Kerti Hírmondó 10. - Életképek egy kert mindennapjaiból
Szerző: Mayerné Borics Erzsébet Létrehozva: 2010. október 29.

Elérkeztünk a fináléhoz….
Az ősz kíméletlenül rontott ránk. Hét közben, munka után alig jut már embernek ideje és energiája a kertjére. Korán sötétedik, hűvös van, és egyre inkább vágyunk a lakás kellemes melegére, és egy kis pihenőre.
Így aztán a hétvégére torlódnak a feladatok. Azt gondolom nemcsak nálunk, másoknál is hasonló a helyzet. A veteményesből kifogytak a zöldségfélék, melyek a gyümölcsökkel együtt a kamrában vagy a mélyhűtőben, konyhakészen várakoznak ránk.

Mostanság a legtöbb időt a kert rendbetételével töltöttük. Az elszáradt növények levágása, komposztálása, a lehullott lomb seprése, elégetése töltötte ki a szabadidő nagy részét.
A dáliák, a kardvirágok is kikerültek a földből, és arra várnak, hogy téli pihenőhelyükre költözhessenek. A leanderek, cannavirágok, muskátlik, kaktuszok és a többi dézsás növény is végre beköltözött.

Idejekorán elkezdtem a betelepítést, mert a virágok, a cserepek, kaspók letisztítása, a behordásuk, elhelyezésük bizony sok időt igényelt. Ahogy elfogytak a növények az udvarból, a kertből, egy új kép tárult a szemünk elé, ami érdekes módon, még így is kellemes látványt nyújtott. Pedig mondhatnánk azt is, hogy alaposan lecsupaszítottuk a kertet. Lombseprés után – ami csak pillanatnyi állapot – a kert rendje új értelmet kapott. A nyugalom és béke jóleső érzését keltette az emberben.

Persze magamat ismerve nem elégszem meg ennyivel. Nem múlhat el úgy év, hogy ne találnék ki valami újat, ne jutna eszembe, hogy ezt meg ezt a növényt át kellene telepítenem máshova, ahol jobban mutatna, vagy jobban megfelelne az igényeinek. Vagy az enyémeknek.

Már most születnek ötletek a fejemben, jövőre mit és hova fogok ültetni. Igaz, hozzátartozik asz igazsághoz, hogy változások történtek a melléképületek környékén, amelyekből evidensen következett, hogy növényeket kellett áttelepíteni máshova. Új arculat van kialakulóban. Ezt nagyon élvezem… pedig még rengeteg munka vár rám is. Majd tavasszal. Addig keresek magamnak más elfoglaltságot. idebent…
Elbúcsúzom a Kerti Hírmondóval.
Kívánom, hogy kertjében, otthonában, a természetben leljen sok örömet. A kertészkedésben valósítsa meg önmagát, és ne szegje kedvét az átmeneti sikertelenség. Találja meg lelki békéjét, nyugalmát, fizikai és mentális egészségét.
Én megtaláltam.
Mindenkinek sok sikert kívánok!
Kapcsolódó cikkek:

Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS



