Kúszónövények lakásunkban
Szerző: Bényei Zoltánné Létrehozva: 2009. február 20.

Lakásunkban a változatosan megválasztott növényanyagba feltétlenül illesszünk be néhány kúszó növényt. Ha van rá mód, ezek legyenek különfélék, zöld, tarka levelű és virágzó egyaránt érdekessé teszi a környezetünket.
Korábbi cikkben már olvashattak egy jázminfajtáról, amely az illatos virágai mellett a szép, sűrű sötétzöld leveleivel is díszítheti otthonunkat. Most újabb jázminnal ismerkedhetnek meg a növénykedvelő olvasók. Ezt a fajt madagaszkári jázminként szoktuk emlegetni, de hívják koszorúfutókának is a Stephanotis nevű növényt. Illatos, viaszos virágaikért ültetik az örökzöld, csavarodó szárú kúszócserjét. Fagyérzékeny, tehát csak szobanövényként tartsuk, esetleg nyaralhat a teraszon, félárnyékos helyen. Hőigénye: 16-23 fok, hűvösebb időben keveset öntözzük. Humuszban gazdag,jó vízelvezető talajban tartsuk, ha a hajtásrendszere túlzsúfoltra szaporodik, vágjunk ki belőle tavasszal. Támasztékra van szüksége, a legmutatósabb, ha meghajlított vesszőre koszorú alakban futtatjuk.
Néhány zöld vagy tarka levelű futónövény bizonyára minden lakásban elfér egy-egy polcról lecsüngve, esetleg egy felkopaszodott idős növényünk törzsére futtatva. A következő növények testvérek, mindkettő Epipremnum vagyis szobai futóka, mindössze a levélzet színe, mintázata teszi őket különbözővé.
A Scindapsus aureus, másként Epipremnum aureum márványos levelű futónövényt takar és szinte nincs lakás, amelyben még ne neveltek volna ilyen fajt. Vannak változatai sárga mintázattal, fehér foltokkal és némelyeknek csak világoszöld a márványozása. Közkedvelt növénynek számít az egyszerű tartási igényei miatt. Bármely jó vízelvezetésű talajban jól fejlődik, rendszeresen öntözzük, szaporítható hajtásdugvánnyal, vízben könnyen gyökerezik. Vízkultúrában is nevelhető, a tápoldatozásról kell gondoskodni. Tartsuk félárnyékban, tűző napon perzselődhet a levele.
Az ezüst pöttyös változat Epipremnum pictum Argyraeus vagy Scindapsus pictus Argyreaus. Lassú növekedésű, fás szárú örökzöld, léggyökerekkel kapaszkodik. Szív alakú levelei sötétzöldek, ezüst, szabálytalan pöttyökkel díszítettek. Hőigénye 15-22 fok, vízigénye megegyezik az előbbi fajéval, világos helyen tartsuk szűrt fényben. Tápdús, laza és jó vízelvezetésű és jó víztartó talajban fejlődik a legszebben.
Kapcsolódó cikk:
Rózsaszín flamingóvirág
Kapcsolódó rovatok:
Kertészkedés
Szobanövények
Hobbi
Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS
Hozzászólások
Még nem készült hozzászólás. Legyen ön az első!
Cikk ajánló
-
A különleges rózsanád
Már a középkori tengeri utazókat is elvarázsolta a rózsanád lángoló kardhoz hasonlító pompás virága, nem csoda tehát hogy hamar új hazára talált Európa kertjeiben és parkjaiban e különlegesség.
-
Kerti Hírmondó 2. Életképek egy kert mindennapjaiból
Sürgős teendők várnak a veteményesben! Tudtam, a körmömre érett már, hogy a kezembe fogjam a kis kapát. Ez a tény már visszavonhatatlanul a kapálási időszak kezdetét jelenti számomra.
-
A csodabab
A bab az egyik olyan ételünk, amit egész évben fogyaszthatunk, hiszen a szezonban használt zöldbab mellett a téli időszakban jó levest lehet készíteni a könnyen eltartható szárazbabból. Annak ellenére, hogy a bab ott van mindennapjainkban, ...
-
Tavaszi virágkörkép - Sok-sok képpel!
Bakopa, muskátli, petúnia és árvácska körkép Tavasz alkalmából szokásos sétánkat tettük kedvenc kertészeteinkben, ahol végigmustráltuk az idei év kedvelt egynyári növényeit. Íme három számunkra igen kedves virágzó dísznövény!
-
Ültetési titkok
A hétvégén smaragdtujákat, fenyőket és hamisciprusokat ültettünk. Az új kollégáknak magyaráztam el, illetve mutattam meg az ültetés fortélyait. Ezeket szeretném megosztani a Szépzöld olvasóival is.
-
Rododendronok és azáleák
Aki a kertjébe különlegességet szeretne, annak ajánlom, hogy egy-két bokor rododendront is ültessen. A szobanövény kedvelők figyelmébe pedig a rododendronok szobában is tartható fajtáit, az azáleákat javaslom.
-
Tanácsok a levéldísznövényeink ápolásához
Általában szobanövényként emlegetjük a levéldísznövényeket, pedig a lakás bármely szegletébe tehetjük őket. Berendezési tárgyként is szolgálhat egyik-másik jól megválasztott növény.
-
Emlékeztető, avagy nyárvégi aktualitások
Néhány fontos teendőre szeretném felhívni a növénykedvelők figyelmét! Megemlítek néhány virágot, amelyekkel feltétlenül törődnünk kell a nyár végén!
-
A csicsóka nem a szegények krumplija
Régen ezzel a jelzővel illették ezt az értékes növényt, aminek két oka lehet. Egyik, hogy nagyon egyszerű termeszteni, nem kell feltétlenül minden évben újraültetni, bár ha nem tesszük, aprózódik a termés. Másik, hogy télálló, így télen, fa...
-
Kerti Hírmondó 9. - Életképek egy kert mindennapjaiból
A szilvalekvár édes-fűszeres illata, és kellemes meleg töltötte be a levegőt, amikor az udvar felöl, kezemben a felmosó felszereléssel beléptem a konyhába. Kint már sötét volt, késő este, és csípős hideg. Aznapra már nem terveztem mást, min...
-
Búcsú az ősztől
avagy Ősz a kertben - 3. rész Előzménye: Ősz a kertben 1., 2. rész Őszi virágpompa A természet díszes farsangját hamarabb járja, mint mi emberek. Ám ő nem a telet búcsúztatja vele, hanem az ősz kellemesen kedves napjait. Búcsúszi...
-
Kerti Hírmondó 10. - Életképek egy kert mindennapjaiból
Elérkeztünk a fináléhoz…. Az ősz kíméletlenül rontott ránk. Hét közben, munka után alig jut már embernek ideje és energiája a kertjére. Korán sötétedik, hűvös van, és egyre inkább vágyunk a lakás kellemes melegére, és egy kis pihenőre. ...
-
Madáretetés - TÖK egyszerű!
Előzménye: Madáretetés olcsón és könnyedén Tegnap délután sötét, billentyűzet-szürke felhők kúsztak otthonunk fölé, s reggelre kelve végtelen csillogó hótakaróvá vált a világ. Elvesztek a bokrok, az utak. Dermedten állnak a fák is. A vizek...
-
Tippek a zöldségfélék termesztéséhez 2.
Vöröshagyma és uborka Előzménye: Tippek a zöldségfélék termesztéséhez Választani közülük nem lehet, hisz mindkettő ízletes és egészséges zöldségnövényünk. Néhány tipp, hasznos tanács azonban jól jöhet, sok képpel illusztrálva
-
Egy aprócska tó születése
Korábban magam is tanácsot kértem Nagy Mihálytól, miként lehet egy műanyag tómedencét élettel megtölteni. A saját elképzeléseim és a kapott tanácsok összevegyítéséből született meg, azaz új élettér, amelyet akár a kertünk egyedi flórájának ...
-
Ékesség Húsvét után – pünkösdi rózsa
A pünkösdi rózsa (Paeonia sp.) a tavasz utó – nyár elő egyik legszebb virágzó évelője. A májusi kertek királynőinek tartják, csodálatos színvilágával és parfümös-rózsás fejillatával, édeskés aljegyekkel kiérdemelte ezt a nemes címet.




