Kor, család és helytörténet 3. rész
Szerző: Sulyok József Létrehozva: 2009. augusztus 05.
Előzménye: Kor, család és helytörténet, Kor, család és helytörténet 2. rész
2001. január 1-én vette a nem mindennapi bátorságot Görög Kálmánné, sz. Balázsi Ilona, anyai nagynéném, hogy hangszalagra mondja élete, családja, felnevelő környezete történetét.
A szűkebb család
1920. december. 26-án, vagyis karácsony másodnapján házasságot kötött édesapám Tóth Ilonával. Ebből a házasságból kilenc gyermek született, de sajnos csak hét nőtt fel belőle. Kettő még kicsi korában meghalt.
Az első világháború után nehéz gazdasági évek következtek. Balázsi nagyapám is otthagyta a falusi házát és a Kistanyára költözött, dohánykertésznek. Mindössze egy lakószobájuk volt, közös pitvarral, amit ma konyhának neveznénk. Négy család használta. Nagyszüleimnél hatan laktak egy szobában. Ide vitte édesapám az ifjú feleségét. El lehet képzelni, milyen életet lehetett ott élni. Ide született az első gyermekük 1921-ben Margit, aki pár hónapos korában meghalt.
A szegénység édesapámékat arra kényszerítette, hogy otthagyják ezt a tanyát, átköltöztek a Bústanyára. Édesapám itt dohánykertész lett egy földbirtokosnál. Itt is egy szobában laktak és közös pitvaruk volt, amit négy család használt. Ez a következőképpen nézett ki. Elől volt egy nagy helyiség, amiből négy ajtó nyílott a négy család szobájába. A helyiségek padlózata földes volt. A pitvaron nem volt ablak, a bejárati ajtó világította meg a helyiséget. A szobákban kicsi ablakok voltak szimpla üvegezéssel.
Télen gyönyörködtünk a hideg rajzolta jégvirágos ablaküvegekben. Amikor a pára lecsapódott az üvegre, akkor rémséges mesealakokat rajzoltunk rá. Gyermekkorom téli játékai többek között ezek voltak. Ma is nosztalgiával emlékezem vissza rájuk. A nevében is benne van ennek a tanyának, hogy Bústanya. Micsoda világ volt az, mindenütt szegénység, nyomor. Tavasszal és ősszel szinte megközelíthetetlen volt a nagy sár miatt.
Ide született 1922. november. 24-én legidősebb nővérem Szeréna és ide született egy másik nővérem is Margit 1925. március 8-án. A tanya a faluhoz 6-7 km-re volt. Addig, amíg a nővéremék nem voltak iskoláskorúak, ki is lehetett bírni az ottani lakást. Valahol lakni kellett, az akkor már négytagú családnak.
A gond akkor kezdődött, amikor iskolások lettek a testvéreim, hiszen minden nap 6-7 km oda-vissza, hóban, sárban nem járhattak, így elköltöztek a faluhoz közelebbi tanyára a Simondiba. Itt születtem én 1927. január. 18-án és itt született az öcsém József is, aki 3 hónapos korában meghalt 1929-ben. Majd Erzsébet húgom is ide született 1930. október. 6-án. Úgy lettem én is vámosatyai születésű, hogy az a tanya közigazgatásilag Vámosatyához tartozott és tartozik jelenleg is.
Itt is egy közös pitvaros, egyszobás lakásba költöztek, s ebben láttam én meg a napvilágot. Édesanyám mesélte, hogy nagyon hideg volt azon a januáron, amikor én születtem. Kénytelen volt a lába közzé venni, hogy meg ne fagyjak. Ezen a tanyán élt a családom 4 éves koromig, aztán elköltöztek a faluhoz 3 km távolságra lévő Kistanyára. A krónikám elején már említettem ezt a tanyát. Itt laktak édesapám szülei, ide vitte édesanyámat, amikor összeházasodtak. Itt is dohánykertész volt édesapám egy Kón nevű zsidó bérlőnél. Itt is olyan lakásban laktunk, mint az előző helyeken. Hogy némi fogalma legyen az utódoknak arról, hogy milyen volt a dohányosok élete, megpróbálom elmondani.
Az urasághoz nem tartozott olyan szorosan, mint a cselédek, végeredményben bérlője volt az uraságnak. A bérelt földterületen bérelt dohánymennyiségnek csak a fele volt az övé, többi az uraságé. Ennek a fél résznek az árából kellett eltartani a családot. Minden évben szerződést kötöttek a dohányosok az urasággal, aki a feltételeket nem teljesítette, megszűnt a vállalkozása.
