Kerti Hírmondó 9. - Életképek egy kert mindennapjaiból

Szerző: Mayerné Borics Erzsébet   Létrehozva: 2010. szeptember 27.  
Kerti Hírmondó 9. - Életképek egy kert mindennapjaiból

A szilvalekvár édes-fűszeres illata, és kellemes meleg töltötte be a levegőt, amikor az udvar felöl, kezemben a felmosó felszereléssel beléptem a konyhába. Kint már sötét volt, késő este, és csípős hideg. Aznapra már nem terveztem mást, mint a felmosást.




Az utóbbi hétvégék, szinte kivétel nélkül hosszúra sikerültek. Minden időmet a kertben termett zöldségeknek és gyümölcsöknek szántam. A tavaszi gyümölcsöket elvitték a betegségek, és a rossz időjárás.

 

Nagyon örültem, hogy legalább a nyár hagyott valamit a tarsolyában. Akadt a fán egy kevés ringló, amit ha a kertben jártunk, útközben lecsipegettünk. A tartósításával nem kellett számolnom. A körtefa sem vitte túlzásba, de amit sikeresen beérlelt, azok a körték gyönyörűek és egészségesek voltak. Meglepő volt, hogy sem a levéltetvek, sem a varasodás nem tett benne kárt. Nem úgy a téli körte! Abból egy egészséges sem maradt! Igaz a fák gondozására legnagyobb sajnálatomra nem tudtunk elengedő időt fordítani. Több mint 20 db fánk van, ennyihez bizony sok idő, energia kellene.

ringló

Azon is nagyon csodálkoztunk, mennyi szilva termett az idei évben! Egyik kedvelt befőttünk az ecetes szilva, melyet leginkább húsételekhez szeretünk fogyasztani. Végre most bőven tudtunk készíteni belőle a lányommal.

 ecetesszilva

A másik gyümölcs, amelyből 7 db fa van a kertben, a hegyi barack. Ezeket bizony a tetvek nem kímélték, akárcsak a szilvafát! Szerencsére, a fáink nagy részét alacsony törzsűre neveltük, így könnyebb kezelni. A napokig tartó esőzések közben szinte lopkodtam az időt, hogy rovarölő szerrel és gyümölcskondicionáló gombalőszerrel tudjam kezelni őket.
A sarjadékhajtásokat is mind el kellett távolítani, mert leginkább ott tanyáztak a nyavalyások.
Meghálálták a gondoskodást, annyit termett a hét kis fa, hogy bőven jutott befőttre, darabos dzsemre. A hullott, de egészséges gyümölcsökből rostos ivólevet készítettem. A recept egy korábbi cikkemben volt olvasható.

szilva

 

Savanyúság készítéséhez a hordós módszert alkalmaztuk, mert ez az évek során jól bevált. Legnagyobb vonzereje, hogy nem kell az üvegmosással bajlódni. Ezt a részét a befőzésnek nagyon nem kedvelem! Fokozatosan lehet hozzáadni az aktuális savanyítani valót. Általában karácsonyra már fogyasztható. Került bele: sárgarépa, uborka, zöldparadicsom, almapaprika káposztával töltve, csicsóka, sőt az idén még magozott szilva is. Ez most kísérleti stádiumban van, mert az ötlet új keletű.
Nem rég halottam, hogy ízletes benne. Végül is, ha jó az ecetes szilva önmagában, miért ne lenne jó vegyes savanyúságban?

 kamra részlet

A 30 literes hordónk csurig lett, sajnos karfiol és hagyma már nem fért bele. Készítettem még csalamádét, káposzta, hagyma, zöldparadicsom, uborka, reszelt sárgarépa felhasználásával.

 

A paradicsom nem akart beérni, ezért a savanyítással próbáltam menteni a menthetőt. Az eső is sikeresen gyilkolta a termést. Egy kevés paradicsomlé azért került a kamrába.

 őszibarack befőtt

A gyümölcsök, zöldségek tisztítását, előkészítését az udvaron végeztük, amikor az időjárás engedte, így kíméltük a konyhát. Egyébként nagyon szűkre szabott volt az időnk, rohammunkában dolgoztunk.

 körte

Legutóbb már az utómunkálatokat végeztük, amikor a szomszédom felajánlotta, hogy a saját szilvájából is ad át nekünk. Nem lehetett nemet mondani erre, mert így lekvárt is tudtunk készíteni, sőt egy keveset aszalni is tudtunk. A lekvár eláll sokáig, és az sem biztos, hogy jövőre lesz lehetőségünk szilvát befőzni. Így hát nekiduráltuk magunkat, vödrökkel a kezünkben átvonultunk szilvát szedni, válogatni, befőzni és persze üveget mosni….

 Őszibarack dzsem

Ránk sötétedett, mire végeztünk. A lányom is elfáradt, ezért egyedül fejeztem be a konyha rendbetételét. Jó alkalom volt arra, hogy az anya ne csak a főzés, befőzés tudományát plántálja a gyermekébe, de jó arra is, hogy alaposan kibeszélgessük magunkat mindenről, ami csak nők közt szóba jöhet.

 kaktusz

Szó se róla, magam sem voltam a legfittebb, mire végeztem, de örömmel töltött el az érzés, hogy minden, ami arra várt, hogy a spájzba kerüljön, oda is került. Nem veszett kárba a sok munka, törődés. Persze a betakarítás még nem ért véget. Maradt még néhány dolog, de a zöme már megvan.

 sansaviera és borsarc

A virágaimról sem feledkeztem meg. Az érzékenyebb cserepes növényeket már védett helyre, a kényesebbeket pedig már be is vittem. Ha az idő nem lenne ilyen szélsőséges, csapadékos, néha hideg, még maradhatnának, de inkább nem kockáztatok! Folytatása: Kerti hírmondó 10.

 

Kapcsolódó videó:

Körtebefőtt készítése

 

Kapcsolódó könyv:

Befőzés

 

Kapcsolódó cikk:

Birsalma kompót
 

 

 

Hozzászólások

Még nem készült hozzászólás. Legyen ön az első!

Új hozzászólás készítése


Hozzászólás készítéséhez kérem jelentkezzen be! Bejelentkezés
 


Szépzöld hónap csokra játék





Táplálék a levelekről! Kwizda Wuxal

szépzöld webáruház