Kincsek a hűtőláda mélyén

Szerző: Mayerné Borics Erzsébet   Létrehozva: 2010. március 01.  
Kincsek a hűtőláda mélyén

Elérkezett az idő, hogy a mélyhűtő ládánkat megszabadítsuk, az oldalán keletkezett vastag jégrétegtől. Szerencse, hogy épp fagypont alatti a hőmérséklet, így nem kell aggódni amiatt, hogy felolvadjon bármi is, a tisztítás ideje alatt.




Arra is jó ez az alkalom, hogy átnézzük, akad-e olyan termékünk, amelytől esetleg illene már megszabadulnunk, mert egy éven túli, és az elmúlt szezonban fagyasztottunk le helyette újabbat.


Előkerülnek a lehető legnagyobb edények: lavórok, műanyag kannák, vagy akár egy régi gyermekfürdető kád. Mind jó szolgálatot tesz ilyenkor, amikor felszínre kerülnek kertünk és kezünk féltve őrzött kincsei. Zöldségek, gyümölcsök, félkész gyümölcslevek, kész szörpök, paradicsomlé, stb.
A hűtő ládában kicsit nehéz áttekinthetően pakolni, és keresgéléskor, bizony néha felborul a rend, átcsoportosítódik a tartalom. Nem baj, én azt szoktam mondani: sok mindent bevesz.


Amikor elfogyott az éppen aktuális üdítőnk, irány a mélyhűtő! Ott vár készen a bodza, a feketeszeder - vegyes ribizli - vagy meggyszörp, stb. amit tartósítószer nélkül (vagy minimális mennyiségű tartósítószerrel) tudtunk elkészíteni, felengedés után ilyenkor télen, a nyár színeit élvezhetjük a szemünkkel, és a nyár ízeit érezhetjük a szánkban.


A tavaszi zsenge borsótól az őszi leveszöldségig, az első eperterméstől az utolsó reszelt almáig sok kincset rejt a hűtő.
A mélyhűtő leengedése, tisztítása legalább félnapos elfoglaltságot jelent. Miután sikeresen kirakosgattuk a tartalmát, letakarjuk, és kivisszük az udvarra, ahol tombolnak a mínuszok. A ládába forró vizet teszünk egy edényben, aztán lecsukjuk a tetejét.
 

Adunk időt az olvadáshoz, majd később, amikor már a jég annyira felengedett, hogy darabokban leválik, egy műanyag eszközzel (sütis spakni) meggyorsítjuk a dolgot, így nem úszik minden a felolvadt vízben. Már csak azért is, mert a hűtőnk a pincében van, emiatt is kellemetlen lenne, illetve így, a hűtő sem melegszik fel a kelleténél jobban. Aztán fertőtlenítjük kívül-belül, hagyjuk kiszáradni, és szépen visszapakolgatjuk az előző nyáron termett, kétkezi munkánk gyümölcseit.


Családom egyik kedvenc, gyorsan elkészíthető édességét, télen mélyhűtött gyümölcsből készítem el. Ennek egyszerű receptjét szeretném most közreadni:


Tipp! Gyümölcsös tojáshab (a képeken feketeszederből)
Szükséges hozzá: maradék tojásfehérjék, cukor, citromlé, fűszerek, a felengedett gyümölcs, zseléfix.
A gyümölcsöt mixelem, (ha szükséges pici vízzel vagy citromlével hígítom), majd szűrőn átengedem, hogy magmentes legyen. Megmérem mennyi dl lett, és ennek megfelelően zseléfixet adok hozzá, kevés cukrot, citrom levét, őrölt fűszereket. (gyümölcse, ízlése válogatja) Kellemesen savanykás legyen, mert a tojáshab édes lesz.


A tojásfehérjét géppel felverem, és közben fokozatosan annyi cukrot teszek hozzá, amennyitől nagyon-nagyon kemény habbá áll össze.(Néhány csepp citromlé is jöhet, amitől szép fényes lesz, és ellensúlyozza az édes ízt.) Elég sok cukrot felvesz. Következik a zselésített gyümölcs, amiből csak annyi kell, hogy megszínesítse és megízesítse, de hab állagú maradjon.


Aztán fagyis kehelybe, vagy kompótos tálba adagolgatom, a rétegek közé kanalazgatok még a gyümölcsből, a tetejére mindenképp marad egy kevés, amivel még cifrázom, így még vonzóbb lesz a gyümölcsös tojáshab. Nyáron friss gyümölccsel is gazdagítom. Igazi tömör gyönyör.


További ötlet: savanykás, pikáns lekvárból is elkészíthető. Variálhatjuk nyers gyümölccsel, kompóttal, dióval, mandulával, müzlivel, stb. kinek mi jut az eszébe.


Kapcsolódó cikk:
Csicsóka, bélflóránk védelmezője


Kapcsolódó rovatok:
Kertészkedés
Könyvek
Receptek

Fórum


Kapcsolódó könyv:
Turmixok, koktélok, gyümölcsitalok

 

 

 

Hozzászólások

Még nem készült hozzászólás. Legyen ön az első!

Új hozzászólás készítése


Hozzászólás készítéséhez kérem jelentkezzen be! Bejelentkezés
 


Szépzöld hónap csokra játék





Táplálék a levelekről! Kwizda Wuxal

szépzöld webáruház