Nappali
Virágzó nappali
A tavasz beköszöntével mindannyian vágyunk a természetbe, s szeretnénk már gyönyörködni a virágba borult környezetünkben, s az újjászülető kertünkben.
Retro a nappaliban
A nappali stílusánál sok szempont alapján dönthetünk. Az egyik, amelyik meghódította szüleink szívét, majd 50 évvel később a mienket is, az a retro. A színek és a formák mosolyra csalogató kavalkádja, amit, ha a vendégeink meglátnak, biztosan értékelni fognak.
India a lakásban
India világa a természetes anyagok és az erőteljes színek hazája. Egzotikuma éppen ezekben a kombinációkban rejlik. Ahhoz, hogy otthonunkban is élvezhessük, ma már nem kell súlyos összegeket költenünk egy erre specializálódott boltban. Egy kis ügyességgel, és egy-két jó tanáccsal kevésből is kihozhatunk olyan megoldásokat, melyek az ízlésünkhöz igazítják a lakásunkat.
Indul az albérleti szezon: mire figyeljünk?
Forrás: www.epitinfo.hu A felsőoktatási tanév kezdetével az egyetemek környékén már ilyenkor augusztusban szinte minden kiadó lakás és szoba elkelt. Az ingatlantulajdonossal kötött lakásbérleti – vagy a főbérlővel megkötött albérleti szerződés azonban számos kockázatot is rejthet magában, ha ingatlantulajdonosként – vagy éppen fő- vagy albérlőként – nem vagyunk elővigyázatosak. Alábbi cikkünkben most a bérlő és bérbeadó legfontosabb jogait és kötelezettségeit vesszük sorra.
Egyedi megoldások az élettérben 1.
Mindenki szereti, ha a lakása, háza valamilyen formában egyedi. Ezt olyankor a legegyszerűbb elérni, amikor például egy oszlop, vagy tartórész trónol a szoba közepén, esetleg helyszűkében vagyunk, vagy a virágmániánk lassan beteges méreteket ölt. Amikor ugyanis ezekkel a helyzetekkel találkozunk, nincs sok választásunk, kénytelenek leszünk kreatívak lenni, különben a lakásunk kicsit sem úgy fog kinézni, mint ahogyan azt mi szeretnénk.
Tippek a vágott virágok életben tartására
Mindenki szeretné, ha a kapott vagy a saját magunk által összeállított virágcsokor minél tovább díszíthetné otthonunkat. Most néhány ötletet olvashatnak arra, hogyan késleltethetjük a vágott virágok a hervadását!
Hangulatos és természetes mennyezetburkolat: a fa
A leggyakrabban, ha a mennyezetek burkolásáról esik szó, mindenkinek a gipszkarton, vagy polisztirol táblák jutnak eszébe. Néhány évtizede még valóban csak ezeket a táblákat használta a legtöbb mester az álmennyezet felrakására. Napjainkban azonban inkább a természetes, rusztikus, esztétikailag is kedvező megoldások a keresettek – a mennyezetek burkolása terén is. Ennek megfelelően, most a fa-lambériaburkolásról ejtünk szót alábbi cikkünkben.
Élő színek a lakásban
A virágzó növények színt visznek otthonunkba. A szobanövényeket szezonálisan tudjuk vásárolni, minden évszaknak meg van a maga képviselője. A virágok csaknem határtalan színvariációkkal, nagyságukkal és formájukkal díszíthetik környezetünket.
Különleges színhatás
A kék jó hatással van az ember hangulatára – mondják, s valószínű a szoba gazdája is ebbéli indíttatásból választotta nappalija vezető színeként, a kék türkizbe hajló árnyalatát.
A garzonlakás hangulata
Valószínű mindnyájan éreztük már azt, hogy a legelső otthonunk, amely ugyan csak egy szobányi méretű volt olyan hangulatos, vonzó és kedves volt a számunkra, melyet később a nagyobb lakásunk már nem hordozott magában, bármennyire is szerettük volna benne megvalósítani, nem sikerült.
Ellenőrizzük fűtési rendszerünket!
A hideg kora őszi időjárás miatt bizonyára már majdnem mindenki elindította otthona fűtési rendszerét. Ma már ezt a feladatot – a modern technikának köszönhetően – akár egyetlen gomb megnyomásával, bárki elvégezheti.
Szőnyeg, parketta, linóleum
Az, hogy milyen burkolatot alkalmazunk a szobáinkban, függ attól, hogy milyen funkciót töltenek be, illetve, hogy mekkora az igénybevételük. A szőnyeg hangulata nagyon otthonos, ám sokszor zavaró lehet, a linóleum pedig nem éppen a legszebb megoldás, így a nappaliban nem jó vele próbálkozni. Mielőtt döntenénk, gondoljuk végig, melyik lenne a legpraktikusabb, és az ízlésünknek leginkább megfelelő megoldás.
Ne féljünk a színektől!
Sokszor tanácstalanul állunk a szobában és nem tudjuk eldönteni, milyen színeket is alkalmazzunk. Legyünk merészek! Ha jól válogatjuk össze az árnyalatokat, akkor érdekes és izgalmas teret alakíthatunk ki. Néhány példán keresztül szeretnék ehhez ötletet adni.
Túl hangos a szomszéd: mikor, mit tehetünk?
Forrás: www.epitinfo.hu Sok esetben zavarhatja meg otthonunk csendjét és nyugalmunkat egy-egy hangos, zajongó szomszéd. Különösen igaz ez a többlakásos társasházakra, ahol a mindennapos tevékenységek is jobban áthallatszanak. A kertvárosi családi házakban is gondot okozhat a szomszéd udvarán működtetett gépek vagy éppen az ott tartott állatok által keltett zaj. Alábbi cikkünkben most bemutatjuk, mit tehetünk, ha úgy ítéljük meg, hogy szomszédunk már túl hangos.
A titokzatos Kelet
Azt várnánk, hogy az ízek és illatok sokszínűségében bővelkedő országokban, (pl.: Kína, Thaiföld, Japán) a lakáskultúra területén is ezek változatos és élénk színek dominálnak.
A retro nappali
Folytatjuk a retro stílus világában való tájékozódást. Korábban szó volt a stílusirányzat jellemzőjéről és érintettük néhány példán keresztül a retro konyha kialakítását is.
A nappali a ház, lakás központja, legnagyobb helyisége. Funkcióját tekintve igen sokrétű. Használjuk pihenésre, olvasásra, beszélgetésre, zenét hallgatunk és játszunk is itt. S még ezeken túl vendégeket fogadunk, dolgozunk, néha étkezünk és alszunk is a nappaliban. Kialakítása során sok szempontot kell figyelembe vennünk a család életmódjának, igényeinek megfelelően.
Lehet a nappali önálló, mással nem kapcsolatos helyiség és lehet ún. nyitott térben, a konyhával, ebédlővel, esetleg a terasszal együtt funkcionáló helyiség. Nincs meghatározott recept a nappali kialakítására, a család ízlésvilága és anyagi lehetőségei szabnak határt a képzeletnek.



