz, hogy redőzött függönyünk legyen szükséges másfélszer vagy kétszer olyan hosszú anyag szükséges, mint az ablak szélessége
Napi tipp lakáskultúra 75
A hálószobába tegyünk bátran világos és igényes szőnyeget, melegséget sugároz és mivel nem olyan forgalmas terület, így nem kell félnünk a túlzott koszolódástól.
Napi tipp lakáskultúra 76
Javasolt méret után készíteni a tároló szekrényeket, mivel velük tudjuk a teret a leghatékonyabban kihasználni.
Napi tipp lakáskultúra 77
Ha a nappali egyben hálószobaként funkcionál, érdemes hangulatvilágítást alkalmazni, így a szerepnek megfelelően átváltoztatható a helyiség.
Napi tipp lakáskultúra 78
A hálószobában az egymásra halmozott párnakupacok melegséget, vidámságot sugároznak, s mi is kis kretivitással könnyedén elkészíthetjük.
Napi tipp lakáskultúra 79
Ha túlzottan hosszúkás alakú az ablakunk, akkor szereljünk rá rolót vagy reluxát és kissé, kb. az ablak 1/3-ig engedjük le, így javulnak az arányok.
Napi tipp lakáskultúra 8
A fa színe idővel változik, ezzel a ténnyel kell számolnunk, ha hosszabb időre szeretnénk a konyhabútorunkat megvásárolni.
Napi tipp lakáskultúra 80
Ha a túl hosszúkás ablak két oldalára függönyt teszünk, akkor még inkább kihangsúlyozzuk a nyílászáró keskenységét.
Napi tipp lakáskultúra 81
A ruhásszekrényt tervezését gondoljuk át. Ha pl. több hosszú ruhánk van , akkor ennek megfelelően alakítsuk ki ezt a bútordarabot.
Napi tipp lakáskultúra 82
A válasz- vagy spanyolfal alkalmazása praktikus, hiszen elválasztja a teret olyan helyiségekben, ahol egyszerre több funkció is jelen van, pl. háló és dolgozószoba egyben.
Napi tipp lakáskultúra 84
A tükör használata javasolt kisebb helyiségekben, visszaveri a fényt és tágítja a teret.
Napi tipp lakáskultúra 85
Díszítsük lámpaernyőnket a szoba hangulatához illő mintával! Válasszunk vízbázisú festéket és egy kisebb ecsetet.
Napi tipp lakáskultúra 86
A színek kiválasztása befolyásolja hangulatunkat, gondoljuk át mely árnyalatot használjuk.
Napi tipp lakáskultúra 87
A hálószobában a rózsaszín nyugodt légkört teremt, míg a bíbor élénkítő hatású.
Napi tipp lakáskultúra 88
Régi fonott székünket újítsuk fel festékspray segítségével, egyedi lesz az eredmény.
Napi tipp lakáskultúra 89
Praktikus a fékezhető görgőkerekes bútor, így a szoba átrendezése gyerekjáték.
Napi tipp lakáskultúra 9
A konyha a többi helyiséghez képest párásabb, ez kedvez a növényeknek. Használjuk ki, tegyük zöldebbé a konyhát!
Napi tipp lakáskultúra 90
A törölközőszárítót ne a fűtésrendszerhez, hanem a vízmelegítő rendszerhez kössük, így nyáron is működőképes lesz.
Napi tipp lakáskultúra 91
Takarékoskodjunk a vízzel és válasszunk kétállású szabályozógombbal ellátott WC tartályt.
Napi tipp lakáskultúra 92
A vízkő ellen kitűnő a forró ecet és a só keveréke. Vigyük fel a felületre, hagyjuk rászáradni, majd kefével távolítsuk el.
Napi tipp lakáskultúra 93
Kis fürdőszobában a nagyobb méretű padlóburkoló, a nagy tükrök, üvegpolcok tágítják a teret.
Napi tipp lakáskultúra 94
Győződjünk meg arról, hogy díszítő elemeink a fürdőszobában bírják-e a párás légkört. A képeket üvegborítással védhetjük.
Napi tipp lakáskultúra 95
Praktikus, ha a fürdőszobai szaniterek körül a burkolat könnyen eltávolítható, az esetleges szerelések megkönnyítése miatt.
Napi tipp lakáskultúra 96
A fürdőszobába a szanitereket érdemes egy helyről, egy időben beszerezni, mert ellenkező esetben a színárnyalatok eltérhetnek egymástól. Ugyanis fehér és fehér között is van különbség.
Napi tipp lakáskultúra 97
Az apró minták a falon tágítják és nagyítják a teret, különösen, ha világos színárnylatot választunk.
Napi tipp lakáskultúra 98
Nagy minta alkalmazása a hátsó falon figyelemfelkeltő hatású, ugyanakkor rövidíti, kicsinyíti a szobát.
Napi tipp lakáskultúra 99
A keresztcsíkozás szélesíti a falakat, a helyiség alalcsonyabbnak hat és rövidíti a teret, a hátsó falon alkalmazva.
Napkollektoros berendezések - Zöldkönyvek
Szerző: Armin Themessl, Werner Weiss
Típus: Zöldkönyvek
Kategória: Megújuló energiák
Bolti ár: 3 998 Ft
Szépzöld ár: 3 490 Ft
Nap lak 135
Ne dobjuk ki nagymamánk törött porcelán tálaló tálját. Kapjon új funkciót! A darabokat illesszük össze és a törött részre ragasszunk hasonló alakú tükröt, így a tál díszes része a továbbiakban keretként fog szolgálni.
Naplótöredékek az I. világháborúból. 1 rész
Talán a véletlennek köszönhető, hogy közel 100 éves korú naplótöredék került a birtokomba.
Minden tiszteletem Lajos József Tiszavasvári lakosé, aki megőrizte Nagy M. István ceruzával írott, az I. világháborúban és az orosz hadifogságban szerzet emlékeit.
Napozóterasz okosan
Ha a teraszunk túl sivár és lepusztult ahhoz, hogy boldog órákat tölthessünk el rajta napozással, akkor itt az ideje, hogy tegyünk valamit. Egy kis befektetéssel és néhány igazán jó ötlettel olyan kis nyugalomszigetet alakíthatunk ki, ahova mindig jó visszatérni.
Napozó virágok
Korábbi A tűz kertje és a A víz kertje c. cikkeinkben már foglalkoztunk azzal, hogy színhatások alapján hogyan alakíthatjuk ki kertünket. Most nézzünk néhány összeállítást címszavakban, mely virágok kedvelik a napos, meleg környezetet!
nappali
Nappali
Nappalink 6m hosszú és 3.5m széles.Erkély ajtó és ablak egymás mellett vannak a szoba végében , a bejárathoz képest, ami oldalról nyílik a szoba elején hatalmas boltívvel. Tulajdonképpen egy hosszú téglalap,amiből szeretnék egy szobát leválasztani, de legtöbb fény az erkély felől jön és nem is biztonságos gyerek szobának. Milyen megoldás lehet erre?
Tisztelettel várom válaszát: T.Tilda
Nappali
A nappali a ház, lakás központja, legnagyobb helyisége. Funkcióját tekintve igen sokrétű. Használjuk pihenésre, olvasásra, beszélgetésre, zenét hallgatunk és játszunk is itt. S még ezeken túl vendégeket fogadunk, dolgozunk, néha étkezünk és alszunk is a nappaliban. Kialakítása során sok szempontot kell figyelembe vennünk a család életmódjának, igényeinek megfelelően.
Lehet a nappali önálló, mással nem kapcsolatos helyiség és lehet ún. nyitott térben, a konyhával, ebédlővel, esetleg a terasszal együtt funkcionáló helyiség. Nincs meghatározott recept a nappali kialakítására, a család ízlésvilága és anyagi lehetőségei szabnak határt a képzeletnek.
Nappali
nappali berendezése
27nm-es nappalit, ami konyha és étkező is lenne, hogyan rendezne be? 6,7 x 4m-es, és van egy bézs színű bőr ülőgarnitúránk, modern stílusú és egy terrakotta vörös szőnyegünk. milyen falszínt javasol, ami különlegessé tenné? a nappaliban könyvespolcokat is szeretnénk elhelyezni, akár mennyezetig érőt, gipszkartonból....az egyik 6,7-es szakaszon 3 db ablak van, , és az egyik 4m-es szakaszon 2 ablak foglal helyet.
köszönettel: Tina
Nappali ethno stílusban
Napjainkban sokszor találkozunk az ethno kifejezéssel, használják a ruhaiparban, a zenei világban és a lakberendezésben egyaránt. De mit is jelent és mi jellemzi leginkább?
Nappali falszín
nappali fal szine
Nappali, konyha kiegészítők
Nappali, konyha kiegészítők 4. rész
Előzménye itt olvasható:http://www.szepzold.hu/10284
Kérdés: Kedves Tímea! Nagyon-nagyon köszönöm a jótanácsait. Én is gondoltam a lila színre - bár egy kicsit merésznek tartom - de könnyen lecserélhető kiegészítők szintjén azt hiszem megpróbáljuk. Viszont abban még kérném a segítségét, hogy színkódokkal lásson el (vagy valamilyen internetes hivatkozással, ahol láthatom a színt), hogy meg tudjam nézni, hogyan mutatnának az ajánlott színek. Esetleg a képekre vonatkozóan szintén jól jönne az iránymutatás, hogy hol találom meg pl. az interneten. Egy fajtát találtam, ezt megmutatom (mellékelve), ez milyen lenne? Illetve ha az afrikás képet választjuk, ugyanabba a térbe belefér még valami lilás színű, más stílusú kép is? Vagy az már nem mutatna jól? Ha esetleg mégsem a lila mellett döntenénk (férjem még idegenkedik), Ön szerint az alábbi színek jók lennének a kiegészítők terén(sárga-arany-barna), mellékelek két fajta képet, amit ezekkel a színekkel találtam. A mellékletet Új kérdés-ben küldöm, ide nem sikerül beillesztenem. Köszönöm az eddigieket, és előre is a további infókat. Remélem pár héten belül sikerül megtalálnunk, beszereznünk a kiegészítőket, és akkor küldök képeket. Várom kedves válaszát. Üdvözlettel: Nébl Ágnes
Válasz: Mellékelem a korábban említett két árnyalatot: mályva és pasztell lila szín, így talán egyértelműbb. S az ön által küldött képek oldalán találtam egy tökéletes megoldást. Ebben a lila és a mályva színek is benne vannak, ugyanakkor a narancs szépet átvezetne a szobában látható bézs árnyalatokba.
A négyzet forma lenne ideális nagyobb méretben. S a párnák színeit is lehetne e képből meríteni. E kép alkalmázása mellett más kép nem hiányozna a helyiségbe. Ez vonzaná a tekintetet, ha mégis üresenk tűnik egy falfelület egy kisebb polc elhelyezhető a könyveknek emléktárgyaknak, s máris megbomlik a fehér uralma.
A lila és árnyalatai unisex színek és rendkívül ösztönző és harmoniát sugárzó árnylatok (http://www.szepzold.hu/a_lila_otthonunkban ). A férfiakat valóban győzködni kell alkalmazásukra:-)Hátha sikerül...
Sulyok Timea
Nappali, konyha kiegészítők 5. rész
Előzmények: http://www.szepzold.hu/10284
Az arany és a sárgás árnyalatok is szépek lennének, ez kétségkívül szolidabb megoldás. Ez esetben ez a csatolt falikép ideális lenne. Szintén négyzetes alakban és nagyobb méretben. A másik kép a pedig az arany és a lila kapcsolatát mutatja be... Sulyok Timea
Nappali,konyha kiegészítők folyt.
Kedves Szakértő!
Csatolom a további képeket: a nappali-konyhánk eddigi elrendezését. Ami már megvan: kanapék, puffok, szőnyegek, konyhabútor is majdnem kész. Könyvespolcra több változatot is gondoltam: egy max. szélességű és magasságú egyenlően osztott polcrendszerre, vastag kerettel, vékonyabb belső polcokkal. Vagy 3 egyforma, különálló állópolc szintén vastagabb keretben, vékonyabb belső polcokkal. Vagy ugyanez 2-ben. A rendelkezésemre álló hely 260 cm szélesség, 230 cm magasság. A tv-nél egy olyan elrendezést gondoltam, hogy alul egy 3 fiókos, 3 nyitott polcos... de inkább bescannelem, úgy érthetőbb. Ezek az eddigi elképzeléseim, (nem tudom, hogy egyáltalán jók-e), de sajnos megakadtam. Kérem segítsen nekünk, hogy egy ízléses, elegáns ottthonunk legyen.
Köszönöm
Ágnes
Nappali - minimál stílusban
Forrás: www.epitinfo.hu
A nappali - az otthonunk szíve, a közös élet színtere, vendégeskedések helyszíne. Nem mindegy tehát, hogyan, milyen stílusban rendezzük be, illetve miként alakítjuk ki hangulatát.
nappali színei
Leendő nappalinkba sötétzöld bőr ülőgarnitúra és rusztikus bútor kerül. Tanácsot szeretnék kérni a fal és a cserépkályha, ill. a szőnyeg és a sötétítő függöny színét illetően.
Köszönettel: Éva
Nappali színek
Abban kérném a segítségét, hogy hogyan tudnám feldobni a nappalit.Halvány sárga a fala, az ülőgarnítúra sötétbarna bőr, és minden más bútor világosbarna fa.A menneyezet, gerendás. Ebben a légtérben van még a konyha és az étkező. A konyhabútor sötétbarna, ezzel akartuk egyesúlyozni a világos színeket. A függönyök, sárgás krémszínűek. Arra gondoltam, hogy estleg egy teljesen más színt vinnék bele a nappaliba. Pirosra gondoltam. Ezt lehet? Vagy inkább maradjak a barna minden féle árnyalatánál? Estleg lehetne a díszpárnák, a képkeretek, apró dolgok más színűek?!
Remélem tud segíteni, köszönöm.
Nappali szoba színe?
Napraforgó, a kozmetikai csodafegyver
Nap, mint nap használjuk a napraforgót és s belőle készült termékeket. De nem tudunk róla mindent! Az élelmiszeripar mellett ma már egy érdekes megfigyelés nyomán, a kozmetikai ipar is használja termékei előállításánál.
Napraforgók
Szerző: Monica Kratz
Kiadás éve: 2010
Oldalak száma: 64
Bolti ár: 2495 Ft
Szépzöld ár: 2100 Ft
Napraforgómag, az E-vitamin bomba
Miért is fogyasszuk a napraforgót? Ezt az amerikai indiánok által már régóta termesztett - Peruban és Mexikóban őshonos - növényt.
Naptár
Vince napja. A drávaszögi falvakban ún. vince vesszőt vágtak, amit a szobában vízbe állítottak. A kihajtott vesszőkből jósolták meg a következő év termését. A gazdák szerint ezen a napon sok bort kell inni, hogy bő legyen a termés. Az időjárás is meghatározó volt, például szép, napos idő esetén jó bortermést reméltek, rossz idő esetén viszont rossz bortermést jósoltak.
narancsfa betegsége
Narancsmagból narancsfa - 4 TIPP
Sokunknak eszébe jutott már, amikor citromot, narancsot vagy mandarint majszol, hogy milyen jó lenne, ha fel lehetne használni a magokat is. Ezután egy nagy sóhaj kíséretében a szemétbe, jobb esetben a komposztra zuttyantyuk a héját, és persze a magokat is. Pedig nem kellene, mert egy kis kitartással, és jó adag szerencsével lehetne belőlük szép és erős növényünk.
Narancstörténet
A narancs talán a legismertebb és legkedveltebb déligyümölcs. Annak ellenére, hogy manapság már egész évben kapható, a nyári szezonban nagyon keveset eszünk belőle, hiszen kiszorítja a haza gyümölcsök kínálata. A narancslé fogyasztásának divatja jöttével azonban egész évben élvezhetjük zamatát.
Natalia Oreiro szuperhősnek öltözött
Natalie Portman lesz Lady Macbeth?
