szépzöld

Kor, család és helytörténet

Sulyok József, 2009. máj. 19.


- az 1930-50-es évekből

2001. január 1-én vette a nem mindennapi bátorságot Görög Kálmánné, sz. Balázsi Ilona, anyai nagynéném, hogy hangszalagra mondja élete, családja, felnevelő környezete történetét.
 

A ma 82 éves Ilonka néném hozzájárult, hogy írásban is rögzítsem az általa átélt, megismert eseményeket, emlékeket.

 

Tiszaszalka és környéke

Tiszaszalka a régi Bereg Vármegyében, a vásárosnaményi járásban található. Az 1920-as trianoni békeszerződéssel a megye háromnegyed részét elvették Magyarországtól, s csak a vásárosnaményi járás maradt meg magyarnak.

 

A település a Tisza jobb partján fekszik. Nem nagy község, lakóinak száma évtizedek óta 1000-1500 fő között ingadozik. A község távolt van minden forgalmi csomóponttól. A legközelebbi nagyobb település a 12 km-re lévő Vásárosnamény. Lakosai mindig földműveléssel, állattartással foglakoztak, kisebb-nagyobb eredménnyel, mivel a föld igen rossz minőségű. A község fennállása óta mindig önálló település volt.

 

Tiszaszalkát a múlt század közepéig a Tisza állandó áradásaival pusztította, rombolta. Őseink a magasabb részekre menekültek az árvizek elől. A krónika szerint a faluhoz 3 km távolságra lévő Bag-tanya akkor nem is kicsi község volt.

Őseink első telephelye ez volt, de a századok során járványok, katonai dúlások, árvizek következtében ez a település elpusztult. A megmaradt lakosság egy biztonságosabb helyre telepedett át, a mai község helyére, de a Tiszától itt sem voltak teljes biztonságban.

 

Anyai dédnagymamám mesélte, hogy az árvíz elől gyakran kellett menekülni. Ilyenkor a kis ingóságukat összekapkodták és a kisgyermekeket dunyhába kötötték, felvették a hátukra, és úgy menekültek. Később ezen a helyen tanya jött létre, Kis-tanya néven, de 1949-ben az első TSZ megalakulásakor ezt a tanyát lebontották.

Amikor az ár visszavonult, kisebb-nagyobb mélyedésekben, patakokban a víz visszamaradt. Ezekben rengeteg halat, csíkot találtak. Sok vízimadár is megtelepedett. A falubeliek közül sokan foglalkoztak halászattal, vadászattal.

 

Dédnagyapám mesélte, hogy annyi hal volt a patakokban, gödrökben, hogy kézzel fogdosták, de mindemellett nagy szegénységben éltek. Zabot, árpát daráltak kézi darálóval, azt sütötték meg és kenyér formában fogyasztották, amit nehezen tudtak megemészteni. A falut erdő vette körül, ahol sok farkas és vaddisznó volt. A nagy hideg teleken a Kárpátokból jöttek le. A farkasoktól nagyon féltek az emberek, azok télen nagy csordákba jártak, és a háziállatokat vitték el. A vaddisznók a termést pusztították.


Elmondok egy történetet, amit Tóth nagymamám mesélt el. Az Ő dédnagymamájával történt, hogy egy reggel, amikor a pitvarban etette a tyúkokat, (a pitvarról tudni kell, hogy az a mai konyhának felel meg) beszaladt egy farkas, meg akart fogni egy tyúkot, de véletlenül a dédnagymamája lába közzé futott, ettől ő megijedt és ráesett a farkasra, az meg kiszaladt vele az udvarra.

 

Tudni kell, hogy az 1840-es időkben az asszonynépek ráncos, bő hosszú szoknyát, úgynevezett rokolyát viseltek. A rokolya egy derékban összeráncolt szoknya volt, derékon korc és a korcból két madzag csüngött ki, amivel megkötötték a szoknyát. A farkas addig szaladt vele, míg a rokolya ki nem hasadt, így leesett annak hátáról. A farkas elmenekült, így a tyúkot nem tudta elvinni.

 

Olyan is megtörtént télen, hogy a hegyekből csordaszámra jöttek a farkasok. Ha akkor valaki az erdőben egyedül volt, vagy nem volt felkészülve tűzrakásra, amivel ideig-óráig meg lehetett fékezni a farkasokat, az nem úszta meg élve. Tóth nagyapám mesélte, hogy Tiszavid és Tiszaszalka között egy ilyen farkascsorda támadta meg egyik rokonát. Úgy szabadult meg, hogy nem őrá, hanem a lovára támadtak a farkasok. A hasas lovát marcangolták szét, s így ő megmenekült.

 

Balázsi nagyapám mesélte, de ezt nemcsak tőle hallottam, hanem mint hőstettet, mások is mondták, e történetet. Nagyapám nem volt derék termetű, különösen nem is látszott erősnek. Vámosatyába udvarolt 1870-es években. Egyik este hazafelé jövet, éjféltájban a temető és falu közötti részen megtámadta egy farkas. A nála lévő bot nem sokat ért. A farkas olyan közel került hozzá, hogy elkapta a torkát és addig nem engedte el, amíg egyet tudott rúgni. Otthon nem hitték el neki az esetet. Másnap a falubeli barátok kimentek a helyszínre és valóban ott volt a farkas megdögölve. Azt is mondták, hogy mintegy szérű nagyság, akkora helyen volt a hó letaposva.

 

A falu fában, vadállatokban bővelkedett. A falusiaknak annyi művelhető földjük volt, amennyi erdőt kivágtak. A szalkai határt a Tiszáétól távolabb is sok ér, patak szabdalta, vette körül. Még ma is megtalálható a Kisference patak, ami a földekről a talajvizet gyűjti össze, és viszi a Csaronda patakba, ami ősidők óta megvan.

Megtalálható az Espán-tó, ami szintén több száz éves. A kisebb ereket, a melioráció megsemmisítette. Még a mai napig használják a határ régi elnevezéseit, így pl.: Medverekettye, Körtvélyes, Hebra, Almás-tag, Sulyok-tag, Csíki-tag, stb.

 

Az erdőirtással nyert földterületeken zabot, kukoricát, kölest, kendert termeltek. A kender az egyik legfontosabb növény volt. Ebből készítették a vásznat, amiből alsó és felsőruhát varrtak. Élelmük, ruházkodásuk nagyon egyszerű volt. Kása, kenderből font, szőtt vászoning, vászonruha.

 

Tavaszra általában elfogyott az élelem. Akkor az volt a nyertes, aki korán kelt. Beült a saját maga által készített bárkába - ez egy nagy fának a kivájt törzse volt - és ment vadszárnyas tojást szedni a vízre. Ezt azért kellett korán végezni, mert aki előbb ment, az szedhette ki a fészkeket. Otthon, mint a kenyeret, a tojásokat a kemencében egy nagy krajszonban, lábasban sütötték meg, így aznap, sőt másnap is volt mit enni a családnak.

 

Amint már korábban említettem, ruházkodásuk nagyon egyszerű, szegényes volt. A családban pl. mindössze egy pár csizma volt. Az húzta fel, aki kiment a házból. Dédnagyanyám mesélte, hogy a gyerekeknek kantusa volt, ami egy hosszú vászoning. Ez volt az egyetlen ruhaneműjük. Ha fáztak, felültek a sutra, más néven a kemence-padkára. A felnőtt férfiaknak hosszúszőrű földig érő fekete kabátjuk volt, amit állatbőrből varrtak.

 

A Tisza szabályozásával az 1850-es évek után kevesebb lett az ártéri terület, így a hal és a vadmadár is. Nehezebb lett a mindennapi élelem megszerzése. Az erdőket a falu körül kiirtották és megjelentek a földesurak. Tiszaszalkán ilyen volt vitéz Nagybányai Horthy Gyula, a volt kormányzó unokatestvére 1200 kh földnek tulajdonosa. A Horthy kúria ma is megvan község közepén, jelenleg kultúrház van benne.


Guthi Antalnak és a Pálóczi- Horváth családnak is nagy földvagyona volt. A Guthi kúriában ma az öregek napközi otthona van. Mindkét család örökösök nélkül halt ki. A Guthi családot az 1870-es pusztító, nagy kolera járvány vitte el. Ebben a járványban a falu lakosságának több mint negyede is elpusztult. Nagyanyám mesélte, hogy ők is csak úgy menekültek meg a járványtól, hogy felköltöztek a padlásra. Nem érintkeztek más emberekkel, így megkímélte őket a járvány. A halottakat leöntötték oltott mésszel, így fertőtlenítették és temették el. Szinte állandóan szól a harang a faluban, mert mindig volt kit temetni.
Folytatása: Kor, család és helytörténet 2. rész

 

Kapcsolódó cikk:
Fafaragók, faműves mesterek

 

Kapcsolódó rovatok:
Hobbi
Novellás kötet
Gyermeksarok

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2018.február 19., hétfő / 22:23

Gyep helyreállítása

2018.február 19., hétfő / 17:16

Orchidea egyik szára elsárgul

2018.február 19., hétfő / 17:14

Vanìlia termés kezelése

2018.február 19., hétfő / 17:09

Gyep helyreállítása

2018.február 19., hétfő / 16:55

apró lisztszerű képződmények

2018.február 17., szombat / 22:01

10+1 tipp, hogy ápold a húsvéti kaktuszod!

2018.február 05., hétfő / 14:01

minden növény átültetéséhez megfelel az általános virágföld?

2018.február 05., hétfő / 13:46

Milyen növény? Mitől barnulnak a levelei?


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia