szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Medencemustra

Scheftsik Tamás, 2012. máj. 13.


Ha azon szerencsések közé tartozunk, akik kerttel büszkélkedhetnek, akkor egy kis ráfordítással azon kevesek közé is tartozhatunk, akik saját medencével vívhatják ki szomszédaink irigykedését. Igaz, nem éppen filléres dolog, de ha belegondolunk, hogy hozzájutunk egy saját strandhoz, akkor már nem is tűnik olyan drágának.

Medencemustra

Medencét sokféleképpen építhetünk, ráadásul több fajta közül is válogathatunk. Először mindenképpen döntsük el, hogy milyen legyen a saját oázisunk. A forma azért fontos, mert nem mindegy, hogy csak ejtőzni szeretnénk a vízben, vagy jó lenne, ha egy keveset tempózni is lehetne benne. Persze a formába erősen beleszól a rendelkezésre álló hely is, tehát először mindenképpen tervezzünk. A másik, amit el kell dönteni, mielőtt nekiállunk a munkának, hogy a medencénk feszített víztükörrel rendelkezzen-e, vagy sem. A döntésben talán segít egy-két gondolat: a feszített víztükör valóban gyönyörű, ám megvalósítása valamivel bonyolultabb a süllyesztett változatnál. Előnye, hogy kis mértékben „öntisztul”, igaz, több piszok is kerül bele, mint peremmel rendelkező változatába.

 

Egyszerű

 

Egy medencénél az a legfontosabb, hogy olyan anyagból legyen kialakítva, amely nem hagyja elszivárogni a beletöltött vizet. Ez nem is olyan könnyű feladat. A legegyszerűbb megoldás, ha felfújható változatban gondolkodunk. Nem kell megijedni, nem a halacskás, szivárványszínű, bokamagasságú gyerekpancsolóról van szó. A különösen erős anyagú, felfújható családi medencék vízszintje derékmagasságig, vagy akár még tovább is emelkedhet. A tartozékok között szerepel a víztisztító rendszer, vagyis a gépészet, tehát ezt nem kell külön beszerezni. Egyetlen dolgunk van, megfelelő nagyságú, sík felületet biztosítani. Ehhez bőven elég, ha finom földet használunk. A lényeg, hogy ne folyjon ki a víz a pihenőteknőnkből.

 

Fém-fóliás

 

Szintén egyszerűen felállítható, viszonylag még mindig olcsó megoldás. A vízzárásról egy fóliaréteg gondoskodik, melyet merevített fémlemezek vesznek körül. Az alját ennek is sík felületre kell helyezni, ám itt már nem elég a föld, betonozni kell. Fontos, hogy a fólia érzékeny, ezért ügyeljünk, hogy minél kevesebb lehetőséget adjunk a sérülésre, tehát lábmosás nélkül ne menjünk a vízbe, valamint törékeny dolgokat se vigyünk bele.

 

Fóliás-épített, különleges betonos

 

A zsaluzott-betonozott medencék már drágább megoldások az előzőeknél, ám tartósságuk összehasonlíthatatlan. Az épített kerti strandok előnye az is, hogy olyan formát alakítunk ki, ami csak nekünk tetszik, nem kell a gyártó elképzeléseihez igazodnunk. Kétféleképpen kivitelezhető az építés. Először mindenképpen ki kell ásni a területet, majd körbezsaluzni és vasalt betonnal kiönteni. Itt használhatunk különleges, apróbb szemcsés anyagot, amely vízzáró tulajdonsággal is rendelkezik, igaz, ehhez minimum 25 cm vastagon kell alkalmazni. A másik lehetőség, hogy az „egyszerű” betonszerkezet kialakítása után egy réteg fóliával borítjuk a felületet. Ezek tartós anyagok (bár természetesen nem annyira, mint az első megoldás), évekig nem kell cserélni őket. Az épített medencéknél tartsuk szem előtt, hogy egy komolyabb talajmozgás bizony könnyedén kárt tehet a szerkezetben, melynek javítása nem lesz egyszerű, és főleg olcsó dolog, így mielőtt belefogunk, mindenképpen kérjük szakember segítségét.

 

Poli-propilén

 

A műanyagból kiöntött medencék az egyik legjobb megoldást jelentik. A részben vagy teljesen süllyesztett tartályok kialakítása bizonyos keretekig a megrendelő fantáziájára van bízva, vízzáróságuk is igen jó, javításuk is olcsóbb, mint az épített verzióé. Hátrányuk, hogy a műanyag egy idő után a napon kifakul, akkor is, ha nagyon óvjuk. Előnye azonban, hogy mérete és kialakítása- még akkor is, ha extrákat szeretnénk, például a falon körbefutó padot- a megrendelő kénye, kedve szerint történik, és sokkal gyorsabban elkészül, mint épített vetélytársai.




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.június 20., csütörtök / 20:56

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban

2019.június 20., csütörtök / 20:46

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban

2019.június 18., kedd / 13:16

Selyem akác betegség

2019.június 18., kedd / 12:00

Selyem akác betegség

2019.június 17., hétfő / 01:16

Örökzöld magnólia-levélsárgulás ősszel

2019.június 17., hétfő / 01:05

Örökzöld magnólia-levélsárgulás ősszel

2019.június 14., péntek / 12:50

Paprika levél elváltozás

2019.június 09., vasárnap / 19:31

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia