szépzöld

Lenmag, az egészségmegőrző

Sulyok Józsefné, 2008. dec. 17.


A házi len, a lenfélék közel kétszáz fajt magába foglaló családjának legismertebb tagjai. Egy részét a lenrost, más részét a lenolaj kinyerése céljából nemesítették. Ismerkedjünk meg  a lenamg valóban különleges és gyógyító hatásával!

Szerepe ma is jelentős, rostjait a textiliparban, olaját a festék-, és a szappangyártásban, a gyógyászatban, továbbá az élelmezésben is felhasználják.

Eredete a távoli időkbe nyúlik vissza: a neolit korból származó, mintegy tízezer éves svájci cölöpépítmények feltárásakor a kutatók egyéb magvak mellett lenmagot, valamint búzából, kölesből és lenmagból készült lepénymaradványokat is találtak.
A lent i.e. 4-5000 évvel, a búzával, a fügével és az olajfával együtt már Mezopotámiában és Egyiptomban is termesztették. Ezt bizonyítják a piramisok falain található festmények, és az a tény, hogy a halottak balzsamozásakor lenvásznat is használtak. A len európai elterjedését a rómaiaknak köszönhetjük. Hazánkban a bronzkori lakótelepek feltárásakor kerültek elő lenmagmaradványok. Ez azt jelenti, hogy az előttünk itt élt szláv népektől vettük át a len termesztését és feldolgozását. XVII. századi szakácskönyveink a lenolajat „petzolajként” említik, a faolajnak mondott olívaolajjal együtt.


virágaA lenmag népi gyógyászati felhasználása sokrétű. Elsősorban a benne lévő nyálkaanyagoknak tulajdonítanak sok jó hatást, ezért régóta javasolt krónikus székrekedésben szenvedők számára. Naponta 2-3-szor 1 evőkanál lenmagot elegendő mennyiségű folyadékkal kell elfogyasztani. A lenmag nyálkaanyagaira nemcsak a has-hajtásnál van szükség.


A belső szervek falát védő, különböző ingerhatásokat távol tartó tulajdonságai miatt a gyomor- és nyombélfekély, a fekélyes vastagbélgyulladás és a fokozott bélingerlékenység esetén is használható gyógyteák vagy más gyógy-készítmények formájában. A népi orvoslás sok éve ismeri a nyálkaanyagok külsőleg keléseket érlelő, a gyulladt bőr feszülését csökkentő, lágyító hatását is. Régóta használják gennyes sebek érlelésére, valamint reumás fájdalmak enyhítésére, meleg vizes pépes borogatást helyezve a beteg testrészére.


barna lenmagTipp! A pakolás készítése a következő: egy vászonzacskóba egyharmad részig lenmagot, vagy lenmaglisztet töltünk, és néhány másodpercre forró vízbe mártjuk. Ezután a zacskók száraz törölközőbe csavarjuk, és azt a beteg testrészére helyezzük olyan melegen, amennyire a beteg el tudja viselni. Ez a pakolás intenzívebb, és jobban, kíméli a bőrt, a nyálkaanyagok, valamint a zsíros olaj jelenlétének köszönhetően, mint az egyéb terápiás eljárások.

 

Olasz népi gyógyítók ezt a borogatást reumás fájdalmak és a légzőszervek gyulladásának enyhítésére is ajánlották. Romániában a megmelegített lenmaglisztet mézzel keverik össze, és így helyezik a sebekre azért, hogy a gennyet kiszívja. Az érett sebet pedig sok helyen lenolajjal kenegetik, hogy ezzel segítsék elő gyógyulását és a bőr újraképződését. A lenmag olajában lévő telítetlen esszenciális zsírsavak az érelmeszesedés folyamatát gátló hatásúak, és kedvezően hatnak a pikkelysömör gyógyulására is. Napi étkezésünket 1-2 evőkanál lenolajjal egészítsük ki, pikkelysömör esetén pedig külsőleg is használjuk.


Azok a népek, melyek rendszeresen fogyasztanak lenmagot, egyáltalán nem panaszkodnak májproblémákra. A lenmag kis mennyiségű, rendszeres fogyasztását ajánlották még cukorbetegség esetén, sőt úgy tartották, hogy csökkenti a migrén súlyosságát is.
Pápai Páriz Ferenc árpakásából és lenmagőrleményből készült borogatást ajánlott a középfül gyulladásának kezelésére. Veszelszki Antal 1789-ben megjelent füveskönyvében a borban megfőzött lenmagot sömör ellen, Diószegi Sámuel 1813-ban pedig égési sebek kezelésére ajánlotta. Varró Aladár Béla 1930-ban a lenmagfőzetet a húgycső-megbetegedésénél, aranyérbántalmaknál ajánlotta.


Élettani hatásai, összetétele

 

Székrekedésben szenvedők számára kiváló hashajtó a lenmag. A benne lévő nyálkaanyagoknak köszönhetően a bélben megduzzad, és nyomást gyakorol a bélfalra.
Többféle bőrbetegség kezelésére alkalmas. A nyálkaanyag nedvszívó, keléseket érlelő, a gyulladt bőr feszülését csökkenti. Lágyító hatását külsőleg gennyes sebek, kelések érlelésére használják meleg vízzel készült pépes borogatásként.
Rendszeres fogyasztása csökkenti a szívinfarktus veszélyét.

A lenmagban található zsíros olaj többszörösen telítetlen esszenciás zsírsavakban, linol- és linolénsavban gazdag. Ezeknek a hatóanyagoknak tulajdonítható elsősorban az a sokféle hatás, melyek együttesen csökkenthetik a szívinfarktust. A lenolaj rendszeres fogyasztása enyhén csökkenti a vérnyomást és a vér viszkozitását, a vérzsír- és a vér-koleszterinszintet.


Tipp! Lenmagos müzli

 

Hozzávalók: 1 evőkanál lenmag, 1 evőkanál zabkorpa, 1 banán, 1 evőkanál méz, 2 dl tej.

 

A lenmagot kávédarálóban megőröljük. Tányérra kanalazzuk és összekeverjük a zabkorpával. A banánt karikákra vágjuk és a mézzel együtt a többi hozzávalóhoz adjuk. Végezetül ráöntjük a tejet. Akinek az alakjára jobban kell ügyelnie, banán helyet, almát használjon, a mézet pedig hagyja el.

 

Kapcsolódó cikk:
A sokszínű szezámmag

 

Kapcsolódó rovatok:
Hobbi
Receptek
Kertészkedés

 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2018.február 19., hétfő / 22:23

Gyep helyreállítása

2018.február 19., hétfő / 17:16

Orchidea egyik szára elsárgul

2018.február 19., hétfő / 17:14

Vanìlia termés kezelése

2018.február 19., hétfő / 17:09

Gyep helyreállítása

2018.február 19., hétfő / 16:55

apró lisztszerű képződmények

2018.február 17., szombat / 22:01

10+1 tipp, hogy ápold a húsvéti kaktuszod!

2018.február 05., hétfő / 14:01

minden növény átültetéséhez megfelel az általános virágföld?

2018.február 05., hétfő / 13:46

Milyen növény? Mitől barnulnak a levelei?


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia