Kirándulás a Bükkben
Szerző: Mező Viola Létrehozva: 2010. november 10.
Fehérkőlápa – Lillafüred – Három-kő – Szeleta barlang
Az év utolsó melegét csodálatos kirándulással élveztük ki a Bükki Nemzeti Park területén. A hónapok alatt felgyülemlett munkahelyi stressz levezetésének egyik talán legjobb módját találtuk meg a három napos túrában. Ahogy futottak a kerekek alatt az autópálya terelővonalai, úgy hagytuk magunk mögött gondjainkat, s felejtettük el - ha csak csekély időre is – munkahelyünknek még a nevét is.
Eger felől érkezünk. Az autópályának búcsút intve hamarosan felfelé emelkedünk, s előbb csak egy-két kanyaron át vezet az utunk, később azonban véget nem érőnek tűnő, gyomor- és fékpróbáló szerpentinen közelítjük meg Bükkszentkeresztet. A hegyek és völgyek ölelésében fekvő bájos település végéről nyílik a köves bekötő út, mely végső úti célunkhoz vezet bennünket.
Sokáig nem hisszük, hogy az út végén vár ránk az interneten látott szép turistaház. Hosszúnak tűnik a földúton való lassú haladás, ráadásul időközben be is esteledik. Türelmetlenül várjuk a csodát. Fényforrás után kutatnak szemeink a sötétben, mikor hirtelen madártávlatból megpillantunk egy óriási fénybázist.
Miskolc az, mely pár kilométernyire terül el alattunk. Majd szaporodni kezdenek a farönkök az út mentén, a távoli fények elillannak, beérünk a sűrű erdőbe. Utunk vége mesébe illő: a kerek erdő közepén hófehér falú, zöld ablakú házikó áll, a Fehérkőlápai Turistaház.
Nyújtózva száll ki felnőtt, gyerek és kutya az autóból. A legelső meglepetést az óriási fák suhogása okozza, melyek a motorzajtól eltompult füleink számára igazi muzsikaként csengnek. Az égre pillantva úgy tűnik, hogy tetejük a csillagokig ér. Aztán az orrunk jelzi, itt aztán nem akármilyen levegőt szippantunk. Egyből megértjük, miért írnak annyit az interneten arról, hogy ez egy szubalpin gyógyhely, ahol pusztán levegőkúrával lehet gyógyítani testi-lelki bajokat.
Az észlelés következő fázisában az ízlelés veszi át a főszerepet. A hosszú út során kiszáradt test folyadékra vágyik. A turistaház csapjából pedig igazi forrásvízzel olthatjuk szomjunkat, melyet a Szent István forrás lát el gyógyhatású vízzel. A gyors kipakolást követően esti sétára indulunk. Meredek hegyi ösvényen ereszkedünk alá. Úti cél: Lillafüred.
A teljes sötétségben újabb érzékünk aktivizálódik. Tapintásunkra hagyatkozunk, mikor az avarral vastagon belepett meredek úton lépkedünk. A bokáig érő száraz levélszőnyeg hangos susogással fodrozódik lábunk előtt. Különös élményt jelent ebben az avarfolyamban sétálni. Jó elmélázni a természet nagylelkűségén. Évről évre megszámlálhatatlanul sok levéllel ajándékozza meg fáinkat, majd elveszi, hogy tavasszal frissel pótolja őket.
Visszhangzó kutyaugatások jelzik, közeledünk. Előbukkannak az utcai fények is. Szokatlanul csendes a lillafüredi éjszaka. Korábbi utazásaim emlékeiből nyüzsgőbb kép él bennem a kirándulók hömpölygő áradatáról, a kirakodóvásár fabódéjairól, az erdei kisvasútról és a csónakázók tarka foltjairól. Ezúttal a Palotaszálló esti látványa kerít hatalmába bennünket. Romantikus lányregénybe illő kastélyként emelkedik három hegy völgyében. Mesés megvilágításában sokkal szebbnek tűnik, mint nappali fényben. Akarva akaratlanul nászutasokat sejtünk megszállni itt, pedig köztudott, hogy klimatikus üdülőhelyként is funkcionál. Elhaladunk mellette, aztán járda hiányában az útról a Palotaszálló parkjában kényszerülünk folytatni utunkat.
Ezt azonban cseppet sem bánjuk, mert a botanikai ritkaságokat rejtő park még a félhomályban is különleges szépségű. Mellettünk morajlik a Szinva patak vízesése, az út túloldalán pedig a Hámori-tó terül el, bár ezt az éj leple szinte teljesen elfedi előlünk. Kurta sétánkat végül Alsó-Hámoron fejezzük be, itt találunk csak nyitott szomjoltó helyet, majd visszatérünk Fehérkőlápára.
Másnap reggel korán ébredünk. A házból kilépve végre szemünk is megfürdik a környék lenyűgöző szépségében. Óriási ciprus, erdei lucok, vörösfenyők és tuják ölelik ideiglenes otthonunkat. A famatuzsálemek törzsein számtalan madáretető házikó csábítja a madarakat a ház közelébe. A látvány leírhatatlan. Bár jócskán felkelt már a nap, de a hegygerinc és a hatalmás fák még rejtik előlünk a nap sugarát. Puha szőnyegként süppedünk a fenyők elhullajtott tűleveleibe.
A turistaháztól több ösvény is indul, melyet a korai órákban még csak a helyi lovak patáinak dobogása jár át. Később majd megelevenedik az erdő, s tarka kiránduló csoportok haladnak el házunk mellett. Tűzrakó hely, kemence, szekér, lovak és nyúl tartozik a turistaházhoz. A legnagyobb hatást Mikulás szánkója váltja ki, mely egyelőre még pihen a sufniban, de nemsokára útra kel, hogy ajándékot vigyen minden kisgyermeknek. Egy pillanatra elábrándozunk azon, milyen gyönyörű lehet a táj a hó leple alatt.
A házigazda elárulja, hogy télen, ha lehull a hó, hosszú sorban várakoznak a kirándulni vágyó családok. Reggeli után újra útnak indulunk. A mai tervben a Három-kő kilátó szerepel. Az út fenyvessel kezdődik, majd gyertyános-bükkösben folytatódik. Bár a meredek hegyoldalban nincs szükségünk különösebb melegre, mégis jólesik a csupasz fatörzsek között beáramló késő őszi napsütés. A tiszta fény aranyra festi a lehullott faleveleket. A bükkfák galambszürke, sima törzsei közt haladunk a zöld jelzés mentén.
Kristálytiszta a levegő. Mély a csend. Csak lépteink keltenek apróbb zajt az erdő alján. Csapatunk lány és gyermektagjai csak félútig jutnak az előre kitűzött útvonalon, de bátor férfijaink hősiesen veszik végig az akadályokat, és kemény munkájuk gyümölcseként megpillanthatják a hegytetőről eléjük táruló fantasztikus kilátást. A világ tetején érzést a lábuk alatt elterülő hegygerincek hullámzása kelti bennük. Kora délután térünk vissza Fehérkőlápára. Házigazdáink ízletes szarvas pörkölttel várnak bennünket. A ház öreg zongorája andalító dallammal nyugtatja sajgó porcikáinkat.
Bükki kirándulásunk utolsó napján időutazásra indulunk. Úti célunk a Szeleta barlang. Felkapaszkodunk az autóút menti meredek hegyoldalon, majd a hegygerincen át talpak csiszolta hatalmas mészköveken ereszkedünk le a hegy közepéig. Már a lépcsőzetes köveken érezzük a hely különlegességét, melyeket a déli napsütés melege fűt. Lenyűgöző panoráma tárul elénk. A Lillafüredi Palotaszálló babaházként törpül el a három hegy völgyében.
Megérkezünk a barlang bejáratához. A kerek nyíláson beáramló őszi fénysugár mélyre hatol a barlang belsejében. Hűvös van odabent, és a gömb alakú barlang nyálkás alján meg-megcsúszik cipőnk talpa. Beljebb haladva tárja elénk hatalmas méretét a kőüreg. Csapatunk tagjai parányinak hatnak. Vajon hány ősünk hajtotta álomra fejét ezen a helyen? Milyenek lehettek? Mit csináltak sötétedés után? Számtalan kérdés merül fel bennünk, de a válaszok mind némák. A barlang oldalán fekete csík jelzi a barlang kitermelése előtti üledék lerakódás szintjét. A kitermelés során több százezer éves pattintott kőeszközöket találtak itt. A hely innen kapta a Szeleta kultúra nevet. Innen búcsúzunk a Bükki Nemzeti Parktól. Hazaindulunk.
Otthon, a városban mindenütt a Bükk mély csendjét keressük. Nehéz gyász ül bennünk. Hiányoznak a hatalmas fák, a hegyek, az avar barna színe. Fogadkozunk, hogy mindenképp visszatérünk erre a különleges helyre. Kirándulásunk emléke az izomláz, a rengeteg szép fénykép és az a belső élmény, ami örökre a miénk marad.
Kapcsolódó cikk:
Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS
Szia Viola!
Gyönyörűen írsz! Szinte látom magam előtt még a képek nélkül is. Különösen a tájleírásaid tetszenek. Más helyeken is megjelensz? Folyóiratok? Ha még eddig nem gondoltál rá, irhatnál novellákat vagy akár regényt is. Amennyire meg tudom ítélni laikusként, igazán tehetséges vagy.
Hédy