Natasha Poly várandós
Nathan Sykes elveszíti a hangját?
Naya Rivera és Big Sean Hawaiin vakációznak
Nebáncsvirág
Nebáncsvirág, ami nem véletlenül kapta ezt a nevet. Féltve őrzött kincsét ,a magot ijedtében azonnal szétdobja, ha hozzányúlunk a terméstokhoz…
Ne csak a túlélésre játszunk!
Növénynek és a tulajdonosnak egyaránt komoly próbatétel a téli időszak. Az a szobakertész végzi jól a dolgát, akinek tavasszal darabszámra ugyanannyi cserepes zöldje marad, mint amennyivel nekivágott a hideg és fényben szűkös hónapoknak.
Ne dobd ki! Varázsold frissé a pár napos finomságokat!
Így tehetjük újra frissé ételeinket és ezzel elkerülhetjük a ma már luxusnak számító pazarlást!
Ne felejtsük el!
Ne felejtsük el a kerti csapokat fagymentesíteni.
Többnyire a föld alatt el kell őket zárni, és kinyitni a csapot rajta, hogy a maradék víz kifollyon.
Ne féljünk a színektől!
Sokszor tanácstalanul állunk a szobában és nem tudjuk eldönteni, milyen színeket is alkalmazzunk. Legyünk merészek! Ha jól válogatjuk össze az árnyalatokat, akkor érdekes és izgalmas teret alakíthatunk ki. Néhány példán keresztül szeretnék ehhez ötletet adni.
Negyvenéves lett Jim Parsons
Negyvenezer emberéletet követel az inaktív életmód
Négyzetes vidámság
A négyzet szabályos megjelenésével rendezettséget és harmóniát sugároz, de e tulajdonságai mellett egy másik érdekes jellemzője is van!
Néhány ötlet a cala gondozásához
A hagyományos fehér virágú cala ápolásának tudománya nálunk, szájhagyomány útján terjedt. A téli virágoztatás volt a jellemző. A cserépben egy tövet hagytunk fejlődni, a többi megjelenő hajtást mindig kitéptük. Általános gond volt, a növény téli elhelyezése a lakásban. A pihentetés elmaradása, vagy a nem megfelelő fényviszonyok, és igények biztosítása, a virágzás elmaradását eredményezték.
Néhány tipp a szép gyep nyári kezeléséhez
Műtrágyázás
Soha ne alkalmazzunk ammónium-nitrát műtrágyát, mert az könnyen és gyorsan kiperzselheti a füvet!
Nehéz gyerekkora volt G.NA-nak
nektarin
Nem áll össze újra az ABBA
Nemcsak a nagyanyák lekvárja!
A sárgabarack olyan gyümölcs, amely szinte minden kertben kellene, hogy legyen. Ízletes és szemet gyönyörködtető.
Képeinkkel lépésenként követhetik a folyamatot!
Nem énekelhet Lakatos Yvette
Nemes babérra törünk!
Az ókorban babérból font koszorú a nagy teljesítmények elismerésének jelképe volt, és az olimpiai játékok győzteseinek, sikeres hadvezéreknek, valamint tehetséges költőknek adományozták. Innen ered a mondás: "learatja a babérokat" vagy "számára nem terem babér”.
Nemes penész nélkül nincsen Tokaji Aszú
A botritisz gomba mivel elhalt növényi részekből táplálkozik, ezért szinte minden kertben megtalálható. Azonban ha csapadékos nedves az idő, akkor a puha cukorban gazdag élő növényeket (szamóca, borsó, paradicsom …), növényi részeket (szőlőszemek ...) is megtámadja. Amiért mégsem pusztán káros gomba, mert a késő őszi aszúsodáshoz jelenléte nélkülözhetetlen.
Nem is olyan egyszerű: élelmiszerek tárolása
Cserepes snidlinget – metélőhagymát – szárának levágása után többször is ki lehet hajtatni. Tövét ültessük friss földbe, napos ablakban, kétnaponként öntözve, két hét múlva ismét vágni lehet belőle.
Nem kap több esélyt a Zero Hour
Nem kell félni a margarintól
Nem kérek a herceg csókjából!
Nem kíváncsiak Tóth Verára testvére nélkül
Nem ördöngősség az otthoni ékszertisztítás
Mit tegyünk, ha ezüstékszerünk befeketedett és az aranygyűrűnk veszített a fényéből? Miért kell vigyázni a parfümmel és a hajlakkal? Tanuljunk meg drágakövet ápolni!
Nem szeretem feladatok
Ilyen feladat a gyomlálás is. Ebben a hónapban esedékes, hogy a kerti utakat, járdákat ne hagyjuk elgazosdni, fokozott gyommentesítésre van szükség.
nem terem a szőlő
Nem tudom
Szeretném megtudni a növényem nevét ha valaki felismerné,mert sajnos nem tudom,és hiába kutatok az interneten nem találom.Köszönöm előre is.
Nem vagyunk vámpírok!
Mit tegyünk, ha vérkeringésünk nem az igazi? A csípésekre pedig érzékenyen reagálunk?
Nem VS-angyal többé Miranda Kerr
Nemzeti szégyennek kiáltották ki Biebert a kanadaiak
Néphiedelmek, babonák, népszokások 2.
Általános hiedelem volt a 19. században és a 20. sz elején, hogy nem szabad az utcán semmit sem takaratlanul vinni, mert az bajt hoz a házhoz.
Néphiedelmek, babonák, szokások
Avagy a keleti végeken, a XIX. század fordulóján
Nemrégen olvastam, hogy az ember hite, szokása, mentalitása egy életre végérvényesen eldől attól, hogy hová született. Főleg, ha nem érik ezt megrendítő külső hatások, körülmények.
Ne szívogassák a levéltetvek az almát!
Mit tegyünk, hogy egészséges termésünk legyen? Hogyan védekezhetünk a levéltetvek ellen? Képes beszámolónkból megtudhatja!
Nevelhetők-e otthon, magról szobanövények?
Előzménye: Hogyan szaporítsuk szobanövényeinket?
Igen, ráadásul nemcsak vásárolt magvakból, hanem saját, magot érlelő növényről szedett magból is nevelhetünk új egyedet. Sorozatunk második részeként nézzük mit is kell tennünk, ha saját magunk szeretnénk nevelni a szobanövényeinket.
Neveljünk bambuszt!
Az utóbbi időben már hazánkban is egyre több helyen lehet találkozni olyan bambuszokkal, melyek vígan növekednek a kertben. Ez annak köszönhető, hogy rengeteg fajuk van, és ezeknek egy része a fagyokat is egészen jól viseli. Jellemzően azonban még mindig a beltéri, szobanövény-nevelés az elterjedt.
Neveljünk cserépben fákat
A cserepes növények tartása mindig nehezebb, mint amikor a kertben kell nevelni a szépségeket. Ez egyes növényeknél különösen igaz, így azoknál is, melyek jellemzően nem a zárt helyhez vannak szokva. Ennek ellenére nem kell lemondanunk a cserépben nevelt fák lehetőségéről, csupán körültekintően kell eljárnunk az ápolásuknál.
Neveljünk déligyümölcsöt!
Déligyümölcsöt nem csak a piacon tudunk beszerezni, hanem mi magunk is remekül tudunk termeszteni. Sőt, akkor is vannak lehetőségeink, ha olyan egzotikus szépségekkel szeretnénk próbálkozni, amikről egyesek még csak nem is hallottak. Lássunk hát néhány lehetőséget a finomságok közül.
Nevenincs virág
Azok közé a kevesek közé tartozik, amelyek nevét nem sikerült kiderítenem. Növénygyűjtő szenvedélyem egyik kedves „terméke”, amely ápolásához, igényeihez nem kaptam részletes instrukciókat.
Nevetése miatt zavarták ki a moziból a beteg kislányt
Niall Horan alsónadrággal a fején táncol
Niall Horan nem tűri a tömeget
Niall Horan női bugyit vett fel — fotóval
Niall Horan új csaját a rajongók fenyegetik
Nicholas Hoult lehet az új James Bond?
Nicki Minaj a filmvásznon is kipróbálja magát
Nicki Minaj gyereket akar
Nicki Minajnak nincs ideje turnézni
Nicki Minaj újjászületett
Nick Jonas filmszerepet kapott
Nick Lachey beszólt Taylor Swiftnek
Nicolas Cage nem kér több Szellemlovasból
Nicole Richie nem szeretne harmadik babát
Nicole Scherzinger bizarr titkot őrzött
Nina Dobrev anyjától kap szextippeket
Nina Dobrev dobná Damont és Stefant is
Nina Dobrev: „Egy nap én leszek Angelina Jolie”
Nina Dobrev megtiltja párjának a főszerepet
Nincs visszaút, a gyerekek legnagyobb örömére!
Nincs visszaút, a gyerekek legnagyobb örömére
Szépzöld Videók
Nindzsa akart lenni Bradley Cooper
Ninel Conde megsérült
Noel Gallagher beszólt a One Directionnek
Noel Gallagher is kritizálja Biebert
November 1-10. vethető
November 1-10. vethető a
sárgarépa,
petrezselyem,
borsó,
és itt az ideje a vöröshagyma- és fokhagyma duggatásnak,
torma dugványtelepítésnek.
november 11. Miért rendeztek ekkor lakomákat?
Szent Márton 316-ban született Pannóniában. A középkor egyik legnépszerűbb szentje, kultusza hazánkban is virágzott: emlékét helynevek is őrzik. A XIV. századi krónikákban a tisztújítás, jobbágytartozás lerovásának napja. Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben ehessen, ihassanak. Úgy gondolták, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba. Ilyenkor vágták le a tömött libát, mert úgy tartották: "Aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik."
november 12. Minõségellenõrzési világnap
Az Európai Minõségügyi Szervezet (EQO) 1992. november 12-re hirdette meg az elsõ minõségügyi világnapot.
A magyar kormány már az elsõ évben csatlakozott az EQO felhívásához, mellyel a szervezet a minõség iránti elkötelezettség fontosságára kívánja felhívni a figyelmet.
november 17. Füstmentes Nap
Az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére a nap különbözõ rendezvényein azt hangsúlyozzák, hogy a dohányosoknak nincs joguk ártani nemdohányzó embertársaiknak.
november 19. Mit várhatunk az időjárástól?
Árpádházi Szent Erzsébet (1207-1231) a katolikus egyház egyik legtiszteltebb női szentje. Időjárásjóslás fűződik ehhez a naphoz: ha e napon havazik, azt mondják Erzsébet megrázta pendelyét.
november 1. Milyen hagyományok kötődnek e naphoz?
A Mindenszentek napja még azoknak az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A IX. század óta kötelező ünnep.
Városon és falun egyaránt a halottakra emlékezés ünnepe: a sírok rendbehozatala, feldíszítése, gyertyagyújtás a halottak tiszteletére.
A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra is megterítenek: kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra.
Halottak napján, sőt hetében mosási tilalom volt érvényben, mert a néphit szerint a hazajáró halott vízben állna. Ezen a napon tiltották a munkát, mert megzavarja a holtak nyugalmát.
S ilyenkor megvendégelték a koldusokat!
november 20. Ifjú zenebarátok napja
Az Ifjú Zenebarátok Nemzetközi Szövetsége 1968 tavaszán Lisszabonban tartott kongresszusának határozata alapján. 1968 óta ünneplik.
november 22. A magyar közoktatás napja
A Pedagógusok Szakszervezete kezdeményezte 1991-ben a magyar közoktatás helyzetének, gondjainak bemutatására, valós társadalmi megítélésének elõsegítése, a közös cselekvés kialakítása céljából
november 25. Férjfogó pratktikák...
Szent Katalin a IV. században élt, hitéért mártírhalált halt. A házasságra vágyó lányok védőszentje, vértanúságának az eszköze, a kerék miatt, a fuvarosok, kerékgyártók, bognárok, molnárok, fazekasok tisztelték. Napjához férjjósló hiedelmek és praktikák kapcsolódtak. A vízbe tett gyümölcság, ha kizöldül karácsonyig, a lány közeli férjhez menetelét jósolja. Az ágat katalinágnak, katalingallynak nevezik.
november 25. Magyar labdarúgás napja
A magyar Aranycsapat 1953. nov. 25-én Londonban legyõzte az akkor már 90 éve veretlen angol válogatottat. E sporttörténeti gyõzelem emlékére az MLSZ 1993-ban ünneppé nyilvánította e napot.
november 27. Véradók napja
A Magyar Vöröskereszt 1987-ben javasolta, hogy 1988-tól legyen a véradók napja, emlékezve arra, hogy elõször 1954. november 27-én adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak.
november 2. Halottak napja
Városon és falun egyaránt a halottakra emlékezés ünnepe: a sírok rendbehozatala, feldíszítése, gyertyagyújtás a halottak tiszteletére.
A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra is megterítenek: kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra.
Halottak napján, sőt hetében mosási tilalom volt érvényben, mert a néphit szerint a hazajáró halott vízben állna. Ezen a napon tiltották a munkát, mert megzavarja a holtak nyugalmát.
S ilyenkor megvendégelték a koldusokat!
Maga az ünnep, a halottak napja a X. században, egy krími kolostorból indult
november 30. Mi az andráskereszt?
Szent András apostol a keleti egyház védőszentje az I. században élt. A hagyomány szerint átlósan ácsolt kereszten halt mártírhalált, ezért hívják az ilyen keresztet andráskeresztnek. András napja a legjelentősebb házasságjósló, varázsló nap. A lányoknak többnyire magányosan, titokban kellett ezeket a praktikákat elvégezniük. Például: böjtöltek, a párnájuk alá férfi ruhaneműt rejtettek.
november 3. A magyar tudomány napja
A magyar tudomány napja ez a nap, az 55/1997. (IV. 3.) Kormányrendelet alapján.
1825-ben ezen a napon ajánlotta fel egyéves jövedelmét Széchenyi István gróf a Tudományos Akadémia létesítésére.
november 5. Szent Imre ünnepe
Szent István fia volt, 1083-ban atyjával és tanítójával együtt avatták szentté A barokk kortól o a magyar ifjúság védnöke.
Novemberi-decemberi teendők a gyümölcsösben
Novemberre a gyümölcsfák nyugalomra térnek, de ez nem azt jelenti, hogy mi is vonuljunk ki a gyümölcsöskertből egészen tavaszig. Feladataink teendőink a fák nyugalmi állapota ellenére azért vannak. Az őszi telepítések befejezése, a ritkító metszések végzése, kéreg tisztogatás, egy késői lemosó permetezés és a tárolt gyümölcsök átvizsgálása.
Novemberi-decemberi teendők a gyümölcsösben
Novemberre a gyümölcsfák nyugalomra térnek, de ez nem azt jelenti, hogy mi is vonuljunk ki a gyümölcsöskertből egészen tavaszig. Feladataink teendőink a fák nyugalmi állapota ellenére azért vannak. Az őszi telepítések befejezése, a ritkító metszések végzése, kéreg tisztogatás, egy késői lemosó permetezés és a tárolt gyümölcsök átvizsgálása.
Novemberi-decemberi teendők a gyümölcsösben 2.
Novemberre a gyümölcsfák nyugalomra térnek, de ez nem azt jelenti, hogy mi is vonuljunk ki a gyümölcsöskertből egészen tavaszig. Feladataink teendőink a fák nyugalmi állapota ellenére azért vannak. Az őszi telepítések befejezése, a ritkító metszések végzése, kéreg tisztogatás, egy késői lemosó permetezés és a tárolt gyümölcsök átvizsgálása.
Novemberi-decemberi teendők a szőlőben
Ezekben a hónapokban is akadnak enyhe, kellemes napok, amikor kikívánkozunk a meleg szobából. A szőlőben mindig találunk tennivalót. Ebben az időszakban befejezhetjük az őszi telepítést és ellenőrizhetjük a támberendezések állapotát. El kell végezni a szükséges talajmunkákat, tápanyag visszapótlást. A levelek összegyűjtésével, elégetésével vagy komposztálásával csökkenteni tudjuk a következő évi fertőzések mértékét.
Novemberi-decemberi teendők a szőlőben
Ezekben a hónapokban is akadnak enyhe, kellemes napok, amikor kikívánkozunk a meleg szobából. A szőlőben mindig találunk tennivalót. Ebben az időszakban befejezhetjük az őszi telepítést és ellenőrizhetjük a támberendezések állapotát. El kell végezni a szükséges talajmunkákat, tápanyag visszapótlást. A levelek összegyűjtésével, elégetésével vagy komposztálásával csökkenteni tudjuk a következő évi fertőzések mértékét.
Novemberi-decemberi teendők a szőlőben 2.
Ezekben a hónapokban is akadnak enyhe, kellemes napok, amikor kikívánkozunk a meleg szobából. A szőlőben mindig találunk tennivalót. Ebben az időszakban befejezhetjük az őszi telepítést és ellenőrizhetjük a támberendezések állapotát. El kell végezni a szükséges talajmunkákat, tápanyag visszapótlást. A levelek összegyűjtésével, elégetésével vagy komposztálásával csökkenteni tudjuk a következő évi fertőzések mértékét.
Novemberi tennivaló 1x1
Hagyjuk az ágyásban a növények maradványait. Ha az ágyást ki akarjuk takarítani, az évelők visszavágásával várjunk addig, amíg a növény elsárgul. Ne vágjunk mindent le, hanem tavaszig hagyjuk meg a növénymaradványokat téli védelemnek és menedéknek a rovarok számára. Sok növényfaj, mint például a varjúháj vagy a kúpvirág, még elhervadt állapotban is vonzó látványt nyújt, ezért jobb, ha ezeket nem vágjuk vissza.
Női tetkóval gyarapodott Harry Styles teste
Nők keresztje: a mosás és vasalás
A finommosópor szükségtelen terhelést fejt ki a vizekben. Tenzidtartalma gyakran visszamarad a ruhában, és ez csökkenti a textília nedvszívó-képességét. Legrosszabb esetben allergiához is vezethet a dolog. Finommosószer helyett öntsön ecetet az utolsó öblítővízbe. Ugyanazt a hatást éri el, és az ecet természetbarát.
Hogy függönye sokáig tiszta maradjon, öntsön az öblítővízhez cukros oldatot.
Növényápolás a nyár kezdetén és a kánikulában
Nyár elején a szobanövényekkel is akadnak olyan feladatok, amire nem mindenki gondol, ezért néhány tippet összeollóztam ebbe a rovatba.
A tél során esetleg néhány növényünk felkopaszodott, erősen veszített a lombjából?
Növénybeültetések különleges tartóedényekbe
A természetes anyagokat kedvelők körében nagy sikert aratnak a kókuszrosttal bélelt függőkosarak. Nézzük milyen előnyökkel jár a használata!
Növényeink kötözése zsineggel
Vannak olyan növények, amelyeknek az ágait már ősszel össze kell kötni spirál alakban zsineggel, hogy az esetleges nagy hó ne károsítsa, pl. egyes borókafélék ágrendszerében betapad a hó és képes nagyon szétnyomni azt. Szerencsére ilyen növényből kevesebb van, mint az önállóan védekezni tudóból, soknak ugyanis úgy alakult ki a hajtásrendszere, hogy a hó egyszerűen elsiklik közte és nem okoz kárt benne. Ilyenek pl. egyes tuják, hamisciprusok.
Növényeink kötözése zsineggel 2.
Másoknak pedig olyan erős az ága, hogy sokat elbír, pl. a cédrusokat és a hatalmasra növő fenyőféléket sosem kell összekötni, mert erősek és a hó terhét jól bírják. A kúszó borókaféléket sem kell félteni, nekik még jól is jön a hó védelme, ezen kívül a földhöz olyan közel van az ágrendszer, hogy nincs veszélyben. Mindenesetre azzal, ha finoman megszabadítjuk őket a hótehertől, általában jót teszünk.
Növényeink takarása
Vannak olyan növények, amelyek a kisebb fagyot még kibírják, de amikor az időjárás-jelentés nagyobb hidegre figyelmeztet bennünket, akkor bizony vennünk kell a fáradságot és hordanunk kell a védelmet igénylő növényünk köré csutkát, gallyakat, lombot, szalmát. Mindenképpen olyan anyag legyen, ami alá nem fog befülledni a tő, tehát nem lehet fólia, ami alá, ha beizzad a növény, nagyobb kárt is okozhatunk vele.
Növényeink takarása 2.
A téli takarást sokszor a természet elvégzi hótakaró formájában. Ez a védelem nagyon fontos a növények számára, hiszen a hó vastagságánál fogva szigetelést nyújt, ezen kívül olvadáskor természetes nedvességet, vízutánpótlást nyer a gyökérzet. A hótakaró haszna a kiskertben és a szántóföldeken egyaránt nagy. A védelmen kívül a hóval kapcsolatban van még néhány fontos, említésre méltó dolog.
Növényeink takarása 3.
Az erős hidegben nagyon kell a hó, hogy védjen, viszont ha hirtelen túl sok esik belőle, akkor a gyengébb hajtásrendszerű örökzöldeket meg kell vizsgálnunk és szükség esetén megszabadítani a tehertől. A hó súlya alatt ugyanis néha nagyon meghajlanak az ágak, esetleg visszafordíthatatlan lesz a következmény, letörhetnek a rideggé vált vesszők. Amikor vastag a hó, ne feledkezzünk meg ezekről a növényekről, finoman rázogassuk le róluk a havat, szabadítsuk meg őket, éppen elég nekik a hideg, tavasszal meg fogják hálálni a gondoskodást gyönyörű új hajtásokkal.
Növények a lakásban és a ház körül
A lakásokban tartott növények csak akkor tartósak és díszítők, ha nem feledkezünk meg arról, hogy a növény élőlény, s az életfeltételeket biztosítjuk számára. Levegő, víz, fény, hő és tápanyag nélkül nincs magasabb rendű növényi élet. Akármelyik hiányzik, hosszabb-rövidebb sínylődés után a növény elpusztul.
Növények az egészségért
Mit mire alkalmazzunk? Miben segít a levendula, a kosbor, a zab… és a pitypang? Ismerjük meg a körülöttünk lévő növények gyógyító erejét!
Növényekkel a hívatlan rovarok ellen
A növények szerelmesei jól tudják, nem csak szépek a kis kedvenceik, hanem emellett rengeteg olyan tulajdonsággal is rendelkeznek, ami igencsak kedvelté teheti őket. Többek között képesek távol tartani olyan idegesítő rovarokat, mint a legyek, vagy a szúnyogok anélkül, hogy a hulláikkal lenne tele a környezetünk. Ültessünk ezekből cserepekbe, vagy a kert megfelelő helyeire, és élvezzük a zavartalan pihenést.
Növények, melyek napjai meg vannak számlálva!
A legkülönbözőbb növénycsoportokban találhatunk olyan fajokat, amelyek egyedeinek élettartalma igen rövid. A növényökológia tudománya ezeket az egyéves életformatípusba sorolja, de az ilyen igen gyors életciklusú fajok egyedei sokszor csak pár hétig vagy hónapig élnek.
Növények tiszta zöldben
A tomboló télben jól esik egy meleg tea mellett felidézni a zöldben pompázó táj szépséget. Utazzunk vissza az időben, mikor még kertünk, balkonunk teljes pompájában díszelgett!
Növények, virágok
187 Válasz
10:05
Növényi ragadozók
A természet legkülönlegesebb alkotásai közé tartoznak a húsevő növények, melyek tartása nem is olyan bonyolult, mint gondolnánk. Akinek eddig nem volt bátorsága, itt az alkalom, hogy beszerezzen néhány rovaremésztő növényt, hiszen hamarosan megjelennek a legyek, a szúnyogok és a muslicák.
Növény neve????
Üdvözlöm Önöket! Több éve kaptam ezt a növényt, virágot még nem hozott,tavasztól őszig kint van félárnyékos helyen. Az idén hozott új növénykét a régi tő mellett. A levele enyhén szőrös, de nem vált ki irritációt. Nagyon strapabíró egyed, csak a nevét nem tudom és erre lennék kíváncsi, meg ha van vmi fontos a tartásával kapcsolatban. Előre is köszönöm! Anita
Növénytársítások a balkonon
Kissé egyhangú lenne, ha mindig csak egy-két fajta növényhez ragaszkodnánk. Kell a változatosság, s mivel létezik nagyon sok ide alkalmas fajta, szívesen ajánlom a vegyítésüket.
Növénytársítások a zöldségeskertben
A növénytársítási módszerek a szabad természet megfigyeléseiből alakultak ki. A különböző növények együttes előfordulásának a következménye, hogy mindegyik faj egészséges, sőt egymásra erősítő hatással van.
növényvédelem
Növényvédő anyag tartalmú gyógynövények
Életünk során számos növényt megismerünk, hallottunk szüleinktől, nagyszüleinktől azok gyógyító hatásairól. Ludas Matyi is ilyen növényeket kért, amikor másodszor verte meg Döbrögit. Például szagosmügét, macskagyökeret, kutyabengét.
Növény-wellness
Növényeinkben akkor leljük örömünket, ha azok jól érzik magukat. Higgyék el, nem is olyan nehéz a kedvükben járni! Ha kissé párásabb környezetről és leveleik portalanításáról gondoskodunk, szépségük még jobban kibontakozik.
Nővé operáltatta magát, csakhogy megússza a börtönt
Nyaralni megyünk, mi lesz a növényekkel?
Ezt az aggódó kérdést gyakran hallják tőlünk szobanövényeink a szabadság közeledtével. Ha felelni tudnának, azt mondanák: bízzál a szomszédra vagy valamelyik rokonra. Ám ha se rokon, se szomszéd nincs kéznél, ne essünk kétségbe. Számtalan praktika létezik arra, hogy kedvenceink kibírják nélkülünk egy-két-három hétig.
Nyárfadeszka felhasználása
Tisztelt Tanácsadó!
A nyárfa alkalmas arra, hogy örökzöld növények (pl. tujafélék) szabadtéri tárolására való ládákat készítsek belöle? A kérdéses fából fűrészelt 3-4 cm vastagságú deszkalapokat évek óta száraz helyen vízszintesen, egymás fölött felhalmozva és távtartó lécekkel elválasztva tárolom.
Várom megtisztelő válaszukat.
Köszönettel és üdvözlettel,
Kunsági Zsigmond
Nyári illatok télen is
Mindenki létre hozhatja kedvenc illatával átitatott virágszirom keverékét, amely díszíti a lakást és a téli napokon is eszünkbe, juttatja a nyár illatát. Hogyan kezdjünk hozzá?
Nyári orgona
Neve ellenére az orgonának csak távolabbi rokona. Északnyugat-Kínában és Japánban őshonos, folyó- és patakpartokon él. Sokfelé dísznövényként ültetik. Sok országban inváziós növény, például az USA Oregon és Washington államaiban gyomnövényként tartják számon.
Nyári talajmunkák
A kalászosok, a borsó, a repce, a mustár stb. nagy részénél mindenkor van ún. betakarítási veszteség, amin elsősorban a szemek, a magvak elpergését értjük. A talajmunkák egyéb jelentősége mellett ezt a veszteséget is érdemes a magunk hasznára fordítani. Ezeket a feladatokat a következő napok teendői között részletezzük.
Nyáron érkezik az új Mojino-album
Nyáron érkezik Namie Amuro új stúdióalbuma
Nyárvégi finomságok a kertből
Augusztus végén járunk, a kertek bőven ontják kincseiket: javában érik a paradicsom, paprika, padlizsán, uborka, babfélék, leveles kel és társaik, zöldellnek a fűszer és gyógynövények. Használjuk ki a nyár adta lehetőségeket és készítsünk minél többféle ételt a kertből. Aki teheti, tartósítson a téli hónapokra is, hogy akkor is élvezhesse a nyár ízeit.
nyírfák visszavágása
Hol és hogyan?
Nyírjunk füvet - fárasztó, de hasznos!
Forrás: www.epitinfo.hu
A sokak által nyűgnek tartott fűnyírás amilyen fárasztó, olyan hasznos: a kerti gyepek, pázsitok egészsége és tartóssága érdekében nélkülözhetetlen. Jó állapotú, taposást is tűrő fűfelületeket ugyanis, csak rendszeres és megfelelő nyírással alakíthatunk ki, és tarthatunk fenn
Nyolc hónapos terhesen ment férjhez Polgár Krisztina
Nyolcvanéves lett Michael Caine
Nyomorban él Justin Bieber nagyapja
nyomzás
Üdvözletem!
Van egy hegyes levelű, fonákja barnás-vöröses pöttyös, futó növényem, amiről csak annyit tudok hogy nem kell sokszor locsolni, és hogy az erős napfényt nem szereti.
Meg tudnátok mondani a nevét?
Köszönöm.
Nyugiszoba
A saját lakás egy csodálatos dolog, ám viszonylag ritkán fordul elő, hogy teljesen egyedül lehetünk benne. Ez persze egyáltalán nem baj, de időről-időre előfordul, hogy szeretnénk egyedül maradni a gondolatainkkal, vagy éppen csak elegünk van a világból, és magányosan akarunk tévézni, olvasni, vagy bármit csinálni.
Nyugtatókon él VV Éva
Nyúlfogú celebek lepték el az internetet
Nyúlgerinc borókamártással
Aki még nem próbálta a nyúlhúst, annak is bátran ajánlom figyelmébe. Igazi, tiszta színhúst kínálhat. Könnyű és tápláló, különleges fogás kerülhet az asztalra.
Oázis a 8. kerületben - az ELTE füvészkertje
Amikor Budapest belvárosában rójuk az aszfaltot, körülvéve a hatalmas betonmonstrumokkal és téglaépületekkel, nem is gondolnánk, hogy van olyan hely is a belváros szívében, melyben a növények menedékre lelnek. Sőt, nem is egyszerűen csak arról van szó, hogy itt békében élhetnek, megszépítve az ide betérők napjait. A botanikus kert több veszélyeztetett fajt is jegyez, melyek megőrzését a világ számára elsődleges feladatai között tartja számon.
Oechidea parafára ültetése
október 10. A lelki egészség világnapja
A Lelki Egészség Világszervezete nyilvánította világnappá. Magyarországon 1994 óta tartják. Célja felhívni a közvélemény figyelmét arra, hogy a lelki betegségben szenvedõ emberek ugyanúgy rendelkeznek az emberi méltóság, az egyenlõség elidegeníthetetlen jogával, mint az emberiség valamennyi más tagja.
Október 11. a Rákosi vipera Napja
E hét vasárnap, október 11-én tartja meg első alkalommal a Rákosi vipera Napját a Magyar Madártani Egyesület és a Rákosi vipera LIFE.
A tematikus napon országszerte több helyszínen is felállítják standjukat a szervezők, így Állatparkunkban is, ahol önkéntesek nyújtanak információkat a rákosi viperáról és a hazai védelmi programról!
Az ismert jeles napok között szeretnének helyet és lehetőséget teremteni, hogy a "nem szeretem" állatok egyike, a fokozott védelem alatt álló rákosi vipera is megkapja méltó helyét. Közös célunk, hogy minél többen megismerjék azt a védelmi tevékenységet, amire ez a különleges élőlény és más hüllők, kétéltűek is rászorulnak.
Az MME és a Rákosi vipera LIFE + képviselői egész nap várják a faj és a hazai természetvédelem iránt érdeklődőket!
Bővebb információ a programról: Rákosi vipera LIFE + program: http://www.rakosivipera.hu/hu/welcome
október 15. A látássérültek nemzetközi napja
Célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való széleskörű és teljesebb értékû beilleszkedés útját.
október 15. A szüret kezdete?!
Teréz napja. Ez a nap sokfelé a szüret kezdete. Egerben Teréz-szedés a neve. A Bánságban és Bácskában asszonyi dologtiltó nap volt, amikor nem moshattak és kenyeret nem süthettek.
október 17. Szegénység elleni küzdelem világnapja
1992-ben nyilvánította azzá az ENSZ.
A világnap gondolata Joseph Wresinszky atyától, a Segítség Mindenfajta Nyomorúság Elleni Negyedik Világmozgalom (ATD) alapítójától származik.
Magyarországon 1996-tól emlékeznek meg a világnapról.
október 18. Élelmezési világnap
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO Rómában ülésezõ konferenciája magyar javaslat alapján nyilvánította világnappá.
Az éhínség elleni harc napja egybeesik a FAO megalakításának évfordulójával.
október 20. Egy legenda rejlik a dátum mögött!
A legenda szerint Szent Vendel a 7. században élt ír királyfi volt, remetéskedett, majd egy birtokoshoz szegődött, annak nyáját ellenőrizni. A jószágtartó gazdák és pásztorok védőszentjükként tisztelték. Ha állatvész ütött ki, azt mondták Vendel viszi az állatokat. E napon nem fogták be a jószágot és vásárra sem hajtották.
október 21. A pásztorok előrejelzése szerint...
Orsolya napja. A hajdúböszörményi pásztorok úgy tartották, ha ilyenkor szép az idő, akkor az karácsonyig meg is marad. Úgy vélték, amilyen Orsolya-napkor az idő, olyan lesz a tél.
október 24. ENSZ Napja
Az ENSZ 1945 október 24-én jött létre.
Ennek a történelmi jelentőségû esemény emlékére minden évben megünneplik az Egyesült Nemzetek Napját.
október 26. Milyen előrejelzés várható e napon?
Dömötör napja. A keleti egyház kedvelt szentje, a 4. században a nagy keresztény-üldözések idején vértanúhalállal halt meg. Az ország keleti felében ő volt a juhászok pártfogója. A Dömötör-napi hideg szelet a kemény tél előjelének tartják.
október 28. Itt a szüret, áll a bál!
Hegyalján ilyenkor kezdték a szüretet. A szüreti szokások a szőlőszedés utolsó napjához kapcsolódnak. Közvetlen a szüret után gyakori a szüreti felvonulás, majd az ezt követő bál. A szüret időpontja a 18-19. században valamilyen jeles naphoz kötődött.
október 31. A reformáció emléknapja
Luther Márton - 1517-ben - ezen a napon függesztette ki tanait a wittenbergi vár kapujára.
október 31. Takarékossági világnap
A világ Takarékpénztárainak 1924-ben tartott első kongresszusán hozott határozat értelmében minden év októberének utolsó munkanapján tartják világszerte.
október 4. Mitől leszünk védve ekkor?
Ha ezen a napon ültettek kotlót, nyírfaágat tettek a fészekbe, hogy a csirkék el ne pusztuljanak. Úgy gondolták, a nyírfaág mindaddig, míg a csirkék ki nem kelnek, megvédi őket az ártó, gonosz hatalmaktól.
október 4. Szent Ferenc ünnepe
Az olasz katolikus rendalapító 1181-1226 között élt. 1228-ban avatták szentté. A kereskedők, a szegények, a szociális munkások és a környezetvédők védőszentje.
október 6. Építészek világnapja
1998-tól tartják e napon. Az Építészek Nemzetközi Szövetsége (VIA) nyilvánította világnappá, hogy ezzel is felhívja a figyelmet az ember környezetét meghatározó módon alakító építészetre.
Magyarországon 1988-ban ünnepelték meg elõször.
október 9. Postai világnap
1874. október 9-én alapították az Általános Postaegyesületet (utóbb Egyetemes Postaegyesület), amely a nemzetközi postaszolgálat összehangolása, továbbfejlesztése érdekében jött létre.
A 22 alapító ország között volt Magyarország is. 1948-tól az ENSZ szakosított intézménye.
október első hétfője
Habitat napja
1986. okt. 6-án rendezték meg elõször az ENSZ Emberi Települések Bizottságára (Habitat) utalva. Célja a települések életviszonyainak minőségi javítása. Mindenki számára biztosítani kell a legelemibb jogot, a kellemes otthont.
Októberi fertőtlenítés a kertben
Ha szoktunk kezet mosni, akkor érdemes a növényeinket is legalább egyszer „lemosni” a gomba és rovar kártevőktől. Erre a legjobb időszak az őszi végi időszak.
Októberi teendők a gyümölcsösben
Elkerülhetetlenül itt az ősz, rövidülnek a nappalok, a napsütés is egyre kevesebb, a fák levelei hullanak, a hangulatunk kicsit melankolikussá vált még a legvidámabb kertészeknél is. De a búskomorságot elűzi az őszi kert szépsége és a ránk váró teendők. A gyümölcs szüret folytatódik a később érő fajtákkal. Ahogy a fák élettevékenysége sem fejeződik be a gyümölcséréssel, úgy a kertésznek is további feladatai vannak. Ilyenkor a munkák jelentős része már a következő évi termést alapozza meg.
Októberi teendők a gyümölcsösben
Elkerülhetetlenül itt az ősz, rövidülnek a nappalok, a napsütés is egyre kevesebb, a fák levelei hullanak, a hangulatunk kicsit melankolikussá vált még a legvidámabb kertészeknél is. De a búskomorságot elűzi az őszi kert szépsége és a ránk váró teendők. A gyümölcs szüret folytatódik a később érő fajtákkal. Ahogy a fák élettevékenysége sem fejeződik be a gyümölcséréssel, úgy a kertésznek is további feladatai vannak. Ilyenkor a munkák jelentős része már a következő évi termést alapozza meg.
Októberi teendők a szőlőben
A ház körüli szőlőben, októberben nem túl sok tennivalónk adódik, élvezzük a későn érő, és a még tőkén lévő gyümölcsöt.
A kései csemegeszőlő-fajtákból tárolásra is van lehetőségünk. Készüljünk a telepítésre, a szükséges oltványok beszerzésére, illetve a letermett szőlőtövek talajápolására.
Októberi teendők a szőlőben
A ház körüli szőlőben, októberben nem túl sok tennivalónk adódik, élvezzük a későn érő, és a még tőkén lévő gyümölcsöt.
A kései csemegeszőlő-fajtákból tárolásra is van lehetőségünk. Készüljünk a telepítésre, a szükséges oltványok beszerzésére, illetve a letermett szőlőtövek talajápolására.
októbert 14. Szabványosítási világnap
Célja az országok műszaki elszigeteltségének megszüntetése, közös szabványok elkészítése és azok alkalmazása.
1946-ban ezen a napon alakult meg a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet, az ISO.
Oláh Gergő átvette nyereményautóját
Olajozott működés
avagy az olajfajták
Amellett, hogy újfajta ízekkel gazdagítjuk az étrendünket, az egészségünknek is jót teszünk azzal, ha többféle növényi olajat használunk. Az egyes fajták az adott növényre jellemző zsírsavösszetétellel rendelkeznek.
Mit jelent az extra szűz, szűz vagy a sansa jelző?
olasznád lakberendezéshez
Rengeteg olasznád van a kertemben. Szeretném ha segítenének,hogyan miként lehetne felhasználni berendezéshez, kertépítéshez, stb. pl apácarács.
Minden ötletet nagyon várok.
Olcsó és kímélő tisztaság 2 perc alatt
Az alternatív tisztítószerek felsorolása folytatódik. Vegyük most górcső alá a citromot és a szódabikarbónát, melyekkel szinte az egész házat ki lehet takarítani anélkül, hogy bármilyen káros vegyszernek akár csak egy cseppjét is használni kellene.
Olcsó és környezetbarát háztartás 2 perc alatt
Amikor a fürdőszobában, vagy a konyhában ténykedünk, sokszor kerülünk kapcsolatba olyan vegyszerekkel, melyek erősen károsítják a környezetet, és persze mindemellett még drágák is. A sok vegyi anyagot azonban nem kell feltétlenül elviselni a lakásban, a bőrünkön, vagy az edényeinken, hiszen ezzel magunkat is mérgezzük. Ráadásul nem kevés pénzt is megspórolhatunk, ha hajlandóak vagyunk néhány percet azzal tölteni, hogy megcsináljuk magunknak a háztartási szereinket.
Olívaolaj ABC
Az egészséges életmód elérése érdekében egyre nagyobb teret kap az olíva olaj. Milyen minőségi kategóriák léteznek? Hogyan állítják elő és mely országok az olívanagyhatalmak?
Cikkünk segít eligazodni a kereskedelmi forgalomban lévő termékek útvesztőjében.
Oliver és James Phelps rákos embereken segített
Olivia Wilde durván beszólt Biebernek
Olivia Wilde lett az Avon új arca
Olvasói kérdés: A kefevirágot hol kell tartani?
A kefevirág: Callistemon fajok a virágaikért ültetett örökzöld cserjék. Leveleik általában keskenyek, hegyesek.
Olvasói kérdés: Mi lehet ez a növény?
Nyaraláskor és egyéb külföldi kirándulásaink során nagyon sok érdekes növénnyel találkozhatunk. Olyan fajtákat is találunk, amelyek a mi vidékeinken nem élnek az éghajlati viszonyok miatt. Egyik kedves olvasónk is egy különlegességre akadva örökítette meg a következő növényt, amely valóban eléggé ritka.
Olvasóink kérdezték
Rózsafát kaptam, megfelelően kiültettem, de pár napja már elvirágzott. Mit tegyek, hogy újra bimbós és virágos legyen?
Az elszáradt virágokat levágtam, egészségesek a levelek...
Olvasóink kérdezték 2.
Házunk előtt több hatalmas fenyőfa van, amik kb. 3-4 méterre fel vannak nyírva, ill. az ágaik le vannak vágva, ennélfogva némi szűrt fény, napsütés átjut rajtuk. Alatta a talaj rendszeresen megtelik fenyőtűvel, milyen növényt lehetne alá ültetni? Lehet-e egyáltalán?
Olvasóink kérdezték 2.
Hogyan lehet a legeredményesebben szaporítani a ficust és a könnyezőpálma fajtáit? Azt tapasztaltam, hogy vízben nincs „kedvük” gyökeret növeszteni.
Olyan még ez az ősz...
,hogy a fű még mindig nő. Érdemes a füvet ősszel úgy levágni, hogy az ne dőljön el, ne feküdjön a talajra a tél folyamán, mert akkor a hó alatt elpusztulhat.
One Direction: jön a félmeztelen valóság
One Direction: jön a harmadik album
One Direction-üzlet nyílik Angliában
orchidea
Tavaly májusban kaptam Anyáknapjára orchideát. Elvirágzás után, sajnos levágtam a virágszárat, mint utólag megtudtam rosszul tettem. kérdésem: hoz-e új virágszárat, illetve várhatom-e még a virágzását, vagy már csak a levelében gyönyörködhetek? Előre is köszönöm a választ, üdvözlettel: Tilus
orchidea
orchidea
Orchidea
Orchidea
Mit kell csinálni a vágott orchideával, hogy sokáig megmaradjon?
Lehet esetleg szárítani vagy konzerválni?
Orchidea
Orchidea a szárán nem virágot, hanem levelet hozott. Miért?
Orchidea baba
orchidea betegség
Orchidea betegség
Három orchideám penészesedésnek indult, az egyiken apró fehér rovarokat láttam. A másiknak már levele sincs, rovarirtóval permetezem őket ( a szobában lévő másik két -csillagvirág,murvafürt- növényem is megfertőződött) most nem látok annyi penészesedett részt a virágokon.
Orchidea betegsége
orchidea bimbó elszáradás
Orchidea bimbója
Orchidea , Japán rózsa
Orchideák tartása szobában
Orchideák újra virágzásban
Úgy gondolom, mindenkinek álma-vágya a szobájában pompázó orchidea tő. Manapság elég bőséges választékkal árasztanak el bennünket a virágárusító helyek. Különösen nyáron a Phalaenopsis vagy lepkeorchidea változatai gyönyörködtetnek bennünket.
orchidea penész?
Orchidea termesztése házilag
Manapság divatos, hogy a lakásban orchideát tartanak a növénykedvelők. Ez az "orchidea-láz" mindenkit megfertőz?
Orchieda gond
Óriásira dagadt Jim Carrey lába
Orrcsiklandozó virágbombák
Hol lehetne a növény illatát jobban érezni, mint egy szélvédett balkonon? A korlátra akasztott vagy falra szerelt ládák magassága előnyös. Ha elmegyünk mellette, és kezünk hozzáér az illatos levéltömeghez, orrunkat megcsapja a növények kellemes aromája.
Oscar Isaac bújik a hírhedt drogbáró bőrébe
Oszlopok a házban
Manapság nagyon nagy divat az egyterű lakás, vagy a hatalmas, falak nélküli egységszoba. Ezek a területek nagyon is impozánsak, ám sokszor előfordul, hogy statikailag nem a legtökéletesebbek. Éppen ezért kell egy kis alátámasztás. Ez az a pont, amikor a tulajdonos felhördül, mert megérti, hogy a lakását vagy a kedvenc szobáját egy oszlop fogja elcsúfítani. Pedig nem kell feltétlenül, hogy az a bizonyos oszlop ronda legyen
Otthoni játszótér
Amikor az embernek pici gyereke van, a legnagyobb élmény, amikor kiviszi végre a játszótérre. A rengeteg szín, a csúszda és a hinta, mind-mind utánozhatatlan élményt jelentenek. Vagy mégsem? Kialakítható a saját kertünkben is egy mini játszótér, amin a picik akkor is remekül elvannak, ha nincs idő kimenni a térre, és egyedül sem kell lenniük, hiszen a barátokat is át lehet hívni. Sőt, akkor sem kell az orrunkat lógatni, ha lakásunk van, mert a gyerekszobában is létre tudjuk hozni a gyerekek álmát, az otthoni játszóteret.
Otthoni munka: kényelem vs. teljesítmény
Az otthon végzett munka nagyon is jó dolog. Egyrészt nem szennyezzük a környezetet plusz irodákkal és a napi rutinnal, hogy a munkahelyünkre pöfögünk. Másrészt sokkal kényelmesebb, hiszen otthonról csinálhatunk meg mindent, a gyerekekkel is több időt tölthetünk, és a háztartásra is jobban oda tudunk figyelni, hiszen nem kell még az utazási időt is hozzáadni a munkaidőhöz. Persze sok esetben ez nem ennyire idilli. Azok számára, akik az otthoni munkával találkoznak, kell egy kis idő, és egy-két hiba, mire belerázódnak abba, hogyan is megy ez.
Otthoni zöldségtermesztés: konyhakerti praktikák
Forrás: www.epitinfo.hu
A zöldségeskertünkbe még veteményezés és palántázás előtt, a tervezéskor számos olyan apró újítást vezethetünk be, melyekkel megkönnyíthetjük az évközi munkákat, növelhetjük a termésmennyiséget és minőséget is. Cikkünkben ezekről a praktikákról számolunk be olvasóinknak.
Otthonosan a konyhában
Sok időt tölt a lakás eme pontján? Akkor biztos érdekelni fogja, hogyan teheti meghitté, ötletessé és kényelmessé úgy, hogy közben praktikus is legyen.
Otthonos dolgozósarok
Nem minden esetben van arra lehetőség, hogy az otthoni munka színhelyének önálló helyiséget nevezzünk ki.
Otthonunk az ünnepek fényében
16+1 ötlet,
hogy hogyan tegyük az ünnepeket még meghittebbé és emlékezetesebbé családunk számára.
Otthonunk kialakításának tervezése 1.
Forrás: www.epitinfo.hu
Megvásárolt használt lakásunk otthonná alakításához az anyagi fedezeten kívül rendelkeznünk kell sok ragyogó ötlettel, térérzékkel, szervező készséggel és nem utolsó sorban kitartással.
Otthonunk kialakításának tervezése 2.
Forrás: www.epitinfo.hu
Sétáljunk végig a lakáson: Gondoljuk át milyen bútorokkal és berendezési tárgyakkal rendelkezünk, és ezekkel melyik helyiségben milyen stílust kívánunk kialakítani.
Otthonunk növényei 1.
Február március környékén ültesse át a növényeit, mielőtt új növekedési periódus kezdődne. Télen nyugalomban vannak a növények, így nem tudnának belegyökerezni az új virágföldbe. Az új cserép csak csekély méretben legyen nagyobb a réginél.
Otthonunk ünnepi díszben
Közelednek az ünnepek, s ilyenkor jellemző, hogy szeretnénk otthonunkat még szebbé, még különlegesebbé varázsolni. De melyek azok a módszerek és tárgyak, amelyek ebben nagy segítségünkre lesznek? Képes beszámolónkból ötletet meríthet.
Otthonunk világítása
A lakásvilágítás hálózati terveinek elkészültét meg kell előznie a berendezési terv teljes kidolgozásának. Csak akkor készíthetünk jó világítási tervet, ha pontosan tudjuk, minek hol lesz a helye, milyen bútorok kerülnek az adott térbe, milyen színeket, anyagokat használunk majd.
Ozzy Osbourne: „Nem válunk!”
Ozzy Osbourne teljes erőbedobással dolgozik
Önimádó modellek a világhálón, avagy posztolás percenként
Önmagával keveredett verekedésbe Ed Norton
Önnek is jár! - Gyümölcsös örömök
A gondos háziasszony egész évre igyekszik ellátni családját egészséges és gyümölcsből készült finomságokkal. A következő tanácsokat követve, még az asszonyvigasztaló és a gyereknasi készlet is előállítható.
Öntözés, a kényelem jegyében
A forró nyári napokon különösen nagy hangsúly helyeződik kerti növényeink megfelelő vízellátására, melynek egyik legjobb módja, ha automata öntözőrendszert használunk.
Öntözési 1x1
Tavasztól-őszig
A víz a növénynek ugyanolyan alapvető szükséglete, mint bármely más élőlénynek. Ráadásul „ők” a tápanyagokat csak vízben oldott formában tudják felvenni. A lágyszárú növények stabilitása is a szövetekben lévő víz hatásának köszönhető. A vízhiány ezért a legtöbb növényen hamar meglátszik. A fiatal palánták eldőlnek, a fák levelei is lelógnak. Sürgősen öntözni kell!
Öntözés takarékosan
A víz ma már nincs ingyen, sőt elég sokat fizetünk érte. Érdemes kertünkben hasznosítani a természetes csapadékot, vagyis az esővizet.
Őrizd az egészséged citromfűvel! 12 meggyőző érv
A méteresre is megnövő citromfű dörzsölés után kellemes citromillatot áraszt. Magról vetjük melegágyba, s a palántákat ültetjük ki a kertbe, ahol hamar elszaporodik, és szépen díszít. Évente kétszer, májusban és szeptemberben gyűjtjük.
Őrizzük meg konyhai edényeink épségét!
Érdemes megfogadni a szakembereknek az edények helyes tisztítására, kezelésére szóló tanácsait.
Örökzöld
52 Válasz
15:05
Örökzöld
Egész évben díszítik kertünket, akár észrevérlenül is, sokszor méltatlanul kevés figyelmet kapva szépítik környezetünket.
Örökzöldek a kertben: hidegben is öntözzük?
Kertünk állandó díszeit, a cédrusokat, fenyőféléket, tujákat stb. ahhoz, hogy egész évben egészségesek és zöldek maradjanak, megfelelően kell ápolnunk, még hűvösebb időben, fagyban, hóban is. Gyakran előfordul, hogy az örökzöldjeink lehullatják levelüket, megbarnulnak, s a gondot nem kártevők, vagy betegség, hanem a nem megfelelő ápolás (pl. kiszáradás, napégés) okozza.
Örökzöldek nyári öntözése
A kánikulában a fenyőfélék, örökzöld cserjék is megszenvedik a napsütés adta forróságot. Sajnos az esti öntözésből ők általában kimaradnak, mert nem mutatnak látványos elváltozást, csak akkor, ha már késő.
Örökzöldek sárgulása
örökzöld futó déli oldalra
Örökzöldjeink és gumós növényeink őszi gondozása
Szerző: Bényei Zoltánné
Hogyan gondozzuk örökzöldjeinket az ősz beálltával? S mit tegyünk gumós növényeinkkel? Tippek és ötletek!
Örökzöld kert 2. kiadás
Szerző: Peter Himmelhuber
Típus: Kertészeti könyvek
Kategória: Kertészkedés, kertépítés
A könyv méretei: 19,5 x 16,6 cm
Terjedelem: 63 oldal
Bolti ár: 2495 Ft
Szépzöld ár: 1 990 Ft
Örökzöld mamutfenyő - a ma élő legmagasabb fa
Ezeket a kaliforniai hegyoldalakon növő, hatalmas fenyőket az európai ember legelőször csak 1769-ben figyelte meg. A fakéreg színe után vörös fának nevezték el. A botanikusok már 1824-től tanulmányozták és a mocsárciprusok egy új fajtájaként írták le.
Őrségváltás a Buckingham palota előtt
Őrségváltás a Buckingham palota előtt
Szépzöld Videó 2 részben
Őrültnek hitte magát Ryan Gosling
Őrült nevet akar adni gyerekének Kanye West
Őseink étlapján: a mogyoró – Receptekkel!
Az első növények között volt, amelyek meghonosodtak az utolsó jégkorszak után. Több évezredes hiedelem, hogy véd a villámcsapással szemben is véd. Szilárdan élt a jégkorszak emberében a hit, hogy termékenységet hoz.
Bennünket meggyőzött, mogyorót az ünnepi asztalra!
Ősi gyümölcseink 1.
Amikor a gyümölcsöket szüreteljük, vagy éppen a piacon boltban válogatjuk, nem is gondolunk arra, hogy amit veszünk, az tulajdonképpen mi is. Hiába van kiírva, hogy magyar alma, ha maga a faj sohasem volt honos hazánkban, és az íze meg sem közelíti az igazi, őshonos gyümölcsök zamatát.
Ősi gyümölcseink 2.
Előzmény: Ősi gyümölcseink 1.
Ahogyan azt már említettük, sok olyan magyar gyümölcsről tudunk, melyeket a piacokon elvétve, vagy egyáltalán nem lehet megtalálni, illetve melyekről szinte teljesen elfeledkeztünk. Pedig vitamintartalmuk és szívósságuk érdemessé teszi őket arra, hogy tüzetesebben is foglalkozzunk velük, vagy akár a kertben is neveljünk belőlük egyet-kettőt.
Ősz a kertben - 1. rész
Beköszöntött az ősz. A szeptember még kellemes nyári meleggel kényeztetett a természet nagyvonalú ajándékaként, az október azonban már minden átmenet nélküli: heves és hűvös, borús és borongós.
Ősz a kertben - 2. rész
Előzménye: Ősz a kertben
Elmúlt az október. Párás, nyirkos hajnallal köszön a november. Aranysárga s rozsdabarna levelüket engedik el sorra a fák: elsőként búcsúzik a dió, majd a ringló, a szilva, a körte, az alma, s utoljára vetkőzik a cseresznye, hogy tavasszal fagybörtönéből szabadulva elsőként öltözzön majd lombruhába. Bolyhos ködbe burkolózik a táj. Lassan véget ér az esztendő. A természet pihenni vágyik. Hűvös közeleg. Más a levegő illata is. Állandósulni látszik a félhomály.
őszibarackfa
Őszi csapadékgyűjtési tanácsok
Forrás: www.epitinfo.hu Hamarosan beköszönt az őszi, csapadékos időjárás. Ekkor még jó alkalom nyílik arra, hogy megfelelő tartályokban összegyűjtsük, és később – háztartásunkban és kertünkben - felhasználjuk a csapadékvizet. Ehhez adunk gyakorlati tanácsokat Olvasóinknak alábbi cikkünkben.
Őszi díszeink
Amikor beköszönt az ősz, akkor a termések, egyes zöldségek, és természetesen az egyre szebb árnyalatokat öltő levelek képezhetik a lakás díszítésének alapjait. És hogy van-e értelme ennek a sok díszítgetésnek? Nos való igaz, ezek az ékek nem maradnak meg olyan nagyon sokáig, ám a kissé szomorkás, kissé esős őszi hangulatot remekül feldobják, és esetleg a gyerekeket is lefoglalják egy időre.
Őszi emlék
Október 9-e volt. Éppen olyan szép, mint az elmúlt napok bármelyike. Szinte tombolt a vénasszonyok nyara. Munka után hazafelé, a jó idő miatt, a kiskabátom a táskám alján landolt. Még csak délután volt, de én már azon gondolkodtam, mit veszek fel másnap.
Őszi fűszernövényszüret
Ahogy eljött az ősz, ideje leszüretelni a nyáron megtermett értékes fűszernövényeinket is. Hogyan és miként szüreteljük, tároljuk a fűszernövényeket, hogy kitartson egészen a következő tavaszig?
Őszi gyepápolás 6 lépésben - Videóval
Ahhoz, hogy a gyep ne szenvedjen károkat, illetve, hogy következő tavasszal is gyönyörű legyen, fel kell készíteni a télre. Ezt nem szabad félvállról venni, hiszen komoly károkat okozhatunk az üde, zöld takarónak, ha nem gondozzuk megfelelően!
Őszi íz bomba
Lassan búcsúzik az őszbe nyúló nyár. Megsokasodnak a tennivalóink a télre való felkészülésben. Ha most leleményesek leszünk, nem kell lemondanunk kopogó fagy idején sem a zamatos fűszernövényekről. Véget ért a kegyelmi időszak, a hosszúra nyúló vénasszonyok nyara.
Őszi lakásdíszek a természetből
Forrás: www.epitinfo.hu
A napokban beköszöntött a téli hideggel az ősz, immáron visszavonhatatlanul vége a forró, hosszú nappaloknak, meleg estéknek. Az ősz azonban nemcsak az elmúlás gondolatát idézheti fel bennünk, hanem a természet a maga színpompájával gyönyörűvé is varázsolhatja ezt az időszakot.
őszi műtrágya
Őszi nagytakarítás
Gyakorlott háziasszonyok is valóságos stratégiát dolgoznak ki egy-egy nagytakarítás előtt. Mindenki tudja, milyen fontos az egyes lépések sorrendje, összhangja. A bevált nagytakarítási manővereket jól egészítik ki a következő fortélyok.
Őszi ruhaköltemények kertünkben
Növényeinket nagyon sokszor éppen a változatos megjelenésük miatt szeretjük annyira. Vannak olyan fajták, amelyeket kimondottan az őszi színek tesznek olyan népszerűvé.
Őszi szántás
A tavaszi vetésű növények fontos alapozó talajmunkája az őszi szántás (20-25 cm-ig) vagy az őszi mélyszántás (25 cm-nél mélyebb). Az őszi szántás mélységét az aprított szár vagy istállótrágya tömege, az altalaj tömöttsége, szerkezetessége, pórusviszonyai szabják meg. Lejtős talajon a lejtőre merőlegesen vagy azt megközelítő irányban szántsunk!
Őszi színpompa
Festői látványt nyújt ősszel a lombjától búcsúzó növényzet szín kavalkádja. De mi is történik valójában? Mi is ez a különleges és szavakkal nehezen leírható jelenség ami ezt az élményt nyújtja?
Őszi talaj-előkészítés
Az ősszel betakarított növények után az őszi alapozó talaj-előkészítés eszközét és módját a szármaradványok tömege határozza meg. A szükséges feladatokat taglaljuk a következő napok teendői alatt.
Őszi tárcsázás
Cukorrépa, burgonya és gyökérzöldségfélék betakarításakor, amikor a gyökértestet, gumót kiemeljük, a talajt 15-30 cm között megmozgatjuk, ami egyben talajmunka is. Ezt követően a sorokra keresztben végeztt mélyebb tárcsázás azonos értékű lehet az őszi szántással.
Őszi teendők a kertben
Itt van az ősz, és szerencsére nem nagy locs-poccsal, és hideggel, hanem szép napsütéssel köszöntött ránk. Ez azért nagyon jó, mert ebben az évszakban bizony rengeteg munka vár ránk a kertben. Ha most elkezdjük, akkor a tavasz megérkezésével a növényeink gyorsan és erőteljesen fognak növekedni, és dús virágzással hálálják meg a gondoskodást.
Őszi teendők a kertben - Videóval
A mediterrán növények pompás virágzatukkal egész nyáron díszítenek, de télire be kell hordanunk őket, mert elfagynak. A kérdés csak az, hogy hova.
Őszi ültetés - tavaszi virágzás
A virágkedvelők tudják jól, hogyha tavasszal gyönyörködni szeretnének a színpompás virágözönben, ahhoz ősszel, október és a november kell elültetni a virághagymát. A tulipán nagyon gyorsan népszerűvé vált a többi tavaszi hagymás virággal együtt, mint a jácint, krókusz, így ezeket a tavasszal virágzó hagymás növényeket akár egyszerre is elültethetjük. A legtöbb tulipán hagymáját minden nyáron ajánlatos kiszedni a földből és ősszel újra elültetni. Ezzel szemben viszont vannak olyan fajták is, amelyek éveken át a földben maradhatnak. E fajták hagymái elburjánzanak, és éveken át hozzák, a valamivel kisebb, de szép virágaikat. Tovább
Őszi ültetés, tavaszi virágzás
A virágkedvelők tudják jól, hogyha tavasszal gyönyörködni szeretnének a színpompás virágözönben, ahhoz ősszel, október és a november kell elültetni a virághagymát. A tulipán nagyon gyorsan népszerűvé vált a többi tavaszi hagymás virággal együtt, mint a jácint, krókusz, így ezeket a tavasszal virágzó hagymás növényeket akár egyszerre is elültethetjük. A legtöbb tulipán hagymáját minden nyáron ajánlatos kiszedni a földből és ősszel újra elültetni. Ezzel szemben viszont vannak olyan fajták is, amelyek éveken át a földben maradhatnak. E fajták hagymái elburjánzanak, és éveken át hozzák, a valamivel kisebb, de szép virágaikat. Tovább
Őszi virágözön a balkonon - Videóval
A hideg beálltával már nem járunk ki naponta a balkonra, a teraszra, már nem úgy szerves része otthonunknak a kinti tér, mint nyáron. Az ablakon kinézve azonban első pillantásunk továbbra is oda esek, bizony jó érzés, ha kiszáradt egynyári helyett szépen rendben tartott, netán virágzó idénynövényeket látunk ott.
Összeesküvés-elméletek a sztárvilágból
Összeházasodnak az Éjjel-Nappal Budapest sztárjai
Összeházasodott Shenae Grimes és Josh Beech
Ősszel jön Diana Vickers legújabb albuma
Ősszel jön Zendaya debütáló albuma
Öt dolog, amit sosem szabadna ennünk
Öt gesztus, aminek elfelejtettük a jelentését
Ötletek a nyár virágaihoz
A tél közepén a kertészkedés csak a fotel kényelmes ölelésében, pihenve történik. Ilyenkor tervezgetünk, ötleteket keresünk a következő nyárra, hogy szebbé tehessük környezetünket.
Ötletek átlátható dolgozószobára
Aki az egyszerűt és átláthatót kedveli, s nem szeretne sokat vesződni a dolgozószoba berendezésével e néhány ötlet közül szemezgethet.
Ötletek az élelmiszerek tárolására 1.
Hogyan maradjon friss az étel? Mit tegyünk, hogy a hűtőben egymás illatát ne vegyék át az élelmiszerek?
Ezekre a kérdésekre most választ kaphat cikkünkben.
Ötletek kérése
Kedves Tímea!
Bizalommal fordulok Önhöz, mert a honlapjukon található reakciók közül egyet-kettőt elolvastam és nagyon hozzáértő, kimerítő, alapos válaszadó képe rajzolódott ki, szóval a szaktudását, intuícióit szeretném igénybevenni.
Lakásfelújítás közepén vagyunk, most jönnek a falszínek, a burkolatok.
88 nm lakás, egylégterű étkező, nappali, nappali mögött húzódó közlekedő, 2 szögletes oszlop mögötti tér (tartófal kiváltás eredménye, igazis, van-e valamilyen ötlete az oszlop éeleinek semlegesítésére, lekerekítésére?)
Minimalista, könnyed lakást szeretnék, egyes helyiségek aéapterülete nem túl nagy, a nappali 20 nm körül, a gyerekszobák 12 nm körül, a háló kb. 8 nm, szóval mindenképpen pasztellszínekben gondolkodom, de mégis friss, elegáns hatásban.
A bejárathoz és a közlekedőhöz vajszínt gondoltam (kérnék kódokat pl. a TRILAKK-tól, a DULUX-tól), ehhez jó a bordós, mélyvöröses kiegészítő szín ill. tárgy?
A nappaliba vidám, könnyed , friss sárgászöldet szeretnék, keleti fekvés, sok fény, terasz (DULUX lime zest 5), mit gondol erről ill. mit ajánlana még olcsóbb árfekvésben?
A nappaliba (szintén keleti, nagy ablak) földszínt szeretnék, meleg, puha, otthonos árnyalatot, pl. tejeskávészínt a négy fal egyikére, az ággyal szembeni falra, spotokkal megvilágítva, valami nagyon kedves, puha színárnyalatú és témájú képpel, de a többi fal milyen színű legyen, világosabbra gondoltam, mint a tejeskávé, de arra a sárgás, bárnás, bézses árnyalatra.
(színkódokat is kérek, mert elveszek a rengeteg szín között!!)
A lányok szobája (a nagyobbé) elegáns, hideg kékeslila, a kisebbé inkább melegebb, rózaszínes lila.
A konyhaszekrény korpusza magnólia, ezüstszürke fronttal,alugépekkel, a fal is nagyon halványszürke árnyalatot kap.
A lakásban laminált padló lesz, kérem, hogy orientáljon itt is a színekben, nem nagyon szerenék azonban sötétet.
Elég hosszú voltam, de várom alapos kommentárját.
Üdvözlettel:
Claire
Ötletes elrendezés
Képes beszámolónkban egy zöld színben úszó konyhát tekinthetünk meg. Elrendezése praktikus és ötletes.
Ötletmorzsa - A kis kerti fa házikó
Mire használható még a szerszámok tárolásán kívül egy kerti fa házikó? A képek ötletként szolgálhatnak tavaszra és nyárra, a szabadban töltött percek színesebbé tételéhez.
Ötletmorzsa - A párnák birodalma
Alapigazság, hogy a kiegészítők meghatározzák egy-egy helyiség hangulatát. Mit tegyünk, ha nem akarjuk túl nagy költségbe verni magunkat, de szeretnénk változtatni nappalink megjelenésén?
Ötletmorzsa - Élő dekoráció
Hogyan lehet egy szobanövény cserép nélkül is dísze lakásunknak? Képeink bemutatják ezt a dekorációs és növénygondozási módot.
Részletes időjárás körkép!
Ötletmorzsa - Eltüntethető pótágy
Nagyon praktikus ez a könnyedén eltüntethető pótágy, melyet csak akkor kell előhúzni, ha gyermekünk vendégül látja barátait vagy barátnőit egy-egy „ottalvós” zsúr alkalmával.
Ötletmorzsa - Irodai "faliújság"
- avagy mire jó még egy zsalugáter
Itt egy jó példa arra, hogy az elhasználódott vagy feleslegessé vált tárgyainkat miért ne dobjuk ki. Egy elöregedett zsalugáternek is nagy hasznát vehetjük a dolgozószobában, a fontosabb cetlik vagy szem előtt tartandó papírok tárolására.
Ötletmorzsák - Csöppnyi teraszok
Hogyan lehet a szűk hely ellenére barátságos teraszt berendezni? E két kialakítás szép példáját mutatja a helykihasználásnak és az otthonos hangulat megteremtésének.
Ötletmorzsák fiúknak-lányoknak
Praktikus olyan bútordarabokat, kiegészítőket vásárolni, amelyek könnyen, a változó igényeknek megfelelően átalakíthatóak. Különösen ott, ahol két különnemű gyermek birtokolja a szobát.
Ötletmorzsák - Konyha a Távol-Keletről
Ha valaki szeretne egy egyedi megjelenésű konyhát, ami az európai szemnek különlegesnek hat, annak érdemes ezt a konyhakialakítást alaposan szemügyre vennie.
Ötletmorzsák - Különleges mosdókagylók
Szerencsére napjainkban a formatervezők elkényeztetnek minket a szebbnél szebb és különleges eszközökkel. Így van ez a fürdőszoba berendezési tárgyaival is.
Ötletmorzsák, modern jegyzetfüzet
Már – már azt hihetnénk, hogy újabb ötletekkel egyre nehezebb a tervezőknek és a kivitelezőknek előállni. Ez azonban nincs így, mert az emberi képzelet határa végtelen…
Ötletmorzsák - Színvariációk egy étkezőbútorra
Íme, egy kis képes kalauz, hogy hogyan lehet pillanatok alatt minimális költséggel megváltoztatni étkezőnk képét.
Ötletmorzsa - Növényeink ünneplőben
Öltöztessük kaktuszainkat és pozsgás növényeinket ünnepi díszbe! A közelmúltban örökítettük meg ezt a nagyon ötletes asztali díszt.
Ötletmorzsa - Pihenősarok
Rendezzünk be egy kellemes pihenősarkot otthonunkban, hogy megszakítva a napi rutinfeladatokat, ejtőzni és lazítani tudjunk egy kicsit.
Ötletmorzsa- Pillangók a hálószobában
Nem állattartásra ösztönözzük a kedves olvasót, inkább egy érdekes megoldásra hívjuk fel a figyelmet, melyet pár forintból megoldhatunk.
Ötletmorzsa - Porcelán újrahasznosítva
Ne dobjuk ki nagymamánk törött porcelán tálját. Kapjon új funkciót!
Ötletmorzsa - Székmódi
Tekintsék meg ezeket a bizonyos szempontból rendhagyó étkezőket! Az itt látható ötleteket önök is felhasználhatják otthonuk szépítéséhez.
Ötletmorzsa - Szépséges asztali dísz
Ismét egy dekoratív megoldás otthonunk, nappalink barátságossá tételére. Próbáljuk ki, tegyük próbára kreatív képességeinket!
Ötletmorzsa - Szőlő kicsit másképp
Itt a szüret ideje, s a szőlőről ilyenkor mindenkinek maga gyümölcs, a bor, a must és a közösségi élet kellemes hangulata jut eszébe. Itt egy példa arra, hogy egy szőlő és a szőlőtőke mi mindenre használható még!
Ötletmorzsa - Tapéta a fürdőszobában
Manapság már nem lehetetlen a tapéta alkalmazása a fürdőszobákban.
Nézzünk egy példát képekkel illusztrálva.
Ötletmorzsa - Virágos asztal
Helyezzünk el minél több növényt lakásunkban! A képeken egy modern stílusú kialakítás látható, melynek különlegességét csak tovább fokozza a virágba borult orchidea látványa.
Ötletparádé
Marcipán
Nem szárad ki a marcipán, ha hűtőben tartjuk. Ha díszítésre vagy grillezésre akarjuk használni, akkor éles konyhai ollóval vágjuk darabokra. Ha az ollót forró vízbe mártjuk, akkor könnyebben vágja a marcipánt.
Öt népszerű pasi, akiket még talán sosem hallottál énekelni
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Öt sztori, amiről lemaradhattál
Ötvenéves a Doctor Who: ők térnek vissza
Ötvenéves rekordot döntött meg Emeli Sandé
Padlizsán, a szerelem almája - Videóval
Habár a padlizsánt több évszázada ismerjük, Magyarországon mégis viszonylag ritkán fogyasztjuk. Ennek talán egyik oka az, hogy nem túl sok tápanyagot tartalmaz, és ebből adódóan az ízesítése is több szakértelmet igényel. Ugyanakkor alacsony a kalóriatartalma, így aki fogyni szeretne vagy cukorbeteg, mindenképpen egyen belőle bőségesen.
Padlizsánkrém paprikában
Hozzávalók: 2 db közepes padlizsán, só, bors, kis csokor petrezselyem zöldje, 1 fej hagyma, ½ citrom leve, 1 dl olaj, 2 db piros húsú kaliforniai vagy paradicsom paprika.
Padlizsános csirkecomb római tálban
A római tál segítségével különösen finom ízekben gazdag ételt készíthetünk!
Padlizsán vagy tojásgyümölcs
Keletkezési helye Dél-Ázsiában, Kelet-India vidékén keresendő. Ázsia és Afrika trópusi növényéből, a Solanum indicumból alakult ki. E vadon előforduló burgonyaféle bogyója apró és a növény tövisekkel borított.
Padlófűtés szőnyeg és műanyag alatt
Forrás: www.epitinfo.hu
Kevesen gondolnák, de a hidegburkolatokon kívül - bizonyos megkötésekkel - egyéb burkolóanyagok, például műanyag és fa is kerülhet padlófűtésünk fölé!
Padlók műanyagból
A legtöbben jól ismerik a PVC–padlókat, melyek a 70-es, 80-as évek lakberendezésének elválaszthatatlan kellékei voltak. Ma már azonban e téren is óriási fejlődés ment végbe, mind a műanyag padlók esztétikája, mind pedig az anyagok minősége terén. Napjainkban ismét reneszánszát éli a PVC burkolat, hiszen viszonylag olcsó, és lerakása sem bonyolult.
Páfrányfenyő, a legősibb fa
A páfrányfenyők kivívták maguknak a Nagy Túlélő nevet. Mi a titkuk és hogyan sikerült átvészelniük ezt a sok-sok évezredet?
Páfrányok, a hajdan volt uralkodók
Az edénnyalábos növények legősibb osztálya. A páfrányok a régebbi rendszertani felosztás szerint a harasztok törzsének egyik osztálya, a modern botanikus rendszerben azonban már önálló fajfejlődési vonalként sorolják be őket.
Pajorvizsgálat és védekezési tapasztalat
A terület talaja változó, laza homokostól a kötöttig, a telepítés 2000-ben történt. Telepités után 3-4 évre jelentkeztek az első rágási tünetek, 20-30 fa kiszáradt, pótlásuk megtörtént, gödörbe talajfertőtlenítő, azt hiszem counter. Úgy látszott jó, de két évre már nemcsak a pótlások, hanem sokkal több fa kezdett tönkre menni.
Pajzstetves Yucca és Ficus
pajzs tevek
Pakoljunk okosan a konyhában
A konyha egy olyan helyiség a lakásban, ahol sok időt eltöltünk. Ahhoz, hogy jól felszerelt legyen, bizony sok-sok apró és nagyobb eszközre van szükségünk, melyekkel dolgozunk. Az elhelyezésük azonban nem kis feladat. Hiába kicsi dolgokról van szó, ha sok van belőlük komoly agytorna, hogy minden elférjen, és nem kisebb feladat később meg is találni az eszközöket.
Palacktartó házilag
A háztartásokban rengeteg olyan folyadékot fogyasztunk, ami palackban van. A gond csupán az, hogy a legtöbb esetben egyszerűen annyira sok halmozódik fel, hogy nem tudjuk hova tenni, és csak a sarokban kapnak helyet, ami nem éppen szívderítő látvány. Egy kis ráfordítással azonban a palackokat is a helyükön tudjuk kezelni, és akár a konyha díszeivé is válhatnak.
Palántázási 1X1
Lelkesedésünk mit sem ér, ha valamit nem úgy csinálunk, mint kellene. Vétek lenne a reménybeli termést már a kezdetek kezdetén megtizedelni
Ha megtehetjük, palántáinkat kiültetés előtt készítsük elő. Az edzetés során nappalra tegyük ki őket a szabadba, hogy ismerkedjenek a nappal, a levegővel és a hőmérséklet-ingadozással. Lehetőleg május második felében, fagyosszentek után palántázzunk.
Pálmafát nevelek
1998 nyara. Montenegrói vakáció élménye, és emlékül néhány pálmamag.
Hazáig gond nélkül végig zötykölődték az utat, aztán ügyes kezek gondoskodtak arról, hogy egy-egy cserépben találjanak biztos otthont maguknak.
Palvin Barbi New Yorkba költözik
Palvin Barbi rövid hajjal pózol a címlapon
Panelházra telepített futónövény
Olvasói kérdés érkezett:
Panelházunk oldalára szeretnék telepíteni futónövényt. Azt olvastam, hogy rengeteg előnnyel jár, azon kívül, hogy szép. Nyáron hűt, télen pedig átengedi a napsugarakat. Az lenne a kérdésem, hogy megvalósítható-e egy ilyen elképzelés?
Panelimádó virágok
Aki panellakásban él, tudja, hogy bizony nem minden virág kedveli a néha sötét néha túlfűtött lakótelepi otthonokat. Bemutatunk néhány panelimádó virágot, amelyet bátran nevelhetünk lakásunkban is.
Papagájok
Szerző: Thomas Haupt
Típus: Állatvilág, kisállat
Kategória: Kisállattartás
Oldalszám : 60
Méret: 165 x 195 x 5
Bolti ár: 2 495 Ft
Szépzöld ár: 2100 Ft
papagájvirág
Kedves Válaszoló!
Néhány éve vásároltam egy papagájvirágot, ami szépen fejlődött. A cserépben két tő volt, melyek közül kisebb most szépen hozza a levelét és ketté osztódott, viszont több levelének a vége megbarnult, megszáradt ezért levágtam. A gondom a nagyobbik tővel van, ami nyár végén kezdte el hozni az egy szál virágját, ami még mindig nem nyílt ki (de úgy látszik ez hamarosan megtörténik. Remélem, mert már nagyon várom!).
Kérdésem, hogy természetes-e, hogy ilyen sokáig tart a folyamat. A másik gondom ezzel a tővel, hogy a virággal egy időben hozza a leveleket is, ami azért baj, mert egyszerre többet (kettőt, hármat) és ezeket nem tudja szépen kifejleszteni.Olyanok a levelek, mint a gyűrött papír és van köztük olyan is, hogy kettő összenőtt. Rendszeresen öntözöm, próbálom betartani azokat a tanácsokat amiket a gondozásáról olvastam. Nem tudom mit tegyek, mivel így a levelei nem lesznek szépek és nagyon félek, hogy az egész nővény tönkre megy.
Pápaszemes medvék érkeztek!
Forrás: www.sostozoo.hu A fekete bundájú és fehér „pápaszemet" viselő pápaszemes medve az egyetlen medvefaj amely a déli féltekét meghódította. Az Andok hegységeiben akár 4000 méter fölé is elkóborol, élelmét elsősorban növényi eredetű étkek alkotják, de nem veti meg a fehérjékben gazdag húsféléket sem.
Bár a kecsesebb medvék közé tartozik, jellegzetesen zömök testfelépítésű állat. Kitűnő famászó; magányosan vagy családi kötelékben él. Állománya folyamatosan csökken a természetben, mivel élőhelyén a farmerek mindmáig mérgezik e medvefajt, és az orvvadászok is szívesen vadásszák; sajnos még napjainkban sem csökkent a medvetestrészek iránti kereslet.
A Nyíregyházi Állatpark egyszerre 3 pápaszemes medvével gyarapodott, mind a három egy éves fiatalember a Berlini Állatkertben látta meg a napvilágot, s most a Fajmegmentési program keretében érkeztek hozzánk.
Medvéink ritkaság számba mennek, mert korábban nem volt az országban ilyen állat, és jelenleg is csak itt Nyíregyházán láthatók e faj egyedei.
Papaya, a gyomrunk őre
A papaya a dinnyefélék családjába tartozik. Őshazája Közép-Amerika, elsősorban Mexikó és Brazília, de szinte minden trópusi és szubtrópusi országban termesztik.
Papírdíszek és -füzérek
Mintaívekkel! - Fortélyok 111.
Stephanie Feghelm, Petra Giraud, Kerstin van der Linde
Kreatív könyvek
Hobbi
Oldalak száma: 32
Méretek: 164x194x4
Bolti ár: 995 Ft
Szépzöld ár: 910 Ft
Papírfüzérek - Fortélyok 84.
Mintaívekkel!
Szerző: Ernestine Fittkau
Típus: Kreatív könyvek
Kategória: Hobbi
Bolti ár: 995 Ft
Szépzöld ár: 920 Ft
Paprika és chili, az örök páros
Előzmény: Hogyan készül a házi fűszerpaprika?
A fűszerpaprika számos fajtája közül a gyógyászatban a hegyes, vékony, erősen csípős éretten piros termésűt értékesítik. Közép- és Dél-Amerikából származik, főleg Mexikóból.
Papucsban ment férjhez Keira Knightley
paradicsom
Paradicsom a tetőkertből - nagyvárosi gazdaságok
Japán, Dubai, Kína és az Egyesült Államok metropoliszaiban a többemeletes házak eddig kihasználatlan lapos tetejét több helyen zöldségeskertek, rizsültetvények díszítik.
Paradicsomszószban forgatott csirkecomb
A csirkecombokat jól tisztítsuk meg, aki nem szereti, ha a bőre rajta van, szedje le a combokról. Én rajtahagytam, hiszen jobb ízt kölcsönöz a húsnak.
Paradicsomtörténet
Alig akad olyan ember, aki ne lelkesedne egy finom, kemény húsú, zamatos paradicsomért. Pedig korántsem volt ilyen közkedvelt.
Parafa festése
Parfümöket dobott a piacra Shakira
Paris Hilton szerint Kim Kardashian jó anya lesz
Párja arcképét varratta magára Amber Rose
Parlagfű: szigorú fellépés várható!
Szigorúan bűntetik a parlagfűvel fertőzött területek tulajdonosait. Nyomtatvány mellékelve.
Partifecske költőfalak
Partifecske költőfalak rekonstrukciója növényzettisztítással
A partifecskéknek növényzetmentes, szabadon megközelíthető falfelületre van szükségük ahhoz, hogy költeni tudjanak. Fészeklőhelyeiket nem csak az erózió, az illegális homokkitermelés fenyegeti, a növényzet is eredményezhet élőhelyvesztést.
A növényzet nem csak a be- és kirepülést akadályozhatja, de lehetővé teszi a ragadozók (kígyók, patkányok, menyétfélék) feljutását és a fészekrablást. A sarjnövényzet visszavágásával visszaadhatjuk a területet a madaraknak. Komolyabb problémát többnyire nem a nehezebben eltávolítható nagyobb fák, a vastag fatörzsek, hanem a költőhelyet elfedő vékonyabb újulatok és ágak.
Azokon a helyeken érdemes területtisztítást végeznünk, ahol a bokrok és a fa sarjak között még láthatók az egykori fészeküregek. Ezeket a helyeket a madarak egyszer már felfedezték, így esély van rá, hogy az akadályok megszűnésével ismét birtokba veszik. Ha gyorsak vagyunk, és egy-két héten megtisztítjuk a területet akkor akár még az idén is. Forrás: MME
Pasik női fehérneműben: az új divat?
pasztell falak
Patika a konyhában
A fűszerek ízesítik ételeinket, de segíthetnek betegségeink leküzdésében is. Nézzük mely növény mire jó!
Patisszon: Csillag születik - Receptekkel
A legtöbb tökféléhez hasonlóan a patisszont is amerikai származású növénynek tartják. Az indián bennszülött lakosság körében régóta ismert és elterjedt, elsősorban Kalifornia vidékein. Innen terjedt el fokozatosan Európába és főleg Ázsia melegebb éghajlatú országain keresztül az egész földön. Európa szinte minden országában ismerik, de csak helyenként és kis területen termesztik. Magyarországon az 1960-as évektől vált szélesebb körben ismertté.
Paul McCartney is csatlakozik a tiltakozáshoz
Paul Walker a kifutón is sikert arat
Paul Walker él-hal az autókért
Paul Wesley-t kirúgták az iskolából
Pazarlás helyett: gazdaságos konyha
Ha a levesben főtt zöldségből marad, felhasználhatjuk rizottóhoz, zöldségkroketthez, készíthetünk belőle salátát. Vágjuk apró kockákra, vegyítsünk közé apró kockára vágott savanyú uborkát, almát és az egészet keverjük össze tartármártással.
Pazar terasz és kert
A zord téli napokon egyre többet ábrándozunk a nyárról és a szabadban töltött időről. Nézzünk néhány ötletet teraszunk, kertünk kialakítására, hogy a kék ég alatt töltött percek ne csak álomképek maradjanak, hanem szívesen töltsük el szabadidőnket pazar kertünkben.
Pázsitot telepítők figyelmébe
Szerző: Saska Imre
Sok bosszúságtól megmenekül,ha figyelembe veszi tanácsainkat a pázsit telepítése előtt.
Pécs felvette a kesztyűt a hollywoodi sztárokkal
Pengetőkből alkották meg Jimi Hendrixet
Pénzkímélő ötletek a háztartásban?
Sorozatunkban áttekintünk néhány tippet, amely hagyományos bölcsességet közvetítenek. Pénz- vagy időkímélők, környezetbarátok vagy különösen hatékonyak a házi munka megkönnyítésében. S ha elődeinknek bevált, nekünk is hasznos lehet!
Percek alatt elkapkodták a One Direction-jegyeket
Percek alatt keltek el a Rolling Stones-koncertjegyek
Pergolák és funkciójuk
Forrás: www.epitinfo.hu
Pihenőhelyet, intimitást és nap elleni védelmet kínálnak a különböző kerti építmények, lugasok, pavilonok és pergolák. A mediterrán térségből származó lugasnak több ezer évre visszatekintő hagyománya van, árnyékol, véd a naptól, a széltől, irányít és teret határol. De míg a lugas árnyvető hatását csak felfuttatott növényekkel érjük el, a pergola ezt növényzet nélkül is biztosítja.
Pergolák, térhatárolók kedvelt növénye az iszalag
Kertünknek lehetnek olyan szegletei, ahová ha beépítünk egy térhatároló tám rendszert és arra jól választjuk meg a növényanyagot, akkor kellemes színfoltot teremthetünk vele.
Pergola vagy támrendszer
A térhatárolást megoldhatjuk úgy, is hogy élő növényekből képezünk kerítést, elválasztó falat. Az erre alkalmas növényeket bizonyos támrendszerre, ún. pergolára futtatjuk.
Perlekedő Józsi bácsi
Élt a Zovánban egy alacsony, idős ember, közel a 80. életévéhez, akit a környezete csak Perlekedő Józsi bácsinak nevezett, mert állítólag két szomszédasszonyát is a sírba perelte, semmiségekért.
Permetezés, permetezőszerek használata.
Perrie Edwards új hajszínre váltott
Perrie Edwards: „Zayn a legjobb barátom”
Pete Wentz imád apa lenni
Pethe Ferenc
1763. március 30-án született Bűdszentmihályon, (ma Tiszavasvári), Szabolcs megyében. Szülei elszegényedett parasztsorsban élő szíjgyártó-földművesek. A helybeli iskola elvégzése után, parasztmunkára fogták a kiváló képességű Ferencet.
Petíciót indítottak a My Chemical Romance-ért
Péti só miatti fűkiégés
Petőfi Sándor feat. Vasvári Pál
Avagy 22 közös pont - Eszmetársak párhuzamos sorsa
1998. március 15-én Vasvári (Fejér) Pált is keresztelő Tiszavasvári görög katolikus templom mellett lévő, mellszobránál elmondott ünnepi beszédemben vontam élettörténeti párhuzamot két fiatalon elhunyt nemzetei géniuszról.
Petúnia
A petúniáknál az elszáradt virágok leszedésének esztétikai szerepe van? Vagy pedig jót tesz a növénynek, ösztönzi az új virágok kialalkulását?
Köszönettel, Kati
Pezsdítő és időszerű
Napjainkban egyre nagyobb igény mutatkozik az egyszerű, letisztult formák alkalmazására. Ez abból táplálkozik, hogy korunk igen szövevényes és felgyorsult világától igyekszünk elvonatkoztatni, és a berendezési tárgyaink szintjén is mást, - egyszerűséget, átláthatóságot és a valódi értékek előtérbe helyezését - szeretnénk tapasztalni.
Phoebe Tonkin és Chris Zylka újra randizik?
Pihenőre térnek a rózsák
A rózsa kert éke, de hogy a bokor a következő évben is pompázhasson, fel kell készülnünk a zord hónapokra.
Lassítsuk le a rózsatő életét!
A legtöbb rózsafaj nem teljesen télálló, sőt, közülük kevés vészeli át károsodás nélkül a kemény fagyokat. A gondos kertész ezért az egész év során azon munkálkodik, felkészítse őket a télre. Körültekintő ápolással, rendszeres tápanyagpótlással, öntözéssel, növényvédelemmel illetve a tövek jó kondícióban tartásával.
Pihentető dolgozósarok?!
Látszólagos ellentmondás ez, melyet feloldhatunk a színek okozta hatással. Merüljünk el a nagy kékségben!
Pikáns! Ló nyalogatja Angelina Jolie mellét
Pince hasznosítása
Forrás: www.epitinfo.hu
A pincék szinte minden esetben kihasználatlanul állnak, telerakva rég nem használt holmikkal. Ezeket a tereket is célszerűen lehet hasznosítani egy kis átalakítást követően. A pincében kialakíthatunk háztartási helyiséget, mely a lakás komfortunk növelését eredményezi, de készíthetünk konditermet, vagy a felüdülésünket szolgáló wellness szigetet.
Pink beszólt rajongóinak
Pink lemondta a birminghami koncertjét
Pink új kislemezzel jelentkezik
Pirított máj tepsis burgonyával
Megoszlik a vélemény a májjal, májból készült ételekkel kapcsolatban. Ez az elkészítési mód valóban nagyon ízletes, egy próbát megér!
Piros, a természetes élénkítő
Életteli, tetszetős hálószobát könnyen kialakíthatunk a vörös, piros foltszerű vagy hangsúlyos használatával is.
Piros falból világos
Piroska a konyhában
Bátor és lángoló, meleg és energikus szavak juthatnak eszünkbe, ha a vörös színre gondolunk. Merészek figyelem!
Pixie Lott a televízióban próbálja ki magát
Platinalemez lett a Heart Attack
Platinalemez lett a Paramore kislemeze
Pletykák, nemcsak a pletykákról!
Még most sem késő (ha eddig még nem tettük meg!), hogy nyaralni küldjük néhányukat. Teljesen költségmentes, és nagyon hálásak lesznek érte! Egyetlen egy fontos dolog, hogy ne a napon kezdjék az utószezoni üdülést.
Pluszkilókkal szexisen
Pofon és a frakk 2.
Hívatlan vendégek
Előzmény: Pofon és frakk
A szovjet tisztek Hazsega György házában voltak elszállásolva, mert a tanító úr jól beszélt oroszul, s ő tolmácsolt nekik. Több bűdi asszony, lány odamenekült a tisztek védelme alá, mert az előző napokban komoly zavargások történtek, főleg a szélső utcákban voltak veszélyben a nagyobb lányok, asszonyok. Mert nem egyet közülük a család tagjai szeme láttára vittek el, erőszakoltak meg, ezekről valamit mindenki tudott, sejtett, de mélyen hallgattak róla.
Pofon és frakk
A felbolydult hátország
Tiszavasvári bűdi részén átvonuló II. világháborús, átélt eseményeiről az 1944-ben még 12 éves, sovány, alacsony növésű Kerékgyártó Mihály osztja meg velünk nem mindennapi emlékeit.
Politika a családban
Néhány éve egy távoli ismerőssel találkoztam, s a család, a nők, a sport kitárgyalása után, - ahogy az lenni szokott-, a politika került szóba.
Pompás kutyatej és mandarinfa
"Pompás kutyatej"szaporitása
Lenne egy kérdésem:pontosan MELY részét kell levágni a "pompás kutyatej"-nevű,tüskés-leveles szobanövénynek?
Van egy szép kutyatejem,5 szára van,-egy vastag főszár és az abból elágazó mellék-szárak-amiknek az alja ugye kissé fás,tüskés,felette meg zöld,leveles.A legtetején szokott virágozni.
Pontosan HOL kell tehát levágni és miután levágtam,még mi a teendőm?Mindegy az év mely szakában akarom szaporitani?
Válaszát előre is köszönöm!
"Pompás kutyatej"szaporitása
Lenne egy kérdésem:pontosan MELY részét kell levágni a "pompás kutyatej"-nevű,tüskés-leveles szobanövénynek?
Van egy szép kutyatejem,5 szára van,-egy vastag főszár és az abból elágazó mellék-szárak-amiknek az alja ugye kissé fás,tüskés,felette meg zöld,leveles.A legtetején szokott virágozni.
Pontosan HOL kell tehát levágni és miután levágtam,még mi a teendőm?Mindegy az év mely szakában akarom szaporitani?
Válaszát előre is köszönöm!
Pompázó erkélyek
Öröm látni, hogy a lakótelepeken és az erkéllyel rendelkező lakásoknál évről-évre színpompásabb növényzet teszi szebbé az otthonokat.
Pomponállatok- amigurumik
32 oldal, Fortélyok 91.
Werner Schultze
Kreatív könyvek, Hobbi
Bolti ár: 995 Ft
Szépzöld ár: 910 Ft
Poppy Montgomery kislánynak adott életet
Pornóképeket küldött apjának Anna Friel
Pozsgásdivat
Hogyan tehetjük még divatosabbá, a már egyébként is dekoratív és gondosan ápolt pozsgás növényeinket?
pöttyök a dracaenan
Kedves Szépzöld!
Ezeket a hosszúkás kis valamiket találtam a dracaenam levelein, mik ezek, és mit lehet velük tenni?
Prága főtere a csodálatos órajátékkal
Prága főtere a csodálatos órajátékkal
Most megismerhetjük a történetét!
Szépzöld Videó 8 részben
Praktikus polcok - a rejtett, a többfunkciós és a kifordítható
Amikor pakolásról van szó, az ember egy érdekes dilemmával szembesül: azok a polcok, amik a boltban úgy tűntek, tökéletesek, hazajutva kiderül, hogy a kocsiban összementek. Más magyarázata nem lehet annak, hogy hiába számoltuk ki, mégsem fér el rajtuk minden. De pánikra semmi ok, csupán a polc típusát kell újragondolni, és a problémát (ami esztétikai vagy fizikai is lehet) azonnal meg is oldottuk.
Praktikus tanácsok a szebb gyepért
Szeretnénk, hogy gyepünk gyönyörűen zöldeljen?
Néhány hasznos tanácsot olvashat e cikkben.
Praktikus tanácsok konyhánk tervezéséhez vagy átalakításához
Talán első hallásra bonyolult feladatnak tűnik egy konyha kialakítása, de néhány fontos alapszabály ismeretében, bátran nekivághatunk a feladatnak.
Professor Green eljegyezte barátnőjét
Puding fantázia
Könnyen elkészíthető desszert. Praktikus választás, ha nincs sok időnk, vagy gyermekünkkel együtt szeretnénk ügyeskedni.
Puha és veszélytelen karácsonyfák a gyerekszobába
Karácsony szép ünnepén előfordulhat, hogy a kisgyerekünk a következő kéréssel fordul hozzánk: én is szeretnék egy fát a szobámba. Mit tehet ilyenkor a felelős szülő, hiszen a fenyőfa kissé szúrós, és hát az ember nem is nagyon szeretne egyszerre két fát díszíteni, és persze megvenni. Ilyenkor jól jön egy kis kreativitás, hogy puha és veszélytelen fákkal láthassuk el a kicsiket.
