szépzöld
Webáruház kiszállítás szünetel szeptember 8 -ig. Köszönjük türelmüket!

Megengedhető? A kertbarát esete a művirágokkal

Scheftsik Tamás, 2013. máj. 14.


Egy kert, vagyis inkább virágszerető ember kezei közé ritkán kerül művirág. Ha mégis, akkor rendszerint az első reakció, hogy gyorsan megszabadul a kérdéses tárgytól. Pedig ebben az esetben is lehetnek kivételek, és valljuk be, léteznek igencsak tetszetős művirágok is.

Megengedhető? A kertbarát esete a művirágokkal

Honnan?

 

Ahhoz, hogy olyan művirág lehessen a kezünkben, amiről nem sikít 80 méterről, hogy műanyag, ahhoz bizony a pénztárcánkba kell nyúlni. Ráadásul igen mélyen, és még kutatni is kell, mert akármekkora mázlisták is vagyunk, ezeket nem kapjuk meg a helyi kisboltban, vagy a kínai üzletben. A másik nagyon csábító lehetőség, ha mi magunk készítjük el.

 

Kézzel?

 

Mielőtt még bárki is elkezdene hőbörögni, hogy az otthon készített virágokról senki sem fogja elhinni, hogy igaziak, ebben az esetben nem is ez a cél. A handmade csokrok, vagy cserepes alkotások nem azért készülnek, hogy azután valódi virág gyanánt funkcionáljanak. Éppen ezért az sem baj, ha nagyon is látszik rajtuk művirág voltuk. Hiszen ha valamit nem lehet elrejteni, akkor hangsúlyozzuk, de úgy, hogy tudjuk a határait. Ebben az esetben ne próbálkozzunk azzal, hogy élethű virágot alkossunk, mert csak szánalmasra fog sikeredni. Használjunk plüsst, mosolygós arcokat, és gyerekkönyv illusztrációkra emlékeztető formákat. Ezzel ugyan nem jutunk virágokhoz, de a hangulatunk garantáltan jobb lesz.

 

Hova?

 

Nagy kérdés, hogy ha már sikerült súlyos összegekért beszerezni egy – egy élethű darabot, akkor annak hol legyen a hely. Nos, semmi esetre sem az ablakban. Két szempontból sem jó választás: egyrészt, ha van ablak, akkor már tarthatunk igénytelen, de valóban élő, növekvő zöldellő szépségeket is, tehát ebben az esetben a selyemvirágok teljesen feleslegesek. A másik ok, hogy a napfény a művirág nagy ellensége. Nem azért, mert megég, vagy fakul, hanem mert azonnal észre lehet venni, hogy csak egy ügyes – vagy nem is annyira ügyes – utánzatról van szó.
A művirágokat olyan helyre érdemes tenni, ahol esélyünk sincs az eredetieket nevelni. Ez a legtöbb esetben fürdőszoba, vagy egy nagyon sötét helyiség eldugott széle. Hogy szükség van-e rájuk, azt mindenki döntse el maga, mindenesetre az tény, hogy a szobát feldobják, és ha másra egyszerűen nincs lehetőség, akkor alternatívaként még jól jöhetnek.

 

Soha!

 

Vannak olyanok is, akik egyszerűen nem tudják elviselni a műanyag virágok látványát. Nekik megoldást jelenthetnek a szárított csokrok, vagy pedig egy kis kézügyesség. Hiszen nem kell feltétlenül 3D-ben látni a növényeket ahhoz, hogy a hangulatunkat javítsák. A falat is ékíthetjük velük, tapéta, vagy egy ügyes festmény formájában. Igaz, ezeket áthelyezni nem éppen egyszerű, de azért a semminél mindenképpen jobbak.

 

Bár a művirágok is jó szolgálatot tehetnek, azt azért nem szabad elfelejteni, hogy ezek – bármennyire is jól vannak megcsinálva – csak a természet silány utánzatai. Ha virágot szeretnénk, de nem tudunk vele foglalkozni, akkor inkább egy kertésszel beszéljünk, aki biztosan tud olyasmit ajánlani, amihez nekünk nem kell megfeszülni, de mégis élettel tölti meg a szobát, nem pedig egy halom műanyag, vagy éppen selyem porfogóval gazdagítjuk a teret.
 




Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Friss hozzászólások

2019.július 15., hétfő / 14:12

Mit tegyek a Habanero leveleinek torzulásával?

2019.július 15., hétfő / 14:05

A fokföldi ibolyám levelét rágcsálja valami

2019.július 15., hétfő / 13:56

Akác-csemete (valószínű selyemakác) betegség

2019.július 14., vasárnap / 17:32

Kertészkedj japán módra!

2019.július 09., kedd / 23:27

A csodálatos teafa olaj

2019.július 09., kedd / 22:27

Selyem akác betegség

2019.június 27., csütörtök / 01:20

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban

2019.június 20., csütörtök / 20:56

Mi rágja le a kikelt babnak a levelét a földtől 1 cm magasságban


Világszép

Kertbarát magazin

Gmedia