Édesapámat első dohányosnak hívták jó munkája révén. Ő tárgyalt a tulajdonossal, ő képviselte a többi bérlő érdekeit is. Mint például törés, fűzés, simítás, csomózás módja. A munka dandárjakor édesapámék napszámosokat fogadtak, hogy el tudják végezni a határidős munkát. Volt idő, mikor hasznot hozott a dohánytermesztés, de volt olyan időszak is, amikor mínuszba mentek, ami azt jelentette, hogy nem egy esetben el kellett adni a tehenet, hogy ki tudják fizetni a napszámosokat.
Sokszor elgondolkodom azon, hogy milyen erőfeszítésükbe kerülhetett szüleimnek, hogy nap, mint nap előteremtsék azokat a javakat, ami egy ilyen nagycsalád fenntartásához szükséges, hisz akkor az államtól semmit sem kaptak. Nem volt családi pótlék, gyed, gyes, stb. mégsem jártunk rongyosan, piszkosan az iskolába, pedig egyszerre öten is jártunk. Minden tiszteletem az akkori szülőkké.
Ezen a tanyán született az öcsém József 1932. január 1-én. Én akkor már 5 éves voltam, így visszaemlékszem rá, hogy micsoda boldogság volt, hogy fiú született a családba, hiszen akkor már négyen voltunk lányok. Máig emlékszem, hogy milyen nagy keresztelője volt az öcsémnek. Balázsi Sándor bátyám volt a keresztapja. Ő igen szépen tudott énekelni. Visszaemlékszem, hogy a keresztelőn is csodálatos szép dalokat énekelt, többek között emlékszem egy az óta sem hallott dalfoszlányra, ami így szólt:
Hatan vannak a mi ludaink,
Három fehér, három fekete,
Gúnár a ketteje, ketteje,
Szabad a mezeje, mezeje.
Ma sem tudom ennek a dalnak az értelmét, de mint gyermekkorom szép emlékére, szívesen emlékszem vissza. Ezen a tanyán született következő húgom Gizella is 1934. július. 26-án. Ő kiskorában nagyon beteges volt, ezáltal sokat sírt. Mivel édesanyám igen fáradt volt, hiszen éjjel-nappal dolgozott. Nappal a dohányföldeken, este pedig a családját látta el.
A sok munka következtében éjjel szeretett volna pihenni egy picit, így mit volt mit tenni, mákgubót főzött a húgomnak és annak a levével itatta meg. Ma már tudjuk, de sajnos akkor nem tudták, hogy a mákgubó leve igen káros a szervezetre. A húgom aludt is tőle, így a család is tudott pihenni, de sajnos a következménye borzasztó lett, mert a húgom egy életre elveszítette a szaglását.
1936-ban költöztünk a Kistanyáról Tiszaszalkára. Itt is egy árendás házban laktunk. Itt született hetedik testvérem János 1937. június. 18-án. Egy szobában laktunk, nem is tudom, hogy fértünk el annyian benne, de azért mindenkinek volt fekhelye, ami a legfontosabb, szerettük egymást. Édesanyám szinte bűvész volt, a szükséges dolgokat mindig előállította. Még arra is volt ereje, ideje, hogy a református nőegyletnek terítőket, párnákat készített, a legidősebb nővéremmel, Szerénával.
Visszatérve János öcsém születésére, vasárnap volt, amikor született. A bábaasszony elküldött bennünket otthonról, mivel a gyerekeknek a szülésnél nem volt illő ott lenni. A nővérem Szeréna összeszedett bennünket és levitt bennünket a töltés és a Tisza közötti bokros, fás füzesre. Akkor már érett a szeder és azt ettünk. Már a delet is elharangozták, mire hazaértünk. Akkorára már megszületett az öcsém, nagy volt a boldogság a családban, mert fiú lett. Így lettünk aztán öten lányok és a két fiú. Mindannyian fel is nőttünk egészségben. Egy nővérem Margit 47 évesen visszér utáni embóliában, húgom Gizella 64 éves korában, közlekedési balesetben halt meg. (József öccse a felvétel készítése után 2007 novemberében halt meg - S.J.)
Folytatása: Kor, család, helytörténet 4. rész
Kapcsolódó cikk:
Tanyasi élet Bűd és Szentmihály környékén
Kapcsolódó rovatok:
Hobbi
Fórum
Kertészkedés
Kapcsolódó könyv:
A talaj gondozása vegyszerek nélkül
Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS
