Kerti Hírmondó 4. - Életképek egy kert mindennapjaiból
Szerző: Mayerné Borics Erzsébet Létrehozva: 2010. május 25.
Empátiával hallgattam a híradásokat, az ország keleti részén tomboló esőzések következtében keletkezett árvizekről, és arról a rombolásról, ami az ott élő emberek életét megkeserítette.
Az Alpokalján ugyanakkor mi, egy kis esőért rimánkodtunk.
Eljött a fagyosszentek, de szerencsére nem fagyot hozott a vidékünkre, hanem a rég várt esőt.
Délutánonként kémleltem az eget, hiába volt sötétszürke minden, a felhők tovább vándoroltak. Nagy sokára aztán, végre megnyíltak az ég csatornái. A szomjas föld szemvillanás alatt elitta a vizet. Még ideje sem volt a növényeknek újra éledni, a természet kíméletlenül elvette, amit adott. Napokig tartó szélviharok érkeztek a földet újra kiszárítva, mindent szakadtra ráncigálva.
Aggódva figyeltem a veteményesben a paprika és paradicsom palántáimat. A málnabokrok felkötözésére már nem jutott idő, a fiatal hajtásokat alaposan megtépázta a szél.
A borsó viszont nagyon jól bírta, a gallyak megtartották a már virágzó növényt, így nem esett kár benne.
Az egyébként is huzatos kertünkben, a gyümölcsfákat és a dísznövényeket sem kímélte a goromba időjárás, az udvar tele lett tépett levelekkel.
Tekintve, hogy a szobanövények egy részét is ki szoktam vinni a kertbe nyári vakációra, némelyik sajnos áldozatul esett. Legnagyobb bánatomra, az egész télen át pátyolgatott törpe Golden sansavierámat (korábban írtam róla) cserép kaspóstól úgy a földhöz vágta a szélvihar, hogy az eltört, a növény levelei is mind megsérültek. Csúf kis béka lett belőle. Gondoltam, valamit kellene kezdenem vele. Véletlenül ráakadtam a régen keresett Silver (szürke) sansavierára, amit megvásároltam. A borsarc se árválkodjon egyedül, így a három növényt összeültettem. A színek és formák újabb kompozícióját alkottam meg. Amint csitultak a viharok, a többi sansaviera is udvarra került, így együtt van a kis létszámú gyűjteményem.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ennyivel megúsztam. Nem az otthonomról kellett lemondanom…
Az előző hírmondóban ígéretet tettem, hogy a kertszépítésről említek néhány szót.
Ha egy stílussal kellene jellemezni a kertünket, akkor azt mondanám „sajátos”. Nem vagyok kerttervező, nem ismerem kellőképpen a stílus jegyeket. Csak az ösztöneimre, a kreatívításomra, a szépérzékemre, a rend- és növényszeretetemre hagyatkoztam. Ebből született a természetem ajándéka.
A növények egymagukban is gyönyörűek, sőt van, amelyik csak így, de én szeretem összeültetni őket. Érdekes, hogy a tapasztalás mennyi új ötletet ad az embernek, ha kellő képpen odafigyel dolgokra. Például, a magas növényeket karózni kell, mert kidőlnek. Mi a kézenfekvő? Olyan helyre ültetjük, ahol van mihez kötni. Mondjuk kerítés mellé. Vagy felkopaszodik a száruk. Mi a megoldás? Eléje ültetünk középmagas növényt. Miért kopaszodik fel? Mert kiszárad a töve. Akkor takarjuk alacsony növénnyel, és együtt öntözzük őket. Csak az igényeik legyenek azonosak (pl.: fényigény).
Máris kész egy virágsziget!
Tegyük még látványosabbá! Rakjuk körbe kövekkel!
Egyet azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni! A fűnyírást. A fűnyíró legnagyobb ellensége a kő. Könnyen a kés alá kerülhet, és már kész a baj.
Ennek megelőzésére a kis virágágyást, „fű mentesíteni” kell, azaz körbe kikapálni vagy ásni a füvet, és ezt az állapotot fenntartani. Fáradságos munka, pláne ha sok van belőle.
Sokat töprengtem, hogy lehetne valami biztos módszerrel és eszközzel ezt a munkát elvégezni. Egy törött ásó adott ihletet.
Az ásó alsó részét a férjem gyorsvágóval levágta, és megélezte. Kész az új spéci szerszám! Olyan tökéletes fűszegély vágó lett belőle, hogy alig akartam letenni! Fűnyírás után a szegélyeket ezzel kezelem, sőt egyidejűleg gyomirtásra is alkalmas.
Nem ásni kell vele, hanem vágni. Odavágni. Érdekes, de nem sokkal a találmányom megalkotása után, egy kertészeti katalógusban valami hasonlóval találkoztam, annyi különbséggel, hogy az alja nem egyenes, hanem lekerekített félköríves volt. Biztosan könnyebb vele dolgozni, de egy darabig még maradok a meglévőnél.
Mióta „üzembe helyeztem”, a virágszigetek a zöld pázsiton kétszeresen jól mutatnak. Kiemeli a fehér kő, és szép formás szegély veszi körül. Hangulatos lesz a kompozíciónk, ha egyéb kiegészítőkkel is díszítjük. Én szívesen használok cserépedényeket, kivágott fák törzs és gyökér maradványait. Beszéljenek a fotók! A képekhez csak annyit tennék hozzá, hogy kerítés hiányában a tér végtelennek tűnik, a lélek szabadon szárnyalhat. Folytatása: Kerti Hírmondó 5.
Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS
