Kerti Hírmondó 8. - Életképek egy kert mindennapjaiból

Szerző: Mayerné Borics Erzsébet   Létrehozva: 2010. augusztus 23.  
Kerti Hírmondó 8. - Életképek egy kert mindennapjaiból

Nyár, nyár, nyár!
Régóta vártuk, készültünk rá, és mire észbe kapunk, már csak néhány hét választ el, ….. és vége! Mindig jobbat szeretnénk, mint az előző volt. Kellemes nyári meleget, feltöltődést a testnek, a léleknek, a kertnek, a növényeinknek. Új színt, új élményeket.
 




Amikor az ember egy hosszú nap fáradalmai után, kényelmesen helyet foglal egy szépen terített kerti asztalnál, és élvezi a lenyugvó nyári napnál a látványt, amely kétkezi munkáját dicséri, ráérősen elfogyasztja a vacsorát, és persze nem kis büszkeséggel asztalra teszi a kertjében termett zöldséget, és gyümölcsöt, azt gondolom, elégedettséget és békés nyugalmat érezhet.

 barkafűz

Hétköznapi csodának ennyi elég. A csoda mögötti tartalom, ugyanakkor rengeteg munkát rejt. Csak az tudja igazán átérezni, miről is beszélek, aki próbálta már. A zöldellő fű, a formára nyírt bokrok, a virágok szín kavalkádja, a növények szeretete, a kert hangulata, minden fáradságot feledtet. Ezét érdemes vesződni.

 majoranna

A szabad időm nagy részét az elmúlt hetekben is erre szántam. A terület, amely az én „fennhatóságom” alá tartozik, az átlaghoz képest nagyon nagy. Önmagában már ez a tény is a teendők sokaságát feltételezi. Nyár közepére újra esedékessé vált a bokrok formára nyírása, ritkítása, környezetük gyomtalanítása.

 tüskétlen szeder

A barkafűz hosszúra nyúlt vesszőit kellett megrövidíteni, a sok új hajtást megritkítani, és az elszáradt ágakat eltávolítani. Én az utóbbival kezdtem. Belülről haladtam kifelé.
Először az elhalt részeket vágtam le. Utána átnéztem, melyek azok a teljes vesszők, melyeket keresztbe, vagy befele állnak, és feleslegesen sűrítik a koronát. Ezek után, azokat a kisebb hajtásokat metszettem le, melyek várhatóan a korona formájának kialakulásához feleslegesek.

 mocsári hibiszkusz bokor két színből álló virágai

Tulajdonképpen azt kell elképzelni, hogy a megmaradt ágak, következő évben hogy alakítják majd a lombozatot. Végül a hossz megállapítása maradt. Nálunk a földig ér, de ez ízlés dolga.
A tövénél gyomtalanítottam, és a földet fellazítottam. Jó szolgálatot tett most is a korábban bemutatott – csonka ásóból készített – spéci szerszámom.

 mocsári hibiszkusz fehér virága

mocsári hibiszkusz rózsaszín virága

A bokrok, fák tövét körben öntöző tányérok veszik körül. Több szempontból is előnyös. Először az öntözés miatt, másodszor a fűnyírás miatt, harmadszor esztétikai okok miatt.
Sorra került még néhány tuja bokor, fagyal sövény, tiszafa, kecskerágó, díszbabér.
A hintaágyat körülölelő lilaakácra, a vadszőlőre is ráfért egy kis formára igazítás.

 formázott bokrok a bejáratnál

Itt jutott eszembe egy apró ötlet:
A sövénynyíráshoz a szerszámokon kívül még nagyon egyszerű dologra van szükség.
Fóliára vagy bármilyen ponyvára vagy akár keménypapírra. Ha a bokrok tövét letakarjuk, rengeteg takarítástól mentjük meg magunkat. A nyírás befejezése után az ágakat megrázogatjuk, minél több nyesedék hulljon ki. Ez főleg akkor tesz jó szolgálatot, ha a közelükben virágágyak vannak. Nem nagy élmény az apró maszatokat kézzel szedegetni!
A takarást csak összefogjuk, és az odakészített talicskába, vagy kosárba egyszerűen beleöntjük.

 kert részlet virágokkal

A haszonnövények közül, a ribizli bokrok is alapos ritkításon estek át. Az elöregedett ágakat, ágvágóval kellett kivágni, némelyik olyan vastag volt. Könnyen felismerhetők, sötét színükről.

 

A fekete szeder (tüskétlen szeder) friss tőhajtásait a kordonhoz kötöztem. Ezek lesznek a jövő évi termő ágak. A mostaniak hosszúra nyúlt vesszőit is visszavágtam, hogy az erejét a termés érlelésére tudja fordítani. Sajnos idén nem lesz sok rajta, mert tavalyról nem maradt elegendő hajtás. Gombabetegség miatt sokat kivágtam, és azt hiszem fiatalítani is kellene.

 csodatölcsér a szőlő bokrok tövében

Mikor érett (édes) a szeder?
Amikor hozzáérünk, és a kezünkben marad. Amikor a hólyagocskák duzzadtak.

 

A fűszernövények, melyeket már korábban leszüreteltem (menta, citromfű, kakukkfű, oregano, majoránna) mára mind megszáradtak, és a tárolóedényükben várják, hogy az ételbe kerülnek. A menta, és citromfű csak morzsolva, a többiek kávédarálón aprítva készültek. Folyamatosan gyűjtjük még a hibiszkusz elhullajtott virágait és megszárítjuk.

 kúpvirág

Augusztusra újabb növény, a mocsári hibiszkusz is kibontotta óriás szirmait.
Érdekessége, hogy anno amikor a tövet kaptam, azt sem tudtam, hogy létezik ez a növény. A nevét sem ismertem, nemhogy az igényeit! Mint sok más virágom, ő is költözködött az évek során, a megszerzett újabb és újabb tapasztalatok birtokában. Ha hőség van, és vízhiány, a levelei elsárgulnak, és ledobálja őket. Mérsékelt napsütést is elvisel, és nagyon szereti a vizet. Nem hiába mocsári a neve.További különlegessége, hogy két színből áll a bokor: fehérből és sötét rózsaszínből. Ez volt az igazi meglepetés! Folytatása: Kerti hírmondó 9.

 

Kapcsolódó cikk:

Kerti Hírmondó 7.
 

 

 

Hozzászólások

Még nem készült hozzászólás. Legyen ön az első!

Új hozzászólás készítése


Hozzászólás készítéséhez kérem jelentkezzen be! Bejelentkezés
 


Táplálék a levelekről! Kwizda Wuxal

Kite kertészet üzletág

szépzöld webáruház