Kert, terasz, veranda
Bio védelem a kertben
A permetezés egy szükséges rossz a kertben. Sajnos kikerülhetetlen, hiszen ellenkező esetben a kártevők mindent letarolnak, tönkretesznek. Hogy ezt kikerüljünk mindenképpen vegyszerekhez kell nyúlni? Szerencsére nem, hiszen a természet a kezünkbe adja a megoldást. Lássunk most egy-két lehetőséget arra, hogy hogyan védekezzünk a kertünk kifosztói ellen úgy, hogy ne terheljük tovább vegyszerekkel a szervezetünket.
A kerti garnitúrák téliesítése
Sajnos, nincs mit tenni, a tél megállíthatatlanul közeledik. A mi feladatunk ezek után csak annyi, hogy mindent elrendezünk, és elcsomagolunk, hogy a fagyok ne tegyenek kárt a kertben, vagy éppen a kiegészítőinkben. A garnitúrák esetében a téliesítés mikéntje attól függ, hogy milyen anyagból készültek. Lássuk most a teendőket a mínuszok megérkezése előtt.
Káposzta a konyhakertben és a lakásban
Ha káposztát szeretnénk ültetni a konyhakertbe, az egy nagyon dicséretes dolog, hiszen fantasztikus növénnyel gazdagodhatunk, de tudnunk kell, hogy bizony nem éppen a legegyszerűbben nevelhető zöldség, rengeteg odafigyelést és törődést igényel. Ha azonban jól bánunk vele, akkor gazdagon terem, és ellát bennünket vitaminforrással a téli szezonra is. Ráadásul a káposztát rengetegféleképpen el lehet készíteni, így változatos és finom mankót kap az egészségünk.
Ültessünk articsókát
Amikor valaki azt mondja, hogy articsóka, akkor a legtöbbünknek nem igazán ugrik be semmi. Hiszen a magyar konyhában kevéssé jellemző ennek a növénynek a fogyasztása. Pedig rengeteg jó tulajdonsággal rendelkezik, és ráadásul termeszteni is egyszerű.
Neveljünk déligyümölcsöt!
Déligyümölcsöt nem csak a piacon tudunk beszerezni, hanem mi magunk is remekül tudunk termeszteni. Sőt, akkor is vannak lehetőségeink, ha olyan egzotikus szépségekkel szeretnénk próbálkozni, amikről egyesek még csak nem is hallottak. Lássunk hát néhány lehetőséget a finomságok közül.
Komposztálási 1X1
Amikor betérünk egy gazdaboltba, akkor sokszor találkozhatunk nagy zsákokba csomagolt fekete földel, amin rajta virít a felirat: komposzt. Ilyenkor beugrik az embernek, hogy hallott már erről az anyagról, és mintha otthon is el lehetne készíteni, de elhessegetik a gondolatot, arra hivatkozva, hogy biztosan nehéz, és kertészeti szaktudást igényel. A másik probléma az szokott lenni, hogy sokan úgy gondolják a komposztálás folyamata büdös, és undorító.
Őszi teendők a kertben
Itt van az ősz, és szerencsére nem nagy locs-poccsal, és hideggel, hanem szép napsütéssel köszöntött ránk. Ez azért nagyon jó, mert ebben az évszakban bizony rengeteg munka vár ránk a kertben. Ha most elkezdjük, akkor a tavasz megérkezésével a növényeink gyorsan és erőteljesen fognak növekedni, és dús virágzással hálálják meg a gondoskodást.
Miből lehet szép kerti sétány?
A kertekben, a legtöbb esetben nem találkozunk utakkal. Másrészt, hazánkban nagyon kedvelik a kertekben a füvet, és ezzel oldják meg ezt a kérdést, másrészt nem annyira jellemzőek a hosszú, téglalap alakú kertek, amelyekben jellemzően találkozhatunk ilyen utakkal. Pedig nagyon is praktikusak, hiszen egy kiadós esőzés után is végig lehet sétálni a friss, illatos kerten anélkül, hogy ehhez gumicsizmát kellene húznunk, és persze még a kertet is feltúrnánk.
Kertdilemma - Talajtakaró cserjék
A kertünkben sokszor kerülünk szembe azzal a dilemmával, hogy nagy a terület, és mi már nem bírunk el több növénnyel. Ekkor vagy lebetonozzuk, ami a lehető legrosszabb megoldás, vagy ha a fű nagyságát sem akarjuk tovább növelni, akkor egy talajtakaró cserjével próbálkozhatunk.
Egzotikus gyümölcsök a kertben
A hazai kertekben is egyre többször találkozhatunk olyan növényekkel, melyeknek eredetileg semmi esélyük nem lenne az itteni klímával szemben. Mégis, a folyamatos ápolásnak és odafigyelésnek köszönhetően nem hogy életben maradnak, hanem még gyümölcsökkel is megajándékoznak minket. Tehát ne ijedjünk meg, próbálkozzunk meg az egzotikus gyümölcsfák tartásával.
Tökös ötletek őszi dísznek
A tök az egyik legjobb móka ilyenkor ősszel. Ha nem azon törjük a fejünket, hogy milyen finomság készülhet belőle, akkor rengetegféleképpen használhatjuk dekorálásra és a hangulat megteremtésére.
Árnyékos sarkok a kertben
Sok bosszúságot okoz, amikor az ember egyszerűen képtelen rendesen beültetni a kert egy-egy apróbb zugát. Ennek egyik oka lehet az, hogy sok az árnyék, így a népszerű növények nem maradnak életben. Szerencsére a természet mindenre alkotott megoldást, így léteznek olyan gyönyörűségek is, melyek jól viselik a félárnyékot, de adott esetben akár a mélyárnyékot is elbírják. Ha ezekkel próbálkozunk, sokkal nagyobb eséllyel öltözik zöld pompába az eddig elhanyagoltnak tetsző terület.
Geometrikus formák a kertben
Egy gyönyörű kert sajnos sokszor még nem feltétlenül elég. Nem arról van szó, hogy az ember telhetetlen, csupán arról, hogy hiába virítanak fantasztikus növények, és hiába szikrázó a napsütés, az élvezeten sokat ront, ha a kíváncsi tekintetek gyakorlatilag akadály nélkül tudják pásztázni a magánszféránkat.
Ágyásszegélyek
Amikor ágyásszegélyben gondolkodunk, elsősorban nem árt eldönteni, hogy mi is lesz a funkciója. Ha ugyanis a gyomok ellen szeretnénk védekezni, vagy fizikai határait akarjuk kijelölni a virágoskertnek, akkor egy kiesebb, kecsesebb és légiesebb megoldással is élhetünk. Ha azonban kutyát vagy más háziállatot akarunk távol tartani a területtől, akkor már nem ilyen egyszerű a helyzet.
Gyümölcsös az erkélyen
Ha azt gondolnánk, hogy akinek nincsen kertje, az már gyümölcsfát sem nevelhet, akkor bizony nagyon tévedünk. A folyamatos keresztezéseknek és ügyeskedéseknek köszönhetően ma már több olyan ízletes finomság is trónolhat a balkonon, amit eddig nem is gondoltunk volna.
Burkolatok teraszokra
Amikor a teraszunkat megálmodjuk, el kell döntenünk, hogy milyen is legyen a burkolata. A legtöbben ezt nem gondolják végig, és olyan lehetőség mellett döntenek, ami a legegyszerűbb vagy legolcsóbb. Ezzel nem is lenne semmi baj, de a tervezéssel sokat spórolhatunk, így közel ugyanannyi pénzért lehet olyan teraszunk, amilyen csak szeretnénk.
Készítsünk emelt ágyást
Emelt ágyásról tulajdonképpen akkor beszélünk, amikor mintegy virágládába ültetjük a kerti növényeket. Csakhogy ez a láda némileg nagyobb és masszívabb azoknál, amelyeket a teraszra szoktunk tenni. A lényege az, hogy ezzel a megoldással optimalizálhatjuk a munka-termés arányt.
Vásznak a teraszon, balkonon
Sokszor rettenetesen unalmas tud lenni, amikor a megszokott napernyőkkel próbálunk egy kis árnyákot létrehozni. Ráadásul azon kívül, hogy egy kevés enyhet ad, másra nem is tudjuk használni. A folyamatos igazgatás, és az árnyék felé vándorlás pedig dühítő, főleg akkor, amikor ezt egy balkonon tesszük meg, hiszen ott a rendelkezésünkre álló tér lényegesen kisebb, mint egy kertben.
Kúszó finomságok a balkonon
Sokszor pillantanak irigykedve a kerttel rendelkezőkre azok, akik lakásban élnek. Ilyenkor eszükbe jut, hogy mennyit lehet spórolni azzal, hogy lehetőség van a zöldségek és gyümölcsök otthoni termesztésére, míg a városban kénytelenek vagyunk azokat a boltokban drágán megvenni.
Fűz a kertben, balkonon
A fűz egy olyan növény, amit valószínűleg senkinek nem kell bemutatni, hiszen sokszor találkozhattunk vele a parkokban és a patakok partján. Azt azonban már kevesen tudják, hogy bokor formájában, vagy apróbb, díszcserjeként is összefuthatunk vele. Éppen ezért mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy lehessen egy saját fűze.
Egy kirándulás pillanatképei
Szép tájak, régi korok, múzeumok. Városok építészeti csodái, a kisvárosok, a vidék nosztalgikus hangulata mind el tudja varázsolni a kirándulót. Engem is. Ami mellett még nem tudok soha elmenni csukott szemmel, azok a növények, melyek körülveszik és meghatározzák azt az alaphangulatot, amellyel új élményeket szeretnék felfedezni.
Napozóterasz okosan
Ha a teraszunk túl sivár és lepusztult ahhoz, hogy boldog órákat tölthessünk el rajta napozással, akkor itt az ideje, hogy tegyünk valamit. Egy kis befektetéssel és néhány igazán jó ötlettel olyan kis nyugalomszigetet alakíthatunk ki, ahova mindig jó visszatérni.
Romantikus megoldások a kertben
A kert romantikus kialakítása sokszor nem pénz kérdése, ahhoz, hogy megteremtsük a hangulatot, nem kell más, csak egy-két jó ötlet, és megfelelő időzítés. Hiába ugyanis a rengeteg hatásfokozó, ha nem virágzik semmi, vagy a kerti fények még nem érvényesülnek, akkor, bár a kert gyönyörű, a romantika nem hat ránk olyan erővel.
Trópusi utazás öt euróért – Sok-sok képpel
Teljesen elvarázsolt a látvány. A fejem felett hatalmasra nőtt pálmák, páfrányok. Különleges növények: vanília, kávé, bors. papaya, avokádó, kecses flamingó virág.
Orchideák minden mennyiségben
Tervezzünk virágos udvart!
Kontrasztos nagy felületek
Tengernyi virág, amelyek mint a túláradó vízesés, gazdagon ömlenek alá az erkélyekről és az ablakokból a ház falai mentén – kell ennél szebb látvány? Aki ezt egyszer meglátja, kedvet kap ahhoz, hogy valami hasonlót teremtsen maga körül.
Oázis a 8. kerületben - az ELTE füvészkertje
Amikor Budapest belvárosában rójuk az aszfaltot, körülvéve a hatalmas betonmonstrumokkal és téglaépületekkel, nem is gondolnánk, hogy van olyan hely is a belváros szívében, melyben a növények menedékre lelnek. Sőt, nem is egyszerűen csak arról van szó, hogy itt békében élhetnek, megszépítve az ide betérők napjait. A botanikus kert több veszélyeztetett fajt is jegyez, melyek megőrzését a világ számára elsődleges feladatai között tartja számon.
Medencemustra
Ha azon szerencsések közé tartozunk, akik kerttel büszkélkedhetnek, akkor egy kis ráfordítással azon kevesek közé is tartozhatunk, akik saját medencével vívhatják ki szomszédaink irigykedését. Igaz, nem éppen filléres dolog, de ha belegondolunk, hogy hozzájutunk egy saját strandhoz, akkor már nem is tűnik olyan drágának.
Helytakarékosság az erkélyen
Amikor az ember egy lakásban él, és vágyakozik a kert után, akkor utolsó mentsvárként tud kapaszkodni az erkélybe. Igen ám, de sajnos sokszor előfordul, hogy a teraszunk nem éppen alkalmas arra, hogy táncleckéket vegyünk rajta, sőt, tulajdonképpen csak egy zsebkendőnyi területről van szó. Hogy mégis hogyan zsúfoljuk be ide rengeteg cserepes virágunkat, esetleg hogyan alakítsuk ki a területet úgy, hogy ne legyen fullasztóan zsúfolt? Természetesen erre is van megoldás, csak egy kicsit legyünk kreatívak.
Az erkély berendezése
A virágládák leggyakoribb helye az erkélyen a korlát. De az erkély nagyságát és építési sajátosságát figyelembe véve más helyre is telepíthetünk növényeket a környezetünk szépítésére.
Készíts virágládát!
Kis kertünk ékességeként saját magunk is készíthetünk olyan virágládákat, dézsákat, melyek időtállóak, könnyen javíthatóak, és minden méretben, és formában elkészíthetőek. Praktikusságukat az is fémjelzi, hogy saját gyártmányként magunk szabjuk meg összes méretét, anyagát.
Kerti garnitúra 1X1
Akinek van kertje, az tudja, mennyire jó ejtőzni egy kicsit ott, napozni, vagy éppen elkölteni a hétvégi ebédet. Ehhez olyan bútorokat kell választanunk, melyek jól viselik az időjárás viszontagságait, vagy vállalnunk kell a kihívást, és minden alkalommal, amikor ki akarunk ülni a kertbe, ki kell pakolnunk a kerti garnitúrát is.
A kerti fények világa
Kertünket nem csak napközben szoktuk használni, gondoljunk csak egy kellemes nyári estére, amikor lábunkat lógázva ücsörgünk a hintaágyban, és gyönyörködünk az éjszakában. Vagy éppen egy kis összejövetelt rendezünk, borozással, beszélgetéssel a szabd ég alatt. Egyes programokhoz bizony szükségünk lesz fényre. Hogy milyet választunk, az teljesen rajtunk múlik, hiszen a kínálat megdöbbentően széles.
A kert és terasz napjainkban egyenrangú szerepet tölt be a lakás, ház többi helyisége mellett. Közérzetünket, hangulatunkat befolyásoló tényező, mely egyre inkább a családi élet színterévé válik. Számtalan kialakítási módjuk lehetséges, s ezekből szeretnénk itt néhányat bemutatni.
Cikk ajánló
-
Csíráztatás otthon - Videóval
Télen jóval kisebb a zöldség-gyümölcs kínálat, de létezik egy egyszerű, ám hatékony módszer vitaminkészletünk feltöltésére. Együnk frissen termesztett csírákat?! A hideg téli napokon gyakran kívánunk egy kis üde ízt. Ilyenkor a konyhapulto...
-
A gyümölcsös tavaszi ápolása
A tavasz nagyon fontos időszak a kert egészének szempontjából. Ez különösen igaz a gyümölcsösre, még akkor is, ha idősebb fák alkotják a kert ezen részét. A közhiedelemmel ellentétben nem az a jó megoldás, ha egyáltalán nem foglalkozunk vel...
-
A zöldmennyország meghódítása
Élet az épületek felett - A zöldtető alkalmazásának kialakulása egészen az ókorig nyúlik vissza, az első ilyen jellegű alkotás a babiloni függőkert, melyet vélhetően II. Nabukudurri-uszur (ismertebb nevén Nabukodonozor) építtetett az i.e. 6...
-
Trópusi esőerdők védelmében - Videókkal
Nőnap alkalmából szenteljünk egy kis figyelmet Gaianak, a Földanyának is, hiszen jelképes értelemben női mivoltában létezőről van szó. A trópusi esőerdők védelme számunkra egy távoli és megfoghatatlan célnak tűnhet, de most néhány gyakorla...
-
Ültetési naptár: augusztus
Ez a legjobb időszak, hogy díszcserjéket szaporítsunk. Vágjuk 10-20 cm-es, félfás csúcshajtásokat, távolítsuk el az alsó leveleket, és tűzdeljük be a szemcsés homok és tőzeg keverékével megtöltött ládába. Tegyük a ládát félárnyékos helyre é...
-
Áprilisi teendők a gyümölcsösben
A tervezett telepítéseket haladéktalanul fejezzük be. Egész április alkalmas az ültetéshez, de ezt minnék korábban elvégezzük annál erőteljesebben nőnek, fejlődnek csemetéink. A biztos eredés érdekében a telepítést nagy gonddal az alá...
-
A parlagfű története és védekezés ellene
„Sárkány ellen sárkányfű…” – hallhatjuk a Süsüben. De parlagfű ellen mit tehetünk? Igen közismert tény, hogy az egyik legveszedelmesebb allergén gyom a parlagfű (Ambrosia elatior L.) Annak ellenére, hogy irtani kell, és komoly büntetést ró...
-
Praktikus tanácsok a szebb gyepért
Szeretnénk, hogy gyepünk gyönyörűen zöldeljen? Néhány hasznos tanácsot olvashat e cikkben.
-
Ártalmatlannak hitt mérgező növények
Gyermekeink elől elzárjuk a gyógyszereket, permetszereket, mert tudjuk, hogy ha gyermek kezébe kerül, az tragédiához vezethet. Azt is tudjuk,hogy vannak dísznövények, amik szintén mérgezőek, de ismerjük-e őket?
-
Karácsonyi asztaldíszek
A karácsony esti vacsorák nagyon fontosak, hiszen ezeken az estéken talán mindenkinek sikerül egy kicsit szabaddá tenni magát, együttlétet teremteni. Az ünnepi étkek felsorakoztatása mellett nem árt, ha a dekorációra is szánunk némi figyelm...
-
A hálás évelő csodák
Találóan többéves növényeknek is nevezik őket, miután télen is a földben maradnak. Azok a növényi részek, amelyek a föld felett fejlődnek – szárak, levelek – ősszel elhalnak ugyan, de tavasszal ismét kihajt, új életre kel a növény. Csaknem ...
-
Komposztálás
A kerttulajdonosok számára a legnagyobb büszkeséget jelenti, ha a kertjükben található növények teljes pompában díszelegnek. Ennek elérése jelzi, hogy a gazda mennyire figyelmes telke talaja és az ültetett fajok tekintetében. A föld minőség...
-
Ínycsiklandozó eperszemek
Amikor a tél vége felé szinte „kiéheztünk” már a tavaszra, azt is alig várjuk, hogy a szamócánkon megjelenjenek az első termések. Hogyan gyorsíthatjuk az eper szüretet?
-
Az orchidea
Szinte mindenki ismeri az egzotikus szépségű orchideák néhány változatát, a közel 25000 fajból. Azt azonban kevesen tudják, hogy akár a saját lakásukban is bátran próbálkozhatnak a tartásukkal, hiszen ahol az ember él az a környezet a legtö...
-
Majomkenyérfa - a leghatalmasabb lomblevelű fa
A majomkenyérfa vagy baobab törzsének az átmérője elérheti a 12-13 métert, de a legnagyobb példányok sem nőnek 30 méternél magasabbra. Vastag ágai hatalmas koronát alkotnak, aminek az átmérője 45-50 méter is lehet. Maga a törzs úgy néz ki,...
-
A szüret, és ami utána van
Amikor elérkezik az ősz, azok, akik rendelkeznek legalább egy kevés szőlővel, tudják, hogy eljött az ideje a szüretnek. Ez a művelet nem tartozik a legegyszerűbbek közé, bár az is igaz, hogy nem is nagy kihívás, ha az embernek csak néhány t...



