szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Kis kert mégis nagy öröm

Sulyok Józsefné, 2014. jún. 18.


Virágokat megtelepíthetünk szűk, körülzárt, nem napsütött udvarokon is. Főleg a hagyományos növények alkalmasak arra, hogy nagy ládákba, félbevágott hordóba telepítsük, és ezzel enyhítsük az udvar kopárságát.

Kis kert mégis nagy öröm

Ezeket a virágágyakat olyan növénykedvelőknek ajánljuk, akiknek nincs kertjük, de udvarukban, nagyobb erkélyükön szívesen gyönyörködnének a maguk termesztette virágokban.

Az edények aljába telepítsünk 4-6 cm vastag kavicsréteget, ez lesz a vízlevezető. Erre a kavicsrétegre szórjunk jó minőségű virágföldet. Az edényeket olyan helyre állítsuk, ahol nem lesz útban, hogy ne kelljen később helyet változtatni. Ezután következik a virág megválasztása, betelepítése. Napos helyre rozmaringot, leándert, pálmaliliomot ültessünk. Fényszegény helyre petúniát, babérmeggyet, harangvirágot, pázsitviolát. Kevés fényt igényelnek az örökzöld cserjék is.

Nagyobb alapterület nélkül is létesíthetünk növényfelületet, ha lécrácsra, a falon kifeszített huzalra, esetleg erkélykorlátra kúszónövényeket futtatunk fel. Erre a célra alkalmas a lilaakác, az iszalag, a vadszőlő. Ezek éveken át díszíthetik az udvart, ha a tápanyagot rendszeres pótoljuk.

Mindig hangulatos színfoltot adnak a növények udvarunknak, kertünknek, ha rendszeresen öntözzük, porhanyítjuk, gyommentesen tartjuk a talajukat és ügyelünk, hogy ne szaporodjanak el rajtuk a kártevők.

A fejlődéshez minden növénynek bőséges helyre van szüksége. Különösen érvényes ez a hagymás virágokra. Inkább kevesebb, de jól kiválasztott, alkalmas növényanyagot telepítsünk, hogy a kis kert harmonikus látványt nyújtson.

A hagymások legtöbbje alacsony termetű, fény és melegkedvelő növény. Megfelelő társnövényekkel általában sziklakertben esetleg száraz falak vagy kőlépcsők réseiben jól érzik magukat, jól szaporodnak.

Nem ritka eset, hogy szőlő vagy gyümölcsös közvetlen közelben helyezkedik el a kis virágoskert. Ilyenkor az előbbiek növényápolási munkáinál a hagymásokra is figyelemmel kell lennünk. Különösen veszélyesek vagy éppen pusztító hatásúak lehetnek a különböző permetlevek. Ilyenkor a virágágyakat fóliával vonjuk be. Tanácsos főleg az apróbb hagymásokat az öntözés során óvni az erős vízsugár közvetlen hatásától, főleg a felfröccsenő sártól és földszemcséktől. Az öntözőcsövet csak finom porlasztóval használjuk. A nagy melegben ne öntözzünk vezetékes vízzel. Ilyenkor az esti lehűlés vagy még inkább a hajnali hűvösebb órákat kell öntözésre felhasználni.

Kapcsolódó cikk:

Jé, erre is jó a levendula?


 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.május 23., csütörtök / 22:28

Volt egy barka fánk valami a föld alatt két-három centire teljesen elrágta a szárát.

2019.május 15., szerda / 23:33

Gyep színe nem egyenletes, foltokban jobban nő

2019.május 14., kedd / 09:28

Gyomnövény meghatározás

2019.május 14., kedd / 09:17

Gyomnövény meghatározás

2019.május 12., vasárnap / 12:09

Milyen növény lehet ez?

2019.május 12., vasárnap / 12:05

Milyen növény lehet ez?

2019.május 11., szombat / 18:53

Fenyőfa védelme pókszerű fekete bogarak ellen

2019.május 05., vasárnap / 14:49

Fenyőfa védelme pókszerű fekete bogarak ellen

2019.május 02., csütörtök / 18:51

Fenyőfa védelme pókszerű fekete bogarak ellen


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia