szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Kertek föld nélkül

Scheftsik Tamás, 2012. szept. 03.


Amikor virágokat nevelünk, az elsődleges szempont, hogy hova tudjuk elhelyezni a cserepeket, hiszen ez nagyon nem mindegy. Pedig egyes esetekben erre nem is lenne szükség, hiszen nem minden növény igényli a földet. Egyes fajok tökéletesen elvannak egy csodálatosan kivitelezett akváriumban, másoknak azonban még erre sincs szükségük.

Kertek föld nélkül

Víz

Bár arról már sokat hallhattunk, hogy egyes növények remekül viselik a vízkultúrát, ezzel a megoldással egy cseppel sem lesz több helyünk, hiszen a víz és az agyaggranulátum megtartásához ugyanúgy kaspók kellenek, mint a cserepekből kifolyó víz megtartásához. Ám mi van akkor, ha elhagyjuk a kaspókat, és az egész növény egyszerűen vízbe merítjük. Persze nem minden virág marad meg így, ám ha akváriumot ültetünk be, akkor garantáltan különleges kertre tehetünk szert.

Sok olyan növénnyel találkozhatunk, melyek életének kezdeti szakasza a víz alatt kezdődik, ám abból kinőve történik a virágzásuk és a további fejlődésük. Megfelelő gondoskodással így tarthatunk a szobában lótuszvirágot is, de akár impozáns fűféléket is. Más fajok teljes életüket a víz alatt élik le, és fantasztikus leveleikkel, sőt, egyes esetekben szépséges virágaikkal hálálják meg az odafigyelést. Ezeknek a kerteknek a fenntartásához rengeteg fényre van szükség, valamint kellő mennyiségű tápanyagra, bár ez az igény növényenként természetesen eltérő.

 

Levegő

Ha nem fogta meg a fantáziánkat a lebegő kertek ötlete, akkor is van lehetőség arra, hogy lemondjunk a cserepekről. Néhány trópusi növény ugyanis elég egyedi táplálkozási szokásokat fejlesztett ki. Az orchideák egyes fajai, illetve például a könnyezőpálma, ami a kontyvirágfélékhez tartozik, nem igényli a talajt. Fejlődésük kezdeti szakaszában még előfordulhat a „földhözkötöttség” ám ezután nagyobb testvéreik segítségét veszik igénybe. Felkúsznak a fákra, és bár valóban rajtuk, de nem belőlük élnek.

Módosult gyökereikkel ugyanis képesek a levegőből kivonni a szükséges vizet, így a magasban zöldellnek és virítanak. Ezt otthon is eléretjük, bár ehhez komoly odafigyelés és sok idő szükséges. Mindenképpen biztosítanunk kell a növények támasztékot. Ez lehet egy alapvetően korhadt fadarab, de egy élő kis fa is, hiszen nem élősködők, tehát kárt nem fognak tenni a növényben. Ezután rendszeres, tápanyagos vízpermetezésre van szükség, minimum naponta egyszer. A kellő ápolás mellett olyan kertre tehetünk szert, amiből garantáltan csak nagyon kevés létezik a környezetünkben.

 

Alternatív lehetőség

Olyan csodálatos növényekkel is találkozhatunk, amiknek nem, hogy föld nem kell az életben maradásukhoz, de szinte semmi. Igaz, ahhoz hogy szépek is legyenek tápanyagra van szükségük, ám élni akkor is élnek, ha semmit nem kapnak. Ilyen egyedi tulajdonsággal rendelkezik a Jericho rózsája nevű különlegesség. Ez a növény eredetileg a sivatagban él, ahol nem kifejezetten gyakori a tápanyagdús talaj, sőt a víz sem éppen mindennapi vendég. A növényt rendszerint csak egy kiszáradt, elbarnult csomónak látjuk, amivel kedve szerint játszik a sivatagi szél.

Ám amint olyan helyre sodródik, ahol a körülmények ideálisabbak, órák alatt a csomó kinyílik, néhány nap alatt bezöldül, és akár még virágot is hoz. Ennek a tulajdonságának köszönhetően fantasztikus időszakos kertet hozhatunk létre, melyet, ha esetleg megunnánk, egyszerűen csak ki kell venni a vízből, és el kell tenni a szekrény tetejére. Amikor újra szeretnénk benne gyönyörködni, akkor levesszük, és vízhez juttatjuk. Természetesen megfelelő gondozással és tápanyagdús földel hosszan zöld marad, gyökeret ver, és nagy eséllyel virágzik is.




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.december 02., hétfő / 15:33

Ajándékba kaptam ezt a szobanövényt és szeretném tudni a nevét

2019.november 03., vasárnap / 14:41

Gyümölcsös az erkélyen

2019.október 21., hétfő / 21:21

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 21., hétfő / 11:33

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 21., hétfő / 07:22

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 19., szombat / 15:01

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 18., péntek / 17:02

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 18., péntek / 16:28

Majomkenyérfa betegsége

2019.október 02., szerda / 11:10

Krémalma: húsa a körtéé, íze az ananászé


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia