Magyar Gyula
Szerző: Sulyok Józsefné Létrehozva: 2011. június 15.
Budapesten született, 1884.április 24-én. Édesapja, Magyar György a Margitsziget híres főkertésze volt. Fiát is kertésznek képeztette, középiskolát Budapesten végezte. Majd 1898 nyarán József főherceg alcsúti kertészetében gyakornokoskodott. Két gyakorlati év után beiratkozott a Kertészeti Tanintézetbe, 1903-ban kapta meg végbizonyítványát.
Tanulmányainak befejezése után külföldi tapasztalatszerzésre indult. Állami ösztöndíjjal bejárta egész Nyugat-Európát. Hollandia, Belgium, Anglia, Németország, Franciaország, Olaszország, Svájc és Ausztria kertészeteit, parkjait tanulmányozta. Hosszabb időt töltött Potsdamban, Schönbrunnban, ahol a botanikus kertekben dolgozott. Jól beszélt franciául, angolul, németül. Gazdag tapasztalattal, nagy ismertanyaggal tért haza.
1910-ben, a budapesti Egyetemi Növénykertben kezdte el pályáját, majd az eső világháború után édesapja híres csobánkai évelő kertészetében dolgozott. Itt indult el növénynemesítő munkássága, ahol a babarózsa, pünkösdirózsa fajainak, fajtáinak begyűjtésével foglakozott. Új fajtái az 1930-as években váltak ismertekké. Közben elvállalta gróf Károlyi Imre újonnan létesített érdi virágkertészetének vezetését.
1924-ben a Kertészeti Tanintézethez hívták, ahol haláláig dolgozott. Itt több éven át tanította a növénynemesítést és a dendrológiát. Az elméleti és gyakorlati oktató munkája mellett széles körű nemesítési tevékenységbe is kezdett. Mindez nagy terhet rótt betegeskedő szervezetére, és ezért az oktató tevékenységét abbahagyta. Az 1930-as évektől a Tanintézet alkalmazottjaként kizárólag csak a kertészeti növénynemesítéssel foglakozott.
A gazdaságos kertészeti termelés érdekében fejtette ki nemesítői tevékenységét. Arra törekedett, hogy a kiváló külföldi fajtákat meghonosítsa és azokat a hazai, edzett fajtákkal, új kertészeti fajtákat hozzon létre. E tevékenységével számos új dísznövény, gyümölcs és zöldség-fajtát hozott létre.
A fás növényekkel, díszcserjékkel foglalkozott a legszívesebben. Elmélyedten tanulmányozta a lonc kertészeti jelentőségét. Legnagyobb sikerét e növényfaj nemesítésében érte el.
A rózsa termesztésével és nemesítésével behatóan foglalkozott. Több önálló műben ismertette jelentőségüket, a termesztésükkel kapcsolatos gyakorlati eljárásokat és fajtákat. Legnagyobb számmal rózsa-hibrideket állított elő.
Más fás növényeknél is sikerült új fajtákat kinemesítenie. Így például a sziklakertbe alkalmas veresgyűrű somot, két díszalmafajtát, orgonafajtákat stb. Foglalkozott az akác nemesítésével is, jobban mézelő, korábban és későbben nyíló fajtákat szelektált az akácváltozatok közül. Sokat tett a parkok, terek, utcák fásításának érdekében is. A szép zöldfelületek elérésére a környezetnek megfelelő és azt jól tűrő fafajták, cserjék ültetését ajánlotta, mint például a virágzó kőrist, az ezüst hársat, japánakácot stb.
Az üvegházi dísznövények nemesítésével a téli virághiányon próbált segíteni, különböző virágfajoknál számos új fajtákat nemesített ki, pl. (ciklámen, bromélia, billbergia fajták). Legjelentősebbek orchidea hibridjei, melyek külföldön is elterjedtek. Nevezetes a Meteor muskátli változata is.
A hazai gyümölcstermesztés fejlesztése érdekében tett nemesítési tevékenysége igen jelentős. Kortársaival együtt foglalkozott ökonómiai, növényvédelmi és agrotechnikai kérdésekkel, de elsősorban a fajták és azok nemesítésének lehetőségei érdekelték. Hangoztatta a gyümölcsfajták nemesítésének fontosságát azokkal a nézetekkel szemben, melyek új fajták hazai előállítását feleslegesnek tartották.
Olyan hibridekre törekedett, melyek a hazai talaj és éghajlati adottság mellett jól teremnek és minden tekintetben megfelelnek. Valamennyi gyümölcsfajjal foglalkozott, de elsősorban a csonthéjas és héjas gyümölcsök érdekelték. Jól választotta meg a keresztezéshez szükséges partnereket. Így jöttek létre azok a fajták, melyek a termesztésben még ma is megtalálhatók. Két őszibarackfajtája vált közismertté, a „Késői bronzos Elberta és a „Magyar aranyduráncija”.
A mandulánál arra törekedett, hogy az új fajtái fagytűrőek és betegséggel szemben ellenállóak legyenek. Ezek közül legjelentősebbek a Diósdi rózsavirágú és a Diósdi fél-papírhéjú. Mindkettő különösen elterjedt.Az almanemesítésnél a Jonathán fajta javítása mellett a külterjes, hazai fajták javítását szorgalmazta. A szilvánál a Besztercei szelektálását, javítását tartotta fontosnak. Meggynél az öntermékenyülő üvegmeggy előállítását javította. Kajszinál a fagytűrő fajták nemesítésére hívta fel a figyelmet. Őszibaracknál korai és a későn érő fajták létrehozását tartotta fontosnak. A cseresznyénél az érési idő széthúzását tartotta célszerűnek, ehhez korai és késői érésű, fekete, ropogós fajták kellettek.
A termesztési kérdések és nemesítés mellett fajtaismerettel, fajtaleírással is foglalkozott. Életének későbbi szakaszában zöldségtermesztéssel is foglalkozott. A zöldségfélék fogyasztása az 1930-as években világviszonylatban fellendült. A hazai konzervgyárak és a megnövekedett kereslet igénye szerint fokozták paradicsomkészítményeket. Erre a célra új fajtákra volt szükség, mert sem a hazai fajták, sem az akkori külföldi fajták erre nem voltak alkalmasak.
Magyar helyzetet felismerve elkezdte a Kertészeti Tanintézetben a módszeres paradicsomfaja-összehasonlító kísérleteit. A világ minden tájáról begyűjtötte a fajtákat. Ezekből választotta ki szülőpárokat és hozta létre, a magyar viszonyokra alkalmas fajtáit. A paradicsom mellett zöldségnövények fajtáit is összegyűjtötte, velük rendszeres fajta-összehasonlító vizsgálatokat és fajfenntartó nemesítést végzett. Csaknem valamennyi zöldségfélével végzett nemesítési kísérleteket. Szép eredményeket ért el a görögdinnye és a sárgadinnye nemesítése terén.
Szakirodalmi munkássága és társadalmi tevékenysége is kiemelkedő. Önálló füzetei jelentek meg a rózsa ápolásáról, árnyéktűrő növényekről, pázsitpótlóról. Különböző szaklapokban több mint 600 cikke jelent meg, főmunkatársa volt a „Kertészete Lapnak”. Eredményeit, tudását, elismerték. 1931-ben gazdasági tanácsossá nevezték ki. A felszabadulás után még örömmel jelentkezett munkára a FM Kertészeti Osztályán, de utána szívbajával rövidesen kórházba került, ahol pár nap múlva, 1945. április 29-én tüdőgyulladásban meghalt.
Tehetséges, szorgalmas, szerény, nagy-tudású tudósként élt. Halálának 20. évfordulóján a Kertészeti Társaság emlékestet és kiállítást rendezett. Születésének 100. évfordulója alkalmából a Kertészeti Egyetemen emlékülést tartottal. Munkásságának méltatása után az egyetem arborétumában felavatták mellszobrát, melyet Pál István alkotott.
Kapcsolódó cikk:
Facebook Twitter Google Digg Iwiw Delicious Technorati Startlap Reddit RSS