Puha karácsonyi puszedli
Ennek a sütinek az a jó tulajdonsága, hogy nem kell napokig várni arra, hogy megpuhuljon. Amint elkészültünk vele, és a máz megszilárdult, máris fogyasztható.
Puli neveli Nalát az oroszlánkölyköt!
Forrás: www.sostozoo.hu
Egy gondozó hölgy s kutyája neveli a most 2 hónapos oroszlánkölykünket.
A pótmamákra azért volt szükség, mert a kis kölyöknek eltört a lába ezért meg kellett műteni. A kis Nala valószínűleg anyjával játszott, eközben törhette el a combcsontját.
A kicsi gyógyulása érdekében, egyenlőre nem engedjük vissza az anyjához egyik gondozónk vette magához ideiglenesen, pulikutyája pedig azonnal összebarátkozott az oroszlánnal.
Jövő héten szedik ki a csontokat összefogó fémet a kölyökoroszlán lábából, de ezután még három hétig a puli maradhat a pótanyja. Azután saját kifutót fog kapni, mert fél évet is igénybe vehet, amíg visszaszoktatjuk a társaihoz.
A műtét óta gondozóink a bátor „kiscicát” egyszerűen Vasmacskának nevezik!
Révészné Petró Zsuzsa - Nyíregyházi Állatpark
Kapcsolódó rovatok:
Hobbi
Fórum
Kertészkedés
Videók
Pulpituson
1991 januárjában, Tiszavasvári ismételt várossá válásának 5. évfordulóját ünnepeltük. A Művelődési Házban zsúfolásig megtelt nagyteremben visszaemlékezésekkel, beszámolókkal, kitüntetésekkel, szép műsorral emlékeztünk. Az akkori általános szokás szerint a rendezvény első részében a meghívott országos, megyei és helyi vendégek, vezetők részvételével díszelnökség foglalt helyet a színpadon.
Pulykamellfilés egyveleg
Hozzávalók: pulykamell, pritamin paprika, paradicsom, cukkini, hagyma, fokhagyma, sárgarépa, petrezselyem, zeller-zöld, olíva olaj, fűszerpaprika, só, bors, fűszer-sók.
Pulyka rolád
avagy vagdalt hús, kicsit másképpen!
Mit főzzek? Szinte naponta feltesszük a kérdést magunknak vagy családtagjainknak. Az ünnepek közeledtével egyre többször jut eszünkbe, vajon mit?
Puszpáng költöztetése
Puszpángot a balkonra
A téli időszak ugyan még messze van, de nem árt előre kigondolni, mit ültessünk idén az erkélyre, ami télen is virít. Íme, néhány ötletünk!
Az örökzöldek táborában általában mindenki a fenyőt ismeri, de ezen kívül még számos faj és fajta áll rendelkezésre, amely a téli erkélyen is szépen megmarad.
Puszpáng szaporitása
Szeretnék belőle sövényt kialakitani, de a szaporitásnál elakadtam. Tavaly már próbálkoztm zölddugványozással, de nem sikerült. Segitsenek kérem!
Köszönöm
Pünkösdi rózsa mézgásodása
Pünkösdi Virágálom
Székesfehérváron 2011-ben
Rohamtempóban peregnek a napok. Megint eltelt egy esztendő és Pünkösd alkalmából Székesfehérvár belvárosa ismét csodálatos élménnyel ajándékozta meg látogatóit: virágba öltöztette nevezetességeit. A tavalyi esztendő gazdag virágpompájához képest azonban idén tematikus helyszínválasztás történt. Kapualjak, kapubejárók és bejáratok öltötték magukra a környékbeli virágkötők ötletes virágkompozícióit. És hogy miért éppen kapu? Talán azért, mert a kapu szimbolikus jelentéssel bír, minőségi változást jelent, valami új kezdetét.
Pünkösdi Virágálom Székesfehérváron
Képes beszámoló!
Szerencsések a székesfehérváriak: évi kétszer is virág köntösbe bújik belvárosuk: Pünkösd ünnepének tiszteletére immár hatodik éve öltöznek virágba a belvárosi emlékművek, decemberben pedig csodálatos adventi koszorúk díszítik a történelmi központot.
Quentin Tarantino 17 év után visszakapta a kocsiját
Rachel Bilson titokban rapper akar lenni
Rachel McAdams és Bradley Cooper egy pár?
Rács mögé került a Terminátor 2 sztárja
Rafflézia, a legnagyobb virág
1818-ban két angol férfi, Raffles és Joseph Arnold, a szumátrai trópusi erdőket kutatva váratlanul egy nagy virágot találtak a földön elterülve. A súlya 15 kg, átmérője 1 méter volt.
Rajongóinak mutogatja melleit Amanda Bynes
Rajongója miatt dulakodott Ashton Kutcher
Rajongójával üvöltözött Daniel Craig
Rajongó lopózott be Adam Lambert kocsijába
Rajz 10-18 éves kategória 1.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 10-18 éves kategória 2.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 10-18 éves kategória 3.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 10-18 éves kategória 4.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 10-18 éves kategória 5.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 10-18 éves kategória 6.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 4-9 éves kategória 1.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 4-9 éves kategória 10.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 4-9 éves kategória 11.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 4-9 éves kategória 2.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 4-9 éves kategória 3.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 4-9 éves kategória 4.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 4-9 éves kategória 5.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 4-9 éves kategória 6.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 4-9 éves kategória 7.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 4-9 éves kategória 8.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz 4-9 éves kategória 9.
A képekre lépve a pályázó neve is megtudható. A munkák közzététele folyamatosan zajlik.
Beküldései határidő (a műről készült képet kell beküldeni, név és életkor megjelöléssel a kép címében): 2012. március 15.
További részletek ITT!
Beérkezett munkák összesítve ITT!
A díjak felajánlásában a Szepzöld.hu mellett a Gulliver Játékáruházak voltak segítségünkre: „Elfogyott a ceruza vagy festék? Nincs elegendő építőelem, mellyel elkészíthetnéd a megálmodott remekművet? A Gulliver Játékáruházakban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet a pályázat elkészítéséhez. Színes ceruzák, építőelemek, több ezer fajta játék. Az játékáruházak elérhetőségeihez kattints ide!”
Rajz kérése e-malben
Rakj függönyöket a kertbe is!
Hol van az megírva, hogy az ember a függönyöket csak a lakásban használhatja, hiszen annyi szép, és hangulatos hely kínálkozik erre a kertben is, sőt, sok esetben még hasznos is lehet, ha itt használjuk. Lássunk egy-két ötletet, hogy ezek az anyagok szebbé tehessék környezetünket is.
Rákos rajongóját látogatta meg Taylor Swift
Rákot okozhatnak a zselés műkörmök
Rakott krumpli
Nagyszüleink is gyakran elkészítették, mert mindig volt odahaza mindenféle hozzávaló. Hiszen a krumplit mindenki megtermelte, baromfit tartottak, így a tojás is kikerült. Általában tehéntartással is foglalkoztak, volt tej, amiből tejfölt készítettek. Malacot is vágtak, adott volt a kolbász, de ha nem volt az sem volt akadálya, hogy elkészítsék legfeljebb azt hozzágondolták.
Rakott makaróni, magyarosan
Nemcsak az olaszok tudnak finom tésztás ételt készíteni, íme a makaróni magyar adaptációja :-)
Rakott zöldbab
A kertünkben megtermett zöldbabot többféleképpen tudjuk feldolgozni. Most próbáltam ki először rakott formában és megmondom őszintén mindenkinek nagyon ízlett.
Rakott zöldborsó
Különleges ízvilágot eredményezett a zöldborsó, ebben a rakott ételben. Nagyon finom lett!
rákvirág betegsége
Ramazzotti óriásit bakizott a budapesti koncerten
Rá sem ismerni William Levyra
Rebecca Black túl van az egymillió követőn
recept
Receptek
Itt érdekesnek ígérkező receptekkel ismerkedhetünk meg, a legkülönbözőbb íz világú ételekből ollózva. Kérem, ossza meg velünk saját receptjeit, így a tapasztalatot átadva mindannyiunk "szakácstudománya" gazdagodhat.
A recepteket képpel együtt ide várjuk: szepzold@szepzold.hu
Reese Witherspoon nem játszhatja Stevie Nickst
Regény készül a Once Upon a Time-ból
régiből modern
Kedves Tímea!
Párommal vettűnk egy régi építésű házat és szeretném ezt modernül, a szinekkel játszva berendezni, hogy minél otthonosabb legyen. Csak a függönyök, 3 féle szin (narancs, almazöld, bézs) vannak meg eddig. A nappalithoz az alma zöld függönyt terveztem napsárga fallal, de nem tudom, milyen legyen a sötétitő függöny.
A hálótba raknám a narancs szünű függönyt, a fal maradna fehér, többszinű bordó, bézs, barna, narancs ágytakaróval. Ezek igy harmóniába lesznek egymással?
Köszönettel: Ildikó
Régi bútor, nem vén bútor
Szinte fáj az ember szíve, amikor látja, tapasztalja, hogy nagyszüleink régi bútordarabjait kidobják, pedig jó részük megmenthető volna, és akár a legmodernebb lakások, üdülők díszévé válhatna. Komód, sifon, tulipános láda, toalett tükör, fotel, karszék stb. kisebb-nagyobb felújítással régi fényében tündökölhet.
Régi csónak, nem vén csónak
Régi csónak, nem vén csónak
A nyári Duna - Nyugis kisfilmek, akár relaxációhoz is.
Szépzöld Videó 2 részben
Régi emésztőgödör tartalma alkalmas e trágyának, vagy talajjavításra?
Régi padlás, kincsesbánya
Ha elmegyek egy-egy öreg ház előtt, mindig az jár a fejemben, hogy mi minden gyűlhetett össze az évtizedek alatt annak padlásán. Fölösleges tárgyként, kacatként kerülve oda, mert kellett a hely az éppen akkor divatos bútoroknak.
Régi tárgyak bűvöletében
Számtalan lehetőségünk adódik arra, hogy az otthonképünk kialakításához szükséges információkat, ötleteket összeszedjük. Természetesen, ha egyáltalán tudjuk, mit is szeretnénk.
Régi, új köntösben
Újra divatba jöttek a régi idők sparheltjeire emlékeztető tűzhelyek. Semmihez sem hasonlítható varázsuk van ezeknek a daraboknak, s önmagukban is betöltik a konyhát.
Rejtélyes konyhai kifejezések
Végre megtudhatjuk, hogy a szakácskönyvek gyakran használt, s a kezdő háziasszonyokat őrületbe kergető kifejezései - diónyi, csipetnyi, púpozott evőkanálnyi - mit is jelentenek!
Rekordot döntöttek a jótékonykodó sztárok
Rekordot dönt PSY új dala?
Rendőrökkel mozizik Sandra Bullock
Rendőrök rohantak Miley Cyrus házához
Rendőrök vették körbe Ashton Kutcher házát
Rendőrt hívtak Selena Gomezhez
Rendőrt hívtak Snoop Dogghoz
Repüljünk képzeletben a Távol-Keletre!
Ázsia e távoli csücskének felderítését folytassuk az étkezők világának megismerésével. Az Európában megszokott formavilágtól eltérő stílust fedezhetünk föl, s ez teszi számunkra érdekessé ezeket a bútordarabokat.
Reteklecke - Videóval
Előzmény: A hónapos retek
A retek korábban a tavasz első zöldségei közé tartozott, manapság szinte egész évben kapható, bár a szabadföldi nem említhető egy lapon, a mesterségesen termesztettekétől. A retek azon kevés zöldségfélék közé sorolható, melyeket szinte kizárólag nyersen fogyasztunk.
Réti legyezőfű
Végre sikerült egy olyan növényem inkognitóját felfednem, melyet évek óta gondozok, szaporítok, gyönyörködöm benne, a megérzéseim, pusztán a tapasztalati úton szerzett szerény ismeretimmel.
Retro a nappaliban
A nappali stílusánál sok szempont alapján dönthetünk. Az egyik, amelyik meghódította szüleink szívét, majd 50 évvel később a mienket is, az a retro. A színek és a formák mosolyra csalogató kavalkádja, amit, ha a vendégeink meglátnak, biztosan értékelni fognak.
Retro dolgozószoba
Előzmény: Retro: stílusirányzat vagy életérzés?
Korábbi cikkeinkben már több ízben is a retro útjaira kalauzoltuk önöket. Most egy 70-es évek hangulatát idéző dolgozószobában jártunk. Merítsünk ötleteket!
Retro - életérzés vagy stílusirányzat?
Napjainkban a retro hódít szinte az élet minden területén, köztük a művészetekben, a divatban, autógyártásban, lakberendezésben is. De mi is az a - ma már divatos szóként csengő - retro?
Retro konyha
Utazzunk kicsit vissza az időben. No, nem túl messzire, csak az 50-es, 60-as, 70-es évek világába. Idézzük fel fiatalkorunk, gyerekkorunk világát és máris a retro világában találjuk magunkat.
Rhododendron betegség
Ribizli
Metssze meg a fekete ribizlit a szüret után. A három vagy négy évnél idősebb hajtásokat teljes egészében el kell távolítani. Ezeket könnyű felismerni sötét színükről.
Ribizli színkavalkád
A ribizli azon gyümölcsök közé tartozik, melyek hallatán összefolyik a nyál a szánkban, hiszen elsőre az jut eszünkbe, hogy nagyon savanyú. Szín alapján legalább háromféle ribizlit különböztetünk meg. Legismertebb a piros és a fekete ribizli, de van fehér változata is, amelynél inkább az édes íz dominál.
Richard Attenborough szeretetotthonba költözött
Richard Maddenből herceg lesz
Ricinust a balkonládába?! - Videókkal
Hazája India, tropikus Afrika, de legtöbb mérsékelt égövi és tropikus országban termesztik, így hazánkban is. Hazájában évelő, többméteres fává fejlődik, nálunk egyéves, fajtájától függően 2-4 m magas, vastag, elágazó szárú, bokorszerű növény. Szára fajtától függően vörösesbarna vagy zöldesszürke, viaszos bevonattal vagy anélkül.
Rihanna hárommillióra pereli a Topshopot
Rihanna megünnepelte a marihuána napját
Rihannáról énekel a The Wanted
Rihanna sztriptízelt, de nem Chris Brownnak
Rihanna turnéfilmjét a Fox csatornán vetítik
Rihanna újabb koncertet mondott le
Rita Ora és Calvin Harris egy pár?
Ritkaság a szobai bambusz
A különleges növények tábora ismét szaporodik egy mutatós, örökzölddel. Szokatlan tény, hogy egy bambusz szobában is tartható, mégis van ilyen.
Ritka szépség a medinilla
A medinillák családjából, melyben találhatók örökzöld cserjék vagy kúszónövények, ez az egy változat vált ismertté a szobanövény kedvelők körében.
Ritka szobanövény: a golgotavirág
Különleges szépségű, aránylag ritka növény a golgotavirág. A neve Krisztus szenvedéseit idézi, innen az eredete is.
Rizskalauz
A rizs olyan pázsitfűféle, amelyet eredetileg Kínából indulva ma már minden kontinensen termelnek. A világ lakosságának több mint felének a rizs, fő táplálékként szolgál.
Rizsmentés és citromvarázslat
Még megmenthető az odakozmált rizs, ha beborítja a tetejét kenyérszeletekkel, lefedi a fedővel, hagyja állni egy ideig. Ugyanis a kenyér beszítja a kozmás szagot, aztán óvatosan kanalazza át a rizst egy másik edénybe.
R. Kárpáti Péter a Jóban Rosszbanhoz igazol?
R. Kárpáti Péter túl van a sorozatokon
Robert és Kristen felejtenék az Alkonyatot?
Robert Pattinson ismét Cronenberggel dolgozik
Robin Stjernberget küldik a svédek az Eurovízióra
Robin Williams Kardashiant cikizi



Szép napot!
Szeretném megtudni a nevét ennek a virágnak,és azt,hogyan lehet szaporítani?!

